12. fejezet

Köszönöm a kommenteket. :)
Jó olvasást!
Szerintem napszúrást kaptam... elég gagyi fejezet lett, szóval bocsi előre is! :S

- Szia, Alex! – suttogtam a telefonba

- Mikor jössz haza? – kérdezte csöndesen

A hangja olyan meggyötört volt, hogy azonnal lelkifurdalásom lett, amiért én itt vagyok Edwarddal teljesen boldogan, miközben biztos szüksége lenne rám.

- Este indulok, mert még van egy kis dolgom. Hunytam le szemeimet, miközben még mindig Edward hajával babráltam. Egy kis időt akartam tölteni Edward családjával, hogy jobban megismerjem őket.

- Rendben! – azzal, mielőtt még mondhattam volna valamit letette a telefont

Mély levegőt vettem, de nem volt időm ezen gondolkodni, mivel még mindig nem tudtam mi baja volt Edwardnak

Lekúsztam mellé így egy vonalba került az arcom az övével.

- Szeretném, ha elmondanád, mi baj van. – néztem rá, mire csak összeráncolta a homlokát.

- Miért?

- Mert, mikor bejöttél az ajtón meg sem szólaltál, és úgy néztél ki mintha valami nagyon… felizgatott volna!

Félmosolyra húzta kívánatos ajkait, miközben próbált bűnbánó arcot vágni.

- Nem volt semmi baj csak, én egyszerűen nem bírtam visszafogni magam! – túrt bele zavartan a hajába – Ez a kapcsolat nem csak arról szól Bella! Nagyon szeretlek és, ha kell, megesküszöm, hogy egy hétig nem nyúlok hozzád…

Mikor rájöttem, mire céloz kitört belőlem a nevetés.

- Ne nevess már!- mormogta, mikor percek múlva sem bírtam abbahagyni.

- Sajnálom, drágám, de komolyan nem akarom elhinni, hogy te azt hiszed azzal, hogy folyton kívánsz, bármi bajom lenne. – kuncogtam még mindig – Nézd, Edward én ennek csak örülök, és mindketten tudjuk, hogy főleg mikor még friss a kapcsolat a vámpíroknál ez természetes, és engem egy kicsit sem fog zavarni, ha még száz év múlva is alig bírjuk magunkat visszafogni. – bújtam hozzá szorosan

- Nagyon szeretlek! – fúrta az arcát a hajamba.

- Én is szeretlek téged! – mosolyogtam rá, majd egy óvatos csókot nyomtam ajkaira. – De azért kérlek, többet ne hozd rám a frászt azzal, hogy úgy viselkedsz, mintha kitört volna a harmadik világháború.

Bűnbánóan mosolygott rám, majd lassan az ajkaihoz emelte a kezét megsimogattam az arcát, Ő pedig csak még jobban hozzá bújt, simogató kezemhez.

Hallottuk, ahogy a többiek haza jöttek, így kénytelenek voltunk elválni egymástól.

- Menjünk le hozzájuk! – tápászkodtam fel

Egy mackónadrágot, és egy egyszerű fehér felsőt vettem fel, de a helyett, hogy Edward is öltözött volna, inkább engem nézett.

Felvont szemöldökkel néztem rá, mire csak mellém lépett, és egy szenvedélyes csók után ő is felöltözött.

Szorosan fogta a kezem, és levakarhatatlannak tűnt a vigyor az arcáról.

- Minek örülsz annyira? – kérdeztem mosolyogva

Rám villantotta csodaszép arany szemeit, majd megrántva a vállát csak ennyit felet:

- Szeretlek!

- Én is szertelek! – azzal lábujjhegyre állva nyomtam az arcára egy puszit.

Alice, Jaspert húzta maga után és rettentően morcos arcot vágott, miközben a férjének magyarázott.

- A lényeg hogy ez egy gucci felső volt Jasper! – morogta durcásan, Japer pedig mögötte kullogott lehajtott fejjel.

Alice, ahogy mellénk ért ránk villantott egy kedves mosolyt, de amikor Edward felkuncogott csak rá villantotta a szemeit.

- Jasper fogadott Emmettel. – ingatta a fejét mosolyogva – Em szerint Jasper nem elég hát, férfi ahhoz, hogy összemerje kenni vérrel Alice új felsőjét. Persze Jasper nem hagyhatta – forgatta meg a szemeit. – Így most Alice dühös, Jasper pedig engesztelheti ki… bár szerintem Alice csak azért hagyta, hogy összekenje, mert tudja, hogy mi lesz az engesztelés és biztos örülni fog neki.

Felnevettem. Náluk tényleg mindig történik valami.

Leültünk az egyik szabad kanapéra és próbáltunk bekapcsolódni a beszélgetésbe. Carlsile kezében egy réginek tűnő könyv volt és elmélyülten vitatkoztak régi legendákról.

- De itt is írja Rosalie, hogy ez csak ember nőknél lehetséges! – nézett rá szomorúan Carlisle – Sajnálom lányom, de lehetetlen.

- De ezek szerint Emmettnek lehetne babája? – kérdezte elszánt tekintettel. A tüdőmben akadt a levegő, amint felfogtam, hogy mire akar kilyukadni.

Emmett ült mellette és összevont szemöldökkel figyelte felesége elszánt arcát. Rosalie a kezét szorongatta, a szemeiben tűz égett.

- Ha igazak a történetek: igen. - válaszolta vontatottan látszott, hogy nem akarja, hogy Rosalie-nek eszébe jusson ilyesmi.

Edward megfeszült mellettem, és döbbenten nézett nővérére.

- Rosalie! -. Mormogta csöndesen, mire az csak rákapta a szemeit, ezzel elhallgattatva őt.

- Gyere Bella , menjünk vadászni! – nézett rám sürgetően, mire elkerekedett szemekkel néztem rá, majd lassan megráztam a fejem. Tudni akartam lehetséges-e Rosalie elmélete.

Elgyötörten nyögött egyet, majd kezeibe temette az arcát.

- Gondolkozz már Carlisle! – morogta Rosalie- Ti mind betöltötték a pubertás kort! Nektek nem kell változnotok sem! Csak mi lettünk selejtek!

- Nem vagytok selejtek! – vágta rá mind a négy férfi.

Esme és Carmen már nem is ültek, hanem mindketten az ablaknál álltak, és ott beszélgettek izgatottan, egymás kezeit szorongatva.

- Nos, valóban… lehetséges. –morogta Eleazar, de közben folyamatosan feleségét, és családja többi nő tagját vizslatta. – Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni Rosalie, de én nem fogom megcsalni a feleségem! – nézett rá dühösen. Nem ér meg egy gyerek ennyit. Nekem csak Carmentől kell gyermek. És azt hiszem, mi megyünk is! – morogta

- Eleazar ne menjetek még, kérlek! –állt eléjük Carlisle

- Sajnálom barátom, de nem hagyom, hogy egy ezerszer átrágott téma újra letargiába döntse őket! – húzta magához Carment – nem haragszom rád Rosalie, tudom, hogy mekkora csapás ez neked! De, ha rám hallgatsz feladod, mert a kísérletezés soha nem vezet jóra!

Rosalie csak Emmett-et figyelte, viszont Em összeszorított állkapoccsal, nézett egy pontot maga előtt.

Mikor felálltuk, hogy elköszönjünk tőlük, az első, aki hozzám lépett Kate volt.

Mosolyogva ölelt meg, miközben olyan halkan beszélt a fülembe, mintha csak sóhajtana.

- Ne félj Bella! – nézett rám mosolyogva- Edward imád téged, és Tanya csak szórakozik. – kuncogott fel, majd tovább sétált.

- Neked is azt mondom, amit Rosaileinak, Bella! – nézett rám komolyan Eleazar- Ne éld bele magad, és ne kényszerítsd Edwardot semmire!

- Nem is akartam-motyogtam

Elmosolyodott, majd egy gyors ölelés után ő is tovább ment. Láttam, ahogy vált néhány szót Edwarddal, de nem akartam, kihallgatni így mosolyogva fogadtam Irina, majd Carmen búcsúzkodását.

- Szia, Bella! – vigyorgott ám Tanya, mire az én szám is felfelé görbült. Most, hogy már biztosan tudtam, hogy ő már csak ilyen próbáltam megszokni.

- Viszlát, Tanya!

- Jajj Edward – sóhajtott fel Tanya- Most még kísértőbb vagy, mint eddig. – csóválta a fejét szomorúan, majd megölelte, és nem is nagyon akaródzott neki elengednie. – Legyél jó,és ha szükséged van rám ne félj felhívni. – kacsintott rá, majd már az ajtóban is volt.

Oda sétáltam Edwardhoz, majd pont oda ahol Tanya megpuszilta az arcát nyomtam egy csókot.

Erre Edward felkuncogott, én viszont elégedetten bújtam hozzá az oldalához, és nem érdekelt, hogy gyerekes vagyok vagy sem kinyújtottam Tanyara a nyelvem, amit nevetve figyelt.

- Örülünk, hogy itt voltatok, és akkor két hónap múlva megyünk! – rázta meg Eleazar kezét Cralisle.

- Köszönjük! –mosolygott rá hálásan

Mikor mindannyian elmentek, a házra feszült csönd telepedett. Alice, és Jasper is lesétáltak, de Alice nem tűnt olyan felspannoltnak, mint mi.

- Emmett ugye te is érted? – nézett rá csillogó szemekkel Rosalie

- Nem, nem értem! – pattant fel dühösen – Miért akarod, hogy megcsaljalak? Nem fogod fel, hogy nem tudom megtenni?- nézett feleségére csalódottan

- De én nem így fogom fel! – erőszakoskodott tovább – Lenne egy fiad, és úgy nevelnénk, mintha a miénk lenne! Lenne egy babánk!

- Nem értesz meg! – térdelt elé, és két hatalmas tenyerébe fogta Rosalie arcát- Nem fogom megtenni ezt veled! Vagy tőle lesz, vagy senkitől!

Rosalie felpattant, és a szobájába rohanva becsapta az ajtót.

Pár percig nem szólalt meg senki, csak az emeletről hallatszott le Rosie keserves sírása, és az, ahogy a szobát pusztítja.

- Lehetne babád. – suttogtam Edwardra nézve, mire ő csak mély levegőt vett, és szorosan a kezei közé fogta a gyűrűs ujjam.

- Nem! – mondta határozottan – És kérlek ne kezd el, amit Rosalie. Nekem nem kell gyerek, és hagyjuk ezt a témát.

A szemeim viszkettek, és csak bámultam a térdem. Edward az ölébe húzott, majd halkan dúdolva ringatni kezdett.

Esme meg sem szólalt csak szomorúan állt az ablaknál még mindig, és hasát simogatta, miközben Carlisle nyugtató szavakat suttogott a fülébe.

Em felsietett a szobájukba és, ahogy hallatszott, egy kicsit sikerült megnyugtatnia feleségét. Legalább már nem tört-zúzott.

- Nekem lassan mennem kell! – próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra, de nem hiszem, hogy nagyon meggyőzőre sikerülhetett.

- Remélem, minél hamarabb találkozunk. – mondta Carlisle, majd magához ölelt

- Én is. – mondtam monoton hangon

- Sziasztok! – néztem végig a családon.

Edward elkísért, de egészúton nem szóltunk egy szót sem. Mikor már csak öt percre lehettünk a házunktól, finoman visszarántott, majd szembe fordított magával. Kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Figyelj Bella! Nagyon szeretlek, és hidd el nekem, hogy tudom miről beszélek, amikor azt mondom nem fontos a baba. Szeretném persze, de nem foglak megcsalni, még akkor sem, ha te nem bánnád. Én nem bírnám elviselni a tudatot, hogy megaláztalak. És ha ez még nem elég a lány, aki kihordaná ő is meghalna! Vagy ha megbírnánk menteni, gondolod, hogy csak úgy nekünk adná a gyerekét?

Szorosan hunytam le a szemeim.

- Nagyon sajnálom, csak egyszerűen utálom, hogy elveszem tőled ezt a lehetőséget. - suttogtam

- Szeretlek, Bella! – nézett rám fájdalmas tekintettel. – Nekem nem kell más csak, te maradj velem örökre! – húzott magához szorosan.

- Én is szeretlek, és veled maradok mindig!

Pár percig csak összebújva álltunk, majd eszembe jutott mi várhat rám otthon, így nagyot sóhajtva elváltam tőle.

- Menjünk, Alex már vár.

Szorosan kulcsolta az ujjait az enyéim köré.

Amikor a házhoz értünk, legnagyobb meglepetésemre Chloe hangos nevetését lehetet hallani.

Pedig mikor Alex- szel beszéltem telefonon, olyan meggyötört volt a hangja. Összevont szemöldökkel siettem tovább a ház felé, de mikor beléptem a tüdőmben akadt a levegő.

Határozottan nem az fogadott, amit vártam.