2012. március 19., hétfő

17. fejezet



Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, hálás vagyok értük, és nagyon jól esik hogy írtok nekem! :))

Puszi, és jó olvasást... :D








Dúdolva feküdtem az ágyamban, immár teljesen nyugodtan Edward pólójába bújva.

Imádtam vissza gondolni az elmúlt pár órára, amikor is nem egyszer használtuk ki, hogy csak a miénk a ház.

Edward kissé félre hajtott fejjel nézett - sőt mi több, bámult engem, míg én a laptopomon böngészgettem.

Már percek óta ezt csinálta, és engem egyre jobban furdalt a kíváncsiság, mit tart magában, és mivel nem vagyok egy türelmes típus, így miután úgy éreztem elég időt hagytam neki arra, hogy átgondolja, miután az asztalomon már biztonságba helyeztem a gépemet, fölé másztam és a hajába túrva egy percig csak édes ajkait kóstolgattam, majd kissé hátrébb húzódtam tőle.

- Mire gondolsz?- kérdeztem mosolyogva, majd államat mellkasára támasztva néztem fel rá.

- Boldog vagy velem? – suttogta szokatlanul komoly hangon. Döbbenten meredtem rá, mivel erre számítottam a legkevésbé

- Persze, hiszen nem látod? – ráncoltam össze a homlokom. – Miért kérdezel ilyen butaságokat, Szerelmem?

Elnézett egy pillanatra felettem, majd újra visszakapta rám a tekintetét.

- Igazából, hallottam ma Alextől valamit… - ajkai egy pillanatra megrándultak, mikor egy egészen röpke pillanatra elfelejtettem uralkodni az arcvonásaimon, és a szemem lesütésével elárultam, hogy sejtem mire gondol – Próbált nem gondolni rá, de jelen helyzetében, azt hiszem érthető, hogy nem ment neki a koncentráció. Mindegy is, a lényeg, hogy igaz az, hogy el akarsz hagyni engem, Bella?- olyan szívbemarkolóan pillantott rám, legszívesebben lekevertem volna magamnak egy pofont, amiért egy ilyen csodás lénynek fájdalmat okozom.

- Jaj, dehogyis Edward! – ültem fel, hogy egyik kezét azonnal magamhoz húzhassam, és arcomat tenyerébe fektethessem – Én csak megijedtem, a sok új érzés miatt, és úgy éreztem ennyi jót nem érdemlek meg, és hiába nem éreztette ezt velem egyikőtök sem, úgy gondoltam választanom kell a családom, és a szerelmem között! – egy csókot nyomtam a tenyerébe, majd mélyen a tekintetébe fúrva az enyémet próbáltam elmagyarázni szégyenletes megingásomat- aztán jött Chloe esete, és egyszerűen elment az eszem, vagy nem is tudom, mi ütött belém – harapdáltam az ajkaim. A kavargó méz hatására, amit a szemeiben láttam, megint úgy éreztem csak egy kicsi hiányzik, hogy megdobbanjon a szívem. – Nagyon szeretlek téged, és biztos vagyok benne, hogyha Alex nem tesz helyre végül akkor sem tudtalak volna elhagyni téged! Mindenkinél fontosabb vagy nekem Edward Cullen, ezt soha ne felejtsd el! – egyik kezemet az arcára simítva kezdtem el simogatni őt, mire egy pillanatara jól esően lehunyta a szemeit.

- Ha máskor, kétséged támad, legyen szó bármiről, kérlek, mond el nekem is! – mondta, szemeiben még mindig tükröződött egy kis félelem, mire én serényen azonnal bólogatni kezdtem- Nem szeretném, ha bármiféle titkunk lenne egymás előtt!- a hangja határozottan csengett, mire én szorosan elterpeszkedtem rajta, és úgy rátekergőztem, hogyha akart, akkor sem tudott volna kiszabadulni.

- Többet nem fordul elő, és hidd, el biztos vagyok bennünk!- csókolgattam a válla és a nyaka vonalát, amivel kis idő múlva el tudtam érni, hogy már nem feküdt úgy alattam akár egy valódi márványszobor- Senki nem szeret úgy téged, ahogyan én Edward! – suttogtam, majd egy szerelmes csókot nyomtam édes ajkaira, majd pár perc után visszahelyezkedtem mellkasára hajtva a fejem, miközben szórakozottan cirógattam mellkasát. Egyik kezével a hajamat simogatta, én pedig próbáltam megnyugodni, bár éreztem, hogy nemsokára hatalmába vesz a sírás.

Ugyan Bella nem lehetsz ennyire buta, hisz nem haragszik… Nem haragszik, most is magához szorít, és úgy simogat, mintha porcelánból lennék. Nem haragszik rám! – mondogattam magamban, ám úgy tűnt nem nagyon megy most a megnyugvás. Szorosan lehunytam a szemeim, és próbáltam nem észrevehetően sírni, bár a tervem abszolút bukásra volt ítélve.
Egy hisztis picsa vagyok, és kész!- Mikor először megrázkódtam a száraz könnyektől, Edward azonnal leállt a simogatásommal, és ijedten nyúlt az állam alá, hogy magához emelje az arcomat.

- Héj, kicsim, mi a baj? – suttogta, majd felült, magával szemben leültetve engem, én a tekintettemmel a takaróm mintáit vizslattam, és próbáltam összeszedni magam.

- Én csak, annyira sajnálom, amiért ilyen rossz barátnőd vagyok! – hüppögtem most már megállíthatatlanul, ha máskor nem hát most jól esett volna, ha van lehetőségem könnyezni – Hidd el nekem, Edward hogy nagyon szeretlek, és megértem, hogyha nem bízol bennem ezek után, amiért megfordult a fejemben ilyen rövid idő után, hogy elhagylak, de be fogom bizonyítani neked, hogy te vagy nekem a legfontosabb. - azzal az ajkaimat rágcsálva az arcára emeltem a pillantásom.

Sóhajtott egy nagyot, majd kezei hirtelen kinyúltak felém, és olyan szorosan préselt az ölelésébe, hogy hiába vagyok vámpír, azt hittem megfulladok.

- Hidd el nekem Életem, hogy elhiszem, hogy velem maradsz örökre, és én is nagyon szeretlek téged! - motyogta mély nyugtató hangon, mire még jobban összeszorult halott szívem. Meg sem érdemlek egy ilyen angyalt! – A bizalmam töretlen feléd, szóval emiatt sem kell aggódnod, tudom, hogy velem maradsz örökre. – húzódott hátrébb egy picit, hogy egymásra tudjunk nézni, ujjaival végig simított a szemeim alatt, mintha a könnyeimet kéne letörölnie. – Amúgy sem hagynálak elszökni tőlem, egy lépést sem tennél, máris elkapnálak!- húzta félmosolyra tökéletes ajkait, ezzel belőlem is kiváltva egy halvány mosolyt.

- Nem vagyok jó barátnő! – húztam el a számat.

Felvont szemöldökkel nézett rám egy darabig, majd magához vont, és velem együtt dőlt el az ágyamon

- Miért, milyen a jó barátnő? – a hangja nevetős volt, bár én komolyan gondoltam, amit mondtam.

- Először is, mindig próbál a párja kedvére tenni, aztán – egy pillanatra a számat rágcsálva gondolkoztam mi a következő feltétele- teljes mértékig kényeztet téged, és nincsenek titkai előtted – lehunytam a szememet, majd rögtön ki is nyitottam őket, amint meghallottam Edward fojtott kuncogását

- Bella, édesem nem érzed úgy, hogy ezt az ügyet egy kissé túlreagálod? - hirtelen maga alá fordított, és csillogó szemeit az enyémekbe fúrva kezdett el beszélni - Tökéletesen elégedett és boldog vagyok veled, és már-már fizikai fájdalmat jelent, ha el kell mennem nélküled. – mondta határozott hangon – A titkokról pedig egyezzünk meg, hogy többet nem beszélünk erről! – kérte, halkabb hangon, de gondolom, hogy meg tudja értetni velem, hogy ő valóban nem haragszik, a szája sarában megbújt egy kis mosoly is. – A kényeztetésről, pedig csak annyit, hogy számtalanszor bizonyítottad be mennyire imádsz engem, és ha mindenki ilyen fokú törődést kapna, mint én, hát kicsim senki a világon nem küzdene depresszióval, vagy stresszel. – finoman, játékosan bele harapott a fülcimpámba, mire egész testemben megremegtem.

- Soha nem hagylak majd el téged, Edward, erre megesküszöm. – mondtam határozottan, majd felültem, és kényelembe helyeztem magam a csípőjén – Nem tudom eléggé meghálálni, hogy ilyen tökéletes vagy! – suttogtam, mutató ujjamat lassan végig vezetve mellkasán, le egészen a bokszerének széléig.

- Bella… - mondta karcos hangon, de a kezemnek nem tudtam ellentmondani, és hirtelen az alsójába nyúlva kezdtem el izgatni egyre éledezőbb vágyát. – Neked… óh, istenem! – morgott fel, feje visszahanyatlott a párnára, és elfúló sóhajait hallgatva megbizonyosodhattam arról, miszerint élvezi, amit vele teszek. Ajkaimmal mellkasát csókolgattam, miközben másik kezemet is bevetettem, annak érdekében, hogy Szerelmemnek minél hamarabb sikerüljön elérnie az eksztázist. Ajkaimmal füle környékét kezdtem el csókolgatni, tudtam, hogy ez is egyike azoknak a pontoknak, amik a legérzékenyebbek rajta. Kezei megragadtak két párnát maga mellett, és ujjai egyre intenzívebben markolászták szerencsétlen díszeket. Egyre gyorsabban mozgattam kezemet férfiasságán, közben szemeim szinte falták arcának csodálatosságát, nehogy egyetlen pillanatról is lemaradhassak, ahogy végig fut rajta a gyönyör. Remegés rázta meg az egész testét, csípője pedig hirtelen felemelkedett és egy hangos morgással, valamint tollak százainak repkedésével, sikerült őt a csillagok közé repítenem.

Hozzábújva vártam, míg egy kissé lenyugszik, kezeimmel pedig mindenhol végig simítva rajta, ittam magamba tökéletes testének látványát. Gondoltam hagyok neki pár percet, amíg visszatér a földi síkra, de eszemben sem volt itt abbahagyni. Egyik kezemmel mellkasát simogattam, és nyakát puszilgattam, nem bírtam elszakadni édes ízétől, majd fogaim közé véve kezdtem el szívogatni érzékeny bőrét. Egy halk nyögés szakadt fel belőle, mire másik kezemet levezettem férfiasságáig, és mutató ujjammal kezdtem el cirógatni. Felkuncogtam, mikor férfiassága rándult egyet ujjaim között, Edward pedig maga alá fektetett, és elkapva kezemet róla, a szemembe nézett, mire belőlem egy elfojtott nyögés szakadt fel, imádtam a szemeiben csillogó szeretetet, és a vágyat látni. Félmosolyra húzta ajkait, majd lecsapott velük az enyémekre, és vadul tépte ajkaimat. Nyelve azonnal benyomult ajkaim közé, én pedig nagy örömmel viszonoztam hevességét. Ajkai közé szívta alsó ajkamat, majd finoman szívni és harapdálni kezdte, erre én kezeimet rásimítottam hátára, és körmeimet egy kicsit sem visszafogottan húztam végig gerince mentén, mire fejét hátra vetve morgott fel. Kezei hirtelen a rajtam lévő pólójára kapta, gondolom azzal a céllal, hogy azonnal letéphesse rólam, a zavaró anyagot, ám az utolsó pillanatban megállt, és lemászva rólam, húzódott el egészen az ágy széléig. Meglepődve figyeltem, ahogy próbálja a lélegzését normalizálni. Nyeltem egy nagyot, majd lassan mögé másztam, és finoman ráfektettem tenyeremet a vállára, ahogy hozzáértem, megfeszült mindin izma, én pedig azonnal pánikolni kezdtem. Talán nem jól csináltam valamit?

- Csak egy percet várj Bella. – suttogta remegő hangon- majd finoman felém fordult, és egy halvány mosolyt küldött felém, hogy megnyugtasson – Nem szeretnélek lerohanni, lassan szeretnélek szeretgetni. – cirógatta meg finoman a vállán nyugvó kezem. – Lehet butaságnak tartod, de hidd el nekem, Édesem hogy nincs annál kellemesebb számomra, mintha téged kényeztethetlek- húzta magához ajkaimat egy finom csókra, amibe nekem mindenem beleremegett, a csontjaim pedig olvadásnak indultak.

Finoman az ölébe másztam, miközben ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Kezeimmel folyamatosan az arcát simogattam, míg ő a hátamat cirógatta. Finom simogatásai csak még jobban felszították a bennem égő tüzet, és kezeimet a nyaka köré fonva csúsztam még előrébb ölében, amivel elértem, hogy keménysége pont az én ölemnek feszüljön. A torkomból halk dorombolás szerű hang jött elő, mire Edward, meglepődve állt le a vállam csókolgatásával, és finom harapdálásával, majd öntelt vigyorra húzta az ajkait, és kezével a pólóm alá nyúlva kezdte el cirógatni finoman a combomat egyre feljebb haladva testemen. Mikor megfeledkezve magamról kezdtem lassú mozgásba ölén, kezei azonnal a csípőm után kaptak, és lihegve cirógatott a hüvelykujjával.

- Ne légy rossz, Bella! – az arcán határozottság látszott, de a szemei azt súgták legszívesebben már rég megszabadítana a testemet takaró egyetlen ruhadarabtól.

Kezeimmel a haját túrtam miközben óvatosan magamhoz húztam az arcát, hogy megízlelhessem létem egyik legfinomabb dolgait. Akadozó lélegzettel csókoltam meg újra és újra, ám Edward két percenként elhúzódott tőlem, ami ellen én a sokadik alkalom után morgolódva tiltakoztam. Kezeim a nyaka köré fontam és végre teljes szenvedélyemmel ajkaira tapadhattam. Nyelve körbe simogatta ajkaim vonalát, majd felemelkedett velem az ölében és az ágyba fektetett, miközben ajkaink egy centire sem távolodtak el egymástól.


Per percig csak simogattuk a másikat, bár az én kezeim többször vándoroltak Edward érzékeny területeire. Már mindketten ziháltunk, és úgy éreztem, ha nem válunk eggyé, azonnal porrá égek. Egy ötlet villant át az agyamon, mire magamban ördögien elmosolyodtam.

Összpontosítottam, hogy a gondolataimat védő pajzsot Edward köré fonjam, és mikor ez sikerült, végig pörgettem mit is szeretnék. Edward egész testében megfeszült, majd vágytól fekete, éhes szemekkel nézett rám. Az alsó ajkamba harapva simítottam végig a mellkasán, ameddig felettem támaszkodó testétől lehetett.

- Kívánlak téged, Edward. – suttogtam eddig is teljesen nyilvánvaló vágyamat füléhez közel hajolva, majd óvatosan végig nyaltam fülcimpáján. – A tiéd vagyok – suttogtam végig csókolva a nyaka vonalát.

- Az enyém! – morogta, majd kezeivel hirtelen a pólóm alá nyúlt, hogy ujjaival felgörgesse rajtam a zavaró anyagot. Ajka végig követték az anyag útját, én pedig már nyöszörögtem édes kínzásától. Hol harapott, hol csak a nyelve hegyével érintette jéghideg bőrömet. Egészen a melleimig ért el, mikor is visszafogva újfent magát, rázott egyet a fején, mintha csak egy nagyon makacs gondolatot szeretne kiűzni a fejéből. Lassan tovább görgette a pólót, majd gyorsan a hátam alá nyúlt, hogy megemelhessen, és le tudja venni rólam. Feleszmélni sem maradt időm, azonnal akár egy éhes vad vetette rá magát kebleimre. Felsikkantottam, ahogyan ajkai közé zárva mellem középpontját, kezdte el szívogatni, míg másikat tenyerével kezdte el masszírozni. Kezeimmel hajába túrtam, mert hiába élveztem a kényeztetését szerettem volna már a lényegre térni. Arcát magamhoz húztam, majd kitárva előtte lábaimat, csókoltam meg minden szerelmemet éreztetve vele. Ujjai végig simítottak középpontomon, de elkaptam a csuklóját, és mielőtt tovább gyötörhetett volna, arcára néztem, és némán kértem, hogy ne kínozzon tovább egyikünket sem.

Edward kissé megemelte a csípőmet, majd egy hirtelen, mégis gyengéd mozdulattal elmerült bennem. Abban a pillanatban mikor teste tökéletesen kitöltötte az enyémet, úgy éreztem meghaltam és a mennyországba kerültem. Edward hátra vetett fejjel nyögött fel, amint megmozdítottam csípőmet, és felvette az általam diktált ritmust. Egyikkezemmel oldalra nyúltam, hogy aztán a párnámat fogaim közé szorítva tompítsam a fel-feltörő nyögéseimet, és sikolyaimat. Mikor Edward meglátta mit csinálok, csípője azonnal megállt a mozgásban, és értetlen tekintettel nézett rám.

- Te mégis mit művelsz? – mondta megrovóan

- Nem akarom, hogy minden alkalommal minden tőlem legyen hangos. – motyogtam, a karjait cirógatva, egyik kezem hátára simítva, markolásztam bőrét, ezzel is ingerelve a folytatásra.

- Hát én pedig nagyon is hallani akarom a hangod, - húzta végig fogai a vállamon- szóval Baby jobb, ha bele törődsz, mert ez már csak mindig így lesz. – kacsintott rám, majd csípője még gyorsabban, és erősebben nyomult nekem.

Ezúttal meg sem próbáltam visszafogni magam, mikor nemsokára éreztem, hogy mindjárt elér a beteljesülés, egyik kezemmel az ágyam kovácsoltvas támlájába kapaszkodva, vártam a mindent elsöprő érzést. Edward is egyre hangosabban morgott, és nyögött, majd a következő lökésénél végem is lett. Az egész világ megszűnt körülettem, annyit érzékeltem csak, hogy Edward fogai a vállamba martak, majd egész testében megfeszülve ő is elérte a csillagokat.

Úgy éreztem soha többet nem tudok majd megmozdulni, minden csontomat vattacukor állagúnak éreztem, és minden tagom kellemesen zsibbadt.

Edward a mellkasomra fektetve a fejét, cirógatta a bordáimat, míg én bárgyú mosollyal az arcomon tobzódtam a boldogságban.



-----------------



- Mit fogunk csinálni? – kérdeztem izgatottan, miközben a cipőfűzőmet kötöttem be.

- Hm… ha jól tudom, még nem igazán néztél szét a városban, és a környékén. – kérdőn nézett rám, és mikor helyeseltem, boldogan elmosolyodott – Akkor, ha van kedved, szívesen lennék az idegen vezetőd, és mutatnám meg a kedvenc helyeinket.

- Annak nagyon örülnék! – pattantam fel, hogy az ajtó előtt megállva türelmetlenül várjam be Szerelmemet.

- Nyugalom, Bella. – nevetett gyerekes lelkesedésemen, az égnek emeltem a szemeimet, majd mikor mellém lépve a karját nyújtotta belé karoltam.

Edwardnál jobb idegen vezetőt keresve sem találhattam volna! Sok történetet mesélt a családjuk történetéről, azokból az időkből, mikor még régebben laktak itt. Elmondta, hogy milyen vadászati stílusokat szeretnek a leginkább, és hogy a Denalikkal hogyan kerültek kapcsolatba. Hallottam már Alextől a vámpír gyerekekről, ám mivel még ő sem élt akkor nem tudta olyan alaposan lefesteni előttem milyen borzasztóan veszélyes is a fajtánkkal kísérletezni.

- Carlisle szeretne elutazni nemsokára Dél-Amerikába, mivel Eleazarék hallottak rebesgetni pletykákat félig vámpír-félig ember lényekről. – mondta gondterhelt arccal, bár egy kis kíváncsiság is sugárzott a tekintetéből

- De ugye majd veled mehetek?- kérdeztem összeráncolt homlokkal, mire a szeme rám villant- A-a ne villogtasd itt a szemed Edward Cullen, nem hagyhatsz itt, hogy mindenféle teremtményekre vadássz, ráadásul nem hiszem, hogy ez a kis kirándulásotok egy-két napig tart majd.

- Bella, még nincs egy napja, hogy megígértem a testvérednek, hogy nem hagyom, hogy valami bajod essen, erre te egy dzsungelbe akarsz jönni, mindenféle vad teremtmény közé. – a fogait összecsattintva szűrte ki a szavakat a fogai közül.

- Hát pedig, én nem fogom hagyni, hogy nélkülem ilyen veszélyes helyekre, menj!- álltam meg előtte karba font kezekkel, és próbáltam legalább olyan határozottnak tűnni, mint ő.

- Bella! – a levegő sziszegve távozott a tüdejéből, miközben próbált kissé megnyugodni – Nem lesz ez annyira veszélyes, én csak egyszerűen nem akarom, hogy a legkisebb kockázat is legyen arra, hogy esetleg megsérülj. Ez amúgy sem fontos, mert nem mostanában akarunk elutazni.

- Akkor miért nem mehetek, megmondanád? – szúrtam a fogaim között, miközben úgy éreztem menten felrobbanok – Nem kérheted, hogy engedjelek el egyedül.

- Az egész családom ott lesz, nem egyedül megyek!- masszírozta az orrnyergét, lehunyt szemmel, ám a teste még mindig feszült volt

- Nem érdekel az egész, Edward hagyjuk, nem tudod megérteni, hogy mindig szeretnélek a közelemben tudni, és hidd el, ha én mennék el, akkor te sem akarnál itt maradni! – néztem rá megbántottan, majd fogtam magam, és a lehető leggyorsabban kezdtem el futni, bár fogalmam sem volt merre.

Hallottam, ahogy Edward utánam kiabál, mire én makacsul csak még gyorsabb tempóra kapcsoltam.

Hirtelen oldalról iszonyatos erővel belém csapódott valami, majd már csak a szörnyű fájdalomra tudtam koncentrálni, és a feltörő sikolyom vérfagyasztó hangjára.