15. fejezet

Helooo! :D
Köszönöm, a kommenteket, és a díjjakat aranyosak vagytok! :) *-*
Jó olvasást, puszi ^^,

- Mikor nyögöd ki végre? – mondtam, miközben próbáltam le vakarni az autómra ragadt makacs sár foltot.

Edward épp a kórházban segített Carlsile-nak, Chloe pedig Alice-ékkel elment bevásárló körútra, ami alól nagy nehézségek árán kibírtam bújni.

- Ez egy fontos kérdés, és a tegnapi nap nem volt az alkalomhoz illő. – morogta és tovább törölgetve az autójára tapadt milliméteres piszok foltot.

- Ne röhögtess, már kérlek, egyszer már megkérted vajon most miért mondana nemet?

- De a múltkori nem volt elég hivatalos – dörmögte, miközben idegesen a hajába túrt- és amúgy is arról Caius-ék nem is tudtak, pedig tudod, hogy Chloe-nak mennyit jelentenek.

- Te nem merted elmondani nekik is. – vigyorogtam rá gonoszul

- Te most gúnyolódsz? – nézett rám sértetten

- Dehogyis Alex, én csak a tényeket közlöm! – néztem rá ártatlanul csillogó szemekkel

- Ezt megbánod! – morogta, majd a slagot rám irányítva áztatott el.

- Most nagyon utállak! – morogtam neki – Majd mellé sétáltam és mivel épp majd megfulladt a röhögéstől ”gyengén” tarkón vágtam.

- Au! – simogatta a fejét, de aztán megint elkapta a röhögőgörcs.

- Olyan gyerekes vagy Alex Harris!

- Bellaaa!

- Mit akarsz? – morogtam miközben még mindig a hajam-szárítottam, a szobámban

- Kicsi Bella, tudod, hogy szeretlek. – nyitott be az ajtón, és olyan kiskutya szemekkel nézett rám, ami egy pillanatra elfeledtette velem, hogy bizony én most nagyon haragszom rá. De csak egy pillanatra.

- Én, meg utállak. – morogtam, tovább dörzsölve a hajam, nem tudtam elképzelni Chloe, hogyan bírja elviselni a rettentő hosszú haját.

- Na, húgi, ne legyél ilyen! Tudod, hogy nem úgy gondoltam, csak játszottunk. - ölelt magához szorosan

- Nem érdekel!

- Ne izélj, gyere és menjünk el valahová, csak mi ketten. – mosolygott rám a tükörből, mire halkan felsóhajtottam. Olyan régen voltunk csak mi ketten valahol, hogy a kísértés miszerint abba hagyom a durcásságot nagyon csábító volt.

- Oda megyünk, ahová te szeretnél, és egésznap együtt leszünk. – a szemei kedvesen csillogtak felém, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott.

- És ha Chloe haza jön? – kérdeztem egyik szemöldököm felvonva

- Mostanában, nem zavarják ezek a dolgok, és biztosan meg fogja érteni, ha hagyunk neki egy levelet. És amúgyis egy ideje, minden olyan rosszul sül el, ideje hogy a két legokosabb, és legszebb vámpír csapjon egy bulit.

- Igazad van. – nevettem fel- De azért remélem Chloe-val kapcsolatban is az lesz, mert semmi kedvem veszekedni vele. - tettem hozzá elhúzva a szám

- Nyugi, biztos –azzal karon ragadott, és elkezdet kivonszolni a szobából.

– Várj már Alex, így nem mehetek! – mutattam végig a tavaly tőle kapott sárga kacsás pizsamámon

- Nem értem mi bajod. – nézett végig rajtam vigyorogva – Ez a pizsi sexi, és cuki is egyben, egyszóval tökéletes.

- Sexi, mi? – röhögtem fel, a hülyeségén, majd kitessékeltem a szobámból, hogy egy nadrág-póló kombinációval útra készen várjak rá.

- Na, végre. – szusszantott türelmetlenül, és kitárta előttem az ajtót.

- És hova menjünk húgi? – csapta össze a kezeit izgatottan

- Nem is tudom… Csak induljuk el valamerre és majd a többi adja magát. – rántottam meg a vállam, mire az Alex arcán ülő vigyor már szinte szétrepesztette az arcát. – Ugye tudod, hogy ijesztő mikor így vigyorogsz? – azzal elindultam a város felé.

Erre fogta magát és, összekócolta a hajam.

- Menjünk moziba.- mosolyogtam rá, mire bár elhúzta a száját, de azért bólintott, hogy rendben.

- De akkor legalább valami messzi plazába, hogy legalább az utazást élvezhessem

- Oké, de ma nincs kedvem vezetni, szóval a te kocsiddal megyünk!

- Nem futunk?- biggyesztette le az ajkait, mire makacsul megráztam a fejem

- Ha a városon kívül megyünk, akkor kocsival akarok menni. Amúgy sem használjuk szegényeket sokszor.

- Jó, menjünk. – vett egy mély sóhajt majd megfordulva, elindult vissza a házba.

- Hozom a kocsit, addig várj meg itt.

- Jó, csak siess. –motyogtam

Pár pillanat múlva be is gördült a ház elé a piros Ferrarijával.

- Ez így nem lesz jó. – motyogtam összevont szemöldökkel, miközben az övemet kapcsoltam

- Mi?- kérdezte miközben felbőgetve a motort indult el.

- Hova megyünk?

- Olympiába. Egyszer már laktam ott, és nagyon szép hely, sokkal nagyobb is, mint ez. Mehetnénk Seatelbe is, de szerintem Chloe-ék ott vannak.

- Ha viszont végeztünk, a moziban az lesz, amit én akarok, ugye?

- Oké, de ha valami undorító dologra akarsz rávenni, nem csinálom meg. – fenyegettem meg az ujjamat felemelve.

- Úgy ismersz, te engem? – nézett rám, nagyra nyílt ártatlan szemekkel, mire felsóhajtottam

- Igen, ami azt illeti, pont úgy ismerlek. – szúrtam finoman az oldalába, mire nevetve húzódott hátrébb.

Az út két és fél órába telt, de amikor kiszálltunk, a mélygarázsban, még mindig Alex egyik idióta viccén nevettünk.

- Komolyan csodálkozom, hogy melletted normális tudok maradni – a liftben is csak mi ketten voltunk

- Igazad van! Teljesen normális, emberi lények vagyunk. – fojtatta olyan halkan, hogy a plazában lévő kamerák ne halljanak semmit. – Bár én mindig is valami szuper hős akartam lenni. – vigyorgott le rám – Csak hát Pókembert utálom, Batman meg már túl kis falat nekem. - sóhajtott fel

- Én macskanő lennék! – néztem rá megvillantva ragyogóan fehér fogsorom- Nem kölünböznék tőle sokban- megharapta egy macska, és olyan képességei lettek amilyenek nekik.

- Ja, Edward biztos élvezné. – összeszorította a száját, hogy ne nevessen fel hangosan is.

Mikor a liftből is kiszálltunk, és megvettük a jegyeket, - a legfelső sorba – izgatottan indultam el, és mit sem törődve a jegykezelő fiú, bamba tekintetével húztam magammal Alex-t.

- Hova sietsz, még nem hallom, hogy elkezdődött volna!

- Jó, tudom, de a legjobbak a reklámok, az elején – vigyorogtam

- Ó anyám, te a reklámok miatt jársz moziba? – nevetett

- Azokért is! – nyújtottam ki rá a nyelvem

- Te meg hová mész, mindjárt kezdődik a film! – összevont szemöldökkel néztem, ahogy Alex gyorsan, felpattan és lesiet a lépcsőkön. Meg van veszve, annyi biztos!

Pár perc után láttam, ahogy két üveg kólát, és egy nagy popcornt egyensúlyozva a kezében siet vissza.

- Beteg vagy, remélem, tudod! – röhögtem fel, mikor már mellettem állt, mire csak kinyújtotta a kezét, és felém nyújtotta az én üdítőmet. - És lemaradtál egy csomó mindenről, a film már negyed órája elkezdődött. Különben elárulnád, minek kellettek ezek?

- Először is, a film egy csöppet se érdekel, amiből jön a kérdésedre is a magyarázat, mivel nem tervezem, hogy egész idő alatt unatkozni fogok! – nézett rám olyan szemekkel, amitől rögtön tudtam, hogy megint valami hülyeségre készül.

- Bármit is tervezel, kérlek, szépen ne csináld. – néztem rá könyörgően

- Még sosem csináltam, de a filmekben annyiszor láttam, hogy a mozikban az emberek meg dobálják a másikat. – a szemei tele voltak gyerekes izgalommal, mire fáradtan felnyögtem

- Kérlek, Alex – motyogtam az orrnyergemet masszírozva – te is tudod, hogy a normális emberek nem csinálnak ilyesmit, és ha mégis azok általában mind bunkó tinik szoktak lenni. – néztem fel rá, mire csak elhúzta a száját – Nem is értem, hogy jutott neked, pont neked, eszedbe ilyesmi. - csóváltam a fejem

- Csak kíváncsi vagyok! – azzal durcásan morzsolgatni kezdte a kukoricát

Már csak félóra volt hátra a filmből, mikor megint támadt, egy - szerinte remek - ötlete.

- Fogadjunk, hogy, te nem bírnád meginni a kóládat, hamarabb, mint én! – vigyorgott rám

- Redben, és mi lesz a vesztessel? – legalább, nem kell majd azt hallgatnom, hogy két órán keresztül csak unatkozott. Bár elég undorító, illata volt a kólának, és tudtam hogy emberként sem rajongtam érte.

- A vesztesnek oda kell mennie egy emberhez, és kedvesen beszélgetni kell vele, és a győztes az egészet videóra fogja venni. – úgy vigyorgott, mintha már most biztos lenne a győzelmében.

- Rendben! Nyugi, majd valami csinos lányt keresek neked. – kacsintottam rá, mire csak mosolyogva nézett vissza.

- Várj, ennek lejön a teteje! – próbálkoztam rendesen megfogni az üvegemet

- Add már ide, Bella, olyan béna vagy, esküszöm! – suttogta, visszafojtott nevetéssel a hangjában.

Éreztem, hogy a zsebemben rezegni kezd a telefonom, ezért egyik kezemmel a poharat tartottam magam elé,- amit Alex továbbra is próbált megbővülni, hogy rajta is maradjon a fedele – másikkal a telefont tartottam a fülemhez.

- Igen? – szóltam bele halkan. Alex, diadalittasan, felmutatta az üveget, majd vigyorogva, kereste meg a szívó szálat, hogy aztán elkezdje azt is belenyomni. – Basszus Alex, ne olyan erősen már! – nyögtem fel, mikor egyre erősebben nyomta szerencsétlen tárgyat, - Nem lehetne finoman, mindenem átnedvesedett! – néztem rá, csúnyán, mikor kilöttyent egy jó nagy adag a ruhámra, mire csak egy bocsánatkérő fintorral, elintézte a dolgot.

- Hihetetlen vagy esküszöm! – morogtam, még majd újra a hívómra figyeltem

- Bella, te mégis mit csinálsz? – Edward értetlen hangjára azonnal megrándult a gyomrom.

- Szia! Itt vagyunk, a moziban Alex- szel, aki volt olyan aranyos és leöntött kólával. – felém nyújtott egy zsepit, mire megpróbáltam megszabadítani magam a ragacsos, italtól. – Hazaértetek már? – kérdeztem mikor már elkönyveltem, hogy sehogy sem jön ki a ruhámból, a nagy folt.

- Öhm, igen! Csak nem találtalak, otthon, és aggódtam. – megkönnyebbült volt a hangja, ami engem mosolygásra késztett. – Mikor jöttök haza?

- Nem tudom, de ha haza érünk, fel foglak hívni, jó? –kérdeztem, de vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak azonnal haza. Hirtelen olyan nagyon hiányozni kezdett, mintha évek, és nem csak órák óta nem láttam volna. – Szeretlek! – hunytam le a szemeimet egy pillanatra, a bennem lévő kételyek ismét a felszínre törtek egy pillanatra

- Én is szeretlek, kicsim! – búgta a telefonba, megnyugtató hangon – Érezzétek jól magatokat!

- Rendben, szia!

- Szia!

Egyszerűen, nem jutottam dűlőre, hogy kit kéne választanom, és ez kezdett nagyon kiakasztani. Próbáltam, Edward- dal, és Alex-ékkel is egyenlő időt tölteni, hátha az majd segít, hogy rájöjjek, mit kéne csinálnom, de egyszerűen nem tudtam választani. Tudtam, hogy ki segíthetne, de nem volt, eddig lehetőségem arra, hogy el tudjam érni, ami szörnyen bosszantott. Pedig mennyire hiányzott már ő is.

- Nagyon furcsa vagy te nekem hugi! – morogta, Alex, és szemei, kíváncsian fürkészték az arcomat.

- Nem tudom, miről beszélsz!– motyogtam –mire csak felhorkantott.

- Ne nézz hülyének, te vagy a legfontosabb nekem, és persze Chloe! Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj! – morogta, majd minden további magyarázat nélkül, elindultunk a többi ember után. Észre se vettem, hogy már vége a filmnek. – Tíz perce ültél mellettem, magad elé bámulva, mi ez nálad valami új keletű depresszió? Min töröd a fejed, hm? - húzott a legközelebbi pad felé.

- Mindegy! – makacsul, összeszorítottam a szám, és tüntetőleg a kirakatok felé fordultam.

- Na, idefigyelj! – rántotta meg a kezem, hogy végre szemben legyünk egymással- Engem nem versz át, és nem hagylak addig békén, amíg el nem mondod mi a baj. – a hangja kemény volt, és a szemei dühösen villogtak felém – Mit gondolsz, miért hagytalak eddig békén? Láttam, hogy valami bánt, és a magyarázatod a szüleidről, elég átlátszóra sikeredett. – horkant fel. – Ismerlek, Bells, engem nem versz át, azért mondtam el Edwardnak is, hogy hátha, majd ő kiszedi belőled, de neki sem mondtad el. – elszakítottam, a szemeim tőle, és inkább a koszos, csempéket nézegettem a földön. – Aggódom érted Bella, és ha még ez nem is hatna meg – láttam a szeme sarkából, ahogy elhúzza, a száját- legalább Edwardra gondolj! Ő imád téged, és te is szereted őt, igaz? – felvont szemöldökkel várt a megerősítésre, amit egy bólintásommal meg is kapott. – Akkor nem értem, miért hazudsz neki, és titkolózol előtte. Gondolom te is tudod, hogy ez sosem tesz jót egy kapcsolatnak, főleg ha már az elején ezt csinálod.

- Tudom, oké? – fakadtam ki, és a tenyerembe temettem az arcomat – nem karok, beszélni róla, és amúgy is tudom, mit mondanál. – meredtem magam elé – Most te sem tudsz segíteni Alex.

- Nem akarod elmondani? Rendben! – nézett rám megbántottan – Akkor, legalább, Neki elmondhatnád, mivel nem hülye! Bár ezek szerint, majd megint hazudsz neki valamit, és ezzel elintézed a dolgokat. – hirtelen pattant fel, amit én csak döbbent tekintettel figyeltem - Én sosem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy. – suttogta, majd elsétált volna mellőlem, de én gyorsan a keze után kaptam, é egy szó nélkül hozzá bújtam, majd kitört belőlem, a már pár napja visszatartott zokogás.

- Jaj, Bella! – suttogta, a hajam simogatva – Mit csináltál már megint, hm? – majd mikor már elhalkultam, elkezdett az egyik boltba húzni. – Gyere, veszünk neked valami másik ruhát, mert a pólód, nagyon magára vonja a figyelmet – kuncogott halkan, mire én is elmosolyodtam egy pillanatra

A boltban, gyorsan a kezembe nyomott egy ruha kupacot, és beterelt az egyik próba fülkébe.

- Lehet stylistnak kellet volna mennem. – nézett végig rajtam, mire a tükör felé fordultam én is. Egy fehér, rövid ujjú ing, egy fekete csőnadrág, és egy szintén fekete magas sarkú volt rajtam. Ügyes.

- Gyere, fizessünk, aztán beszélgetünk, még a kocsiban, jó? – melegen rám mosolygott, majd miután, elbűvölte a pénztárost, megúsztuk a letolást, az árcédulák, levágásáért.

A kocsiban teljes volt a sötétség, bár ez minket egy csöppet sem zavart lévén a sötétben is tökéletesen láttunk. Nem sürgetett, csak várta, hogy magamtól elkezdjek mesélni.

- Félek! – suttogtam, összeszoruló torokkal – Mióta itt vagyunk, nem történik más csak baj-baj hátán! Legutóbb is Chloe, eltűnt, mi lesz, ha legközelebb valaki másnak lesz baja közülünk? – néztem rá, összevont szemöldökkel ült mellettem, és egy percig azon gondolkozott, vajon mit is mondjon. – Azt érzem, el kellene mennünk, de hiába próbálkozom, nem tudom elhagyni Őt! – idegesen forgattam az ujjamon, anya gyűrűjét, miközben próbáltam elmondani Alexnek mik is bántanak a leginkább.

- Figyelj, Bella! – fogta meg az egyik kezem mire az arcra kaptam a tekintetem – Soha! Hallod? Soha, az életben nem hagyom, hogy bárki vagy bármi is szétszakítson, bennünket! – fúrta mélyen az enyémbe a tekintetét – Tudom, hogy Chloera nem tudtam vigyázni, de ilyen többet nem fordul elő! Én vagyok ennek a családnak a feje, és az én feladatom vigyázni rátok! Nem kell, innen elmennünk, érted? Sosem engedném, hogy itt hagyd, a szerelmed! – paskolta meg a kezem – Szóval, nyugodj meg, és azt hiszem, tudom is mi a megoldás a te bajodra! – kacsintott rám, mire elmosolyodtam

- Biztos… biztosan nem lesz semmi baj Alex? – néztem még rá, miután, beindította a motort

- Olyan biztos, minthogy én, ma megkérem Chloe kezét. – vigyorgott rám idegesen

- Ígéred? – suttogtam, csöndesen az arcát fürkészve

- Ígérem! - azzal nyomott az arcomra egy puszit

14. fejezet

Jó olvasást, és köszönöm a kommenteket! :)

- Minden rendben? – alig hogy felvetem a telefont, Edward hangja rögtön féltőn szólt belőle, ezzel az arcomra hatalmas mosolyt varázsolva

- Persze! Mondtam, hogy nem lesz semmi baj! – a vonal túlsó végén egy megkönnyebbült sóhaj hallatszott. – Hát hazudtam én neked valaha is?

- Nem, de akkor is utáltam, hogy ott kell hagynom egyedül.

- Sosem vagyok egyedül, Edward! – tiltakoztam

- Tudom, de akkor is jobb, ha én is veled vagyok!

Elmeséltem neki, hogy mit mesélt Chloe, mire azt mondta, hogy a biztonság kedvéért, ő is meghallgatná, hátha nem mond igazat. Ráhagytam, hogy csinálja, ha neki ez megnyugvást jelent.

- Rosalie megnyugodott már? – kérdeztem csöndesen

- Nem igazán! – morogta szomorkás hangon – Lejött közénk, de olyan, mint aki nincs is köztünk igazából. Emmett meg persze azt nézi, hogy segíthetne neki, de nem tud, így ő is olyan. Azt hiszem, rájuk férne egy kis kiruccanás.

Egyetértően hümmögtem.

- Mikor jöttök vissza?

- Holnap indulunk, akarom mondani ma, így már délután ott is leszünk!

- Hiányzol! – motyogtam, nyűgös hangon

- Te is nagyon hiányzol nekem, kedves! – mondta és hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik.

- Ha haza jöttök, majd zongorázol nekem? – kérdeztem halkan

- Amennyit csak szeretnél! – ígérte elhamarkodottan, mire felkuncogtam – Dúdoljak neked?- kérdezte halk hangon, mire hevesen bólogatva helyeseltem, hogy szeretném.

A hangja olyan megnyugtatást hozott, úgy éreztem hiába vagyok vámpír, csak sokadik próbálkozásra sikerülne feltápászkodnom innen.

- Nem mondod komolyan, hogy itt ülsz, és órák óta csak dúdolsz? – hallottam meg Jasper döbbent mély hangját

- Szia, Jas! – mosolyodtam el felháborodott hangján

- Szia, Bella! Mi a helyzet?

- Semmi, minden szuper. – mondtam ironikusan, mire halkan felnevetett

- Gondolom… Eszembe jutott, hogy a múltkor úgy elvertelek. – nevetett halkan – Ara gondoltam, ha haza megyünk, megismételhetnénk, és most hagynám, hogy nyerj.

Erre elnevettem magam.

- Rendben Japser, én benne vagyok!

- Nem olyan biztos, hogy én, el tudlak engedni, majd akár csak egy sakk meccs erejéig is.

- Hát pedig muszáj lesz te hős szerelmes, mivel te nem tudod megtanítani rendesen sakkozni.

- Ez nem igaz! – morogta

- Jó mindegy! A lényeg, hogy megtanítom és kész! Most pedig bocsi Bella, de mennünk kell, mert Alicenek szüksége van ránk. Addig is viszhall, és holnap találkozunk!

Még hallottam Edward tiltakozását, de mielőtt egy sziánál többet mondhattam volna, már csak a telefon búgása hallatszott.

Még mindig kuncogva feküdtem az ágyban figyelve, ahogy a nap első sugarai áttörnek az ablakomon.

Viszont mikor már nem tudtam mivel elterelni a gondolataim, megint eszembe jutott, hogy talán nekünk nem jó itt.

Összekucorodtam, és próbáltam össze szedni a pozitív és negatív dolgokat. A pozitív lista lején egyértelműen Edward állt. Nem tudnék nélküle élni. Aztán ott van a barátság, ami a Cullenekhez fűz minket, a hely pedig pont tökéletes volt nekünk, vámpíroknak így legalább még két évig költöznünk sem kéne! A negatív listára hiába próbáltam csak egy valami jutott, de az mind legyőzte a pozitív dolgokat: a családunk biztonsága.

Féltem, hogy itt kell hagynom őt, és ez rosszabb volt, mint bármi más eddigi életemben.

----

- Na, szóval a terv a következő – kezdte Chloe nagy átéléssel, mire Alex és Edward csak mindentudóan egymásra néztek. Ez a délután amolyan laza semmit mondónak ígérkezett, mind a négyen a tévénél ültünk és régi videókat néztünk. Hiába, Alex és Chloe imádott videókat, és képeket csinálni. – Most szépen eléldegélünk egy darabig, jövő héten elkezdjük a sulit, és a legközelebbi szünetünket Caiusék-nál töltjük, mivel, mint a levélben is áll, meghívtak minket! – legyezgetett maga előtt a néhány napja érkezett levéllel.

- Jó, de nem ráér, még megvitatni mi legyen? - kérdeztem

- Nem, nem érár!

Erre csak megforgattam a szemeim.

Mintha kicserélték volna úgy viselkedett és mikor rákérdeztem Alexnél, hogy mi történt, azt mondta Aroék felhívták, és elbeszélgettek vele.

Alexnek elmondtam, hogy szeretjük egymást Edwarddal, amire egy szó nélkül áldását adta, én meg csak pislogtam, miközben megölelt, bár azért nem bírta ki, hogy ne szólja oda Edwardnak, hogy bizony, ha az ő Belláját megbántja letépi a fejét. Hm… aranyos.

Carlisle-ék is visszajöttek, így mi Edwarddal, sülve-főve együtt voltunk.

Chloe már nem ivott emberi vért, de borzasztóan nehezen ment a leszokás. Nem egyszer volt, hogy ketten is kevésnek bizonyultunk a megállítására, de mivel Alice előre látta, így mindig időben érkeztek a fiúk segíteni.

Jasperrel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mikor találkoztunk mindig a régi időkről beszélt vagy engem kérdezgetett. A sakkra tényleg ő akart megtanítani, hiába mondtam, hogy már tudok, azt mondta játszani igen, de nyerni nem tanítottak meg.

Alex egésznap olyan ideges volt, mintha valami óriási nagydologra készülne, bár az ideges pillantásokból, és ahogy folyton eltűnt néhány percre a szobájában, nem volt nehéz kitalálni, mire is készül. Chloe is mindig vigyorogva leste a szeme sarkából, amin nem is lepődtem meg, mi mindig át láttunk Alexen, főleg mikor ennyire egyértelműen csinálja amit.

Mikor a képernyőre néztem kínomban felnyögtem. Éppen a tizennyolcadik születésnapom ment. Szuper!

- Nem mennénk át hozzátok? –néztem Edwardra könyörgően, mire ő vigyorogva megrázta a fejét, de az istennek sem akarta levenni a tekintetét a tévéről.

Kínomban felnyögtem, és - hogy addig se kelljen a videót néznem legalább harmincadjára- Edward arcát vizslattam. Megint.

Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? – kérdeztem magamban, és óvatosan alig érintve az ujjbegyemmel simogattam arcát. Lehet, hogy nem szokás férfiakra mondani, de ő mégis gyönyörű volt. Az hogy helyes, vagy jóképű nem volt elég, ahhoz hogy rendesen megfogalmazhassam, milyennek is látom őt. Elmosolyodott a filmen, így pedig megjelentek az apró kis gödröcskék a szája sarkában. Visszafogtam magam, hogy mint valami szerelmes tini elkezdjem puszilgatni az arcát. Azt majd kettesben ejtem meg.

Néha én is oda-odapillantottam, és Alex-szel váltottam sokat mondó pillantásokat. A film már a végéhez közeledett, és a záró képsorok a szobámban készültek, ahol Alex mindennek épp csak finomnak nem nevezhető tortáját kellett magamba tuszkolnom.

- Ennél borzalmasabb sütit azóta sem ettem. – motyogtam, mire a „cukrász” rám kapta a tekintetét és próbált nagyon csúnyán nézni.

- A szándék a fontos! – mormogta sértődötten

- Persze, persze! – vigyorogtam

- Cöhh… az a szerencséd, hogy itt van, Edward különben már rég a padlón fetrengenél kegyelemért könyörögve! – nézett rám gonosz mosolyra húzva az ajkait

- Az a szerencséd, hogy túl jó itt, különben elintézném, hogy ma kint kelljen aludnod. – kacsintottam rá, mire halkan felmordult és valami olyasmit mormogott, hogy elrontom az estéjét.

Lehunyva a szemem furakodtam még jobban Edwardhoz, és ujjaimmal apró mintákat rajzolgattam bőrére.

- Holnap játszol majd nekem? – motyogtam puha bőrébe

- Megint? – kérdezte kuncogva, mire nem válaszoltam, csak ajkaihoz hajoltam, és apró puszikat nyomtam rá

- Kérlek! – suttogtam bevetve a titkos fegyverem

Egy nagy sóhaj után mosolyogva bólintott, mire egy ezer wattos vigyorral az arcomon csókoltam meg. Apró csóknak indult, de mint mindig megint kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. Apró torokköszörülés zavarta meg, hogy tovább csókoljam Edwardot, mire kérdőn néztem Alexre.

- Az, hogy együtt vagytok oké! De azért ne akarjatok, már a szemem láttára egymásnak esni könyörgöm! – nézet ránk kínlódva. Mire kuncogva másztam le Edward öléből.

- Most mit nézzünk? – pattantam fel, hogy aztán a DVD szekrényünkhöz roboghassak. – Hm…

- Valami horrort! – vágta rá Chloe, és ő is mellém sétált.

- Ez komoly? – nevettem fel, mikor megláttam mit vette elő. – Ennél van jobb film is! – ráztam a fejem még mindig nevetve.

- Ezt még nem láttam! – rántotta meg a vállát, majd miután betette a lejátszóba a Van Helsing-et visszasétáltunk a fiukhoz. – Még egy kört? – néztem rájuk, mire mindannyian hevesen bólogattak, így felkapva a négy bögrét, kimentem a konyhába még egy kis vérért a fagyasztóból.

Régi jó szokás. Kicsit abszurd és morbid, de az ilyen estékhez pont tökéletes!

- Egy angyal vagy! – motyogta Edward, miután a kezébe nyomtam a poharát.

- Így van Bella!- röhögött fel Alex – Egy angyal, aki a mélyhűtőből szedi elő a lecsapolt állat vért.

- Kívülről olyan, mintha bort innánk. – forgatta a kezében a poharát Chloe.

- Ja, fincsi forralt bor, egyenesen a pincéből.

- Ha annyira humoros vagy szívem, akkor add csak ide a részed! – azzal a kezéhez kapott és lehúzta az egész pohár tartalmát.

Alex döbbent tekintettel figyelte a műveletet, de mielőtt bármit tehetett volna, Chloe az ölébe pattant és szenvedélyesen megcsókolta.

- És még ő beszél! – motyogtam

Hitetlenkedve ültem ott, mivel mellettünk nagyon nem akarták abba hagyni, és egyre intimebb kezdett lenni a helyzet.

Morgolódva álltam fel, Edwardot magam után húzva.

- Hihetetlenek! – puffogtam, majd halkabban kezdtem nem túl szépen szitkozódni.

- Ugyan Bella! – nevetett mellettem Edward – Csak szeretik egymást. – vigyorgott rám – Nem emlékszel, mi történt a múlthéten? - mire csak lesütött szemekkel motyogtam el, hogy de.

- Na, akkor te aztán igazán megérthetné őket! – mondta, és tovább húzott a tisztásunkra.

Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. A rét közepén egy pokróc volt, rajta néhány selyem párnával, és gyertyákból kirakva egy ösvény vezetett odáig. – Mivel valami ilyesmire számítottam ma este, bátorkodtam megcsinálni ezt itt. – mosolygott rám.

A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, és a meghatottságtól nem tudtam megszólalni.

- Most azért nem szólalsz meg, mert olyan borzalmas, vagy, mert tetszik? – ráncolta tréfálkozva a homlokát, mire csak megráztam a fejem és a keze után kaptam, és még néhány napja azon gondolkoztam, hogy elhagyom. Meg sem érdemlem őt!

- Ez csodálatos! – suttogtam fojtott hangon, mire csak megpuszilta a homlokom, és tovább vezetett – Nagyon szeretlek! – suttogtam és a szemeim csípni kezdték, a már soha ki nem buggyanó könnyek

Erre csak felsóhajtott és az ölébe húzva kezdett el ringatni.

- Buta Bella! – suttogta, és a hajamba csókolt – Én is nagyon szeretlek téged! – azzal elkezdett egy- eddig ismeretlen - dalt dúdolgatni.

Néhány perc kellett mire teljesen lenyugodtam, és arcomat a nyakába fúrva lélegeztem mélyeket, miközben teljesen elteltem a belőle áradó illattal.

- Ez mi? – kérdeztem a dalra célozva

- Írtam neked egy altatót! – a hangja feszélyezett volt – Tudom, hogy nem valami aktuális, hiszen nem tudsz aludni, de ez jutott eszembe.

- Hát nem tudom, olyan kellemes zsibbadtságot érzek, mint aki fél álomban van – motyogtam, sóhajtva – De lehet, hogy ez az illatot hatása! – mondtam majd még szorosabban bújtam hozzá – Olyan vagyok, mint valami szipus! – húztam el a szám, mire nevetni kezdett, így én is rázkódtam – Naa, ne már! – morogtam nyűgösen, de úgy tűnt nem bírja abba hagyni, így morgolódva lemásztam róla és így legalább rendesen szét tudtam nézni. Lampionok lógtak az egész réten át, egyik fától a másikig.

- Mikor volt mindenre időd?

- Alice segített, és Emmettet is befogtam. – de ma csináltuk délelőtt, mikor te Jasperrel sakkoztál

- Szerettem volna beszélni veled! – tekintete éhesen vizslatta az arcom minden egyes rezdülését – Mostanában, mindenre olyan érzékenyen reagálsz, és Alex szerint mikor nem vagyok veled, a gondolataidba mélyedsz, és olyan vagy mintha valaki meghalt volna. – Ujjaival végig cirógatta a szemem alatti halvány karikákat, egy pillanatra sem engedtem, hogy bármi is meglátszódjon az arcomon – Egy-két napig azt hittem csak rosszul viseled a hiányom vagy ilyesmi, ezért is – nem mintha amúgy nem- próbálok még több időt veled lenni. De még most is vannak elkapott pillantások. Érts meg Bella, aggódom érted!

- Pedig semmi értelme. – mosolyogtam rá – Az egész csak annyi, hogy hiányoznak a szüleim, és Marcusék. Néha elkap az egyedüllét, és igen akkor leginkább mikor nem vagy velem. Alex pedig nyugodtan meg is kérdezhetné, hogy mi bajom, nem kéne téged rémisztgetnie.

- Esküszöl, hogy nincs semmi más?- kérdezte mélyen a szemembe nézve

- Megesküszöm!- a hazugság könnyebben jött mint vártam, de úgy tűnt neki nem tűnik fel belőle semmi, mivel még egy pillanatig nézett, majd elfeküdt a pléden és a mellkasára vont a cirógatta a karomat.

13. fejezet

Jó olvasást! :)
Köszönöm a kommenteket! *.* ♥

- Itt meg mégis mi folyik? – kérdeztem elképedten, a torkom hihetetlen módon kezdett el kaparni, így gyorsan a mellettem álló Edward karjába kapaszkodtam.

Mindketten rám kapták a tekintetüket, de míg Chloe csak nézett rám, egyik szemöldökét felhúzva, Alex elém lépett, majd szorosan megölelt.

- Hiányoztál! – nézett rám megtörten, kezében egy még kissé véres ronggyal. – Mikor követte a tekintetem csak figyelmeztetően nézett rám, majd visszasietett a párjához, és tovább törölgette a kezeit.

- Kérdeztem valamit! – néztem rájuk nyomatékosan. Miután beljebb léptünk, és becsuktuk az ajtót magunk után.

Hiszen ez volt a legfőbb szabály: nem ölünk ember soha, erre mikor haza jövök ez vár.

Semelyikőjük nem válaszolt, de Chloe olyan pillantásokkal követte minden mozdulatom, mintha én lennék az ellenség, és látszott rajta, hogy készen áll megvédeni magukat.

Edwardnak is valami ilyesmi járhatott a fejében, mivel még szorosabban szorította a kezem, és finoman hátrébb próbált húzni.

- Nyugodj meg Bella! – mondta háttal nekem Alex, mire Chloe azonnal rá kapta a tekintetét – Elmondok mindent, amint Edward elment. – megfordult és elénk sétált. – Köszönöm Edward, hogy elkísérted a húgom – mosolygott rá halványan – de mint te is láthatod, nem fenyegeti veszély, és sosem hagynám, hogy bántódása essen! – nézett rá komoly tekintettel, miközben szemügyre vette szorosan összefonódó ujjainkat.

- Nem! – morogta Edward, majd tekintetét rákapta Chloe padlón gubbasztó alakjára.

- Nyugi van hős szerelmes! – morogta cinikusan Chloe – Nem akarok ártani Bellának, szóval, miután úgy emlékszem semmi jogod itt maradni gyorsan fog magad és húzzál vissza a családodhoz. - morogta

- Kérlek Edward! – néztem mélyen a szemeibe – Nem lesz semmi baj, és majd felhívlak, amint megbeszéltük, hogy mi történt.

- Este hívlak!- motyogta dühösen, és egy apró csók után már kint is volt, hogy aztán pillanatok alatt nyelje el a sötétség.

Feszült csönd telepedett hármunkra, és hirtelen nem tudtam mit mondjak, de miután Chloe- val találkozott a tekintetem, mellé sétáltam és oda ültem mellé a földre.

- Mi történt?

- Mire érted? – hangzott mellőlem a kérdés – Több minden történt mostanában, mire vagy kíváncsi?

Dühösen fujtattam egyet, majd mély levegőt véve szembe fordultam velük. És tekintetem mélyen bele fúrtam Chloe vörös tekintetébe.

- Mi ez? – intettem a szemei felé – Ez az új trend? – horkantam fel mérgesen – Öljük az embereket? Vagy ha még neked lenne is rá okod, Te – mutattam rá Alexre-, hogy hagyhatod, hogy ártatlanokat öljön?

- Nem Alex hibája, Ő csak…- kezdte Chloe, de bennem teljesen felment a pumpa

- Hát peeeersze, hogy nem az öve! – morogtam – Azaz Alex, akit én ismerek, nem hagyta volna soha, hogy ilyen útra térjünk. – Alex arcán nem láttam semmit, minden érzelmét egy maszk alá rejtette. – Olyan gyenge lettél… - néztem rá kíméletlenül, de még a szeme sem villant meg – mint az apád! – suttogtam és tudtam, hogy fájdalmat okozom vele, de azt akartam, hogy érezze, milyen hülyeséget csinált. – Szerinted mi lesz, ha tejesen rá szokik Chloe? Hm? Majd Te szokatod le róla? – nevettem fel szárazon – Chloe- ról beszélünk. – mosolyogtam rá.

- Le fogok szokni róla! – morogta nekem Chloe – Nem vagyok gyenge, és nekem csak szükségem van rá! – morogta lesütött szemekkel – Te nem tudod milyen az íze. – mormogta halkan – Milyen étvágygerjesztő, ezerszer finomabb, mint akármelyik állaté, szóval mielőtt engem elítélsz, vagy a bátyádat sértegeted, gondolkozz el ezen!

Úgy gondoltam ezt még, majd később megbeszéljük, de semmiképpen sem fogom hagyni, hogy embereket öljenek.

Feszülten bólintottam egyet, majd egy újabb kérdést böktem ki.

- Hol voltál?

Erre csak rám villantak a szemei, majd Alex ölébe ült, és onnan kezdett el mesélni.

- Erdélyben voltam. – suttogta a tekintete elrévedt, mintha nem is velünk lenne – Elraboltak, de nem a szokványos módon, az ablakból láttam őket, hárman voltak, és mind engem bámultak, olyan szemekkel, mintha fel akarnának falni. – megborzongott kicsit, de tovább fojtatta – Olyan volt, mintha ismerném is az egyikőjüket, még az előző életemből, muszáj volt megtudnom ki Ő, így fogtam magam és az ablakon kiugorva oda mentem hozzájuk. Úgy fogadtak, mint egy rég elvesztett bárányt. Megöleltek, majd azt mondták velük kell mennem! Már, pedig ugye bár amit én nem akarok, azt nem teszem meg, így ezt vázoltam nekik is, de az egyik srác – Eric – félre hívott, és elmondta, hogy ki Ő, és, hogy nekem semmise kötelező csak az a másik két fickó idióta.

- Azt mondta, hogy szeretné, ha vele lennék, és hogy, tudja, hogy ismerem, mert ő volt régen a legjobb barátom, és hogy nála jobban senki nem ismer a világon, hiába telt el több száz év. Azt mondta csak pár órát töltenénk el, aztán már haza is kísérne és megbeszélhetnénk az életem. Mindent elmesélne, és szeretné megismerni a családom. A legrosszabb hogy tudtam, hogy nem szabadna mégis annyira kíváncsi voltam. – motyogta.

- Elvittek Erdélybe, de ott aztán minden megváltozott. Körülbelül harmincan lehettek, és mind rám vártak. Mikor már kezdtem gyanakodni, nem akartam tovább menni, és mikor Eric is hiába kérte, hogy kövessem kezdett az egész eléggé ijesztő lenni. Végül erővel akartak behurcolni a közeli erdőbe. Elkülönítettem magam egy körbe tűzzel. Napokig hagytak úgy csak ültek és várták, hogy mikor adom végre fel.Aztán mivel eléggé kitartónak bizonyultam, hoztak elém vérző embereket. – suttogta – Az egyiknek olyan illata volt amilyet még sosem éreztem! Ő volt az énekesem. Nem voltam elég erős, muszáj volt ennem! – egy pillanatra megremegett a hangja – Úgy kezeltek, mint valami állatot. – suttogta – Megkötözték mindenem és maga Eric hurcolt magával. Bevitt egy kastélyba, olyasmi, mint Volterrában csak kisebb, és elhanyagoltabb. Ne félj Chloe! – mondta. Ha rendesen viselkedsz nem lesz bajod, és velem maradsz örökre! Nem trónon ültek, hanem régi faragott székeken, de mégis sokkal gyönyörűbb volt, mint a Volturié. Olyan fenségesek voltak, tiszteletparancsolóak, de mégis olyan gonoszak, amihez képest a lány Volterrában kedves, szeretni való teremtés. Megkérdezték, hogy ugye jól utaztam-e és finom volt-e a reggelim. – rázkódott meg – Természetesen nem feleseltem vissza. Tisztelettudóan beszéltem felük, és így a beszélgetés végére végre már nem volt rajtam egy bilincs sem. Azt mondták meg akarják dönteni a Volturi uralmát, és tudják, hogy nélkülem semmi esélyük. Látszott rajtuk hogy tudják, hogyan szóljanak hozzám, hogy hassanak rám. – horkantott fel – Átlátszóak voltak… szánalmas kis próbálkozásuk, hogy eláruljam az én igazi eredeti családom nevetséges volt. Így hát megmondtam, hogy rám ne számítsanak Caius-ék megölésében mire azt mondták, hogy rendben és köszönik, hogy elmentem! Nem tudom miért néztek hülyének, de azért fogtam magam és azonnal elrohantam. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy kijutottam. A lehető leggyorsabban futottam, de észrevettem, hogy követnek, de akik utánam jöttek nem vámpírok voltak. Olyan büdösek voltak, hogy rosszul lettem a szaguktól. Mikor az egyik a hátamnak ugrott már tudtam is hogy mi az. – azzal felállt és a pólóját felhúzva, megmutatta a hátán végig futó karmolás nyomait, majd az egyik kezét is felemelte ahol a könyök hajlatában olt egy jókora harapás nyom.

Elszörnyedve néztem rá: már tudtam mik tetté ezt vele.

- Vérfarkasok! Egy csapat kiéhezett kutya támadott meg, és hiába irtottam ki a háromnegyed részüket, a maradék elintézett, és visszavittek. Vladimir mosolyogva jött le minden nap hozzám, és kért, hogy álljak át hozzájuk. Számtalanszor próbáltam megszökni Természetesen a rühes dögök megkínoztak, és minden nap az erőmet kellett használnom, míg már annyira kifáradtam, hogy megmozdulni sem volt erőm. Ilyenkor persze kaptam embert… tudtam, hogy mit mondanátok, ha látnátok így, emberekből táplálkozva, de muszáj volt. A végén már nem is érdekelt. Aztán rájöttem mikor megint egyedül hagytak egy emberrel, hogy irányítani tudom őket! Mármint a vérüket. Undorító volt ez is, de nem érdekelt. Az emberekkel persze nem tudtam mit tenni, de azokkal a mocsok dögökkel igen. Rávettem az őreimet, hogy nyissák ki az ajtóm, kiszöktem megöltem mindet, és utoljára hagytam azt a mocsok Ericet. Megpróbált megerőszakolni. – motyogta – Csak sajnos azzal nem számolt, hogy én sokkal erősebb vagyok, mint amilyen valaha is lesz. Mikor végeztem ott fogtam magam és haza jöttem. Ennyi. Kicsit kivoltam már borulva és nem bírtam uralni az erőm, ezért fojt rólam a víz bár szerintem jobb így, mint az elején mikor vaktában köpködtem a tűzet…

- Istenem! – suttogtam megtörten. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi bekövetkezhet. Hogy pont Chloe-val történik ilyesmi.

- Na, van még kérdés?

- Annyira sajnálom! – motyogtam

Mielőtt válaszolhatott volna, Alex felpattant és szikrákat szóró szemekkel nézett rám.

- Még te sajnálod? – morogta – Mikor én tehetek róla? Én, aki mindig azt hajtottam nem engedem, hogy baja essen! Másfél hónapig nem találtam rá és kínozták!

- Fejezd már be! – csattant fel Chloe majd elé állt – Nem érdekel senkit a hülye hisztid! Tudom, hogy mit akarsz hallani! De tudod mit? Tessék: Gyűlöllek Alex! Legszívesebben elvinnélek hozzájuk, hogy te is átéld azt, amit én, és gyenge vagy, mert nem bírtál megkeresni, nem tettél meg mindent értem! Sosem leszel nekem elég jó!- azzal felrohant a szobájukba

Csak döbbenten pislogtam Alexre, de ő nem nézett rám, hanem a padlót tisztelte meg nagy figyelemmel, és egyre gyorsabban szedte a levegőt. Majd fújtatva felcaplatott a szobájukba Chloe után. Nem mertem követni, így csak besétáltam az én szobámba, és magamhoz öleltem az egyik párnám.

Mikor azonban felcsendült a szobájukból Alex halk kuncogása, és Chloe halk sikkantása, már megnyugodva merültem el a gondolataimban.

Hiányzott mellőlem Edward! A kezem közt forgattam a telefonom, de nem hívtam hisz ígérte hogy keresni fog.

Sosem gondoltam volna, hogy ez velünk egyszer megtörténik, hiszen eddig olyan nyugodt egyszerű életünk volt! Semmi probléma leszámítva a kis összezörrenéseinket Chloe-val. Vajon mi romlott el? Miért üldöz mióta ide jöttünk a balszerencse?

Bár megtaláltam a szerelmet, de vajon megéri ennyi áldozatot adni az én egyedüli boldogságomért?

12. fejezet

Köszönöm a kommenteket. :)
Jó olvasást!
Szerintem napszúrást kaptam... elég gagyi fejezet lett, szóval bocsi előre is! :S

- Szia, Alex! – suttogtam a telefonba

- Mikor jössz haza? – kérdezte csöndesen

A hangja olyan meggyötört volt, hogy azonnal lelkifurdalásom lett, amiért én itt vagyok Edwarddal teljesen boldogan, miközben biztos szüksége lenne rám.

- Este indulok, mert még van egy kis dolgom. Hunytam le szemeimet, miközben még mindig Edward hajával babráltam. Egy kis időt akartam tölteni Edward családjával, hogy jobban megismerjem őket.

- Rendben! – azzal, mielőtt még mondhattam volna valamit letette a telefont

Mély levegőt vettem, de nem volt időm ezen gondolkodni, mivel még mindig nem tudtam mi baja volt Edwardnak

Lekúsztam mellé így egy vonalba került az arcom az övével.

- Szeretném, ha elmondanád, mi baj van. – néztem rá, mire csak összeráncolta a homlokát.

- Miért?

- Mert, mikor bejöttél az ajtón meg sem szólaltál, és úgy néztél ki mintha valami nagyon… felizgatott volna!

Félmosolyra húzta kívánatos ajkait, miközben próbált bűnbánó arcot vágni.

- Nem volt semmi baj csak, én egyszerűen nem bírtam visszafogni magam! – túrt bele zavartan a hajába – Ez a kapcsolat nem csak arról szól Bella! Nagyon szeretlek és, ha kell, megesküszöm, hogy egy hétig nem nyúlok hozzád…

Mikor rájöttem, mire céloz kitört belőlem a nevetés.

- Ne nevess már!- mormogta, mikor percek múlva sem bírtam abbahagyni.

- Sajnálom, drágám, de komolyan nem akarom elhinni, hogy te azt hiszed azzal, hogy folyton kívánsz, bármi bajom lenne. – kuncogtam még mindig – Nézd, Edward én ennek csak örülök, és mindketten tudjuk, hogy főleg mikor még friss a kapcsolat a vámpíroknál ez természetes, és engem egy kicsit sem fog zavarni, ha még száz év múlva is alig bírjuk magunkat visszafogni. – bújtam hozzá szorosan

- Nagyon szeretlek! – fúrta az arcát a hajamba.

- Én is szeretlek téged! – mosolyogtam rá, majd egy óvatos csókot nyomtam ajkaira. – De azért kérlek, többet ne hozd rám a frászt azzal, hogy úgy viselkedsz, mintha kitört volna a harmadik világháború.

Bűnbánóan mosolygott rám, majd lassan az ajkaihoz emelte a kezét megsimogattam az arcát, Ő pedig csak még jobban hozzá bújt, simogató kezemhez.

Hallottuk, ahogy a többiek haza jöttek, így kénytelenek voltunk elválni egymástól.

- Menjünk le hozzájuk! – tápászkodtam fel

Egy mackónadrágot, és egy egyszerű fehér felsőt vettem fel, de a helyett, hogy Edward is öltözött volna, inkább engem nézett.

Felvont szemöldökkel néztem rá, mire csak mellém lépett, és egy szenvedélyes csók után ő is felöltözött.

Szorosan fogta a kezem, és levakarhatatlannak tűnt a vigyor az arcáról.

- Minek örülsz annyira? – kérdeztem mosolyogva

Rám villantotta csodaszép arany szemeit, majd megrántva a vállát csak ennyit felet:

- Szeretlek!

- Én is szertelek! – azzal lábujjhegyre állva nyomtam az arcára egy puszit.

Alice, Jaspert húzta maga után és rettentően morcos arcot vágott, miközben a férjének magyarázott.

- A lényeg hogy ez egy gucci felső volt Jasper! – morogta durcásan, Japer pedig mögötte kullogott lehajtott fejjel.

Alice, ahogy mellénk ért ránk villantott egy kedves mosolyt, de amikor Edward felkuncogott csak rá villantotta a szemeit.

- Jasper fogadott Emmettel. – ingatta a fejét mosolyogva – Em szerint Jasper nem elég hát, férfi ahhoz, hogy összemerje kenni vérrel Alice új felsőjét. Persze Jasper nem hagyhatta – forgatta meg a szemeit. – Így most Alice dühös, Jasper pedig engesztelheti ki… bár szerintem Alice csak azért hagyta, hogy összekenje, mert tudja, hogy mi lesz az engesztelés és biztos örülni fog neki.

Felnevettem. Náluk tényleg mindig történik valami.

Leültünk az egyik szabad kanapéra és próbáltunk bekapcsolódni a beszélgetésbe. Carlsile kezében egy réginek tűnő könyv volt és elmélyülten vitatkoztak régi legendákról.

- De itt is írja Rosalie, hogy ez csak ember nőknél lehetséges! – nézett rá szomorúan Carlisle – Sajnálom lányom, de lehetetlen.

- De ezek szerint Emmettnek lehetne babája? – kérdezte elszánt tekintettel. A tüdőmben akadt a levegő, amint felfogtam, hogy mire akar kilyukadni.

Emmett ült mellette és összevont szemöldökkel figyelte felesége elszánt arcát. Rosalie a kezét szorongatta, a szemeiben tűz égett.

- Ha igazak a történetek: igen. - válaszolta vontatottan látszott, hogy nem akarja, hogy Rosalie-nek eszébe jusson ilyesmi.

Edward megfeszült mellettem, és döbbenten nézett nővérére.

- Rosalie! -. Mormogta csöndesen, mire az csak rákapta a szemeit, ezzel elhallgattatva őt.

- Gyere Bella , menjünk vadászni! – nézett rám sürgetően, mire elkerekedett szemekkel néztem rá, majd lassan megráztam a fejem. Tudni akartam lehetséges-e Rosalie elmélete.

Elgyötörten nyögött egyet, majd kezeibe temette az arcát.

- Gondolkozz már Carlisle! – morogta Rosalie- Ti mind betöltötték a pubertás kort! Nektek nem kell változnotok sem! Csak mi lettünk selejtek!

- Nem vagytok selejtek! – vágta rá mind a négy férfi.

Esme és Carmen már nem is ültek, hanem mindketten az ablaknál álltak, és ott beszélgettek izgatottan, egymás kezeit szorongatva.

- Nos, valóban… lehetséges. –morogta Eleazar, de közben folyamatosan feleségét, és családja többi nő tagját vizslatta. – Tudom, hogy mire akarsz kilyukadni Rosalie, de én nem fogom megcsalni a feleségem! – nézett rá dühösen. Nem ér meg egy gyerek ennyit. Nekem csak Carmentől kell gyermek. És azt hiszem, mi megyünk is! – morogta

- Eleazar ne menjetek még, kérlek! –állt eléjük Carlisle

- Sajnálom barátom, de nem hagyom, hogy egy ezerszer átrágott téma újra letargiába döntse őket! – húzta magához Carment – nem haragszom rád Rosalie, tudom, hogy mekkora csapás ez neked! De, ha rám hallgatsz feladod, mert a kísérletezés soha nem vezet jóra!

Rosalie csak Emmett-et figyelte, viszont Em összeszorított állkapoccsal, nézett egy pontot maga előtt.

Mikor felálltuk, hogy elköszönjünk tőlük, az első, aki hozzám lépett Kate volt.

Mosolyogva ölelt meg, miközben olyan halkan beszélt a fülembe, mintha csak sóhajtana.

- Ne félj Bella! – nézett rám mosolyogva- Edward imád téged, és Tanya csak szórakozik. – kuncogott fel, majd tovább sétált.

- Neked is azt mondom, amit Rosaileinak, Bella! – nézett rám komolyan Eleazar- Ne éld bele magad, és ne kényszerítsd Edwardot semmire!

- Nem is akartam-motyogtam

Elmosolyodott, majd egy gyors ölelés után ő is tovább ment. Láttam, ahogy vált néhány szót Edwarddal, de nem akartam, kihallgatni így mosolyogva fogadtam Irina, majd Carmen búcsúzkodását.

- Szia, Bella! – vigyorgott ám Tanya, mire az én szám is felfelé görbült. Most, hogy már biztosan tudtam, hogy ő már csak ilyen próbáltam megszokni.

- Viszlát, Tanya!

- Jajj Edward – sóhajtott fel Tanya- Most még kísértőbb vagy, mint eddig. – csóválta a fejét szomorúan, majd megölelte, és nem is nagyon akaródzott neki elengednie. – Legyél jó,és ha szükséged van rám ne félj felhívni. – kacsintott rá, majd már az ajtóban is volt.

Oda sétáltam Edwardhoz, majd pont oda ahol Tanya megpuszilta az arcát nyomtam egy csókot.

Erre Edward felkuncogott, én viszont elégedetten bújtam hozzá az oldalához, és nem érdekelt, hogy gyerekes vagyok vagy sem kinyújtottam Tanyara a nyelvem, amit nevetve figyelt.

- Örülünk, hogy itt voltatok, és akkor két hónap múlva megyünk! – rázta meg Eleazar kezét Cralisle.

- Köszönjük! –mosolygott rá hálásan

Mikor mindannyian elmentek, a házra feszült csönd telepedett. Alice, és Jasper is lesétáltak, de Alice nem tűnt olyan felspannoltnak, mint mi.

- Emmett ugye te is érted? – nézett rá csillogó szemekkel Rosalie

- Nem, nem értem! – pattant fel dühösen – Miért akarod, hogy megcsaljalak? Nem fogod fel, hogy nem tudom megtenni?- nézett feleségére csalódottan

- De én nem így fogom fel! – erőszakoskodott tovább – Lenne egy fiad, és úgy nevelnénk, mintha a miénk lenne! Lenne egy babánk!

- Nem értesz meg! – térdelt elé, és két hatalmas tenyerébe fogta Rosalie arcát- Nem fogom megtenni ezt veled! Vagy tőle lesz, vagy senkitől!

Rosalie felpattant, és a szobájába rohanva becsapta az ajtót.

Pár percig nem szólalt meg senki, csak az emeletről hallatszott le Rosie keserves sírása, és az, ahogy a szobát pusztítja.

- Lehetne babád. – suttogtam Edwardra nézve, mire ő csak mély levegőt vett, és szorosan a kezei közé fogta a gyűrűs ujjam.

- Nem! – mondta határozottan – És kérlek ne kezd el, amit Rosalie. Nekem nem kell gyerek, és hagyjuk ezt a témát.

A szemeim viszkettek, és csak bámultam a térdem. Edward az ölébe húzott, majd halkan dúdolva ringatni kezdett.

Esme meg sem szólalt csak szomorúan állt az ablaknál még mindig, és hasát simogatta, miközben Carlisle nyugtató szavakat suttogott a fülébe.

Em felsietett a szobájukba és, ahogy hallatszott, egy kicsit sikerült megnyugtatnia feleségét. Legalább már nem tört-zúzott.

- Nekem lassan mennem kell! – próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra, de nem hiszem, hogy nagyon meggyőzőre sikerülhetett.

- Remélem, minél hamarabb találkozunk. – mondta Carlisle, majd magához ölelt

- Én is. – mondtam monoton hangon

- Sziasztok! – néztem végig a családon.

Edward elkísért, de egészúton nem szóltunk egy szót sem. Mikor már csak öt percre lehettünk a házunktól, finoman visszarántott, majd szembe fordított magával. Kezével az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Figyelj Bella! Nagyon szeretlek, és hidd el nekem, hogy tudom miről beszélek, amikor azt mondom nem fontos a baba. Szeretném persze, de nem foglak megcsalni, még akkor sem, ha te nem bánnád. Én nem bírnám elviselni a tudatot, hogy megaláztalak. És ha ez még nem elég a lány, aki kihordaná ő is meghalna! Vagy ha megbírnánk menteni, gondolod, hogy csak úgy nekünk adná a gyerekét?

Szorosan hunytam le a szemeim.

- Nagyon sajnálom, csak egyszerűen utálom, hogy elveszem tőled ezt a lehetőséget. - suttogtam

- Szeretlek, Bella! – nézett rám fájdalmas tekintettel. – Nekem nem kell más csak, te maradj velem örökre! – húzott magához szorosan.

- Én is szeretlek, és veled maradok mindig!

Pár percig csak összebújva álltunk, majd eszembe jutott mi várhat rám otthon, így nagyot sóhajtva elváltam tőle.

- Menjünk, Alex már vár.

Szorosan kulcsolta az ujjait az enyéim köré.

Amikor a házhoz értünk, legnagyobb meglepetésemre Chloe hangos nevetését lehetet hallani.

Pedig mikor Alex- szel beszéltem telefonon, olyan meggyötört volt a hangja. Összevont szemöldökkel siettem tovább a ház felé, de mikor beléptem a tüdőmben akadt a levegő.

Határozottan nem az fogadott, amit vártam.

Khm... x)
Na szóóval, mint everybogyesz látja, nem ír senki komit, kivétel az én szívemnekcsücsökje Orsi és persze a levelekben verhetetlen Tami.
A helyzet az, hogy kezd kicsit elegem lenni... :D
Így ha nem kapok még pár darab komit, akkor leshetitek, mikor írok új fejezetet! ;)
Ja, és még, hogy köszönöm a sok díjat,de most őszintén szart se érek vele, mert mint látjátok kitölteni nem fogom, és amúgy is már mindenkinek van ilyen díja. Szóval semmi értelme! :)
Inkább írjatok komit gyerekek, higgyétek el, annak sokkal jobban fogok örülni!Persze hálás vagyok én... csak bunkó. :D
Na asszem ennyit akartam... ;)
Ja és hogy szerintem senki nem hal bele, ha annyi leír a fejezetek végére, hogy "na ez jó volt baszd meg" vagy akármi...
Nem húsz sort kérek, csak egy-két szót. Nem megterhelő, az én kb 5 oldalas fejezeteimhez képest... Meg amúgy is max két perc.

láw and peace ;P

11. fejezet

- Tudod mi jutott eszembe hugi? – Emmett brummogó nevetéssel cipelt ki karjait vas bilincsként körém fonva. - Ki maradt a szokásos „Üdv nálunk” ceremónia.

- Emmett tegyél le! – ficánkoltam karjaiban, de Ő meg sem hallotta csak menetelt ki az udvarra.

- Nem mered megtenni! – suttogtam félve mikor megláttam az úti célunkat.

Csak rám vigyorgott majd hirtelen hátra kapta a fejét és már kocogva szedte a lábait.

- Emmett én esküszöm meg fojtalak! –sziszegtem és úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életem múlna rajta.

- Bocsi! – kacsintott rám. Ám hiába feszegette az ujjaim nem bírt leszedni magáról. – Makacs vagy, de rajtam nem fogsz ki. – rántotta meg a vállát azzal beugrott a tóba velem együtt.

A nyakát úgy szorítottam a világ összes kincséért nem engedtem volna el, de hiába Emmett azért sokkal erősebb volt nálam így végül kiszabadult már-már gyilkos szorításomból, majd a felszín felé vette az irányt. Miután én is sikeresen kijutottam prüszkölve néztem rá.

- Nem tudod, hogy kivel kezdtél! – morogtam fog csikorgatva

Erre elnevette magát majd egy kis fiús vigyorral az arcán nézett a hátam mögé.

- Emmett Cullen! – nézett rá szúrósan Esme – Nagyon ajánlom, hogy bocsánatot kérj a húgodtól!

- Mindjárt csak még hagy élvezkedjek egy kicsit! – nézett rám huncutul, majd hirtelen utánam kapott, de én gyorsan arébb úsztam, így nem sikerült lenyomnia a vízbe, ahogy tervezte. Nevetve ugrottam rá és nyomtam le mindkét kezemmel a víz alá.

Esme erre csak felsóhajtott, majd mosolyogva indult be a házba.

- Bella! – hallottam meg halk, döbbent hangját mire azonnal Edward felé fordultam.

- Te meg mit csinálsz? – nézett rám mosolyogva.

- Meg leckéztetem a bátyád. – néztem rá ártatlanul, de ekkor Em hirtelen a lábam után kapott és azt megragadva lehúzott magához.

Karba font kezekkel néztem az előttem vigyorgó alakot, majd fél szemöldököm felvonva újra visszatértem Edwardhoz.

Kiúsztam a kis tavacska széléhez, majd elfogadva Edward felém nyújtott kezét ki kecmeregtem a partra.

- Na mi van hugi, feladod? – Emmett szörnyen elégedett képet vágott mikor ő is kimászott a vízből.

- Tudod Emmett van jobb dolgom is mint, hogy a te egódat leromboljam! – néztem rá szépen mosolyogva, majd Edward kezét megfogva sétáltunk fel a házba.

- Alice rakott ki neked száraz ruhát a fürdőbe. – mondta, miközben végig simított a csurom vizes hajamon.

- Jól van. – ahogy elhaladtunk a nappali mellett mindenki végigmérte eléggé megviselt ruházatom. – Köszi, Alice. – mosolyogtam rá.

- Igazán nincs mit Bella.- vigyorgott rám Jasper mellől.

- És igazán sajnálom Esme. – néztem rá szégyenlősen, mire csak felnevetett é olyan melegen mosolygott rám mintha valóban az egyik gyermeke volnék.

- Semmi gond Bella! Hiszen Emmett, már csak Emmett marad. – rázta nevetve a fejét majd hirtelen kivágódott az ajtó és a szintén ázott Emmett a kanapé mögé guggolt és egy cuppanós puszit nyomott pótanyja arcára, amit Esme mosolyogva viselt.

- Imádlak anyu! – vigyorgott, majd még rám nyújtotta a nyelvét és felment a szobájába magával húzva Rosalie-t is.

Kézen fogtam Edwradot és felsiettem a szobába, próbálva minél kevesebb dolgot összevizezni.

- Megyek letusolok és átöltözök. - néztem rá Edwradra. De ő csak egy pontot fixírozott a lábamon.

- Valami baj van? – kérdeztem és én is végig néztem magamon, de nem volt bennem semmi szokatlan.

Megrázta a fejét, de nem nézett rám, ami kezdett idegesíteni.

- Edward? – sétáltam elé majd az álla alá nyúlva próbáltam rá bírni, hogy a szemembe nézzen.

Pár másodpercig még próbálkoztam aztán végül feladtam.

A levegő csak úgy szikrázott körülötte, és mellkasán és karjain az izmok pattanásig feszültek.

- Ha úgy érzed elakarod mondani, én szívesen meghallgatlak. - simítottam végig az arcán, majd mivel még erre sem válaszolt csak az izmai feszültek meg még jobban, inkább a fürdőbe mentem.

Biztosan haragszik rám, amiért túl gyerekesen viselkedtem Emmettel! – gondoltam szomorúan, miközben a víztől elnehezedett ruháimat fejtegettem le magamról. Miután sikeresen megszabadultam a felesleges ruháktól fogtam magam és a zuhany alá állva csak folyattam magamra a vizet. Amint lesz hozzá bátorságom, hogy kimenjek innen, azonnal bocsánatot fogok tőle kérni! – döntöttem el magamban.

Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, de nem volt kedvem megmozdulni. Csak ültem, és azon gondolkoztam mit csináltam, amiért ennyire dühös lehet rám Edward?

Halkan nyílt ki a zuhanyzó ajtaja is és, ahogy felnéztem láttam, amint Edward szikrázó fekete szemekkel néz rám.

Végig nézett rajtam, majd becsukva maga mögött az ajtót leguggolt hozzám, és szemeit végig futtatta rajtam. Majd kezével megsimogatta az arcom. Úgy bújtam kezéhez, mint egy kiscica.

Nem mondott még most sem semmit, csak izzó tekintettel méregetett, és hirtelen felkapva a földről meg sem állt a szobájába lévő ágyig.

Óvatosan ráfektetett, majd fölém hajolva ajkait a nyakam érzékeny bőrér tapasztotta.

Kezeimet a – már átázott atlétája alá vezetve simogattam hasát. Éreztem, ahogy ujjaim alatt összerándulnak izmai, ami elégedettséggel töltött el. Finoman taszítottam rajta egyet hogy végre lekerüljön róla is minden zavaró tényező, mire azonnal elhúzódott tőlem és egy másodperc múlva már újra felettem volt. Ajkait habozás nélkül nyomta melleimre, és csókolta, szívogatta őket. Nyöszörögve tűrtem kényeztetését, majd hogy ne csak én kapjak folyton, egyik kezemet kettőnk közé préseltem, és simogatni kezdtem hasamnak feszülő vágyát. Hirtelen kerekedtem felé majd végig csókolva a hasát értem el végre célomhoz, amikor Edward is rájött mit tervezek összeszorította fogait, majd próbált felhúzni magához én viszont nem hagytam. Azt akartam, hogy tökéletesen elégedett legyen!

Mosolyogva figyeltem, ahogy a különböző érzelmek váltják egymást szerelmem arcán, miközben kezeim megállás nélkül kényeztetik. Ahogy vágya lüktetett kezemben a kezemben, gondolataimnak utat engedtem és nyelvemmel is végig ízleltem. Edward vad morgással válaszolt és egyik kezével bele markolt a mellette lévő párnába. Egyik kezemmel még mindig férfiasságát simogattam, míg másikkal alhasát karmolásztam.

Nyelvem megállás nélkül dolgozott, és élvezettel hallgattam vad morgásait vagy éppen elakadó lélegzet vételeit, amiktől én is csak egyre jobban égtem. Teljesen a számba vettem, és lassan tüntettem el újra és újra kívánatos testrészét.

- Bellah…! – ahogy a nevem kimondta megborzongtam, majd félve emeltem rá a tekintetem – lévén még sosem csináltam ilyet- feje hátra hanyatlott, és jó néhány párna volt kivégezve körülötte. Látszott rajta hogy vissza fogja magát ezért elszakadtam tőle egy másodpercre.

- Ne fogd vissza magad! – mosolyogtam rá – Szeretném, hogy elengedd magad! – azzal visszakúsztam férfiasságához és addig nem is hagytam abba, míg egy perc múlva el nem ernyedt, majd számat elöntött élvezetének nedve. Mosolyogva váltam el tőle és vártam, hogy helyre álljon a légzése addig is hozzá bújtam, és gyengéden cirógattam mellkasát.

- Ó istenem! – suttogta szaggatottan – Csodálatos vagy! - csókolgatta a kezemet – Egyszerűen tökéletes. – ezen már kuncognom kellett. Simogatni kezdte a hasamat, amire halkan sóhajtozni kezdtem. A kezei puhán csúsztak finoman a lábaim közé, és egy vigyorral konstálta, hogy bizony én még nagyon is vágyom rá. Finoman a hátamra fordított, majd térdeivel szétfeszítve lábaim, közéjük helyezkedett. Mosolyogva túrtam még mindig vizes hajába. Ajkait az enyémekre nyomta, mire felhúztam a térdeim, de nem hatolt belém csak a bejáratomnál körözött, mire én kínlódva felnyögtem és fenekébe markolva húztam tövig magamba. Mindketten felnyögtünk, majd egy perc pihenőt sem hagyva kezdett el bennem mozogni, lökései kemények, és lassúak voltak, amit én a plédbe markolva tűrtem. Az ágy is remegett alattunk, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy esetleg a többiek is meghallhatnak minket, egy kicsit sem fogtuk vissza magunkat.

- Edward! – nyögtem és végig húztam körmeim a hátán.

- Közel vagyok – morogta. Lökései még jobban felgyorsultak, és éreztem, ahogy megrándul kicsit. Tudtam, hogy neki is itt a vég. A nevemet kiáltotta, a feje pedig hátra hajlott. Felsikítottam mikor Edwarddal egyszerre ért el minket az eksztázis. Rám hanyatlott, majd fejét a nyakamba fúrta, és halkan felkuncogott.

- Gondolom mindenki hallott minket. – suttogtam fintorogva, mire rám nézve édesen elmosolyodott.

- Ne aggódj szerelmem, már régen nincs itthon senki.

Megnyugodva öleltem magamhoz, majd még pár percig így voltunk, de aztán Edward kihúzódott belőlem, és mellém fekve a fejét a mellemre rakta, és finoman cirógatta a hasam.

Elmerengve feküdtem, miközben az ujjaim a hajában játszadoztak, mikor a békés csendet megtörte a mobilom hangja.

10. fejezet

Nincs mondanivalóm... szerintem máskor sem lesz. :]
Jó olvasást!

Arcom mellkasába fúrtam és mélyen szívtam magamba kellemesen bódító napfény illatát.

Mikor felnéztem rá éppen elmélyülten játszadozott egyik hajtincsemmel. Ahogy a Hold besütött az ablakon, még tökéletesebbnek tűnt bőre ezüstösen csillogott.

Nem akartam elhinni, hogy ekkora szerencsém lehet!

Hiszen itt fekszem a világ legtökéletesebb férfi mellkasán, teljesen ”jól lakottan” és már egyre biztosabb vagyok abban, hogy örökre velem marad, és mindig meg fog védeni. Minden hová követném és egy pillantásával eléri, hogy csak rá figyeljek, és a lélegzetem is elakadjon. Tudtam, hogy a vámpíroknak sokkal erősebb érzéseik vannak, mint az embereknek ,de ez már szinte félelmetes volt tudtam, hogy pár napnál többet nem bírnék ki nélküle. Ennek talán ijesztőnek kellett volna lenni de én csak boldog voltam. Végre nem vagyok egyedül! Mosolyogva nyomtam egy apró csókot álla alá, mire rögtön rám kapta - még mindig sötét- mosolygós tekintetét.

Végi simítottam arca minden egyes részét és ujjaim útját végig követtem tekintetemmel. Éhesen faltam szemeimmel látványát, míg meg nem láttam a vállát borító piros foltokat.

- Sajnálom! – motyogtam bűntudatosan simogatva a vörös csíkokat, és egy mélyebb harapás nyomot.

Erre Edward csak elvigyorodott, majd maga alágyűrve kuncogott tovább arcát mellkasomba fúrva.

- Nem döntöttem el, hogy megbocsátok-e még... de ha kiengesztelsz talán több esélyt látok rá.

Hajába túrva élveztem kényeztetését és hirtelen elnémultam, mikor minden előzmény nélkül kezdett el mozogni bennem. Halkan felszisszentem az enyhe fájdalomtól, mikor fogai közé véve érzékeny bőröm megszívta azt, de ez a kis fájdalom olyan hatással volt rám, mint valami ajzó szer, és én csak még többet akartam.

Óvatosan mozgott bennem, de én ezek után nem bírtam elviselni ezt a lassú, kényelmes tempót, így megmozdítva csípőm, próbáltam gyorsabb iramra buzdítani. Kezei hevesen markoltak csípőmbe, ezzel megállásra kényszerítve engem. Mélyen belém a szemeimbe nézett és úgy hajolt felém ajkaival, hogy aztán egy olyan csókot adjon, amitől még a nevem is elfelejtettem. Bele nyögtem csókunkba, mikor szinte teljesen kihúzódott belőlem, de aztán egy hangos sikollyal fogadtam, mikor hirtelen tövig merült belém.

Szorosan kulcsolta össze ujjait az enyémekkel, majd nyakamba fúrva arcát, fojtotta el morgásait.

Mivel kezeimet nem tudtam használni így, kénytelen voltam szavakkal utasítani őt.

- Csókolj meg! – suttogtam, majd megnyaltam alsóajkam. Nem kellett neki több ösztönzés, egy féloldalas mosollyal hajolt az arcomhoz, és érzékien kezdte el szívogatni ajkaimat.

Istenem mi lenne velem nélküle… soha nem veszíthetem el őt!

Szenvedélyesen visszacsókoltam, majd nyelveink vad táncot jártak.

Ajkaimat elhúztam a szájáról, de csak hogy a nyakának selymes bőrét újra végig csókolhassam.

Hirtelen gyorsított még jobban eddig is vadabb tempóján, mire nem bírtam tovább és elért a beteljesülés. Én folyamatosan az ő nevét nyögtem, míg ő hajamba temette az arcát.

Óvatosan legördült rólam, és levegőt kapkodva dőlt hanyatt. Vettem pár mély levegőt, miközben a plafont bámultam, majd lassan felé fordítottam a fejem. Ő is így tett. Boldogan rámosolyogtam, ő pedig megfogta a kezem, és magához húzott.

Bárcsak mindennapom így telne, hogy Edwarddal vagyok, és szorosan körém fonja a karjait. Nem tudnék elszakadni tőle soha többé!

- Bella… sokat gondolkoztam kettőnkön, és –még szorosabban tapadtam rá mellkasára – azt hiszem beléd szerettem! Lehet hogy korai, de hidd el nem mondanám, ha nem lennék benne száz százalékig biztos.

A boldogságom nem is lehetett volna nagyobb, mikor rájöttem, hogy csak a szerelméről biztosít.

- Én is nagyon szeretlek!

Mosolyogva söpört arrébb egy tincset az arcomból, mire én feljebb mászva gyengéd csókot nyomtam puha ajkaira. Próbáltam minden érzelmemet belevinni a csókba. Edward olyan gyengédséggel szívogatta alsóajkam, hogy szinte cseppfolyóssá váltam karjaiban.

Nevetve figyeltem, ahogy maga alá fordít és eltűnik a takaró alatt.

És még milyen messze van a reggel…

-------------

- Bella! – nevetett rám, mikor már vagy az ötödik „még egy utolsó csókra” visszahúztam magamhoz. – Így soha nem öltözöm fel Kedvesem! - kuncogott ajkaimba.

Pedig rajta már így is több ruha volt, mint rajtam!

- Azt nem venném a szívemre. – húztam el a számat- Még a végén meg kéne, hogy védjelek Tanyatól. – morogtam, és felpattanva kezdtem el kutatni a saját ruháim után.

A pólómmal a kezemben figyeltem, amint a hátán megfeszülnek az izmai, ahogy a trikóját magára húzta. Leültem az ágyra és onnan figyeltem, ahogy a kissé megviselt ingét próbálja begombolni.

Mikor felhúzott szemöldökkel végig mutatott magán kínosan elmosolyodtam, csak 2 gomb maradt meg.

Mosolyogva forgatta a szemeit majd elém térdelt és ajkait az enyémekre nyomta.

Lelkesen viszonoztam csókját, amíg hirtelen el nem szakadt tőlem egy utolsó orromra adott puszival. A pólóm már rajtam volt.

Meg próbáltam minél szúrósabban nézi rá, de ez csak addig tartott, míg levette a tönkre ment felsőjét.

- Most komolyan így akarsz kimenni Ta… a többiek elé??

Felnevetett, majd a karjaiba kapva sétált le a többiekhez.

- Ugyan Bella! – nevetett még mindig – Ne legyél féltékeny hiszen, a szívem úgyis csak a tiéd! – mosolygott rám.

- Jó-jó!- mondtam durcásan – De legalább tegyél le! Tudok menni. - morogtam

Mikor leértünk a többiekhez azonnal Tanya arcát figyeltem.

Leplezetlenül bámulta, az ÉN Edwardom kidolgozott felsőtestét, amit sajnos nem nagyon takart el a fehér trikója. Azonnal kezei után kaptam és el is döntöttem, hogy nem is engedem el egésznap! Sajnos Tanya igazán gyönyörű volt.

- Sziasztok! – Edward úgy mosolygott mindenkire, mintha minden rendben lenne, mire meg nyitottam az agyamat eddig védelmezőpajzsot, hogy hallhassa mit gondolok.

- Remélem, hogyha Tanya gondolataiban olvasol, nem éppen fantáziálgat rólad, mert esküszöm megfojtom! – morogtam

Erre felkuncogott és az arcát a hajamba fúrta.

- Sziasztok! – próbáltam rájuk mosolyogni, de eléggé rosszul sikerülhetett, mert a mindig”poénos” hangulatú Emmett újra megtalált.

- Édes kicsi hugica mi a baj? – Edward szigorúan ránézett mire Em csak hangosan szusszantott egyet, majd vissza sétált az emeletre.

- Jól telt az éjszakátok Drágáim? – nézett ránk Esme kedvesen, mire Em kitörő röhögésétől lett hangos a ház.

- Igen nagyon… kellemesen! – mosolyogtam zavartalanul.

- Remek! – nézett Edwardra, aki mögém állva a nyakamba csókolt.

- Olyan aranyosak vagytok együtt! – jött le Alice futva a lépcsőn, majd mielőtt bármit tehettünk volna már a kezében lévő fényképezőgép ”áldozatai” lettünk.

Edward csak megforgatta a szemeit, majd Jasper-hez vezetett, aki csak csöndesen figyelte a tv-t.

- Mond csak Bella! – nézett rám fürkészően Jasper – Tudsz sakkozni?

Mosolyogva néztem rá. Imádtam sakkozni!

- Igen! Még apukám tanított. – mosolyogtam kissé szomorkásan.

- Akkor lenne kedved sakkozni velem?

- Szívesen. – mosolyogtam rá, majd izgatottan követtem a sakktábla felé.

Miután leültem Jasper-rel szemben, izgatottan dörzsöltem össze a tenyerem.

Edward mögém állt, majd a fülembe suttogott.

- Megyek Bella, futunk egyet Kate- tel.

- Oké! – oldalra fordítottam az arcom, de ő és még jobban maga felé fordított, hogy ajkait néhány percre az enyémekhez nyomja. Elbódulva pislogtam, amit ő csak egy fél mosollyal figyelt. (Ennek nincs értelme… valaki nem tudja miééért? xDD)

- Sietek! – nyomott egy utolsó puszit a homlokomra, azzal az idáig ajtóban várakozó Kate-hez sietett.

Vigyorogva fordultam Jasper-rel.

Halványan mosolyogva rakta fel a bábúkat egymással szemben.

Alice oda sétált mellénk, majd magával hozva egy nagy párnát, leült és onnan nézte, a játékunkat.

- Na és mond csak Bella – kérdezte, Jasper miután meg tette az első lépést. – Alex mennyi idős?

- Kétszázat tölti jövő hónapban. – mosolyogtam továbbra is.

- Akkor Ő már élt a mi háborúink idején. – nézett rám egy pillanatra – Ő is részt vett benne esetleg?

A mosolyom azonnal eltűnt az arcomról.

- Ez… egy nagyon kényes téma a családunkban! – motyogtam lesütött szemekkel – És Alex szinte semmit nem mesélt azokról az időkről. De igen, Ő is részt vett bennük.

- Sajnálom. – ráncolta össze a homlokát

- Mindegy, hiszen nem tudhattad.

Sokáig nem szólaltunk meg, viszont amikor már biztos voltam abban, hogy nyerek magabiztosan rávigyorogtam.

- Úgy látom, még sem vagy valami jó játékos. – mosolyogtam

Erre rám vigyorgott, majd egy pillantást vetett Alicere.

A nyitott ablakon át hallatszott, ahogy Edward-ék közelednek.

Próbáltam nem túl izgatottnak tűnni, és nagyon gyorsan befejezni a Jasperrel való játékot.

- Csak nem lett itt valaki nagyon izgatott? –kérdezte mosolyogva – Megkegyelmezek neked és gyorsan győzlek le.

Összeráncolt homlokkal figyeltem a megmaradt bábukat, mikor megláttam, hogy bizony letud győzni a királyával.

- Sakk-matt! – nézett rám elégedetten.

Alice fel állt a padlóról és nyomott az arcára egy puszit, majd a karjánál fogva magával húzta a kanapé felé.

- Nem figyeltem oda és csak azért sikerült! – motyogtam, mire felnevetett, de a következő pillanatban már erős karok fogtak közre.