9. fejezet

Nem jött össze a komihatár, de igazából...nem is érdekel! :D Köszi azoknak, akik írtak nagyon hálás vagyok érte!! ♥

Mind a tizenegyen ott voltak és egy réginek tűnő farönk körül ültek.

- Nini! – vigyorgott Emmett – Úgy tűnik vesztettél Jas. – veregette hátba a mellett ülőt, mire Jasper csak elfintorodott.

- Úgy örülünk, hogy te is eljöttél Bella! – lépett elénk Esme, majd a karjai közé zárt. Nem lepett meg ez az üdvözlés, mivel ahogy Edwrad leírta Őt pont ilyesmire számítottam és nagyon jól esett, hogy ő – legalábbis nagyon úgy tűnt- azonnal befogadott.

- Nagyon szívesen jöttem és remélem nem zavarok.

- Dehogyis hiszen megmondtuk, hogy a családod bármely tagját szívesen látjuk. – mosolygott rám Carlisle

- És Edward is csak úgy ragyog, sokkal tartozunk neked. – suttogta mosolyogva Esme

Váratlanul Emmett lépett a szülei mellé.

- Igen Bella – kezdte komoly arccal – nagyon hálásak vagyunk neked, hiszen a mi Edynk csak úgy ragyog és végre valaki megmutatta neki az élet gyönyörrel teli oldalát. – döbbenten néztem rá, ez most… komoly? – Olyan hálásak vagyunk, hisz olyan újdonságokban részesítetted a mi kedves öcsénket, ami már régen kijárt neki. – a kezem után kapott és szorosan zárta a markába. – Jajj Bella te vagy a mi hősünk. – röhögött, majd mikor Edwrad utánakapott hirtelen kitért az ütés elől. – Nem hogy hálás lennél, egyszerűen imádom a húgit. – nevetett tovább

- Esküszöm egyszer megfojtalak Emmett! – sziszegte, majd felderült az arca- Bár úgy tűnik nem is nekem kell majd megtennem. – kuncogott és a kezem után nyúlva húzott az utolsó farönkhöz.

- Rosie!- vágott bűnbánó arcot Emmett és a dühös tekintetű Rosalie-hoz sétált.

- Mindig ezt csinálod- kezdte el szidni felesége, de továbbiakra próbáltam nem oda figyelni.

- Gyere! – mosolygott rám Edward, majd az ölébe húzott – halkan felsóhajtott, majd egy csókot nyomott a két lapockám közé.

- Na és mesélj csak Bella! – nézett rám Alice kíváncsian – Mi a te történeted? – mindenki kíváncsian fordult felém.

- Én két éve vagyok vámpír és a bátyám változtatott át. A lényeg, hogy megmentett egy mániákus őrülttől és Alex az, akiért akár meghalni is képes lennék. A szüleim úgy tudom még most is élnek Floridában, bár fogalmam sincs, hogy mi van velük.

- És mond csak kitől tanultad meg ilyen biztosan használni a pajzsod? – kérdezte Eleazar

- Alex rengeteget segít nekem ebben. Ő régen a Volturi egyik, hát… barátja volt. - néztem el zavartan a ragyogó arany szemekről. – Néha még most is meglátogatjuk Aróékat.

- Akkor ezek szerint te és a családod a Volturi ház egyik kegyeltjei közé tartoztok? – kérdezte Tanya összeszűkített szemekkel.

- Nem tudom, mit értesz a kegyeltség alatt? Ha arra gondolsz, hogy nekünk valamiféle mentességünk van, a törvények alól tévedsz, de ha bizonyos előjogokra, akkor a válaszom: igen. – néztem rá keményen – Olyan sok vámpír van, akik megvetik, vagy elítélik a Volturit, közben pedig azt sem tudják mi is az valójában. Nélkülük már régen meghaltunk volna. Vagy lelepleződünk. Tisztelettel tartozunk feléjük és egy rossz szavunk sem lehet.

Mindannyian döbbenten néztek rám, majd elsőnek Jasper szólalt meg.

- És nem gondolod, hogy a Volturi igen is elveti a sulykot nem is egyszer a szigorú büntetéseivel? Vagy éppen amikor kikiáltják magukat királyi családnak, pedig semmi joguk nem lenne hozzá? – mikor közbe akartam szólni felemelte a kezeit ezzel hallgatásra ítélve- Nem azt mondom, hogy nincs igazad egy részben, de a Volturi nem egy jóságos irányító ház. Nekik – és főleg Arónak – az a célja, hogy egyre nagyobb hatáskörük legyen, hiszen például nem egyszer jöttek hozzánk, magukhoz csábítani Edwardot, engem vagy éppen Alicet. – elismerem, hogy szükség van rájuk vagy legalábbis egy irányító szervre, de néha igenis túlzásba viszik. Többször használják az egyik testőrük képességét, ezzel kényszerítve magukhoz az olyanokat, akik erősek.

- Sokáig voltam a Volturi tagja – mondta Eleazar – Carlisle szintúgy. Mindketten tiszteljük az öregeket, de igaza van Jaspernek. Te gondolom még nem harcoltál velük… hidd el, ha ez bekövetkezik, máshogy fogsz gondolni rájuk.

- Érdekes… - motyogtam, majd szórakozottan Edward körém font karját kezdtem el cirógatni.

Ez után még a Volturiról volt szó. Carlisle és Eleazar érdekes történeteket meséltek az ősi családról, amiket figyelmesen hallgattam bár néha – az idő múlásával egyre sűrűbben- megzavart Edward.

Apró puszikat adott a hajamba, vagy épp az ajkaival súrolta a nyakam érzékeny bőrét, ezzel egy nagyobb csomót képezve a gyomromban.

- És a nővéred, hogy van? – nézett rám Kate – Azt mondta Alice, hogy már haza jött.

Mindenki érdeklődve pillantott rám.

- Alice nem láttad mi történt? – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Fura volt. - mondta – Láttam, hogy hazamegy, de itt megáll az egész először arra gondoltam nekem van valami bajom, de titeket látlak csak Őt nem.

- Nincs esetleg még több képessége? – ráncolta a homlokát Eleazar

- Nem hiszem így is néha bajban van a túlcsorduló energiájával… - motyogtam – nem könnyű kordában tartani mind a négy elemet.

- Hm… - morogta erre, majd a gondolataiba mélyedt.

- Mindenesetre legalább épségben van, bizonyára nagy megrázkódtatás érte. Mondott valamit esetleg? Szívesen befogadunk egy időre, ha szükségük van néhány nap magányra. – mosolygott Esme.

Erre elgondolkodtam és a fejemben elkezdtem visszajátszani, ami otthon történt mindközül, a vörös szemei maradtak meg leginkább a fejemben.

- Nem is tudom… remélhetőleg nem történt benne maradandó károsodás, de borzasztóan kikelt magából. – mondta és folyamatosan Jasper reakcióit figyeltem. Valamiért az Ő véleményére voltam kíváncsi. Hiszen úgy tűnt ő ért az ilyesmikhez. – Olyan volt, mint aki már napok sőt talán hetek óta rója az utakat. Chloe mindig is nagyon figyelt a felszínes, külsőséges dolgokra. Meg akartam állítani nehogy Alexnek is valami baja legyen mivel nem úgy nézett ki, mint aki magánál van vagy éppen ura önmagának. Nem hiszem, hogy bántana akármelyikünket is. – Jasper felvonta a szemöldökét, mire elmosolyodtam- Hát, ha engem még bántana is Alexet semmiképpen sem. A lényeg – és ami számomra a leg félelmetesebb volt - az, hogy a szemei vörösek voltak. És nem tudom, hogy azért ölt embert, mert rá kényszerítették vagy, mert… már nem érdekli a mi diétánk. Én ismerem Alexet. Tudom, hogy megfog, neki bocsátani. Mindig megbocsát…

- Nem tudom eldönteni, mivel én nem ismerem a családtagjaid, de ahogy azt a kevés időt, amit egy légtérben töltöttem Chloe-val, nekem úgy tűnik nem egy könnyű eset. – ráncolta a homlokát Jasper – Tele van becsvággyal és némi félelemmel. Tény, hogy a bátyádat imádja, de téged bűntudat nélkül ölne meg. Bár ez sem biztos a te nővéred kész rejtély. – morfondírozott. – Az egyik pillanatban olyan dühös volt rád, azt hittem neked megy, aztán pedig, mintha valóban valamiféle féltestvére lennél. Az volt a lényeg, hogy mind biztonságban legyetek. Nem bírtam rajta kiigazodni. Vagy nagyon ügyes és jó megfigyelő ezáltal rájött, hogy nekem mi az erőm és így szabályozta az érzéseit. Egyszerűen nem értem és most itt volt ez az eltűnés… Nagyon furcsa egy lány Bella.

- Azt hiszem, csak Alex tudja igazából ki is Chloe. Nagyon bízik benne. Bár azt gondolom elfogult vele szemben egyszer azt mondta, hogy nagy szerencsénk van Chloval, mert ő szörnyen erős és soha ne legyen olyan ellenségünk, mint Ő.

- Nem bízom benne! – jelentette ki Edward. – És a gondolatait tudja irányítani. Nem tetszik nekem a lány. – szorított jobban magához.

- Kíváncsi lennék, miért ment el. – töprengett Carlisle.

- Őt is ismeri Aro? – kérdezte elgondolkozva Eleazar

- Persze! – vágtam rá bólogatva. – Caius azt akarta, hogy csatlakozzon hozzájuk, de végül megegyeztünk annyiban, hogy bármikor a segítségükre leszünk.

- Nem értem! – fújtatott Eleazar

- Lehet, hogy csak beképzeljük az egészet… hiszen Chloe nem egy gonosz vámpír! Soha nem is volt az, maximum fura a természete.

- Ja! – morogta Emmett- Tényleg fura, hogy ilyen kis agresszív. – röhögött. – A probléma…

- Köszönjük Em, de inkább megkímélem magunkat az újabb csodálatos viccedtől.

- Igazad van, gyere Emmett mi is menjünk feküdni. - szólt Rosalie és megragadva férje karját maga után húzta a faházba.

- Gyere mi is menjünk!- motyogta a fülembe Edward és felállítva, miután elbúcsúztunk a többiektől felvezetett a házba.

- Ezt a házat csak egy évben egyszer vagy kétszer használjuk főleg, ha vendégek jönnek.

Gyönyörű volt bár sötétebb színek domináltak, mint az otthonukban, de ez is szörnyen nagy volt és rengeteg volt az üvegfal.

- Nektek ki rendezi be a házaitok? – kérdeztem végig simítva a lépcső korlátján.

- Esme nagyon ért hozzá, és mindenkinek ő rendezi be a szobáját is. Nagyon ismer minket, így pontosan tudja, milyenek legyenek, bár mindig megbeszéli velünk is.

- Ez itt az ő és Carlisle szobája, Alice és Jasper szobája a fenti emeleten van Emmett és Rosalie szobája. Arra gondoltam, hogy mi lakhatnánk abban, ami a padlástérben van, de persze, ha neked, majd más tetszik, nyugodtan választhatod a többit is. – mosolygott rám, mire képzeletbeli szívem azonnal meglódult.

- Szerintem arra fog esni a választásom, mivel mindig is egy olyan szobára vágytam, de sajnos soha nem volt eddig olyan házunk… és Chloe valamiért irtózik az építkezésektől.

- Hát otthon nekem nem ilyen a szobám, de majd azt is megmutatom. – ígérte, majd még feljebb vezetett. – Itt fognak lenni Tanyaék - mutatott végig az emeleten, majd még egy lépcsősor után egy újabb emelet következett, viszont ezen csak egy ajtó volt. – Hát igen… ez lenne az. – motyogta, majd miután az ajtó elé értünk kinyitotta előttem, és előre engedett.

A szoba gyönyörű volt, letisztult és világos. Annyira bele illett a tájba, mintha egy profi lakberendező csinálta volna.

- Esme nagyon ügyes! – mondtam az ablakból visszanézve rá, mire elmosolyodott és a hifi-berendezéshez lépve betett egy eddig ismeretlen zongoradarabot.

- Ezt ki írta? Nem ismerős. – ráncoltam a homlokom miközben ő magával húzott a kanapéra.

Erre elnevette magát.

- Én. Néha írogatok, de ez a legújabb. – mosolyodott el. – Tudod Tanya-nak ma van a születésnapja - a százötvenedik- és tudom, hogy ő már régóta szeretne ilyet. – mosolygott rám, majd ajkait lágyan végig simította az arcomon.

- Nem is tudtam. – reméltem, hogy sikerült eltitkolnom hangomból a féltékenység, és hogy megint sikerül megzavarnia. Sajnos elég könnyű neki. – És honnan ismeritek így őket?

- Carlisle ismeri őket, és így mi is. Eleazar még a Volturinál volt mikor apámmal találkozott. Sokat tudunk róluk, és kölcsönösen segítjük egymást. Egyszer együtt laktunk pár évig, de túl sokan voltunk, ahhoz, hogy esetleg ne keltsünk feltűnést az embereknek.

- És Tanyaéknak miért nincs párjuk?

Felkuncogott.

- Csak nem féltékeny vagy Kedvesem? – nézett le rám, még mindig vigyorogva.

- Nem!- vágtam rá azonnal, de Edward persze nem hitt nekem és kuncogva simogatta tovább a hajam – Na jó talán egy kicsit, de akkor is, amit azon a megbeszélésen csinált, akkor is túlment egy bizonyos határon. – morgolódtam, és az ölébe hajtottam a fejem.

- Ő ilyen. - rántotta meg hanyagul a vállát. - Mióta ismer, mindig bepróbálkozik és hiába küldtem el udvariasan, nem nagyon hagy békén. Persze ő sem bolond. Nem próbálkozik túlságosan, de szerintem még az esküvőmön is szorosabban fog ölelni, mint a többiek. – nevetett. –Nekünk ez már kezd inkább baráti meg szokássá válni. – Nem jelent nekem semmit olyan mintha az unokatestvérem lenne, vagy valamilyen más távolabbi rokon. - mosolygott rám és ujjaival végig követte arcom vonalait.

Olyan puha, ahogy ujjaival cirógatott, és aztán halkan dúdolni kezdett, de az érzés, ami kezdett a hatalmába keríteni mégsem a nyugodtság, vagy a tompultság érzése volt. Inkább kezdtem fel élénkülni.

Nem értettem magam. Vagy talán valóban igaz lenne, amit annyi helyről hallottam? Ha egyszer megízlelünk, valami jót mindig azt akarjuk majd?

Mert velem határozottan ez volt a helyzet.

Most is így volt, ahogy óvatosan rajzolta körbe ajkaim vonalát remegés futott végig rajtam, és apró csomó keletkezett a gyomromban. Nem lesz ez így jó!

Óvatosan húzott fel magához, mire egyik kezem azonnal rásimítottam mellkasára és elmélyülten kezdtem birizgálni az egyik gombját. Próbáltam el terelni a figyelmet. Minden jelentőségre gondolni, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni a képzelgéseimet. Talán most voltam a leghálásabb a Sorsnak, amiért nem lát bele a gondolataimba.

És a Sors (vagy valami más) mégsem volt kegyes hozzám, mivel addig piszkálgattam a gombot, míg egyszer csak leszakadt.

Ha kívülről látom magam vagy csak magamnál vagyok, biztosan elszégyelltem volna magam a tetteim miatt.

Edward ajkait az enyémekre csúsztatta én pedig néhány ujjammal az inge alá furakodtam. Bőrét forrónak éreztem ujjaim alatt és mivel sosem voltam az a türelmesebb alkat, így egy határozott rántással téptem le róla.

Belemosolygott a csókba, majd kezeivel határozottan fordított magával szembe az ölében. Karjaimon végig simítva borzolta az idegeimet, majd édes nyelvével körbe rajzolta ajkaim.

Reszketeg sóhajjal engedtem utat nyelvének számba, majd lassan kezdtem el ringatni ölem.

Belenyögött csókunkba, majd ujjait szorosan a csípőmre fonva próbált megállítani, csakhogy én nem hagytam magam. Ujjaimat hajába fűztem és szorosan megmarkolva tincseit húzódtam el tőle, majd nyakát kezdtem el csókolgatni.

Elakadó lélegzettel tűrte, hogy kényeztessem érzékeny bőrét, miközben csípőmmel egyre nagyobb köröket írtam le ágyéka felett.

Óvatosan húzta le rólam a felsőmet, így pedig csak még több helyen érezhettem érintéseit.

Türelmetlenül kezdtem el gombolgatni nadrágját, majd miután elbotorkáltunk az ágyáig lefektetett rá és felém mászva csókolt meg szenvedélyesen, sokat ígérve.

Végül ő is megszabadított nadrágomtól, aztán ajkait végig húzva a fülem mögötti érzékeny területen haladt egyre lejjebb.

Finoman csókolt meg újra, miközben ujjaival hátam mögött kapcsolta ki a melltartóm apró kis kapcsait.

Miután jó messzire dobta az eddig melleimet fedő ruhadarabot, hamarosan megérezhettem ujjait rájuk fonódni. Nem bírtam meg állni, hogy ne nyögjek fel kényeztető ujjai miatt.

Ajkaival lentebb haladt a kulcscsontomról egészen, a már végletekig izgatott testrészeimig.

Nyöszörögve tűrtem ajkai játékát, majd még lentebb haladt egészen a bugyim széléig.

Tudtam, mire készül és azt is, hogy mekkora élvezettel járna most ez mégsem bírtam megvárni, míg ott „végez”, így kezembe vettem az irányítást.

Magamra húztam és értetlen tekintetével nem foglalkozva csípőjére ültem.

Muszáj volt egy pillanatra lehunynom a szemeim csak azért, hogy átjárjon az érzés miszerint nem sokára ismét az övé leszek.

Felálltam az ágyról és gyorsan lehúztam az utolsó takaró ruhadarabom, közben pedig nyomatékosan néztem Edwardra, hogy ő is cselekedjen így. Szerencsére értett, ezért mellém állva ő is megszabadult bokszerjétől és derekamra simítva kezeit húzott szorosan magához.

Óvatosan csókolt meg gyengéden simogatva a gerincem vonala mentén, majd egyszer csak egy finom harapást éreztem az alsó ajkamon.

Felnyögtem, majd egyik lábam felhúzva nyomtam közelebb magam Edward forróságához.

Felemelt lábamat simogatva kapott a karjaiba és dőlt be velem vissza az ágyba, hogy ott maga alá gyűrjön.

Néhány percig csak csókoltuk egymást, majd a lábaim közé helyezkedett és egy erőteljes lökéssel belém hatolt.

Annyira tökéletes érzés volt, ahogy a kéj szétáramlik a testemben egy pontból indulva, hogy aztán minden lökéssel még közelebb sodorjon minket a vég felé.

Edward a könyökein támaszkodva nézett le rám és az a mosoly, ami ajkain volt mindent megért abban a pillanatban. Nyöszörögve kaparásztam a lepedőt, ahogy egyre gyorsabban hajtott minket az élvezet felé, ami olyan hirtelen és váratlanul csapott le rám, hogy még felkészülni sem volt rá időm.

- Mindjárt…!- nyögtem mikor Edward még mindig nem állt le a mozgással és, hogy rásegítsek a dolgokra ahhoz a ponthoz nyúltam, ahol testünk összekapcsolódott erre hangosan felmorgott, és fekete szemét rám emelve érte el a beteljesülés.

Zihálva hullott rám, majd még mindig levegő után kapkodva fordította, meg még mindig egybe fonódó testünket.

Mellkasán pihegtem tovább, tökéletes boldogságban, nem törődve semmivel.

Edward szobája:

http://media.onsugar.com/files/2010/11/47/0/1228/12281294/02/mens_bedroom_furniture.jpg