13. fejezet

Jó olvasást! :)
Köszönöm a kommenteket! *.* ♥

- Itt meg mégis mi folyik? – kérdeztem elképedten, a torkom hihetetlen módon kezdett el kaparni, így gyorsan a mellettem álló Edward karjába kapaszkodtam.

Mindketten rám kapták a tekintetüket, de míg Chloe csak nézett rám, egyik szemöldökét felhúzva, Alex elém lépett, majd szorosan megölelt.

- Hiányoztál! – nézett rám megtörten, kezében egy még kissé véres ronggyal. – Mikor követte a tekintetem csak figyelmeztetően nézett rám, majd visszasietett a párjához, és tovább törölgette a kezeit.

- Kérdeztem valamit! – néztem rájuk nyomatékosan. Miután beljebb léptünk, és becsuktuk az ajtót magunk után.

Hiszen ez volt a legfőbb szabály: nem ölünk ember soha, erre mikor haza jövök ez vár.

Semelyikőjük nem válaszolt, de Chloe olyan pillantásokkal követte minden mozdulatom, mintha én lennék az ellenség, és látszott rajta, hogy készen áll megvédeni magukat.

Edwardnak is valami ilyesmi járhatott a fejében, mivel még szorosabban szorította a kezem, és finoman hátrébb próbált húzni.

- Nyugodj meg Bella! – mondta háttal nekem Alex, mire Chloe azonnal rá kapta a tekintetét – Elmondok mindent, amint Edward elment. – megfordult és elénk sétált. – Köszönöm Edward, hogy elkísérted a húgom – mosolygott rá halványan – de mint te is láthatod, nem fenyegeti veszély, és sosem hagynám, hogy bántódása essen! – nézett rá komoly tekintettel, miközben szemügyre vette szorosan összefonódó ujjainkat.

- Nem! – morogta Edward, majd tekintetét rákapta Chloe padlón gubbasztó alakjára.

- Nyugi van hős szerelmes! – morogta cinikusan Chloe – Nem akarok ártani Bellának, szóval, miután úgy emlékszem semmi jogod itt maradni gyorsan fog magad és húzzál vissza a családodhoz. - morogta

- Kérlek Edward! – néztem mélyen a szemeibe – Nem lesz semmi baj, és majd felhívlak, amint megbeszéltük, hogy mi történt.

- Este hívlak!- motyogta dühösen, és egy apró csók után már kint is volt, hogy aztán pillanatok alatt nyelje el a sötétség.

Feszült csönd telepedett hármunkra, és hirtelen nem tudtam mit mondjak, de miután Chloe- val találkozott a tekintetem, mellé sétáltam és oda ültem mellé a földre.

- Mi történt?

- Mire érted? – hangzott mellőlem a kérdés – Több minden történt mostanában, mire vagy kíváncsi?

Dühösen fujtattam egyet, majd mély levegőt véve szembe fordultam velük. És tekintetem mélyen bele fúrtam Chloe vörös tekintetébe.

- Mi ez? – intettem a szemei felé – Ez az új trend? – horkantam fel mérgesen – Öljük az embereket? Vagy ha még neked lenne is rá okod, Te – mutattam rá Alexre-, hogy hagyhatod, hogy ártatlanokat öljön?

- Nem Alex hibája, Ő csak…- kezdte Chloe, de bennem teljesen felment a pumpa

- Hát peeeersze, hogy nem az öve! – morogtam – Azaz Alex, akit én ismerek, nem hagyta volna soha, hogy ilyen útra térjünk. – Alex arcán nem láttam semmit, minden érzelmét egy maszk alá rejtette. – Olyan gyenge lettél… - néztem rá kíméletlenül, de még a szeme sem villant meg – mint az apád! – suttogtam és tudtam, hogy fájdalmat okozom vele, de azt akartam, hogy érezze, milyen hülyeséget csinált. – Szerinted mi lesz, ha tejesen rá szokik Chloe? Hm? Majd Te szokatod le róla? – nevettem fel szárazon – Chloe- ról beszélünk. – mosolyogtam rá.

- Le fogok szokni róla! – morogta nekem Chloe – Nem vagyok gyenge, és nekem csak szükségem van rá! – morogta lesütött szemekkel – Te nem tudod milyen az íze. – mormogta halkan – Milyen étvágygerjesztő, ezerszer finomabb, mint akármelyik állaté, szóval mielőtt engem elítélsz, vagy a bátyádat sértegeted, gondolkozz el ezen!

Úgy gondoltam ezt még, majd később megbeszéljük, de semmiképpen sem fogom hagyni, hogy embereket öljenek.

Feszülten bólintottam egyet, majd egy újabb kérdést böktem ki.

- Hol voltál?

Erre csak rám villantak a szemei, majd Alex ölébe ült, és onnan kezdett el mesélni.

- Erdélyben voltam. – suttogta a tekintete elrévedt, mintha nem is velünk lenne – Elraboltak, de nem a szokványos módon, az ablakból láttam őket, hárman voltak, és mind engem bámultak, olyan szemekkel, mintha fel akarnának falni. – megborzongott kicsit, de tovább fojtatta – Olyan volt, mintha ismerném is az egyikőjüket, még az előző életemből, muszáj volt megtudnom ki Ő, így fogtam magam és az ablakon kiugorva oda mentem hozzájuk. Úgy fogadtak, mint egy rég elvesztett bárányt. Megöleltek, majd azt mondták velük kell mennem! Már, pedig ugye bár amit én nem akarok, azt nem teszem meg, így ezt vázoltam nekik is, de az egyik srác – Eric – félre hívott, és elmondta, hogy ki Ő, és, hogy nekem semmise kötelező csak az a másik két fickó idióta.

- Azt mondta, hogy szeretné, ha vele lennék, és hogy, tudja, hogy ismerem, mert ő volt régen a legjobb barátom, és hogy nála jobban senki nem ismer a világon, hiába telt el több száz év. Azt mondta csak pár órát töltenénk el, aztán már haza is kísérne és megbeszélhetnénk az életem. Mindent elmesélne, és szeretné megismerni a családom. A legrosszabb hogy tudtam, hogy nem szabadna mégis annyira kíváncsi voltam. – motyogta.

- Elvittek Erdélybe, de ott aztán minden megváltozott. Körülbelül harmincan lehettek, és mind rám vártak. Mikor már kezdtem gyanakodni, nem akartam tovább menni, és mikor Eric is hiába kérte, hogy kövessem kezdett az egész eléggé ijesztő lenni. Végül erővel akartak behurcolni a közeli erdőbe. Elkülönítettem magam egy körbe tűzzel. Napokig hagytak úgy csak ültek és várták, hogy mikor adom végre fel.Aztán mivel eléggé kitartónak bizonyultam, hoztak elém vérző embereket. – suttogta – Az egyiknek olyan illata volt amilyet még sosem éreztem! Ő volt az énekesem. Nem voltam elég erős, muszáj volt ennem! – egy pillanatra megremegett a hangja – Úgy kezeltek, mint valami állatot. – suttogta – Megkötözték mindenem és maga Eric hurcolt magával. Bevitt egy kastélyba, olyasmi, mint Volterrában csak kisebb, és elhanyagoltabb. Ne félj Chloe! – mondta. Ha rendesen viselkedsz nem lesz bajod, és velem maradsz örökre! Nem trónon ültek, hanem régi faragott székeken, de mégis sokkal gyönyörűbb volt, mint a Volturié. Olyan fenségesek voltak, tiszteletparancsolóak, de mégis olyan gonoszak, amihez képest a lány Volterrában kedves, szeretni való teremtés. Megkérdezték, hogy ugye jól utaztam-e és finom volt-e a reggelim. – rázkódott meg – Természetesen nem feleseltem vissza. Tisztelettudóan beszéltem felük, és így a beszélgetés végére végre már nem volt rajtam egy bilincs sem. Azt mondták meg akarják dönteni a Volturi uralmát, és tudják, hogy nélkülem semmi esélyük. Látszott rajtuk hogy tudják, hogyan szóljanak hozzám, hogy hassanak rám. – horkantott fel – Átlátszóak voltak… szánalmas kis próbálkozásuk, hogy eláruljam az én igazi eredeti családom nevetséges volt. Így hát megmondtam, hogy rám ne számítsanak Caius-ék megölésében mire azt mondták, hogy rendben és köszönik, hogy elmentem! Nem tudom miért néztek hülyének, de azért fogtam magam és azonnal elrohantam. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy kijutottam. A lehető leggyorsabban futottam, de észrevettem, hogy követnek, de akik utánam jöttek nem vámpírok voltak. Olyan büdösek voltak, hogy rosszul lettem a szaguktól. Mikor az egyik a hátamnak ugrott már tudtam is hogy mi az. – azzal felállt és a pólóját felhúzva, megmutatta a hátán végig futó karmolás nyomait, majd az egyik kezét is felemelte ahol a könyök hajlatában olt egy jókora harapás nyom.

Elszörnyedve néztem rá: már tudtam mik tetté ezt vele.

- Vérfarkasok! Egy csapat kiéhezett kutya támadott meg, és hiába irtottam ki a háromnegyed részüket, a maradék elintézett, és visszavittek. Vladimir mosolyogva jött le minden nap hozzám, és kért, hogy álljak át hozzájuk. Számtalanszor próbáltam megszökni Természetesen a rühes dögök megkínoztak, és minden nap az erőmet kellett használnom, míg már annyira kifáradtam, hogy megmozdulni sem volt erőm. Ilyenkor persze kaptam embert… tudtam, hogy mit mondanátok, ha látnátok így, emberekből táplálkozva, de muszáj volt. A végén már nem is érdekelt. Aztán rájöttem mikor megint egyedül hagytak egy emberrel, hogy irányítani tudom őket! Mármint a vérüket. Undorító volt ez is, de nem érdekelt. Az emberekkel persze nem tudtam mit tenni, de azokkal a mocsok dögökkel igen. Rávettem az őreimet, hogy nyissák ki az ajtóm, kiszöktem megöltem mindet, és utoljára hagytam azt a mocsok Ericet. Megpróbált megerőszakolni. – motyogta – Csak sajnos azzal nem számolt, hogy én sokkal erősebb vagyok, mint amilyen valaha is lesz. Mikor végeztem ott fogtam magam és haza jöttem. Ennyi. Kicsit kivoltam már borulva és nem bírtam uralni az erőm, ezért fojt rólam a víz bár szerintem jobb így, mint az elején mikor vaktában köpködtem a tűzet…

- Istenem! – suttogtam megtörten. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi bekövetkezhet. Hogy pont Chloe-val történik ilyesmi.

- Na, van még kérdés?

- Annyira sajnálom! – motyogtam

Mielőtt válaszolhatott volna, Alex felpattant és szikrákat szóró szemekkel nézett rám.

- Még te sajnálod? – morogta – Mikor én tehetek róla? Én, aki mindig azt hajtottam nem engedem, hogy baja essen! Másfél hónapig nem találtam rá és kínozták!

- Fejezd már be! – csattant fel Chloe majd elé állt – Nem érdekel senkit a hülye hisztid! Tudom, hogy mit akarsz hallani! De tudod mit? Tessék: Gyűlöllek Alex! Legszívesebben elvinnélek hozzájuk, hogy te is átéld azt, amit én, és gyenge vagy, mert nem bírtál megkeresni, nem tettél meg mindent értem! Sosem leszel nekem elég jó!- azzal felrohant a szobájukba

Csak döbbenten pislogtam Alexre, de ő nem nézett rám, hanem a padlót tisztelte meg nagy figyelemmel, és egyre gyorsabban szedte a levegőt. Majd fújtatva felcaplatott a szobájukba Chloe után. Nem mertem követni, így csak besétáltam az én szobámba, és magamhoz öleltem az egyik párnám.

Mikor azonban felcsendült a szobájukból Alex halk kuncogása, és Chloe halk sikkantása, már megnyugodva merültem el a gondolataimban.

Hiányzott mellőlem Edward! A kezem közt forgattam a telefonom, de nem hívtam hisz ígérte hogy keresni fog.

Sosem gondoltam volna, hogy ez velünk egyszer megtörténik, hiszen eddig olyan nyugodt egyszerű életünk volt! Semmi probléma leszámítva a kis összezörrenéseinket Chloe-val. Vajon mi romlott el? Miért üldöz mióta ide jöttünk a balszerencse?

Bár megtaláltam a szerelmet, de vajon megéri ennyi áldozatot adni az én egyedüli boldogságomért?

12. fejezet

Köszönöm a kommenteket. :)
Jó olvasást!
Szerintem napszúrást kaptam... elég gagyi fejezet lett, szóval bocsi előre is! :S

- Szia, Alex! – suttogtam a telefonba

- Mikor jössz haza? – kérdezte csöndesen

A hangja olyan meggyötört volt, hogy azonnal lelkifurdalásom lett, amiért én itt vagyok Edwarddal teljesen boldogan, miközben biztos szüksége lenne rám.

- Este indulok, mert még van egy kis dolgom. Hunytam le szemeimet, miközben még mindig Edward hajával babráltam. Egy kis időt akartam tölteni Edward családjával, hogy jobban megismerjem őket.

- Rendben! – azzal, mielőtt még mondhattam volna valamit letette a telefont

Mély levegőt vettem, de nem volt időm ezen gondolkodni, mivel még mindig nem tudtam mi baja volt Edwardnak

Lekúsztam mellé így egy vonalba került az arcom az övével.

- Szeretném, ha elmondanád, mi baj van. – néztem rá, mire csak összeráncolta a homlokát.

- Miért?

- Mert, mikor bejöttél az ajtón meg sem szólaltál, és úgy néztél ki mintha valami nagyon… felizgatott volna!

Félmosolyra húzta kívánatos ajkait, miközben próbált bűnbánó arcot vágni.

- Nem volt semmi baj csak, én egyszerűen nem bírtam visszafogni magam! – túrt bele zavartan a hajába – Ez a kapcsolat nem csak arról szól Bella! Nagyon szeretlek és, ha kell, megesküszöm, hogy egy hétig nem nyúlok hozzád…

Mikor rájöttem, mire céloz kitört belőlem a nevetés.

- Ne nevess már!- mormogta, mikor percek múlva sem bírtam abbahagyni.

- Sajnálom, drágám, de komolyan nem akarom elhinni, hogy te azt hiszed azzal, hogy folyton kívánsz, bármi bajom lenne. – kuncogtam még mindig – Nézd, Edward én ennek csak örülök, és mindketten tudjuk, hogy főleg mikor még friss a kapcsolat a vámpíroknál ez természetes, és engem egy kicsit sem fog zavarni, ha még száz év múlva is alig bírjuk magunkat visszafogni. – bújtam hozzá szorosan

- Nagyon szeretlek! – fúrta az arcát a hajamba.

- Én is szeretlek téged! – mosolyogtam rá, majd egy óvatos csókot nyomtam ajkaira. – De azért kérlek, többet ne hozd rám a frászt azzal, hogy úgy viselkedsz, mintha kitört volna a harmadik világháború.

Bűnbánóan mosolygott rám, majd lassan az ajkaihoz emelte a kezét megsimogattam az arcát, Ő pedig csak még jobban hozzá bújt, simogató kezemhez.

Hallottuk, ahogy a többiek haza jöttek, így kénytelenek voltunk elválni egymástól.

- Menjünk le hozzájuk! – tápászkodtam fel

Egy mackónadrágot, és egy egyszerű fehér felsőt vettem fel, de a helyett, hogy Edward is öltözött volna, inkább engem nézett.

Felvont szemöldökkel néztem rá, mire csak mellém lépett, és egy szenvedélyes csók után ő is felöltözött.

Szorosan fogta a kezem, és levakarhatatlannak tűnt a vigyor az arcáról.

- Minek örülsz annyira? – kérdeztem mosolyogva

Rám villantotta csodaszép arany szemeit, majd megrántva a vállát csak ennyit felet:

- Szeretlek!

- Én is szertelek! – azzal lábujjhegyre állva nyomtam az arcára egy puszit.

Alice, Jaspert húzta maga után és rettentően morcos arcot vágott, miközben a férjének magyarázott.

- A lényeg hogy ez egy gucci felső volt Jasper! – morogta durcásan, Japer pedig mögötte kullogott lehajtott fejjel.

Alice, ahogy mellénk ért ránk villantott egy kedves mosolyt, de amikor Edward felkuncogott csak rá villantotta a szemeit.

- Jasper fogadott Emmettel. – ingatta a fejét mosolyogva – Em szerint Jasper nem elég hát, férfi ahhoz, hogy összemerje kenni vérrel Alice új felsőjét. Persze Jasper nem hagyhatta – forgatta meg a szemeit. – Így most Alice dühös, Jasper pedig engesztelheti ki… bár szerintem Alice csak azért hagyta, hogy összekenje, mert tudja, hogy mi lesz az engesztelés és biztos örülni fog neki.

Felnevettem. Náluk tényleg mindig történik valami.

Leültünk az egyik szabad kanapéra és próbáltunk bekapcsolódni a beszélgetésbe. Carlsile kezében egy réginek tűnő könyv volt és elmélyülten vitatkoztak régi legendákról.

- De itt is írja Rosalie, hogy ez csak ember nőknél lehetséges! – nézett rá szomorúan Carlisle – Sajnálom lányom, de lehetetlen.

- De ezek szerint Emmettnek lehetne babája? – kérdezte elszánt tekintettel. A tüdőmben akadt a levegő, amint felfogtam, hogy mire akar kilyukadni.

Emmett ült mellette és összevont szemöldökkel figyelte felesége elszánt arcát. Rosalie a kezét szorongatta, a szemeiben tűz égett.

- Ha igazak a történetek: igen. - válaszolta vontatottan látszott, hogy nem akarja, hogy Rosalie-nek eszébe jusson ilyesmi.

Edward megfeszült mellettem, és döbbenten nézett nővérére.

- Rosalie! -. Mormogta csöndesen, mire az csak rákapta a szemeit, ezzel elhallgattatva őt.

- Gyere Bella , menjünk vadászni! – nézett rám sürgetően, mire elkerekedett szemekkel néztem rá, majd lassan megráztam a fejem. Tudni akartam lehetséges-e Rosalie elmélete.

Elgyötörten nyögött egyet, majd kezeibe temette az arcát.

- Gondolkozz már Carlisle! – morogta Rosalie- Ti mind betöltötték a pubertás kort! Nektek nem kell változnotok sem! Csak mi lettünk selejtek!

- Nem vagytok selejtek! – vágta rá mind a négy férfi.

Esme és Carmen már nem is ültek, hanem mindketten az ablaknál álltak, és ott beszélgettek izgatottan, egymás kezeit szorongatva.

- Nos, valóban… lehetséges. –morogta Eleazar, de közben folyamatosan feleségét, és családja többi nő tagját vizslatta. – Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni Rosalie, de én nem fogom megcsalni a feleségem! – nézett rá dühösen. Nem ér meg egy gyerek ennyit. Nekem csak Carmentől kell gyermek. És azt hiszem, mi megyünk is! – morogta

- Eleazar ne menjetek még, kérlek! –állt eléjük Carlisle

- Sajnálom barátom, de nem hagyom, hogy egy ezerszer átrágott téma újra letargiába döntse őket! – húzta magához Carment – nem haragszom rád Rosalie, tudom, hogy mekkora csapás ez neked! De, ha rám hallgatsz feladod, mert a kísérletezés soha nem vezet jóra!

Rosalie csak Emmett-et figyelte, viszont Em összeszorított állkapoccsal, nézett egy pontot maga előtt.

Mikor felálltuk, hogy elköszönjünk tőlük, az első, aki hozzám lépett Kate volt.

Mosolyogva ölelt meg, miközben olyan halkan beszélt a fülembe, mintha csak sóhajtana.

- Ne félj Bella! – nézett rám mosolyogva- Edward imád téged, és Tanya csak szórakozik. – kuncogott fel, majd tovább sétált.

- Neked is azt mondom, amit Rosaileinak, Bella! – nézett rám komolyan Eleazar- Ne éld bele magad, és ne kényszerítsd Edwardot semmire!

- Nem is akartam-motyogtam

Elmosolyodott, majd egy gyors ölelés után ő is tovább ment. Láttam, ahogy vált néhány szót Edwarddal, de nem akartam, kihallgatni így mosolyogva fogadtam Irina, majd Carmen búcsúzkodását.

- Szia, Bella! – vigyorgott ám Tanya, mire az én szám is felfelé görbült. Most, hogy már biztosan tudtam, hogy ő már csak ilyen próbáltam megszokni.

- Viszlát, Tanya!

- Jajj Edward – sóhajtott fel Tanya- Most még kísértőbb vagy, mint eddig. – csóválta a fejét szomorúan, majd megölelte, és nem is nagyon akaródzott neki elengednie. – Legyél jó,és ha szükséged van rám ne félj felhívni. – kacsintott rá, majd már az ajtóban is volt.

Oda sétáltam Edwardhoz, majd pont oda ahol Tanya megpuszilta az arcát nyomtam egy csókot.

Erre Edward felkuncogott, én viszont elégedetten bújtam hozzá az oldalához, és nem érdekelt, hogy gyerekes vagyok vagy sem kinyújtottam Tanyara a nyelvem, amit nevetve figyelt.

- Örülünk, hogy itt voltatok, és akkor két hónap múlva megyünk! – rázta meg Eleazar kezét Cralisle.

- Köszönjük! –mosolygott rá hálásan

Mikor mindannyian elmentek, a házra feszült csönd telepedett. Alice, és Jasper is lesétáltak, de Alice nem tűnt olyan felspannoltnak, mint mi.

- Emmett ugye te is érted? – nézett rá csillogó szemekkel Rosalie

- Nem, nem értem! – pattant fel dühösen – Miért akarod, hogy megcsaljalak? Nem fogod fel, hogy nem tudom megtenni?- nézett feleségére csalódottan

- De én nem így fogom fel! – erőszakoskodott tovább – Lenne egy fiad, és úgy nevelnénk, mintha a miénk lenne! Lenne egy babánk!

- Nem értesz meg! – térdelt elé, és két hatalmas tenyerébe fogta Rosalie arcát- Nem fogom megtenni ezt veled! Vagy tőle lesz, vagy senkitől!

Rosalie felpattant, és a szobájába rohanva becsapta az ajtót.

Pár percig nem szólalt meg senki, csak az emeletről hallatszott le Rosie keserves sírása, és az, ahogy a szobát pusztítja.

- Lehetne babád. – suttogtam Edwardra nézve, mire ő csak mély levegőt vett, és szorosan a kezei közé fogta a gyűrűs ujjam.

- Nem! – mondta határozottan – És kérlek ne kezd el, amit Rosalie. Nekem nem kell gyerek, és hagyjuk ezt a témát.

A szemeim viszkettek, és csak bámultam a térdem. Edward az ölébe húzott, majd halkan dúdolva ringatni kezdett.

Esme meg sem szólalt csak szomorúan állt az ablaknál még mindig, és hasát simogatta, miközben Carlisle nyugtató szavakat suttogott a fülébe.

Em felsietett a szobájukba és, ahogy hallatszott, egy kicsit sikerült megnyugtatnia feleségét. Legalább már nem tört-zúzott.

- Nekem lassan mennem kell! – próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra, de nem hiszem, hogy nagyon meggyőzőre sikerülhetett.

- Remélem, minél hamarabb találkozunk. – mondta Carlisle, majd magához ölelt

- Én is. – mondtam monoton hangon

- Sziasztok! – néztem végig a családon.

Edward elkísért, de egészúton nem szóltunk egy szót sem. Mikor már csak öt percre lehettünk a házunktól, finoman visszarántott, majd szembe fordított magával. Kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Figyelj Bella! Nagyon szeretlek, és hidd el nekem, hogy tudom miről beszélek, amikor azt mondom nem fontos a baba. Szeretném persze, de nem foglak megcsalni, még akkor sem, ha te nem bánnád. Én nem bírnám elviselni a tudatot, hogy megaláztalak. És ha ez még nem elég a lány, aki kihordaná ő is meghalna! Vagy ha megbírnánk menteni, gondolod, hogy csak úgy nekünk adná a gyerekét?

Szorosan hunytam le a szemeim.

- Nagyon sajnálom, csak egyszerűen utálom, hogy elveszem tőled ezt a lehetőséget. - suttogtam

- Szeretlek, Bella! – nézett rám fájdalmas tekintettel. – Nekem nem kell más csak, te maradj velem örökre! – húzott magához szorosan.

- Én is szeretlek, és veled maradok mindig!

Pár percig csak összebújva álltunk, majd eszembe jutott mi várhat rám otthon, így nagyot sóhajtva elváltam tőle.

- Menjünk, Alex már vár.

Szorosan kulcsolta az ujjait az enyéim köré.

Amikor a házhoz értünk, legnagyobb meglepetésemre Chloe hangos nevetését lehetet hallani.

Pedig mikor Alex- szel beszéltem telefonon, olyan meggyötört volt a hangja. Összevont szemöldökkel siettem tovább a ház felé, de mikor beléptem a tüdőmben akadt a levegő.

Határozottan nem az fogadott, amit vártam.

Khm... x)
Na szóóval, mint everybogyesz látja, nem ír senki komit, kivétel az én szívemnekcsücsökje Orsi és persze a levelekben verhetetlen Tami.
A helyzet az, hogy kezd kicsit elegem lenni... :D
Így ha nem kapok még pár darab komit, akkor leshetitek, mikor írok új fejezetet! ;)
Ja, és még, hogy köszönöm a sok díjat,de most őszintén szart se érek vele, mert mint látjátok kitölteni nem fogom, és amúgy is már mindenkinek van ilyen díja. Szóval semmi értelme! :)
Inkább írjatok komit gyerekek, higgyétek el, annak sokkal jobban fogok örülni!Persze hálás vagyok én... csak bunkó. :D
Na asszem ennyit akartam... ;)
Ja és hogy szerintem senki nem hal bele, ha annyi leír a fejezetek végére, hogy "na ez jó volt baszd meg" vagy akármi...
Nem húsz sort kérek, csak egy-két szót. Nem megterhelő, az én kb 5 oldalas fejezeteimhez képest... Meg amúgy is max két perc.

láw and peace ;P

11. fejezet

- Tudod mi jutott eszembe hugi? – Emmett brummogó nevetéssel cipelt ki karjait vas bilincsként körém fonva. - Ki maradt a szokásos „Üdv nálunk” ceremónia.

- Emmett tegyél le! – ficánkoltam karjaiban, de Ő meg sem hallotta csak menetelt ki az udvarra.

- Nem mered megtenni! – suttogtam félve mikor megláttam az úti célunkat.

Csak rám vigyorgott majd hirtelen hátra kapta a fejét és már kocogva szedte a lábait.

- Emmett én esküszöm meg fojtalak! –sziszegtem és úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életem múlna rajta.

- Bocsi! – kacsintott rám. Ám hiába feszegette az ujjaim nem bírt leszedni magáról. – Makacs vagy, de rajtam nem fogsz ki. – rántotta meg a vállát azzal beugrott a tóba velem együtt.

A nyakát úgy szorítottam a világ összes kincséért nem engedtem volna el, de hiába Emmett azért sokkal erősebb volt nálam így végül kiszabadult már-már gyilkos szorításomból, majd a felszín felé vette az irányt. Miután én is sikeresen kijutottam prüszkölve néztem rá.

- Nem tudod, hogy kivel kezdtél! – morogtam fog csikorgatva

Erre elnevette magát majd egy kis fiús vigyorral az arcán nézett a hátam mögé.

- Emmett Cullen! – nézett rá szúrósan Esme – Nagyon ajánlom, hogy bocsánatot kérj a húgodtól!

- Mindjárt csak még hagy élvezkedjek egy kicsit! – nézett rám huncutul, majd hirtelen utánam kapott, de én gyorsan arébb úsztam, így nem sikerült lenyomnia a vízbe, ahogy tervezte. Nevetve ugrottam rá és nyomtam le mindkét kezemmel a víz alá.

Esme erre csak felsóhajtott, majd mosolyogva indult be a házba.

- Bella! – hallottam meg halk, döbbent hangját mire azonnal Edward felé fordultam.

- Te meg mit csinálsz? – nézett rám mosolyogva.

- Meg leckéztetem a bátyád. – néztem rá ártatlanul, de ekkor Em hirtelen a lábam után kapott és azt megragadva lehúzott magához.

Karba font kezekkel néztem az előttem vigyorgó alakot, majd fél szemöldököm felvonva újra visszatértem Edwardhoz.

Kiúsztam a kis tavacska széléhez, majd elfogadva Edward felém nyújtott kezét ki kecmeregtem a partra.

- Na mi van hugi, feladod? – Emmett szörnyen elégedett képet vágott mikor ő is kimászott a vízből.

- Tudod Emmett van jobb dolgom is mint, hogy a te egódat leromboljam! – néztem rá szépen mosolyogva, majd Edward kezét megfogva sétáltunk fel a házba.

- Alice rakott ki neked száraz ruhát a fürdőbe. – mondta, miközben végig simított a csurom vizes hajamon.

- Jól van. – ahogy elhaladtunk a nappali mellett mindenki végigmérte eléggé megviselt ruházatom. – Köszi, Alice. – mosolyogtam rá.

- Igazán nincs mit Bella.- vigyorgott rám Jasper mellől.

- És igazán sajnálom Esme. – néztem rá szégyenlősen, mire csak felnevetett é olyan melegen mosolygott rám mintha valóban az egyik gyermeke volnék.

- Semmi gond Bella! Hiszen Emmett, már csak Emmett marad. – rázta nevetve a fejét majd hirtelen kivágódott az ajtó és a szintén ázott Emmett a kanapé mögé guggolt és egy cuppanós puszit nyomott pótanyja arcára, amit Esme mosolyogva viselt.

- Imádlak anyu! – vigyorgott, majd még rám nyújtotta a nyelvét és felment a szobájába magával húzva Rosalie-t is.

Kézen fogtam Edwradot és felsiettem a szobába, próbálva minél kevesebb dolgot összevizezni.

- Megyek letusolok és átöltözök. - néztem rá Edwradra. De ő csak egy pontot fixírozott a lábamon.

- Valami baj van? – kérdeztem és én is végig néztem magamon, de nem volt bennem semmi szokatlan.

Megrázta a fejét, de nem nézett rám, ami kezdett idegesíteni.

- Edward? – sétáltam elé majd az álla alá nyúlva próbáltam rá bírni, hogy a szemembe nézzen.

Pár másodpercig még próbálkoztam aztán végül feladtam.

A levegő csak úgy szikrázott körülötte, és mellkasán és karjain az izmok pattanásig feszültek.

- Ha úgy érzed elakarod mondani, én szívesen meghallgatlak. - simítottam végig az arcán, majd mivel még erre sem válaszolt csak az izmai feszültek meg még jobban, inkább a fürdőbe mentem.

Biztosan haragszik rám, amiért túl gyerekesen viselkedtem Emmettel! – gondoltam szomorúan, miközben a víztől elnehezedett ruháimat fejtegettem le magamról. Miután sikeresen megszabadultam a felesleges ruháktól fogtam magam és a zuhany alá állva csak folyattam magamra a vizet. Amint lesz hozzá bátorságom, hogy kimenjek innen, azonnal bocsánatot fogok tőle kérni! – döntöttem el magamban.

Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, de nem volt kedvem megmozdulni. Csak ültem, és azon gondolkoztam mit csináltam, amiért ennyire dühös lehet rám Edward?

Halkan nyílt ki a zuhanyzó ajtaja is és, ahogy felnéztem láttam, amint Edward szikrázó fekete szemekkel néz rám.

Végig nézett rajtam, majd becsukva maga mögött az ajtót leguggolt hozzám, és szemeit végig futtatta rajtam. Majd kezével megsimogatta az arcom. Úgy bújtam kezéhez, mint egy kiscica.

Nem mondott még most sem semmit, csak izzó tekintettel méregetett, és hirtelen felkapva a földről meg sem állt a szobájába lévő ágyig.

Óvatosan ráfektetett, majd fölém hajolva ajkait a nyakam érzékeny bőrér tapasztotta.

Kezeimet a – már átázott atlétája alá vezetve simogattam hasát. Éreztem, ahogy ujjaim alatt összerándulnak izmai, ami elégedettséggel töltött el. Finoman taszítottam rajta egyet hogy végre lekerüljön róla is minden zavaró tényező, mire azonnal elhúzódott tőlem és egy másodperc múlva már újra felettem volt. Ajkait habozás nélkül nyomta melleimre, és csókolta, szívogatta őket. Nyöszörögve tűrtem kényeztetését, majd hogy ne csak én kapjak folyton, egyik kezemet kettőnk közé préseltem, és simogatni kezdtem hasamnak feszülő vágyát. Hirtelen kerekedtem felé majd végig csókolva a hasát értem el végre célomhoz, amikor Edward is rájött mit tervezek összeszorította fogait, majd próbált felhúzni magához én viszont nem hagytam. Azt akartam, hogy tökéletesen elégedett legyen!

Mosolyogva figyeltem, ahogy a különböző érzelmek váltják egymást szerelmem arcán, miközben kezeim megállás nélkül kényeztetik. Ahogy vágya lüktetett kezemben a kezemben, gondolataimnak utat engedtem és nyelvemmel is végig ízleltem. Edward vad morgással válaszolt és egyik kezével bele markolt a mellette lévő párnába. Egyik kezemmel még mindig férfiasságát simogattam, míg másikkal alhasát karmolásztam.

Nyelvem megállás nélkül dolgozott, és élvezettel hallgattam vad morgásait vagy éppen elakadó lélegzet vételeit, amiktől én is csak egyre jobban égtem. Teljesen a számba vettem, és lassan tüntettem el újra és újra kívánatos testrészét.

- Bellah…! – ahogy a nevem kimondta megborzongtam, majd félve emeltem rá a tekintetem – lévén még sosem csináltam ilyet- feje hátra hanyatlott, és jó néhány párna volt kivégezve körülötte. Látszott rajta hogy vissza fogja magát ezért elszakadtam tőle egy másodpercre.

- Ne fogd vissza magad! – mosolyogtam rá – Szeretném, hogy elengedd magad! – azzal visszakúsztam férfiasságához és addig nem is hagytam abba, míg egy perc múlva el nem ernyedt, majd számat elöntött élvezetének nedve. Mosolyogva váltam el tőle és vártam, hogy helyre álljon a légzése addig is hozzá bújtam, és gyengéden cirógattam mellkasát.

- Ó istenem! – suttogta szaggatottan – Csodálatos vagy! - csókolgatta a kezemet – Egyszerűen tökéletes. – ezen már kuncognom kellett. Simogatni kezdte a hasamat, amire halkan sóhajtozni kezdtem. A kezei puhán csúsztak finoman a lábaim közé, és egy vigyorral konstálta, hogy bizony én még nagyon is vágyom rá. Finoman a hátamra fordított, majd térdeivel szétfeszítve lábaim, közéjük helyezkedett. Mosolyogva túrtam még mindig vizes hajába. Ajkait az enyémekre nyomta, mire felhúztam a térdeim, de nem hatolt belém csak a bejáratomnál körözött, mire én kínlódva felnyögtem és fenekébe markolva húztam tövig magamba. Mindketten felnyögtünk, majd egy perc pihenőt sem hagyva kezdett el bennem mozogni, lökései kemények, és lassúak voltak, amit én a plédbe markolva tűrtem. Az ágy is remegett alattunk, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy esetleg a többiek is meghallhatnak minket, egy kicsit sem fogtuk vissza magunkat.

- Edward! – nyögtem és végig húztam körmeim a hátán.

- Közel vagyok – morogta. Lökései még jobban felgyorsultak, és éreztem, ahogy megrándul kicsit. Tudtam, hogy neki is itt a vég. A nevemet kiáltotta, a feje pedig hátra hajlott. Felsikítottam mikor Edwarddal egyszerre ért el minket az eksztázis. Rám hanyatlott, majd fejét a nyakamba fúrta, és halkan felkuncogott.

- Gondolom mindenki hallott minket. – suttogtam fintorogva, mire rám nézve édesen elmosolyodott.

- Ne aggódj szerelmem, már régen nincs itthon senki.

Megnyugodva öleltem magamhoz, majd még pár percig így voltunk, de aztán Edward kihúzódott belőlem, és mellém fekve a fejét a mellemre rakta, és finoman cirógatta a hasam.

Elmerengve feküdtem, miközben az ujjaim a hajában játszadoztak, mikor a békés csendet megtörte a mobilom hangja.

10. fejezet

Nincs mondanivalóm... szerintem máskor sem lesz. :]
Jó olvasást!

Arcom mellkasába fúrtam és mélyen szívtam magamba kellemesen bódító napfény illatát.

Mikor felnéztem rá éppen elmélyülten játszadozott egyik hajtincsemmel. Ahogy a Hold besütött az ablakon, még tökéletesebbnek tűnt bőre ezüstösen csillogott.

Nem akartam elhinni, hogy ekkora szerencsém lehet!

Hiszen itt fekszem a világ legtökéletesebb férfi mellkasán, teljesen ”jól lakottan” és már egyre biztosabb vagyok abban, hogy örökre velem marad, és mindig meg fog védeni. Minden hová követném és egy pillantásával eléri, hogy csak rá figyeljek, és a lélegzetem is elakadjon. Tudtam, hogy a vámpíroknak sokkal erősebb érzéseik vannak, mint az embereknek ,de ez már szinte félelmetes volt tudtam, hogy pár napnál többet nem bírnék ki nélküle. Ennek talán ijesztőnek kellett volna lenni de én csak boldog voltam. Végre nem vagyok egyedül! Mosolyogva nyomtam egy apró csókot álla alá, mire rögtön rám kapta - még mindig sötét- mosolygós tekintetét.

Végi simítottam arca minden egyes részét és ujjaim útját végig követtem tekintetemmel. Éhesen faltam szemeimmel látványát, míg meg nem láttam a vállát borító piros foltokat.

- Sajnálom! – motyogtam bűntudatosan simogatva a vörös csíkokat, és egy mélyebb harapás nyomot.

Erre Edward csak elvigyorodott, majd maga alágyűrve kuncogott tovább arcát mellkasomba fúrva.

- Nem döntöttem el, hogy megbocsátok-e még... de ha kiengesztelsz talán több esélyt látok rá.

Hajába túrva élveztem kényeztetését és hirtelen elnémultam, mikor minden előzmény nélkül kezdett el mozogni bennem. Halkan felszisszentem az enyhe fájdalomtól, mikor fogai közé véve érzékeny bőröm megszívta azt, de ez a kis fájdalom olyan hatással volt rám, mint valami ajzó szer, és én csak még többet akartam.

Óvatosan mozgott bennem, de én ezek után nem bírtam elviselni ezt a lassú, kényelmes tempót, így megmozdítva csípőm, próbáltam gyorsabb iramra buzdítani. Kezei hevesen markoltak csípőmbe, ezzel megállásra kényszerítve engem. Mélyen belém a szemeimbe nézett és úgy hajolt felém ajkaival, hogy aztán egy olyan csókot adjon, amitől még a nevem is elfelejtettem. Bele nyögtem csókunkba, mikor szinte teljesen kihúzódott belőlem, de aztán egy hangos sikollyal fogadtam, mikor hirtelen tövig merült belém.

Szorosan kulcsolta össze ujjait az enyémekkel, majd nyakamba fúrva arcát, fojtotta el morgásait.

Mivel kezeimet nem tudtam használni így, kénytelen voltam szavakkal utasítani őt.

- Csókolj meg! – suttogtam, majd megnyaltam alsóajkam. Nem kellett neki több ösztönzés, egy féloldalas mosollyal hajolt az arcomhoz, és érzékien kezdte el szívogatni ajkaimat.

Istenem mi lenne velem nélküle… soha nem veszíthetem el őt!

Szenvedélyesen visszacsókoltam, majd nyelveink vad táncot jártak.

Ajkaimat elhúztam a szájáról, de csak hogy a nyakának selymes bőrét újra végig csókolhassam.

Hirtelen gyorsított még jobban eddig is vadabb tempóján, mire nem bírtam tovább és elért a beteljesülés. Én folyamatosan az ő nevét nyögtem, míg ő hajamba temette az arcát.

Óvatosan legördült rólam, és levegőt kapkodva dőlt hanyatt. Vettem pár mély levegőt, miközben a plafont bámultam, majd lassan felé fordítottam a fejem. Ő is így tett. Boldogan rámosolyogtam, ő pedig megfogta a kezem, és magához húzott.

Bárcsak mindennapom így telne, hogy Edwarddal vagyok, és szorosan körém fonja a karjait. Nem tudnék elszakadni tőle soha többé!

- Bella… sokat gondolkoztam kettőnkön, és –még szorosabban tapadtam rá mellkasára – azt hiszem beléd szerettem! Lehet hogy korai, de hidd el nem mondanám, ha nem lennék benne száz százalékig biztos.

A boldogságom nem is lehetett volna nagyobb, mikor rájöttem, hogy csak a szerelméről biztosít.

- Én is nagyon szeretlek!

Mosolyogva söpört arrébb egy tincset az arcomból, mire én feljebb mászva gyengéd csókot nyomtam puha ajkaira. Próbáltam minden érzelmemet belevinni a csókba. Edward olyan gyengédséggel szívogatta alsóajkam, hogy szinte cseppfolyóssá váltam karjaiban.

Nevetve figyeltem, ahogy maga alá fordít és eltűnik a takaró alatt.

És még milyen messze van a reggel…

-------------

- Bella! – nevetett rám, mikor már vagy az ötödik „még egy utolsó csókra” visszahúztam magamhoz. – Így soha nem öltözöm fel Kedvesem! - kuncogott ajkaimba.

Pedig rajta már így is több ruha volt, mint rajtam!

- Azt nem venném a szívemre. – húztam el a számat- Még a végén meg kéne, hogy védjelek Tanyatól. – morogtam, és felpattanva kezdtem el kutatni a saját ruháim után.

A pólómmal a kezemben figyeltem, amint a hátán megfeszülnek az izmai, ahogy a trikóját magára húzta. Leültem az ágyra és onnan figyeltem, ahogy a kissé megviselt ingét próbálja begombolni.

Mikor felhúzott szemöldökkel végig mutatott magán kínosan elmosolyodtam, csak 2 gomb maradt meg.

Mosolyogva forgatta a szemeit majd elém térdelt és ajkait az enyémekre nyomta.

Lelkesen viszonoztam csókját, amíg hirtelen el nem szakadt tőlem egy utolsó orromra adott puszival. A pólóm már rajtam volt.

Meg próbáltam minél szúrósabban nézi rá, de ez csak addig tartott, míg levette a tönkre ment felsőjét.

- Most komolyan így akarsz kimenni Ta… a többiek elé??

Felnevetett, majd a karjaiba kapva sétált le a többiekhez.

- Ugyan Bella! – nevetett még mindig – Ne legyél féltékeny hiszen, a szívem úgyis csak a tiéd! – mosolygott rám.

- Jó-jó!- mondtam durcásan – De legalább tegyél le! Tudok menni. - morogtam

Mikor leértünk a többiekhez azonnal Tanya arcát figyeltem.

Leplezetlenül bámulta, az ÉN Edwardom kidolgozott felsőtestét, amit sajnos nem nagyon takart el a fehér trikója. Azonnal kezei után kaptam és el is döntöttem, hogy nem is engedem el egésznap! Sajnos Tanya igazán gyönyörű volt.

- Sziasztok! – Edward úgy mosolygott mindenkire, mintha minden rendben lenne, mire meg nyitottam az agyamat eddig védelmezőpajzsot, hogy hallhassa mit gondolok.

- Remélem, hogyha Tanya gondolataiban olvasol, nem éppen fantáziálgat rólad, mert esküszöm megfojtom! – morogtam

Erre felkuncogott és az arcát a hajamba fúrta.

- Sziasztok! – próbáltam rájuk mosolyogni, de eléggé rosszul sikerülhetett, mert a mindig”poénos” hangulatú Emmett újra megtalált.

- Édes kicsi hugica mi a baj? – Edward szigorúan ránézett mire Em csak hangosan szusszantott egyet, majd vissza sétált az emeletre.

- Jól telt az éjszakátok Drágáim? – nézett ránk Esme kedvesen, mire Em kitörő röhögésétől lett hangos a ház.

- Igen nagyon… kellemesen! – mosolyogtam zavartalanul.

- Remek! – nézett Edwardra, aki mögém állva a nyakamba csókolt.

- Olyan aranyosak vagytok együtt! – jött le Alice futva a lépcsőn, majd mielőtt bármit tehettünk volna már a kezében lévő fényképezőgép ”áldozatai” lettünk.

Edward csak megforgatta a szemeit, majd Jasper-hez vezetett, aki csak csöndesen figyelte a tv-t.

- Mond csak Bella! – nézett rám fürkészően Jasper – Tudsz sakkozni?

Mosolyogva néztem rá. Imádtam sakkozni!

- Igen! Még apukám tanított. – mosolyogtam kissé szomorkásan.

- Akkor lenne kedved sakkozni velem?

- Szívesen. – mosolyogtam rá, majd izgatottan követtem a sakktábla felé.

Miután leültem Jasper-rel szemben, izgatottan dörzsöltem össze a tenyerem.

Edward mögém állt, majd a fülembe suttogott.

- Megyek Bella, futunk egyet Kate- tel.

- Oké! – oldalra fordítottam az arcom, de ő és még jobban maga felé fordított, hogy ajkait néhány percre az enyémekhez nyomja. Elbódulva pislogtam, amit ő csak egy fél mosollyal figyelt. (Ennek nincs értelme… valaki nem tudja miééért? xDD)

- Sietek! – nyomott egy utolsó puszit a homlokomra, azzal az idáig ajtóban várakozó Kate-hez sietett.

Vigyorogva fordultam Jasper-rel.

Halványan mosolyogva rakta fel a bábúkat egymással szemben.

Alice oda sétált mellénk, majd magával hozva egy nagy párnát, leült és onnan nézte, a játékunkat.

- Na és mond csak Bella – kérdezte, Jasper miután meg tette az első lépést. – Alex mennyi idős?

- Kétszázat tölti jövő hónapban. – mosolyogtam továbbra is.

- Akkor Ő már élt a mi háborúink idején. – nézett rám egy pillanatra – Ő is részt vett benne esetleg?

A mosolyom azonnal eltűnt az arcomról.

- Ez… egy nagyon kényes téma a családunkban! – motyogtam lesütött szemekkel – És Alex szinte semmit nem mesélt azokról az időkről. De igen, Ő is részt vett bennük.

- Sajnálom. – ráncolta össze a homlokát

- Mindegy, hiszen nem tudhattad.

Sokáig nem szólaltunk meg, viszont amikor már biztos voltam abban, hogy nyerek magabiztosan rávigyorogtam.

- Úgy látom, még sem vagy valami jó játékos. – mosolyogtam

Erre rám vigyorgott, majd egy pillantást vetett Alicere.

A nyitott ablakon át hallatszott, ahogy Edward-ék közelednek.

Próbáltam nem túl izgatottnak tűnni, és nagyon gyorsan befejezni a Jasperrel való játékot.

- Csak nem lett itt valaki nagyon izgatott? –kérdezte mosolyogva – Megkegyelmezek neked és gyorsan győzlek le.

Összeráncolt homlokkal figyeltem a megmaradt bábukat, mikor megláttam, hogy bizony letud győzni a királyával.

- Sakk-matt! – nézett rám elégedetten.

Alice fel állt a padlóról és nyomott az arcára egy puszit, majd a karjánál fogva magával húzta a kanapé felé.

- Nem figyeltem oda és csak azért sikerült! – motyogtam, mire felnevetett, de a következő pillanatban már erős karok fogtak közre.

9. fejezet

Nem jött össze a komihatár, de igazából...nem is érdekel! :D Köszi azoknak, akik írtak nagyon hálás vagyok érte!! ♥

Mind a tizenegyen ott voltak és egy réginek tűnő farönk körül ültek.

- Nini! – vigyorgott Emmett – Úgy tűnik vesztettél Jas. – veregette hátba a mellett ülőt, mire Jasper csak elfintorodott.

- Úgy örülünk, hogy te is eljöttél Bella! – lépett elénk Esme, majd a karjai közé zárt. Nem lepett meg ez az üdvözlés, mivel ahogy Edwrad leírta Őt pont ilyesmire számítottam és nagyon jól esett, hogy ő – legalábbis nagyon úgy tűnt- azonnal befogadott.

- Nagyon szívesen jöttem és remélem nem zavarok.

- Dehogyis hiszen megmondtuk, hogy a családod bármely tagját szívesen látjuk. – mosolygott rám Carlisle

- És Edward is csak úgy ragyog, sokkal tartozunk neked. – suttogta mosolyogva Esme

Váratlanul Emmett lépett a szülei mellé.

- Igen Bella – kezdte komoly arccal – nagyon hálásak vagyunk neked, hiszen a mi Edynk csak úgy ragyog és végre valaki megmutatta neki az élet gyönyörrel teli oldalát. – döbbenten néztem rá, ez most… komoly? – Olyan hálásak vagyunk, hisz olyan újdonságokban részesítetted a mi kedves öcsénket, ami már régen kijárt neki. – a kezem után kapott és szorosan zárta a markába. – Jajj Bella te vagy a mi hősünk. – röhögött, majd mikor Edwrad utánakapott hirtelen kitért az ütés elől. – Nem hogy hálás lennél, egyszerűen imádom a húgit. – nevetett tovább

- Esküszöm egyszer megfojtalak Emmett! – sziszegte, majd felderült az arca- Bár úgy tűnik nem is nekem kell majd megtennem. – kuncogott és a kezem után nyúlva húzott az utolsó farönkhöz.

- Rosie!- vágott bűnbánó arcot Emmett és a dühös tekintetű Rosalie-hoz sétált.

- Mindig ezt csinálod- kezdte el szidni felesége, de továbbiakra próbáltam nem oda figyelni.

- Gyere! – mosolygott rám Edward, majd az ölébe húzott – halkan felsóhajtott, majd egy csókot nyomott a két lapockám közé.

- Na és mesélj csak Bella! – nézett rám Alice kíváncsian – Mi a te történeted? – mindenki kíváncsian fordult felém.

- Én két éve vagyok vámpír és a bátyám változtatott át. A lényeg, hogy megmentett egy mániákus őrülttől és Alex az, akiért akár meghalni is képes lennék. A szüleim úgy tudom még most is élnek Floridában, bár fogalmam sincs, hogy mi van velük.

- És mond csak kitől tanultad meg ilyen biztosan használni a pajzsod? – kérdezte Eleazar

- Alex rengeteget segít nekem ebben. Ő régen a Volturi egyik, hát… barátja volt. - néztem el zavartan a ragyogó arany szemekről. – Néha még most is meglátogatjuk Aróékat.

- Akkor ezek szerint te és a családod a Volturi ház egyik kegyeltjei közé tartoztok? – kérdezte Tanya összeszűkített szemekkel.

- Nem tudom, mit értesz a kegyeltség alatt? Ha arra gondolsz, hogy nekünk valamiféle mentességünk van, a törvények alól tévedsz, de ha bizonyos előjogokra, akkor a válaszom: igen. – néztem rá keményen – Olyan sok vámpír van, akik megvetik, vagy elítélik a Volturit, közben pedig azt sem tudják mi is az valójában. Nélkülük már régen meghaltunk volna. Vagy lelepleződünk. Tisztelettel tartozunk feléjük és egy rossz szavunk sem lehet.

Mindannyian döbbenten néztek rám, majd elsőnek Jasper szólalt meg.

- És nem gondolod, hogy a Volturi igen is elveti a sulykot nem is egyszer a szigorú büntetéseivel? Vagy éppen amikor kikiáltják magukat királyi családnak, pedig semmi joguk nem lenne hozzá? – mikor közbe akartam szólni felemelte a kezeit ezzel hallgatásra ítélve- Nem azt mondom, hogy nincs igazad egy részben, de a Volturi nem egy jóságos irányító ház. Nekik – és főleg Arónak – az a célja, hogy egyre nagyobb hatáskörük legyen, hiszen például nem egyszer jöttek hozzánk, magukhoz csábítani Edwardot, engem vagy éppen Alicet. – elismerem, hogy szükség van rájuk vagy legalábbis egy irányító szervre, de néha igenis túlzásba viszik. Többször használják az egyik testőrük képességét, ezzel kényszerítve magukhoz az olyanokat, akik erősek.

- Sokáig voltam a Volturi tagja – mondta Eleazar – Carlisle szintúgy. Mindketten tiszteljük az öregeket, de igaza van Jaspernek. Te gondolom még nem harcoltál velük… hidd el, ha ez bekövetkezik, máshogy fogsz gondolni rájuk.

- Érdekes… - motyogtam, majd szórakozottan Edward körém font karját kezdtem el cirógatni.

Ez után még a Volturiról volt szó. Carlisle és Eleazar érdekes történeteket meséltek az ősi családról, amiket figyelmesen hallgattam bár néha – az idő múlásával egyre sűrűbben- megzavart Edward.

Apró puszikat adott a hajamba, vagy épp az ajkaival súrolta a nyakam érzékeny bőrét, ezzel egy nagyobb csomót képezve a gyomromban.

- És a nővéred, hogy van? – nézett rám Kate – Azt mondta Alice, hogy már haza jött.

Mindenki érdeklődve pillantott rám.

- Alice nem láttad mi történt? – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Fura volt. - mondta – Láttam, hogy hazamegy, de itt megáll az egész először arra gondoltam nekem van valami bajom, de titeket látlak csak Őt nem.

- Nincs esetleg még több képessége? – ráncolta a homlokát Eleazar

- Nem hiszem így is néha bajban van a túlcsorduló energiájával… - motyogtam – nem könnyű kordában tartani mind a négy elemet.

- Hm… - morogta erre, majd a gondolataiba mélyedt.

- Mindenesetre legalább épségben van, bizonyára nagy megrázkódtatás érte. Mondott valamit esetleg? Szívesen befogadunk egy időre, ha szükségük van néhány nap magányra. – mosolygott Esme.

Erre elgondolkodtam és a fejemben elkezdtem visszajátszani, ami otthon történt mindközül, a vörös szemei maradtak meg leginkább a fejemben.

- Nem is tudom… remélhetőleg nem történt benne maradandó károsodás, de borzasztóan kikelt magából. – mondta és folyamatosan Jasper reakcióit figyeltem. Valamiért az Ő véleményére voltam kíváncsi. Hiszen úgy tűnt ő ért az ilyesmikhez. – Olyan volt, mint aki már napok sőt talán hetek óta rója az utakat. Chloe mindig is nagyon figyelt a felszínes, külsőséges dolgokra. Meg akartam állítani nehogy Alexnek is valami baja legyen mivel nem úgy nézett ki, mint aki magánál van vagy éppen ura önmagának. Nem hiszem, hogy bántana akármelyikünket is. – Jasper felvonta a szemöldökét, mire elmosolyodtam- Hát, ha engem még bántana is Alexet semmiképpen sem. A lényeg – és ami számomra a leg félelmetesebb volt - az, hogy a szemei vörösek voltak. És nem tudom, hogy azért ölt embert, mert rá kényszerítették vagy, mert… már nem érdekli a mi diétánk. Én ismerem Alexet. Tudom, hogy megfog, neki bocsátani. Mindig megbocsát…

- Nem tudom eldönteni, mivel én nem ismerem a családtagjaid, de ahogy azt a kevés időt, amit egy légtérben töltöttem Chloe-val, nekem úgy tűnik nem egy könnyű eset. – ráncolta a homlokát Jasper – Tele van becsvággyal és némi félelemmel. Tény, hogy a bátyádat imádja, de téged bűntudat nélkül ölne meg. Bár ez sem biztos a te nővéred kész rejtély. – morfondírozott. – Az egyik pillanatban olyan dühös volt rád, azt hittem neked megy, aztán pedig, mintha valóban valamiféle féltestvére lennél. Az volt a lényeg, hogy mind biztonságban legyetek. Nem bírtam rajta kiigazodni. Vagy nagyon ügyes és jó megfigyelő ezáltal rájött, hogy nekem mi az erőm és így szabályozta az érzéseit. Egyszerűen nem értem és most itt volt ez az eltűnés… Nagyon furcsa egy lány Bella.

- Azt hiszem, csak Alex tudja igazából ki is Chloe. Nagyon bízik benne. Bár azt gondolom elfogult vele szemben egyszer azt mondta, hogy nagy szerencsénk van Chloval, mert ő szörnyen erős és soha ne legyen olyan ellenségünk, mint Ő.

- Nem bízom benne! – jelentette ki Edward. – És a gondolatait tudja irányítani. Nem tetszik nekem a lány. – szorított jobban magához.

- Kíváncsi lennék, miért ment el. – töprengett Carlisle.

- Őt is ismeri Aro? – kérdezte elgondolkozva Eleazar

- Persze! – vágtam rá bólogatva. – Caius azt akarta, hogy csatlakozzon hozzájuk, de végül megegyeztünk annyiban, hogy bármikor a segítségükre leszünk.

- Nem értem! – fújtatott Eleazar

- Lehet, hogy csak beképzeljük az egészet… hiszen Chloe nem egy gonosz vámpír! Soha nem is volt az, maximum fura a természete.

- Ja! – morogta Emmett- Tényleg fura, hogy ilyen kis agresszív. – röhögött. – A probléma…

- Köszönjük Em, de inkább megkímélem magunkat az újabb csodálatos viccedtől.

- Igazad van, gyere Emmett mi is menjünk feküdni. - szólt Rosalie és megragadva férje karját maga után húzta a faházba.

- Gyere mi is menjünk!- motyogta a fülembe Edward és felállítva, miután elbúcsúztunk a többiektől felvezetett a házba.

- Ezt a házat csak egy évben egyszer vagy kétszer használjuk főleg, ha vendégek jönnek.

Gyönyörű volt bár sötétebb színek domináltak, mint az otthonukban, de ez is szörnyen nagy volt és rengeteg volt az üvegfal.

- Nektek ki rendezi be a házaitok? – kérdeztem végig simítva a lépcső korlátján.

- Esme nagyon ért hozzá, és mindenkinek ő rendezi be a szobáját is. Nagyon ismer minket, így pontosan tudja, milyenek legyenek, bár mindig megbeszéli velünk is.

- Ez itt az ő és Carlisle szobája, Alice és Jasper szobája a fenti emeleten van Emmett és Rosalie szobája. Arra gondoltam, hogy mi lakhatnánk abban, ami a padlástérben van, de persze, ha neked, majd más tetszik, nyugodtan választhatod a többit is. – mosolygott rám, mire képzeletbeli szívem azonnal meglódult.

- Szerintem arra fog esni a választásom, mivel mindig is egy olyan szobára vágytam, de sajnos soha nem volt eddig olyan házunk… és Chloe valamiért irtózik az építkezésektől.

- Hát otthon nekem nem ilyen a szobám, de majd azt is megmutatom. – ígérte, majd még feljebb vezetett. – Itt fognak lenni Tanyaék - mutatott végig az emeleten, majd még egy lépcsősor után egy újabb emelet következett, viszont ezen csak egy ajtó volt. – Hát igen… ez lenne az. – motyogta, majd miután az ajtó elé értünk kinyitotta előttem, és előre engedett.

A szoba gyönyörű volt, letisztult és világos. Annyira bele illett a tájba, mintha egy profi lakberendező csinálta volna.

- Esme nagyon ügyes! – mondtam az ablakból visszanézve rá, mire elmosolyodott és a hifi-berendezéshez lépve betett egy eddig ismeretlen zongoradarabot.

- Ezt ki írta? Nem ismerős. – ráncoltam a homlokom miközben ő magával húzott a kanapéra.

Erre elnevette magát.

- Én. Néha írogatok, de ez a legújabb. – mosolyodott el. – Tudod Tanya-nak ma van a születésnapja - a százötvenedik- és tudom, hogy ő már régóta szeretne ilyet. – mosolygott rám, majd ajkait lágyan végig simította az arcomon.

- Nem is tudtam. – reméltem, hogy sikerült eltitkolnom hangomból a féltékenység, és hogy megint sikerül megzavarnia. Sajnos elég könnyű neki. – És honnan ismeritek így őket?

- Carlisle ismeri őket, és így mi is. Eleazar még a Volturinál volt mikor apámmal találkozott. Sokat tudunk róluk, és kölcsönösen segítjük egymást. Egyszer együtt laktunk pár évig, de túl sokan voltunk, ahhoz, hogy esetleg ne keltsünk feltűnést az embereknek.

- És Tanyaéknak miért nincs párjuk?

Felkuncogott.

- Csak nem féltékeny vagy Kedvesem? – nézett le rám, még mindig vigyorogva.

- Nem!- vágtam rá azonnal, de Edward persze nem hitt nekem és kuncogva simogatta tovább a hajam – Na jó talán egy kicsit, de akkor is, amit azon a megbeszélésen csinált, akkor is túlment egy bizonyos határon. – morgolódtam, és az ölébe hajtottam a fejem.

- Ő ilyen. - rántotta meg hanyagul a vállát. - Mióta ismer, mindig bepróbálkozik és hiába küldtem el udvariasan, nem nagyon hagy békén. Persze ő sem bolond. Nem próbálkozik túlságosan, de szerintem még az esküvőmön is szorosabban fog ölelni, mint a többiek. – nevetett. –Nekünk ez már kezd inkább baráti meg szokássá válni. – Nem jelent nekem semmit olyan mintha az unokatestvérem lenne, vagy valamilyen más távolabbi rokon. - mosolygott rám és ujjaival végig követte arcom vonalait.

Olyan puha, ahogy ujjaival cirógatott, és aztán halkan dúdolni kezdett, de az érzés, ami kezdett a hatalmába keríteni mégsem a nyugodtság, vagy a tompultság érzése volt. Inkább kezdtem fel élénkülni.

Nem értettem magam. Vagy talán valóban igaz lenne, amit annyi helyről hallottam? Ha egyszer megízlelünk, valami jót mindig azt akarjuk majd?

Mert velem határozottan ez volt a helyzet.

Most is így volt, ahogy óvatosan rajzolta körbe ajkaim vonalát remegés futott végig rajtam, és apró csomó keletkezett a gyomromban. Nem lesz ez így jó!

Óvatosan húzott fel magához, mire egyik kezem azonnal rásimítottam mellkasára és elmélyülten kezdtem birizgálni az egyik gombját. Próbáltam el terelni a figyelmet. Minden jelentőségre gondolni, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni a képzelgéseimet. Talán most voltam a leghálásabb a Sorsnak, amiért nem lát bele a gondolataimba.

És a Sors (vagy valami más) mégsem volt kegyes hozzám, mivel addig piszkálgattam a gombot, míg egyszer csak leszakadt.

Ha kívülről látom magam vagy csak magamnál vagyok, biztosan elszégyelltem volna magam a tetteim miatt.

Edward ajkait az enyémekre csúsztatta én pedig néhány ujjammal az inge alá furakodtam. Bőrét forrónak éreztem ujjaim alatt és mivel sosem voltam az a türelmesebb alkat, így egy határozott rántással téptem le róla.

Belemosolygott a csókba, majd kezeivel határozottan fordított magával szembe az ölében. Karjaimon végig simítva borzolta az idegeimet, majd édes nyelvével körbe rajzolta ajkaim.

Reszketeg sóhajjal engedtem utat nyelvének számba, majd lassan kezdtem el ringatni ölem.

Belenyögött csókunkba, majd ujjait szorosan a csípőmre fonva próbált megállítani, csakhogy én nem hagytam magam. Ujjaimat hajába fűztem és szorosan megmarkolva tincseit húzódtam el tőle, majd nyakát kezdtem el csókolgatni.

Elakadó lélegzettel tűrte, hogy kényeztessem érzékeny bőrét, miközben csípőmmel egyre nagyobb köröket írtam le ágyéka felett.

Óvatosan húzta le rólam a felsőmet, így pedig csak még több helyen érezhettem érintéseit.

Türelmetlenül kezdtem el gombolgatni nadrágját, majd miután elbotorkáltunk az ágyáig lefektetett rá és felém mászva csókolt meg szenvedélyesen, sokat ígérve.

Végül ő is megszabadított nadrágomtól, aztán ajkait végig húzva a fülem mögötti érzékeny területen haladt egyre lejjebb.

Finoman csókolt meg újra, miközben ujjaival hátam mögött kapcsolta ki a melltartóm apró kis kapcsait.

Miután jó messzire dobta az eddig melleimet fedő ruhadarabot, hamarosan megérezhettem ujjait rájuk fonódni. Nem bírtam meg állni, hogy ne nyögjek fel kényeztető ujjai miatt.

Ajkaival lentebb haladt a kulcscsontomról egészen, a már végletekig izgatott testrészeimig.

Nyöszörögve tűrtem ajkai játékát, majd még lentebb haladt egészen a bugyim széléig.

Tudtam, mire készül és azt is, hogy mekkora élvezettel járna most ez mégsem bírtam megvárni, míg ott „végez”, így kezembe vettem az irányítást.

Magamra húztam és értetlen tekintetével nem foglalkozva csípőjére ültem.

Muszáj volt egy pillanatra lehunynom a szemeim csak azért, hogy átjárjon az érzés miszerint nem sokára ismét az övé leszek.

Felálltam az ágyról és gyorsan lehúztam az utolsó takaró ruhadarabom, közben pedig nyomatékosan néztem Edwardra, hogy ő is cselekedjen így. Szerencsére értett, ezért mellém állva ő is megszabadult bokszerjétől és derekamra simítva kezeit húzott szorosan magához.

Óvatosan csókolt meg gyengéden simogatva a gerincem vonala mentén, majd egyszer csak egy finom harapást éreztem az alsó ajkamon.

Felnyögtem, majd egyik lábam felhúzva nyomtam közelebb magam Edward forróságához.

Felemelt lábamat simogatva kapott a karjaiba és dőlt be velem vissza az ágyba, hogy ott maga alá gyűrjön.

Néhány percig csak csókoltuk egymást, majd a lábaim közé helyezkedett és egy erőteljes lökéssel belém hatolt.

Annyira tökéletes érzés volt, ahogy a kéj szétáramlik a testemben egy pontból indulva, hogy aztán minden lökéssel még közelebb sodorjon minket a vég felé.

Edward a könyökein támaszkodva nézett le rám és az a mosoly, ami ajkain volt mindent megért abban a pillanatban. Nyöszörögve kaparásztam a lepedőt, ahogy egyre gyorsabban hajtott minket az élvezet felé, ami olyan hirtelen és váratlanul csapott le rám, hogy még felkészülni sem volt rá időm.

- Mindjárt…!- nyögtem mikor Edward még mindig nem állt le a mozgással és, hogy rásegítsek a dolgokra ahhoz a ponthoz nyúltam, ahol testünk összekapcsolódott erre hangosan felmorgott, és fekete szemét rám emelve érte el a beteljesülés.

Zihálva hullott rám, majd még mindig levegő után kapkodva fordította, meg még mindig egybe fonódó testünket.

Mellkasán pihegtem tovább, tökéletes boldogságban, nem törődve semmivel.

Edward szobája:

http://media.onsugar.com/files/2010/11/47/0/1228/12281294/02/mens_bedroom_furniture.jpg

8. fejezet

Komi határ 5!!!!! Köszönöm a bétázást Gabikának és a sok segítséget Taminak!! :) <3

Nem figyelt rám. Tekintetét le nem vette volna a még mindig az ablakban álló Alex-ről.

Teljesen csapzott volt, csupa kosz és a mindig kényesen ápolt gyönyörű haja is mócsingos volt a sártól. Kétség sem fér hozzá, hogy Alex-nek volt igaza.

Alex-nek, aki még mindig az ablakból figyelte Chloe-t míg az el nem érte a ház azon részét, melyet már nem lehetett látni az ablakból. Csalódottan hunyta le a szemeit, majd ökleit szorosan a halántékára nyomta és befordult a szoba felé.

Lassan sétáltam Chloe felé, és mivel már legalább 2 perce néztem, és még mindig nem tűnt el, úgy döntöttem tényleg itt van, és nem ment el az én eszem is.

Ahogy jobban megfigyeltem feltűnt, hogy bőrén apró izzadság cseppek folynak lefelé.

Ami a legfurcsább volt, hogy –természetes okok, miatt- mi nem tudunk izzadni a másik pedig, hogy róla szó szerint folyt a víz. Patakokban csöpögött róla és nem zavartatva magát, még azt sem várta meg, hogy elérjen az ajtóig és saját kezűleg nyissa ki azt, felemelte a kezét és egy szél lökettel vágta ki az ajtót.

Megszaporáztam a lépteim, hogy nehogy még valamit tönkre tegyen, vagy éppen Alex-nek legyen valami baja.

Erre a gondolatra végre eszembe jutott a megoldás.

- Alex! –kiáltottam, miközben már a lépcsőn siettem Chloe után. - Alex én is látom! Gyere már az istenért.

- Hagyj Bella, ettől nem lesz jobb!- nyögött fel.

Ennyire hülye is csak ő lehet…

Mielőtt oda érhetet volna Alex ajtajához elé futottam, és megfogva a vállánál fogva tartottam vissza.

A szemei vörösek voltak.

Hirtelen kapott a nyakam után, majd egy hanyag mozdulattal felnyomott a falnak.

Ujjai után kaptam, hogy lebírjam feszegetni a nyakamról a szorító vasmarkot. Tudtam, hogy nincs magánál, mivel ez még tőle is nagyon durva volt, és ki tudja miket élt át, míg nem volt itthon. Amúgy sem tudott volna megfojtani, mivel levegőre nincs szükségünk, de mégis fájt és kellemetlen volt. Nem is kicsit…

- Alex!- sziszegtem, amivel a maradék levegőm azonnal el is fogyott.

- Ne merj az utamba állni!- suttogta, fura karcos hangon Chloe, majd eleresztett így én a földön kötöttem ki.

Alex szobájához sétált, majd halkan, mosollyal az arcán bekopogott.

- Édesem, itthon vagyok! – suttogta, majd köszörült egyet a torkán – Haza jöttem Szivem!

Lassan nyitódott ki az ajtó és, mivel szemben az ajtóval ültem azonnal láthattam, Alex reakcióját.

Döbbenten kerekedtek ki az amúgy is nagy, fekete szemei, majd először kinyitotta, majd becsukta a száját. Talán erre mondjuk, hogy leesett az álla.

- Szia Életem! – nyújtotta ki a kezét Chloe, hogy végigsimítson vele Alex arcán. A víz cseppek halkan koppantak a parkettán, ahogy lecsöppögtek a kezéről.

- Chloe? –suttogta Alex halk, bizonytalan hangon.

- Annyira nagyon hiányoztál!- suttogta, majd minden előzmény nélkül Alex karjaiba vetette magát.

Lesokkolva tápászkodtam fel az ajtó elől, de Alex sem nézett ki jobban, míg Chlo-ból csak egyre folyt a víz.

Halkan zokogott Alex –hez bújva míg bátyám csak lecsúszott a földre és úgy szorította magához, mintha magát az életét tartaná a karjaiban, mert talán így is volt.

Egy idő után Alex fogta, Chloe-t és bevitte a szobájukba.

- Le fürdetem aztán, ha pihent és el állt ez az isten verte víz megbeszéljük. – motyogta gondolom nekem, mert a pillantását nem vette el Chloe hajáról.

- Rendben, addig én… elintézek pár dolgot. – suttogtam valahogy úgy éreztem, ennél nagyobb hangerőn nem tudnék megszólalni.

Magam elé meredve bámultam és a szemeim előtt csak Chloe síró teste lebegett.

Eszembe jutott, hogy fel kéne hívni Edwardot, de mivel nem tudtam a telefon számukat és azt sem merre mentek vadászni így elég nehéz lett volna.

Minden ruhám tiszta víz volt, ami megint csak Chloe rejtélyes ˝izzadására˝ emlékeztetett.

A telefonom rezgése zavarta meg tornácon való üldögélésemet a kijelzőre rá sem nézve nyomtam meg a hívás gombot.

- Szia! – szólt bele a világ legmegnyugtatóbb hangja- Alice látta mi történt és azt mondta a legjobb lenne, ha ide jönnél hozzánk még most! Kitalálnánk mi legyen, és a testvérednek is hagyni kell időt… körülbelül két napról lesz szó, a többit pedig elmesélem.

- De…

- Kérlek! Nem szeretném, hogy egyedül légy és láttam milyen állapotban fogod tölteni, ha ott maradsz a napokat, és hidd el, semmire sem vezetne, ha te is depressziós lennél. – halkabbra véve a hangját folytatta- Nem vagy egyedül Bella! Itt vagyok, és számíthatsz rám és a családomra!

- Köszönöm!- mondtam – Örökké hálás leszek nektek azért amit értünk tesztek! Hogy tudok eljutni hozzád?- kezdett túl sok lenni ez a nap. És úgy éreztem muszáj látnom Őt!

- Az lesz a legjobb ha valamelyikünk eléd megy! Van itt fent egy kis ház, ha nem én mennék – amit kétlek- akkor is itt foglak várni! – halkult le a hangja

- Kérlek… gyere te értem! – motyogtam és egyre rosszabbul éreztem magam. Mintha valami belülről akarná kinyomni a csontjaim. Nem volt fájdalmas, mégis szörnyű volt.

- Rendben! Indulj el a házunktól északnak. Ott foglak várni, ahol a hó még látszik. – mondta- Sietek, ne félj Kedvesem!

-Oké! – motyogtam, majd villám gyorsan elindultam a házuk felé.

Már vagy tíz perce csak futottam, mikor elértem azt a helyet, ahol találkoznunk kell.

Annyira vártam már a találkozást ahogy, majd azonnal megpillantom Őt és boldogan ugorhatok biztonságot jelentő karjaiba.

Szinte sokként éltem meg, hogy nem láttam sehol. Nem baj lehet csak egy picit késik nyugtattam magam, majd levetődtem - a havat egy lusta mozdulattal odébb lökve a pajzsommal- a földre.

Halk neszre lettem figyelmes, mire azonnal felpattantam, hogy Edward elé fussak.

- Szia! – köszönt és hívogatóan kitárta karjait.

Nem haboztam azonnal hozzá rohantam, hogy befészkeljem magam a világ legjobb helyére.

- Köszönöm, hogy nem hagysz magamra! – suttogtam mellkasába.

- Megígértem Bella! – nézet rám komolyan – Rám bármikor számíthatsz! – olyan görcsösen szorítottam, mintha az életem múlna rajta.

- Gyere menyünk a többiek már várnak és, ha szerencsénk van még Alice is lát majd valamit. – nyomott a homlokomra egy csókot majd elindultunk.

Egy darabig csöndben sétáltunk- én szorosan az oldalához bújva, majd halk hangon megtörte a csöndet.

- Azt gondolom mivel eben a tempóban legalább egy óra az út a hegyre most meg is tudnánk beszélni, hogy legyen tovább a mi kapcsolatunk. – nézett le rám érdeklődve.

- Az jó lenne mert eléggé idegesít, hogy eben ne lehetek biztos. - motyogtam

- Tudod Bella, mikor megláttalak ott az erdőben már úgy ismeretlenül is szinte vonzottad a tekintetemet. – kuncogott – Ahogy ott kuporogtál és a „félelmetes” morgásodat, inkább éreztem aranyosnak.

Finoman az oldalába csíptem, mert zavarba hozott, mire még jobban kuncogott.

- Mint egy harcias kis cica. – nevetett majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Hát én mikor megláttalak téged leginkább kétségbe estem, hogy valami ellenséges család küldött titeket. Aztán kissé lenyugodtam, és… hát elkápráztattál.

Vigyorogva állított meg, majd olyan óvatosan, mintha porcelánból lennék megfogta az arcom és gyengéd csókot adott.

- A lényeg hogy én szeretném, ha megpróbálnánk és azt hiszem neked sem lenne ellenedre. – nézett rám fél árbocra eresztett szempillákkal.

- Én is nagyon szívesen próbálnék meg veled lenni! – mosolyodtam el – Örülnék, ha komolyan elkezdenénk öhm.. járni?! Bár én úgy gondolom, hogy ez azért… több, mint egy egyszerű kapcsolat.

Felnevetett, majd kezemet megfogva mentünk tovább a havas tájon át felfelé.

- Hm... ha eléggé tág értelemben használjuk a járunk kifejezést, akkor azt hiszem rendben. És valóban több lesz pár szász évvel remélhetőleg, mint a nagy átlag.

- Csodás! – vigyorogtam boldogan

- Szeretnék mutatni valamit, remélem még nem csináltad vagy, ha mégis maximum Alex-szel! – mondta élénken csillogó szemekkel.

- Oké! – motyogtam, mert egy ilyen szempárnak egyszerűen nem tudtam ellenállni.

Hirtelen a hátára kapott, majd villám sebességgel kezdte átszelni a maradék utat.

Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Edward imádja a gyorsaságot és olyan vlszabadultnak tűnt mint amikor egyszer találkoztunk a tisztáson.

Így vissza emlékezve azaz emlék több évesnek tűnt nem csak pár naposnak.

Arra számítottam, hogy, majd búskomor leszek ehelyett majdnem olyan boldog voltam mint mikor minden rendben volt. Edward sikerült kissé elfelejtetnie velem azt a sok talányt az életemben.

Hirtelen gondoltam egyet, és mindkét tenyerem Edward szemeire szorítottam.

- Mit csinálsz Bella? – kérdezte zavart hangon

- Kíváncsi vagyok!- mondtam – Vajon így sem mész, majd neki egy fának sem? – kérdeztem nevetve

- Hát nem valószínű. Bár a tenyered eléggé zavaró így még a végén meg feledkezek magamról és leharapom. – kuncogott

- Kettőnk közül te vagy nagyobb veszélyben, mivel bármikor megharaphatom azt az ínycsiklandozó nyakad!

- Hm… rendben, de figyeld csak meg kedvesem, hogy még a fák törzsét sem fogom súrolni. Bár tudok gyorsabban futni, de félek az téged már megrémítene. – kuncogott

- Fura.. most, mégis úgy haladunk, mint valami csiga.

- Mert szóval tartasz, de, hogy ne legyen okod panaszra az utazás, miatt kissé gyorsítok.

Nevetve figyeltem, ahogy valóban hihetetlen sebességgel szeli át az erdőt mígnem meg hallottuk a családja hangjait.

- Szóval Miss Swan – mondta, miközben leemelt a hátáról, hogy a kezét az enyémbe kulcsolhassa – Élvezetes volt az utazása?

- Hát közlöm önnel, hogy megfelelő volt bár azt hiszem van még mit javulnia!

Erre Edward elnevette magát, mire én sem bírtam tovább és belőlem is kirobbant a nevetés.

Mosolyogva szorított egyet a kezem, aztán tovább húzott a többiekhez.