18. fejezet

Egy masszív állkapcsot éreztem összezáródni ott ahol a karom a törzsemhez kapcsolódott, mire minden erőmet összeszedve a támadóm felé rúgtam. Ám amikor a rúgásom célt ért, hallottam, ahogy a karom hátborzongató reccsenéssel, ropogással vesz búcsút a testemtől.

 Újra felsikoltottam rettenetemben, és már ugrottam volna fel, hogy elmenekülhessek, mikor is a szemeim elé tárult életem egyik legborzalmasabb látványa.

 Már sejtettem mit érzett Chloe. A farkas hatalmas volt legalább három méter magasról nézett le rám, vadul villogó szemekkel, míg egy másik példánynak hatalmas pofájában ott volt a csonka karom.

Vérfarkasok.

Szemeimet le nem vettem a két megtermett bestiáról, mikor is a másik oldalamról erős szívek dobbanásait hallottam meg. Kínomban felnyögtem, ha Edward nem ér ide egy másodperc múlva, ezek a fenevadak széttépnek!

Agyamban vörösen villogott egy figyelmeztetés, miszerint meneküljek, hagyjam a karom.

Amint tettem egy gyors lépést hátra, két farkas azonnal nekem ugrott, és a földre tepertek. Arccal a mohás, sáros földre nyomtak, és hiába izegtem-mozogtam, a fogak még így is vészesen közel csattogtak a nyakamhoz.

- Állj!- Edward hangja pánikkal volt teli, majd hirtelen megállt néhány lépésre tőlem, és az engem megölni készülő farkasoktól. – A lány a társam, engedjétek el, ugyanolyan életmódot folytat mint én, és a családom! – a szemeit rám szegezte, ám az engem szorító mancsok nem engedtek el, bár nem is szorítottak erősebben. Itt volt, és ettől már is egy kicsivel nyugodtabb lettem. Edward majd megment!

- Tudom! – egyszázad másodpercbe telt rájönnöm, hogy a vadállatok gondolataira felelt, hangjában lappangó düh, és kétségbeesés – Engedjétek el Őt! – sziszegte. Arca merev, de a szemei csak úgy villogtak dühében.

Ahogy ránéztem úgy éreztem, csak rontanék a helyzetünkön, ha újra megpróbálnék megszökni tőlük.

Az egyik farkas felé csattogtatta fogait, hatalmas mancsaival a földet kaparta. Szemeim kitépett karomra tévedtek, és mikor az ujjaim megmozdultak, le kellett hunynom a szemeim.

- Kérlek, engedjétek el, és mindent elmagyarázok!- Edward szemében vad tűz égett, az egész teste megfeszült, bár a hangján uralkodott, nyugodt volt, egyenletes teljes őszinteségét, még ha akarnák sem vonhatták volna kétségbe.

Ám a testek nem engedtek szorításukon.

A farkasok kesernyés bűze bekúszott az orromba, így kénytelen voltam abba hagyni a lélegzést. A mancsok forró érintése átütött a lenge blúzomon, szinte perzselt, bár a karom égéséhez mérve szinte alig éreztem.

- Tisztában vagyok vele, de értsétek meg, minden olyan friss még, egyszerűen nem is sejtettük, hogy átlépik a határt!- könyörgött

A levegő megfagyott, és hiába próbáltam csöndben tűrni a karomat perzselő fájdalmat, néhány kisebb nyöszörgés ígyis kicsúszott a számon. Olyan volt, mintha egy tüzes vasat folyamatosan a vállamhoz nyomnának.

A farkasok halk morgása elhalt, majd pár idegőrlő percig teljes fülsüketítő csöndben maradtak, csak a hangos szuszogásuk töltötte be a teret. Még csak nem is moccantak mégis biztosra vettem, hogy kommunikálnak egymással.

- Megígérem, csak hagy jöjjön ide! – suttogta Edward

Mikor a farkasok eleresztettek esetlenül próbáltam felállni, ép kezemet csonka sebemhez szorítva.

Mikor már csak öt lépésre voltam Edwardtól, hirtelen kinyúlt felém és olyan szorosan tartott a karjaiban, ahogy csak bírt. Felkapott a karjaiba majd egy közeli fenyő törzséhez ültetett.

- Ne aggódj Bella- fogta két kezébe az arcomat, próbáltam uralkodni az arcvonásaimon, bár az arcát elnézve úgy tűnt nem sok sikerrel- szóltam Carlisle-nek, és mindjárt itt lesz, hogy meggyógyítson! – Végig simított az arcomon, majd elém állva a farkasok felé fordult- A karját, ha kérhetném! – ennél gúnyosabb, és ijesztőbb nem is lehetett volna a hangja

A farkasok nem mozdultak, mereven bámultak rá.

Ekkor az egyik farkas – fekete volt, jóval nagyobb a többieknél – hátat fordított neki, és berohant a fák közé. Edward egy gyors pillantást vetett oldalra, majd izmai alig láthatóan ellazultak. Ekkor hallottam meg én is őket.

Az erdőből pont onnan ahol a farkas eltűnt, felbukkant egy magas indián fiú. Csak egy nadrágot viselt, és a szeméből rögtön megismertem, hogy Ő az előbb eltűnt farkas.

- Beszélj, Vérszívó! – dörrent rá Edwardra- Amíg nem kapok teljes magyarázatot a bestia kara nagyon jó helyen lesz itt. – jelentette ki, majd karjait összefonta mellkasa előtt.

- A családom pár perc múlva ideér. – morogta Edward, kezei ökölbe szorultak dühében – Értsd meg, Sam! Bella nem akart rosszat, te is tudod!

- Én csak azt tudom, hogy egy Vámpír átlépte a határt, a testvéreim pedig megvédték a területünket!- szikráztak a szemei- Az, hogy nem-e akarta megszegni az egyezségünket már egyáltalán nem biztos!

- Nem is tudott az egészről semmit! – úgy tűnt egyre inkább kezdi elveszíteni a türelmét.

- Ez már nem a mi problémánk! – minden egyes szót erősen megnyomott, ezzel is kifejezve mennyire biztos az igazában

Ekkor megjelent a többi Cullen. Emmett, és Jasper Edward mellé álltak, míg Rosalie, Carlisle, és Esme mellém guggoltak le.

Carlisle finoman elhúzta a kezemet, a vállamról, és hozzáértően kezdte el vizsgálni. Nem mertem megnézni újra a sebet, így Edwardot figyeltem, ahogyan próbálja meggyőzni Sam-et.

- Minden rendben lesz Bella, ne félj! – mondta Carlisle, majd felállt, és Edward mellé sietett

- Tényleg nincs miért aggódnod, Drágám! – simogatta a hajamat Esme

- Tudom. –suttogtam, és nagyon büszke voltam, hogy a hangom bár az igaz hogy gyenge volt, de legalább nem remegett, és nem is bicsaklott meg. - Hol van Alice? – kérdeztem, csak hogy addig is ne azon járjon az agyam mi lesz, ha nem adják vissza a karom, vagy ami még rosszabb Edwardék-nak valami bajuk esik.

- Otthon maradt, mivel a látását zavarják a farkasok, azt mondta jobban látja a dolgokat, ha nem jön! – magyarázta Rosalie – Nem tudtuk eldönteni, hogy szóljunk-e Alex-nek vagy sem, de Jasper-ék szerint csak rontanánk vele, ha ide jönnének most!

Mélyen egyet értettem Jasperrel, tudtam milyen forrófejű tud lenni néha a bátyám, és Chloe-t sem akartam kitenni ilyen mértékű megrázkódtatásnak. Főleg most hogy remélhetőleg, végre eljegyezték egymást.

- Nem akarom, hogy tudjanak róla!

- De Bella, hiszen ők a családod, és… - próbált meggyőzni Esme

- Tudom, Esme, de ismerem őket, és úgysem lesz semmi baj –ismételtem amit Ők mondtak– Azt akarom, hogy ez az Ő napjuk legyen, kérlek szépen! – suttogtam rekedtes hangon, hátha ezzel is hatni tudok rájuk.

- Gondold át, Bella! – kért Rosalie határozottan, majd felállt és a többiek mellé sétált, akik mér javában győzködték a farkasokat

- Na és csak Ő jött egyedül? – kérdezte éppen Sam, ingerülten, bár látszott, hogy már kezdi megérteni a dolgokat

- Hárman jöttek. – mondta nyugodt hangon Carlisle – Két nő és egy férfi. De nem kell aggódnotok miattuk, szavunkat adjuk, hogy egy embernek sem fog bántódása esni. Ők is ugyanolyan családban élnek, mint mi. Próbálnak beilleszkedni, és nem akarnak bajt!

- És hol a másik kettő? – összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd vissza Carlisle-ra

- Ünnepelnek. – morogta fog csikorgatva Edward, mire Sam kérdőn nézett rá – Eljegyzést.

A farkasok hitetlenkedve szusszantak fel, némelyik dühösen vicsorgott.

Sam hitetlenkedő kis félmosolyra húzta ajkait.

- Messze mentek? –kérdezte pár másodperc után, fejét enyhén oldalra billentve nézett rám

Jajj ne!!

- Pár kilométerrel arrébb mentek csak. – közölte óvatosan Carlisle

- Látni akarjuk Őket! – szögezte le, nyomatékosan Sam- Most még elengedjük a lányt, és a karját is visszakapja. – mondta határozottan, majd a fejével a karomat fogva tartó farkas felé intett, aki erre Carlisle lába elé rakta szerencsétlen végtagomat.

- Köszönjük, hálásak vagyunk nektek, Sam – mondta Carlisle – A problémát pedig azonnal kiküszöböljük, ebben biztosak lehettek!

- Holnap este jöjjön el a két másik is! – mondta Sam – És ezután már nem fog minket érdekelni, hogy tud-e róla vagy sem, ha egy vérszívó átlépi a határt, megöljük! – majd intett a farkasoknak, és mindannyian eltűntek az erdő sötétjében.

Edward azonnal mellettem termett, majd a karjaiba kapva kezdett el futni velem a házukhoz.

- Ne aggódj, Bella – suttogta, és egy pillanatra ajkait a homlokomra nyomta – Carlisle meggyógyítja a karod, amint haza értünk.

- Oké! – nyöszörögtem. A lüktető érzés nem akart szűnni, és úgy tűnt mintha már az egész karomra átterjedne.

A ház ajtaját, szinte beszakította, annyira próbált sietni, hogy aztán gyorsan lefektessen a kanapéra. A többiek egy másodperccel később érkeztek, Edward pedig addigra hozott egy nagyobb tálban rongyot és vizet.

Carlisle a kanapé elé ült, és finoman vizsgálgatni kezdte a vállamat. Edward arca még sápadtabbnak tűnt, mint eddig, engem pedig ez még inkább megijesztett. Mi van akkor, ha valami miatt Carlisle nem tudja visszarakni a karom?

- Talán az lenne a legjobb, ha felmennénk, és a te szobádban látnám el, Edward! – dörmögte Carlisle, mire Edward egyetlen szó nélkül óvatosan felemelt, és felvittek a szobába.

Lefektetett az ágyába, ám amikor láttam, hogy Carlisle becsukja maga után az ajtót, idegesen megragadtam a karját.

- A többiek miért nem jönnek be? – nem is próbáltam palástolni a rajtam eluralkodó pánikot, és valószínűleg ha akartam sem bírtam volna.

- Le kell vetned a felsődet, és gondoltam így jobb lesz! – sietett megnyugtatni, Carlisle a karjában szorongatott lepedőt mellém fektette, majd sorban a tálat, és a rongyokat. A lepedő árulkodóan megmozdult néha, mire elkezdtem kapkodni a levegőt.

- Amúgy sincs rájuk szükség Bella! Edward pont elég segítség, a többiek csak hátráltatnának! – mosolygott rám megnyugtatóan Carlisle – Ez egy egyszerű műtét, ne félj, nagyon fogok vigyázni és próbálok majd sietni vele. – simogatta meg az arcom megnyugtatóan.

Edward is megvizsgálta a karom, majd próbálta levenni a pólómat is, de néhány szisszenés után feladta, és egy mozdulattal letépte rólam.  Elfúló nyögés szakadt fel belőlem, mikor Carlisle először tisztogatni kezdte a vizes ruhával a sebemet.

Edward a kezemet fogta közben, én pedig- ahányszor Carlisle mélyebben megnyomta, hogy kiszedje a bele került koszt- erősen megszorítottam, az övét. – Egyik alkalommal fel is szisszent, mire Carlisle nem győzött bocsánatot kérni.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mikor bejelentette, hogy kész van.

- Ügyes voltál, drágám! – próbált lelket önteni belém Edward, miközben puszikkal szórta be az arcom.

- Eddig valóban nagyon jól tűrted! - eresztett meg felém Carlisle egy halvány kis mosolyt

Edward elengedte a kezem, hogy oda hozhassa neki a karom.

- Nem lehetne… - Carlisle valószínűleg már tudta mit akar kérdezni Edward, mert még be sem fejezte azonnal megrázta a fejét

- Csúnyán roncsolódott a seb, Edward- jelentette ki, miközben még egyszer átnézte a vállam – El fog tartani egy ideig, de ezaz egyetlen lehetőség. - azzal mélyen a szemembe nézett – Kifogod bírni, ugye Bella?

Mint valami őrült olyan hevesen bólogattam, szorosan behunytam a szemeim, és próbáltam kapkodó lélegzetemet lenyugtatni.

Éreztem, ahogy Carlisle megmozdítja a vállam, miközben oda nyomták Edwarddal a karomat a sebhez.

Egy fájdalmas nyögés szakadt ki belőlem, és olyan erővel szorítottam össze az állkapcsom, hogy attól tartottam kitörnek a fogaim.

- Rendben, most tartsd így Edward addig, amíg összevarrom- Carlisle hangja halk volt, egyenletes, én mégis egyre nehezebben bírtam. Összevarrja??

Az első pár öltést még elbírtam viselni, néhány visszafogottabb kiáltással, ám egy nagyobb rántással éreztem, hogy a sokk maga alá temet.

- Edward! – szűköltem, arcomat a párnába temetve

- Nyugalom, Kicsim – suttogta keserű hangon, miközben az égető fájdalom a tetőfokára hágott. Olyan volt, mint az átváltozásnál, bár a fájdalom most csak egy testrészemre koncentrálódott.

Az ajtó kinyílt, mire felemeltem a fejem, és Jasper jelent meg a szemeim előtt, nyugtató mézarany tekintetét az enyémbe fúrva.

- Most elájulsz egy kis időre, rendben? – suttogta majd választ sem várva, éreztem ahogy akkora nyugalom hullámot küldött felém ami azonnal fejbe vágott, és nem is próbáltam küzdeni a jótékony sötétség ellen.

17. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, hálás vagyok értük, és nagyon jól esik hogy írtok nekem! :))

Puszi, és jó olvasást... :D







Dúdolva feküdtem az ágyamban, immár teljesen nyugodtan Edward pólójába bújva.

Imádtam vissza gondolni az elmúlt pár órára, amikor is nem egyszer használtuk ki, hogy csak a miénk a ház.

Edward kissé félre hajtott fejjel nézett - sőt mi több, bámult engem, míg én a laptopomon böngészgettem.

Már percek óta ezt csinálta, és engem egyre jobban furdalt a kíváncsiság, mit tart magában, és mivel nem vagyok egy türelmes típus, így miután úgy éreztem elég időt hagytam neki arra, hogy átgondolja, miután az asztalomon már biztonságba helyeztem a gépemet, fölé másztam és a hajába túrva egy percig csak édes ajkait kóstolgattam, majd kissé hátrébb húzódtam tőle.

- Mire gondolsz?- kérdeztem mosolyogva, majd államat mellkasára támasztva néztem fel rá.

- Boldog vagy velem? – suttogta szokatlanul komoly hangon. Döbbenten meredtem rá, mivel erre számítottam a legkevésbé

- Persze, hiszen nem látod? – ráncoltam össze a homlokom. – Miért kérdezel ilyen butaságokat, Szerelmem?

Elnézett egy pillanatra felettem, majd újra visszakapta rám a tekintetét.

- Igazából, hallottam ma Alextől valamit… - ajkai egy pillanatra megrándultak, mikor egy egészen röpke pillanatra elfelejtettem uralkodni az arcvonásaimon, és a szemem lesütésével elárultam, hogy sejtem mire gondol – Próbált nem gondolni rá, de jelen helyzetében, azt hiszem érthető, hogy nem ment neki a koncentráció. Mindegy is, a lényeg, hogy igaz az, hogy el akarsz hagyni engem, Bella?- olyan szívbemarkolóan pillantott rám, legszívesebben lekevertem volna magamnak egy pofont, amiért egy ilyen csodás lénynek fájdalmat okozom.

- Jaj, dehogyis Edward! – ültem fel, hogy egyik kezét azonnal magamhoz húzhassam, és arcomat tenyerébe fektethessem – Én csak megijedtem, a sok új érzés miatt, és úgy éreztem ennyi jót nem érdemlek meg, és hiába nem éreztette ezt velem egyikőtök sem, úgy gondoltam választanom kell a családom, és a szerelmem között! – egy csókot nyomtam a tenyerébe, majd mélyen a tekintetébe fúrva az enyémet próbáltam elmagyarázni szégyenletes megingásomat- aztán jött Chloe esete, és egyszerűen elment az eszem, vagy nem is tudom, mi ütött belém – harapdáltam az ajkaim. A kavargó méz hatására, amit a szemeiben láttam, megint úgy éreztem csak egy kicsi hiányzik, hogy megdobbanjon a szívem. – Nagyon szeretlek téged, és biztos vagyok benne, hogyha Alex nem tesz helyre végül akkor sem tudtalak volna elhagyni téged! Mindenkinél fontosabb vagy nekem Edward Cullen, ezt soha ne felejtsd el! – egyik kezemet az arcára simítva kezdtem el simogatni őt, mire egy pillanatara jól esően lehunyta a szemeit.

- Ha máskor, kétséged támad, legyen szó bármiről, kérlek, mond el nekem is! – mondta, szemeiben még mindig tükröződött egy kis félelem, mire én serényen azonnal bólogatni kezdtem- Nem szeretném, ha bármiféle titkunk lenne egymás előtt!- a hangja határozottan csengett, mire én szorosan elterpeszkedtem rajta, és úgy rátekergőztem, hogyha akart, akkor sem tudott volna kiszabadulni.

- Többet nem fordul elő, és hidd, el biztos vagyok bennünk!- csókolgattam a válla és a nyaka vonalát, amivel kis idő múlva el tudtam érni, hogy már nem feküdt úgy alattam akár egy valódi márványszobor- Senki nem szeret úgy téged, ahogyan én Edward! – suttogtam, majd egy szerelmes csókot nyomtam édes ajkaira, majd pár perc után visszahelyezkedtem mellkasára hajtva a fejem, miközben szórakozottan cirógattam mellkasát. Egyik kezével a hajamat simogatta, én pedig próbáltam megnyugodni, bár éreztem, hogy nemsokára hatalmába vesz a sírás.

Ugyan Bella nem lehetsz ennyire buta, hisz nem haragszik… Nem haragszik, most is magához szorít, és úgy simogat, mintha porcelánból lennék. Nem haragszik rám! – mondogattam magamban, ám úgy tűnt nem nagyon megy most a megnyugvás. Szorosan lehunytam a szemeim, és próbáltam nem észrevehetően sírni, bár a tervem abszolút bukásra volt ítélve.
Egy hisztis picsa vagyok, és kész!- Mikor először megrázkódtam a száraz könnyektől, Edward azonnal leállt a simogatásommal, és ijedten nyúlt az állam alá, hogy magához emelje az arcomat.

- Héj, kicsim, mi a baj? – suttogta, majd felült, magával szemben leültetve engem, én a tekintettemmel a takaróm mintáit vizslattam, és próbáltam összeszedni magam.

- Én csak, annyira sajnálom, amiért ilyen rossz barátnőd vagyok! – hüppögtem most már megállíthatatlanul, ha máskor nem hát most jól esett volna, ha van lehetőségem könnyezni – Hidd el nekem, Edward hogy nagyon szeretlek, és megértem, hogyha nem bízol bennem ezek után, amiért megfordult a fejemben ilyen rövid idő után, hogy elhagylak, de be fogom bizonyítani neked, hogy te vagy nekem a legfontosabb. - azzal az ajkaimat rágcsálva az arcára emeltem a pillantásom.

Sóhajtott egy nagyot, majd kezei hirtelen kinyúltak felém, és olyan szorosan préselt az ölelésébe, hogy hiába vagyok vámpír, azt hittem megfulladok.

- Hidd el nekem Életem, hogy elhiszem, hogy velem maradsz örökre, és én is nagyon szeretlek téged! - motyogta mély nyugtató hangon, mire még jobban összeszorult halott szívem. Meg sem érdemlek egy ilyen angyalt! – A bizalmam töretlen feléd, szóval emiatt sem kell aggódnod, tudom, hogy velem maradsz örökre. – húzódott hátrébb egy picit, hogy egymásra tudjunk nézni, ujjaival végig simított a szemeim alatt, mintha a könnyeimet kéne letörölnie. – Amúgy sem hagynálak elszökni tőlem, egy lépést sem tennél, máris elkapnálak!- húzta félmosolyra tökéletes ajkait, ezzel belőlem is kiváltva egy halvány mosolyt.

- Nem vagyok jó barátnő! – húztam el a számat.

Felvont szemöldökkel nézett rám egy darabig, majd magához vont, és velem együtt dőlt el az ágyamon

- Miért, milyen a jó barátnő? – a hangja nevetős volt, bár én komolyan gondoltam, amit mondtam.

- Először is, mindig próbál a párja kedvére tenni, aztán – egy pillanatra a számat rágcsálva gondolkoztam mi a következő feltétele- teljes mértékig kényeztet téged, és nincsenek titkai előtted – lehunytam a szememet, majd rögtön ki is nyitottam őket, amint meghallottam Edward fojtott kuncogását

- Bella, édesem nem érzed úgy, hogy ezt az ügyet egy kissé túlreagálod? - hirtelen maga alá fordított, és csillogó szemeit az enyémekbe fúrva kezdett el beszélni - Tökéletesen elégedett és boldog vagyok veled, és már-már fizikai fájdalmat jelent, ha el kell mennem nélküled. – mondta határozott hangon – A titkokról pedig egyezzünk meg, hogy többet nem beszélünk erről! – kérte, halkabb hangon, de gondolom, hogy meg tudja értetni velem, hogy ő valóban nem haragszik, a szája sarában megbújt egy kis mosoly is. – A kényeztetésről, pedig csak annyit, hogy számtalanszor bizonyítottad be mennyire imádsz engem, és ha mindenki ilyen fokú törődést kapna, mint én, hát kicsim senki a világon nem küzdene depresszióval, vagy stresszel. – finoman, játékosan bele harapott a fülcimpámba, mire egész testemben megremegtem.

- Soha nem hagylak majd el téged, Edward, erre megesküszöm. – mondtam határozottan, majd felültem, és kényelembe helyeztem magam a csípőjén – Nem tudom eléggé meghálálni, hogy ilyen tökéletes vagy! – suttogtam, mutató ujjamat lassan végig vezetve mellkasán, le egészen a bokszerének széléig.

- Bella… - mondta karcos hangon, de a kezemnek nem tudtam ellentmondani, és hirtelen az alsójába nyúlva kezdtem el izgatni egyre éledezőbb vágyát. – Neked… óh, istenem! – morgott fel, feje visszahanyatlott a párnára, és elfúló sóhajait hallgatva megbizonyosodhattam arról, miszerint élvezi, amit vele teszek. Ajkaimmal mellkasát csókolgattam, miközben másik kezemet is bevetettem, annak érdekében, hogy Szerelmemnek minél hamarabb sikerüljön elérnie az eksztázist. Ajkaimmal füle környékét kezdtem el csókolgatni, tudtam, hogy ez is egyike azoknak a pontoknak, amik a legérzékenyebbek rajta. Kezei megragadtak két párnát maga mellett, és ujjai egyre intenzívebben markolászták szerencsétlen díszeket. Egyre gyorsabban mozgattam kezemet férfiasságán, közben szemeim szinte falták arcának csodálatosságát, nehogy egyetlen pillanatról is lemaradhassak, ahogy végig fut rajta a gyönyör. Remegés rázta meg az egész testét, csípője pedig hirtelen felemelkedett és egy hangos morgással, valamint tollak százainak repkedésével, sikerült őt a csillagok közé repítenem.

Hozzábújva vártam, míg egy kissé lenyugszik, kezeimmel pedig mindenhol végig simítva rajta, ittam magamba tökéletes testének látványát. Gondoltam hagyok neki pár percet, amíg visszatér a földi síkra, de eszemben sem volt itt abbahagyni. Egyik kezemmel mellkasát simogattam, és nyakát puszilgattam, nem bírtam elszakadni édes ízétől, majd fogaim közé véve kezdtem el szívogatni érzékeny bőrét. Egy halk nyögés szakadt fel belőle, mire másik kezemet levezettem férfiasságáig, és mutató ujjammal kezdtem el cirógatni. Felkuncogtam, mikor férfiassága rándult egyet ujjaim között, Edward pedig maga alá fektetett, és elkapva kezemet róla, a szemembe nézett, mire belőlem egy elfojtott nyögés szakadt fel, imádtam a szemeiben csillogó szeretetet, és a vágyat látni. Félmosolyra húzta ajkait, majd lecsapott velük az enyémekre, és vadul tépte ajkaimat. Nyelve azonnal benyomult ajkaim közé, én pedig nagy örömmel viszonoztam hevességét. Ajkai közé szívta alsó ajkamat, majd finoman szívni és harapdálni kezdte, erre én kezeimet rásimítottam hátára, és körmeimet egy kicsit sem visszafogottan húztam végig gerince mentén, mire fejét hátra vetve morgott fel. Kezei hirtelen a rajtam lévő pólójára kapta, gondolom azzal a céllal, hogy azonnal letéphesse rólam, a zavaró anyagot, ám az utolsó pillanatban megállt, és lemászva rólam, húzódott el egészen az ágy széléig. Meglepődve figyeltem, ahogy próbálja a lélegzését normalizálni. Nyeltem egy nagyot, majd lassan mögé másztam, és finoman ráfektettem tenyeremet a vállára, ahogy hozzáértem, megfeszült mindin izma, én pedig azonnal pánikolni kezdtem. Talán nem jól csináltam valamit?

- Csak egy percet várj Bella. – suttogta remegő hangon- majd finoman felém fordult, és egy halvány mosolyt küldött felém, hogy megnyugtasson – Nem szeretnélek lerohanni, lassan szeretnélek szeretgetni. – cirógatta meg finoman a vállán nyugvó kezem. – Lehet butaságnak tartod, de hidd el nekem, Édesem hogy nincs annál kellemesebb számomra, mintha téged kényeztethetlek- húzta magához ajkaimat egy finom csókra, amibe nekem mindenem beleremegett, a csontjaim pedig olvadásnak indultak.

Finoman az ölébe másztam, miközben ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Kezeimmel folyamatosan az arcát simogattam, míg ő a hátamat cirógatta. Finom simogatásai csak még jobban felszították a bennem égő tüzet, és kezeimet a nyaka köré fonva csúsztam még előrébb ölében, amivel elértem, hogy keménysége pont az én ölemnek feszüljön. A torkomból halk dorombolás szerű hang jött elő, mire Edward, meglepődve állt le a vállam csókolgatásával, és finom harapdálásával, majd öntelt vigyorra húzta az ajkait, és kezével a pólóm alá nyúlva kezdte el cirógatni finoman a combomat egyre feljebb haladva testemen. Mikor megfeledkezve magamról kezdtem lassú mozgásba ölén, kezei azonnal a csípőm után kaptak, és lihegve cirógatott a hüvelykujjával.

- Ne légy rossz, Bella! – az arcán határozottság látszott, de a szemei azt súgták legszívesebben már rég megszabadítana a testemet takaró egyetlen ruhadarabtól.

Kezeimmel a haját túrtam miközben óvatosan magamhoz húztam az arcát, hogy megízlelhessem létem egyik legfinomabb dolgait. Akadozó lélegzettel csókoltam meg újra és újra, ám Edward két percenként elhúzódott tőlem, ami ellen én a sokadik alkalom után morgolódva tiltakoztam. Kezeim a nyaka köré fontam és végre teljes szenvedélyemmel ajkaira tapadhattam. Nyelve körbe simogatta ajkaim vonalát, majd felemelkedett velem az ölében és az ágyba fektetett, miközben ajkaink egy centire sem távolodtak el egymástól.


Per percig csak simogattuk a másikat, bár az én kezeim többször vándoroltak Edward érzékeny területeire. Már mindketten ziháltunk, és úgy éreztem, ha nem válunk eggyé, azonnal porrá égek. Egy ötlet villant át az agyamon, mire magamban ördögien elmosolyodtam.

Összpontosítottam, hogy a gondolataimat védő pajzsot Edward köré fonjam, és mikor ez sikerült, végig pörgettem mit is szeretnék. Edward egész testében megfeszült, majd vágytól fekete, éhes szemekkel nézett rám. Az alsó ajkamba harapva simítottam végig a mellkasán, ameddig felettem támaszkodó testétől lehetett.

- Kívánlak téged, Edward. – suttogtam eddig is teljesen nyilvánvaló vágyamat füléhez közel hajolva, majd óvatosan végig nyaltam fülcimpáján. – A tiéd vagyok – suttogtam végig csókolva a nyaka vonalát.

- Az enyém! – morogta, majd kezeivel hirtelen a pólóm alá nyúlt, hogy ujjaival felgörgesse rajtam a zavaró anyagot. Ajka végig követték az anyag útját, én pedig már nyöszörögtem édes kínzásától. Hol harapott, hol csak a nyelve hegyével érintette jéghideg bőrömet. Egészen a melleimig ért el, mikor is visszafogva újfent magát, rázott egyet a fején, mintha csak egy nagyon makacs gondolatot szeretne kiűzni a fejéből. Lassan tovább görgette a pólót, majd gyorsan a hátam alá nyúlt, hogy megemelhessen, és le tudja venni rólam. Feleszmélni sem maradt időm, azonnal akár egy éhes vad vetette rá magát kebleimre. Felsikkantottam, ahogyan ajkai közé zárva mellem középpontját, kezdte el szívogatni, míg másikat tenyerével kezdte el masszírozni. Kezeimmel hajába túrtam, mert hiába élveztem a kényeztetését szerettem volna már a lényegre térni. Arcát magamhoz húztam, majd kitárva előtte lábaimat, csókoltam meg minden szerelmemet éreztetve vele. Ujjai végig simítottak középpontomon, de elkaptam a csuklóját, és mielőtt tovább gyötörhetett volna, arcára néztem, és némán kértem, hogy ne kínozzon tovább egyikünket sem.

Edward kissé megemelte a csípőmet, majd egy hirtelen, mégis gyengéd mozdulattal elmerült bennem. Abban a pillanatban mikor teste tökéletesen kitöltötte az enyémet, úgy éreztem meghaltam és a mennyországba kerültem. Edward hátra vetett fejjel nyögött fel, amint megmozdítottam csípőmet, és felvette az általam diktált ritmust. Egyikkezemmel oldalra nyúltam, hogy aztán a párnámat fogaim közé szorítva tompítsam a fel-feltörő nyögéseimet, és sikolyaimat. Mikor Edward meglátta mit csinálok, csípője azonnal megállt a mozgásban, és értetlen tekintettel nézett rám.

- Te mégis mit művelsz? – mondta megrovóan

- Nem akarom, hogy minden alkalommal minden tőlem legyen hangos. – motyogtam, a karjait cirógatva, egyik kezem hátára simítva, markolásztam bőrét, ezzel is ingerelve a folytatásra.

- Hát én pedig nagyon is hallani akarom a hangod, - húzta végig fogai a vállamon- szóval Baby jobb, ha bele törődsz, mert ez már csak mindig így lesz. – kacsintott rám, majd csípője még gyorsabban, és erősebben nyomult nekem.

Ezúttal meg sem próbáltam visszafogni magam, mikor nemsokára éreztem, hogy mindjárt elér a beteljesülés, egyik kezemmel az ágyam kovácsoltvas támlájába kapaszkodva, vártam a mindent elsöprő érzést. Edward is egyre hangosabban morgott, és nyögött, majd a következő lökésénél végem is lett. Az egész világ megszűnt körülettem, annyit érzékeltem csak, hogy Edward fogai a vállamba martak, majd egész testében megfeszülve ő is elérte a csillagokat.

Úgy éreztem soha többet nem tudok majd megmozdulni, minden csontomat vattacukor állagúnak éreztem, és minden tagom kellemesen zsibbadt.

Edward a mellkasomra fektetve a fejét, cirógatta a bordáimat, míg én bárgyú mosollyal az arcomon tobzódtam a boldogságban.



-----------------



- Mit fogunk csinálni? – kérdeztem izgatottan, miközben a cipőfűzőmet kötöttem be.

- Hm… ha jól tudom, még nem igazán néztél szét a városban, és a környékén. – kérdőn nézett rám, és mikor helyeseltem, boldogan elmosolyodott – Akkor, ha van kedved, szívesen lennék az idegen vezetőd, és mutatnám meg a kedvenc helyeinket.

- Annak nagyon örülnék! – pattantam fel, hogy az ajtó előtt megállva türelmetlenül várjam be Szerelmemet.

- Nyugalom, Bella. – nevetett gyerekes lelkesedésemen, az égnek emeltem a szemeimet, majd mikor mellém lépve a karját nyújtotta belé karoltam.

Edwardnál jobb idegen vezetőt keresve sem találhattam volna! Sok történetet mesélt a családjuk történetéről, azokból az időkből, mikor még régebben laktak itt. Elmondta, hogy milyen vadászati stílusokat szeretnek a leginkább, és hogy a Denalikkal hogyan kerültek kapcsolatba. Hallottam már Alextől a vámpír gyerekekről, ám mivel még ő sem élt akkor nem tudta olyan alaposan lefesteni előttem milyen borzasztóan veszélyes is a fajtánkkal kísérletezni.

- Carlisle szeretne elutazni nemsokára Dél-Amerikába, mivel Eleazarék hallottak rebesgetni pletykákat félig vámpír-félig ember lényekről. – mondta gondterhelt arccal, bár egy kis kíváncsiság is sugárzott a tekintetéből

- De ugye majd veled mehetek?- kérdeztem összeráncolt homlokkal, mire a szeme rám villant- A-a ne villogtasd itt a szemed Edward Cullen, nem hagyhatsz itt, hogy mindenféle teremtményekre vadássz, ráadásul nem hiszem, hogy ez a kis kirándulásotok egy-két napig tart majd.

- Bella, még nincs egy napja, hogy megígértem a testvérednek, hogy nem hagyom, hogy valami bajod essen, erre te egy dzsungelbe akarsz jönni, mindenféle vad teremtmény közé. – a fogait összecsattintva szűrte ki a szavakat a fogai közül.

- Hát pedig, én nem fogom hagyni, hogy nélkülem ilyen veszélyes helyekre, menj!- álltam meg előtte karba font kezekkel, és próbáltam legalább olyan határozottnak tűnni, mint ő.

- Bella! – a levegő sziszegve távozott a tüdejéből, miközben próbált kissé megnyugodni – Nem lesz ez annyira veszélyes, én csak egyszerűen nem akarom, hogy a legkisebb kockázat is legyen arra, hogy esetleg megsérülj. Ez amúgy sem fontos, mert nem mostanában akarunk elutazni.

- Akkor miért nem mehetek, megmondanád? – szúrtam a fogaim között, miközben úgy éreztem menten felrobbanok – Nem kérheted, hogy engedjelek el egyedül.

- Az egész családom ott lesz, nem egyedül megyek!- masszírozta az orrnyergét, lehunyt szemmel, ám a teste még mindig feszült volt

- Nem érdekel az egész, Edward hagyjuk, nem tudod megérteni, hogy mindig szeretnélek a közelemben tudni, és hidd el, ha én mennék el, akkor te sem akarnál itt maradni! – néztem rá megbántottan, majd fogtam magam, és a lehető leggyorsabban kezdtem el futni, bár fogalmam sem volt merre.

Hallottam, ahogy Edward utánam kiabál, mire én makacsul csak még gyorsabb tempóra kapcsoltam.

Hirtelen oldalról iszonyatos erővel belém csapódott valami, majd már csak a szörnyű fájdalomra tudtam koncentrálni, és a feltörő sikolyom vérfagyasztó hangjára.

16. fejezet

Sziasztok!
Igen visszatértem... vagy mi. A lényeg, hogy nem láttam elég érdeklődést a folytatáshoz, és most sok minden változás következett be az életemben ami elvonta a fegyelmem a blogolásról.
Sajnálom annak a két embernek aki írt kommentet, de nem kapott fejezetet!

Remélem örültök, hogy hoztam az újat, várom a visszajelzéseket! :)
Puszi, jó olvasást!

- Énekelhetnénk valami dalt! – vigyorgott rám

- Mint azokban a csöpögős családi filmekben? – nevettem rá, mire kacsintva elkezdte énekelni Frank Sinatra: Singing in the rain című számát.

Megkerestem Alex egyik könyvét a kesztyűtartóban, majd a mögé bújva próbáltam visszatartani, a kitörni kívánkozó nevetésem.
Szerencsére a számnak nem sokára vége lett, így nem kellett tovább hallgatnom Alex előadását.
Már nem mintha nem lett volna eszméletlenül csodás hangja, de Alex személyiségéhez annyira passzolt ez a dal, mintha Chloe rákezdett volna az „Én kicsi pónim”- ra.

- Na, jó voltam?

- Oh, igen, abszolút a pályán lenne a helyed, és teljesen bele tudtam élni magam abba, ahogy egy boldog család ezt vidáman énekli! – a mondat végére már félig lecsúszva az ülésről annyira nevettem.

- Kac-kac kukac! – borzolta össze a hajam egy könnyed mozdulattal, mire még nagyobb röhögésben törtem ki.

- Te nem vagy normális! – lihegtem pár perc múlva, mikor végre le tudtam csillapodni.

- Igen, igen én is szeretlek téged, húgi! – kacsintott rám

- Érzed ezt? – szaglászott a levegőbe fintorogva, mikor elhagytuk az „Üdvözöljük Forksban” táblát

- Mit is? – én is mély levegőt vettem, de semmit nem éreztem az autóillatosító vanília illatán kívül.

- Olyan állott a levegő hogy muszáj lehúznom kicsit az ablakot- vigyorgott rám, és mielőtt megállíthattam volna egy pillanat alatt lehúzta az ablakom, így az összes hajam az arcomba csapódott a menet széltől.

Nevetve vezetett tovább miközben – gondolom azt figyelte hogyan próbálok kiszabadulni a hajszálaim fogságából.

- Ne már Alex, nem látok semmit! – pufogtam, majd addig kaparásztam, míg meg nem találtam a megfelelő gombot. – Gratulálok-, húzgáltam ki a számból a bekapott hajszálakat- Úgy viselkedsz ilyenkor, mint valami tizenöt éves tinédzser, miközben már több vagy ötvennél is. – morogtam és a tükörben próbáltam úgy, ahogy rendbe szedni magam- teljesen sikertelenül.

- Ejj, Bella nagyon ziláltan nézel ki- cicceget olyan csúnyán nézve rám, mintha valóban valami rosszat tettem volna – hát mit fogok én majd mondani Edwardnak, ha így meglát? – a szája sarkában bújó huncut mosolyát nem tudta elrejteni.

- Haha! – fúrtam a bordái közé az ujjam, majd mikor leállította az autót vigyorogva a füléhez hajoltam, hogy elvehessem a kedvét a további szurkálódásoktól – Nekem a te helyedben nem lenne ekkora a szám, ha nem merném megkérni a kedvesem kezét. – kacsintottam rá, majd gyorsan besiettem a házba.

Oda köszöntem Chloenak, majd siettem is tovább, hogy felvehessek valami kényelmesebb otthoni szerelést.

Miután gyorsan átöltöztem azonnal tárcsáztam Edward számát, aki meg ígérte, hogy pár perc múlva itt lesz.

A hajamat összekötöttem, majd lerobogtam a nappaliba, hogy ott tudjak rá várni.

Sokkal vidámabban álltam hozzá az egészhez most, hogy végre elmondtam Alexnek, ami bánt.

- Kicsim nem hoznád ide nekem a telefonomat? – mosolygott rá Chlora, mire ő összeráncolt homlokkal fürkészte Alex arcát, majd végül egy apró bólintás után, felsétált az emeletre.

Alex egy pillanat alatt mellettem termett, és gyorsan a zsebembe csúsztatott egy cetlit.

- Jobban vagy, Bells? - mosolygott rám és a szemeiből aggódást, és idegességet tudtam kiolvasni.

- Igen, köszönöm! – mosolyogtam rá zavartan, majd a lépcső felé kaptam a fejem, ahonnan Chloe sétált lefelé.

- Tessék. –mosolygott Alexre, majd lábujjhegyre ágaskodva kért egy csókot, amit természetesen bátyám nem habozott megadni neki. – Milyen volt a mozi? – kérdezte mosolyogva, majd mellém ült a kanapéra, és a legártatlanabb mosolyával nézett Alexre.

- Alex hozta a formáját. – vigyorogtam az említettre, aki erre kinyújtotta ráma nyelvét.

- Hm, akkor biztosan jól szórakoztatok.

- Igen jó volt végre egy kicsit kikapcsolni. – bólogatott serényen Alex, majd elsétált a falig és vissza. – Te jól érezted magad a lányokkal? – egyre nagyobb lett a hiányom Edward iránt, így a türelmetlenségem is csak nőtt.

- Ó, igen vettem pár dolgot, majd megmutatom később. – mosolygott rá

- Biztosan gyönyörű lesz. – motyogta, majd tovább fojtatta a fel-alá járkálást.

Chloe kérdő pillantására, csak megrántottam a vállam, amolyan „Tudod, hogy zakkant” nézéssel.

- Képzeljétek… - kezdte, de képtelen voltam tovább rá figyelni, mert meg pillantottam Edwardot amint épp kilép a fák közül.

- Bocs – vetettem gyorsan, majd már kint is voltam, hogy egytized másodperc múlva már Edward erős ölelésében lehessek. – Annyira… nagyon… hiányoztál – motyogtam minden szó után egy csókot nyomva az ajkaira.

Kuncogva fogadta kitörő lelkesedésem, majd a szám után kapott, hogy végre rendesen meg tudjon csókolni. Vigyorogva vált el tőlem, majd eltolt magától, de még mielőtt hangot adhattam volna nem tetszésemnek, elém állt, és a hátára kapva cipelt be a házba. Boldogan mosolyogva támasztottam az államat vállára, és egyik kezemmel a nyakába kapaszkodtam, míg másikkal a mellkasát simogattam.

- Sziasztok! – mosolygott Alex-ékre, majd finoman megrázkódott az elfojtott nevetéstől, amit nem igazán tudtam hova tenni, bár köze lehetett Alex gondolataihoz – Milyen volt a napotok? – kérdezte miután lepottyantott magáról a kanapéra, és mellém ülve összefonta az ujjainkat.

Vártam egy percet, hogy Alex szólaljon meg, de úgy tűnt őt most teljesen lefoglalja a „tökéletes alkalom” fejben való újra tervezése.

- Jó volt! – motyogtam, miközben teljesen elmerültem Edward kezével való játékomban. Már eszméletlenül hiányzott!

- Bella bénázott egy sort, mint mindig. – vigyorgott Alex, bár miután hozzávágtam egy párnát próbálta visszafojtani több-kevesebb sikerrel.

- Örülök, hogy jól szórakoztatok, de ha nem haragszotok, most el kell rabolnom Bellát- nézett rájuk bocsánat kérően, mire kapott egy hálás pillantást Alextől. – Sziasztok! – mosolygott rájuk, majd mikor már az ajtót nyitotta előttem, még megszólalt: - Ígérem!

- Mit ígértél meg? – kérdeztem, mikor eltűntünk a fák takarásában-, Mert ha azt hogy sietünk, akkor sajnos meg kell szegned az ígéreted Edward!- vigyorogtam

Felnevetett, majd olyan pillantással nézett rám, amitől borzongás futott végig rajtam.

- Ne aggódj, kedvesem eszemben sincs kiereszteni a kezeim közül téged pár napig… vagy hétig – tette hozzá, majd rám kacsintott – Alex mindössze annyit kért, hogy nagyon vigyázzak rád. – mondta, majd egy szomorkás mosollyal végig simított hüvelykujjával a kezemen.

Egy pillanatra összeszorult a torkom, ahogy bele gondoltam, milyen volt Alex abban a pár hétben amíg Chloe eltűnt.

Miután biztonságosnak ítéltem a távolságot a házunktól, (nem hallhatott meg Chloe) rántottam egyet a karján, ezzel megállásra késztetve, mert a nadrágzsebemben még mindig ott volt a kis lapocska, amit Alex csúsztatott a kezembe.
Elengedtem Edward kezét, hogy rendesen tudjam tanulmányozni, a leírást miszerint a közelben rejtette el az eljegyzéshez szükséges dolgokat.

- Na, akkor, ha jól értelmezem, - ami Alex útmutatóinál sosem biztos- van itt valahol egy ház… - Edward megsimogatta a vállam, majd felmutatta a kezeiben lévő néhány lampiont.

- De te honnan…?

- Alex fejben már mindent elmondott, szóval nagyjából megvan, hogy mit hogyan kell. – felelt egy apró mosollyal, majd egy puszit nyomott a számra.

- Akkor én felrakom ezeket- mutattam a különleges mintájú lampionokra- te addig hozd, ki kérlek az asztalt.

Fütyörészve másztam fel a fák ágaira, hogy fel tudjam rakosgatni a fa ágaira miután meggyújtottam bennük a gyertyákat.

- Gyere le Bella! – nézett fel rám Edward, miután letette az asztalt és mellé a két széket is. - Nem akarom, hogy leess onnan. – nézett rám aggódva, mire a mellkasomat melegség öntötte el.

- Nem értelek, miért is aggódsz? – kérdeztem majd mosolyogva leugrottam mellé- Három méternél nem mentem fentebb. – vigyorogtam rá

Rosszallóan rám nézett, majd megfogva a kezem magához húzott, és a karjai közt szorosan tartva ölelt magához.

Én is azonnal szorosan egyik kezemmel a tarkóját cirógattam, a másikkal pedig a vállába kapaszkodtam arcomat a mellkasába fúrva. Arcát a hajamba fúrva lélegzett mélyeket, miközben a hátam simogatta. A múltkori dalt kezdte el dúdolni újra és lassan ide-oda ringatóztunk is az édes dallamokra.
Az ilyen pillanatok voltak azok, amikért megérte élni!

- Nagyon szeretlek! – suttogtam kissé rekedtebb hangon, mire két keze közé fogva arcomat hajolt le hozzám, hogy ne kelljen annyira nyújtózkodnom, majd ajkait végre megéreztem a sajátjaimon.

Óvatosan szívogatta az ajkaimat, majd megéreztem a nyelvét is, amitől elöntött a forróság. Ez a csók gyengéd volt, tele szeretettel, és kötődéssel. Nem tudom meddig csókoltuk egymást, de ha idő közben kitört volna a harmadik világháború mi azt sem vettük volna észre, végül nagy nehezen elváltam édes ajkaitól, hogy csillogó szemeibe nézve újra elveszhessek, Azok a sötét mézarany szemek olyan gyönyörűen ragyogtak felém, és én azt akartam, hogy mindig így nézzen rám: ilyen áhítattal és szerelemmel.

- Szeretlek Isabella! – suttogta kissé rekedt hangján, mire megremegtem, de sikerült magam meggyőznöm, hogy most muszáj megcsinálnunk Alexnek, amit kért, így ahelyett, hogy visszahúztam volna magamhoz,- hogy aztán el sem engedve jó pár óráig csak egymással foglalkozzunk- mosolyogva csak annyit mondtam:

- Én is nagyon szeretlek téged, Edward! – majd miután végig simítottam tökéletes arc vonásain, nagyot sóhajtva elváltam tőle- Minél gyorsabban végzünk ezzel, annál előbb csinálhatunk… mást is. – néztem fel rá a számat harapdálva.

- Mire gondol Miss Harris?- mondta, egy édes fél mosollyal az arcán

- Majd megmutatom, Mr Cullen, kérem, ne aggódjon. - kuncogtam, majd magam után húztam fák takarásába, hogy minél gyorsabban kipakoljunk mindent.



---------



Már csak körülbelül fél percünk volt Alex-ék érkezéséig, gyorsan elindítottam a cd-t, amin a kedvenc számaik voltak, majd Edwarddal sietősen belevetettük magunkat az erdő hatalmas fái közé.

Nevetve futottam utána, és izgatott görcsbe rándult a gyomrom, mikor felfogtam, hogy egyenesen haza tartunk, ahol jelenleg nincs senki, aki megzavarhatna minket egy kettesben eltöltött délutánban.

Amint átléptük a ház küszöbét, azonnal rávetettem magam.
Nem bírtam megvárni még azt, sem amíg felmegyünk a szobámba, a falhoz préseltem, majd a pólója alá nyúlva kiszakadt belőlem egy elégedett sóhaj, hogy végre érinthettem puha bőrét.

Ajkait azonnal erőszakosan az enyémekre nyomta, majd nyelve tüzes táncba csábította az enyémet. Amint lehúztam róla – cseppet sem finomkodva- a felsőtestét takaró anyagot, fordított a felálláson, és most ő nyomott a falhoz, testével szoros bilincsbe zárva. Egy halk nyögés szakadt ki belőlem, amikor ajkait a nyakamra nyomta, és cseppet sem finomkodva szívogatni kezdte az érzékeny bőrt. Két kezével végig simított az oldalamon, majd a kezeimet a fejem felé emelve húzta le rólam a felsőm.

Egyik kezemet levezettem a nadrágjáig, és amint végig karcoltam körmeimmel az érzékeny bőrét a hasa alján, a melltartóm leszakadt rólam, majd ugyanabban a pillanatban megéreztem ajkait, és fogait, a melleimnél.
Ujjaimmal selymes hajába túrtam miközben ő csak fáradhatatlanul kényeztetett. Mikor mellbimbóimat már-már fájdalmasan keményre izgatta, felhúztam magamhoz, hogy ajkainak finom ízét kóstolhassam.

Erősen megmarkoltam vállait, majd ajakit tépve kezdtem el hozzá dörgölőzni ágyékomat az ő keménységének.

Az ajkamba harapott, majd letépve rólam a nadrágomat, húzott a lehetetlennél is közelebb magához, mire belenyögtem csókunkba.

Egy pillanat múlva már a lépcsőn sietett felfelé, gondolom, hogy a szobámban folytathassuk tovább, ám én már nem tudtam még azt a pár másodpercet sem kivárni, így mikor az ajtóban megállt egy pillanatra, hogy kinyithassa az, egyik kezem azonnal rásimítottam a most még nadrágba bújtatott férfiasságára. Megremegett, majd azonnal a falhoz passzírozott, éreztetve velem, mennyire kíván. Kacéran rámosolyogtam majd nagy nehezen kettőnk közé préseltem kezem, hogy kiszabadíthassam tettre kész férfiasságát.

A boxerével együtt szabadítottam meg a feleslegessé vált anyagtól. Épp hogy végig simítottam rajta, Edward azonnal sziszegve rántotta el a kezem a csuklómnál fogva, majd az ölébe kapott, és félrehúzva a bugyimat, azonnal elmerül bennem.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, a nyakam pedig hátra bicsaklott a gyönyörűségtől, Edward nyelvével húzott nedves csíkot az ütőerem mentén.

- Imádlak! – suttogta, majd elkezdett mozogni mire mindkettőnkből, kitört egy hangos nyögés.

Szinte önkívületi állapotban voltunk mindketten. Éreztem, hogy Edward visszafogja magát, hogy ez nem minden.

- Erősebben! – nyögtem ki nagy nehezen, mire felmordult, majd eleget téve kérésemnek gyorsabb, és erősebb lökésekkel hajszolta a gyönyörünket.

Egyik kezemmel erősen kapaszkodtam a vállába, míg a másikat felvezettem a fejem mellett a falra, hogy könnyebben tudjam tartani magam kemény lökéseivel szemben.

Egyre kapkodóbbak lettek a mozdulataink, ahogy éreztük: nem sokára átlépjük a közös mennyországunk kapuját. A véget számomra végül az hozta el, hogy Edward levezetve egyik kezét közénk, simogatta leggyengébb pontomat, mire már nem bírtam visszafogni magam, és sikítva ért a beteljesülés. Edward hangosan felmorgott, majd egyik öklét a falba vágta.

Még akkor is remegtem, mikor letett az ágyamra, és mellém fekve azonnal magához húzott.

Nem tudom mennyi ideig fekhettünk így egymást simogatva, összebújva, de a csendet végül Edward tört meg.

- Bocsi a falért. - suttogta rekedtes hangon, mire megborzongtam, és beletelt pár másodpercbe mire felfogtam szavai értelmét.

- Ahh… ugyan Édesem, megérte! – kuncogtam a nyakába, mire egy újabb csókra húzott magához

15. fejezet

Helooo! :D
Köszönöm, a kommenteket, és a díjjakat aranyosak vagytok! :) *-*
Jó olvasást, puszi ^^,

- Mikor nyögöd ki végre? – mondtam, miközben próbáltam le vakarni az autómra ragadt makacs sár foltot.

Edward épp a kórházban segített Carlsile-nak, Chloe pedig Alice-ékkel elment bevásárló körútra, ami alól nagy nehézségek árán kibírtam bújni.

- Ez egy fontos kérdés, és a tegnapi nap nem volt az alkalomhoz illő. – morogta és tovább törölgetve az autójára tapadt milliméteres piszok foltot.

- Ne röhögtess, már kérlek, egyszer már megkérted vajon most miért mondana nemet?

- De a múltkori nem volt elég hivatalos – dörmögte, miközben idegesen a hajába túrt- és amúgy is arról Caius-ék nem is tudtak, pedig tudod, hogy Chloe-nak mennyit jelentenek.

- Te nem merted elmondani nekik is. – vigyorogtam rá gonoszul

- Te most gúnyolódsz? – nézett rám sértetten

- Dehogyis Alex, én csak a tényeket közlöm! – néztem rá ártatlanul csillogó szemekkel

- Ezt megbánod! – morogta, majd a slagot rám irányítva áztatott el.

- Most nagyon utállak! – morogtam neki – Majd mellé sétáltam és mivel épp majd megfulladt a röhögéstől ”gyengén” tarkón vágtam.

- Au! – simogatta a fejét, de aztán megint elkapta a röhögőgörcs.

- Olyan gyerekes vagy Alex Harris!

- Bellaaa!

- Mit akarsz? – morogtam miközben még mindig a hajam-szárítottam, a szobámban

- Kicsi Bella, tudod, hogy szeretlek. – nyitott be az ajtón, és olyan kiskutya szemekkel nézett rám, ami egy pillanatra elfeledtette velem, hogy bizony én most nagyon haragszom rá. De csak egy pillanatra.

- Én, meg utállak. – morogtam, tovább dörzsölve a hajam, nem tudtam elképzelni Chloe, hogyan bírja elviselni a rettentő hosszú haját.

- Na, húgi, ne legyél ilyen! Tudod, hogy nem úgy gondoltam, csak játszottunk. - ölelt magához szorosan

- Nem érdekel!

- Ne izélj, gyere és menjünk el valahová, csak mi ketten. – mosolygott rám a tükörből, mire halkan felsóhajtottam. Olyan régen voltunk csak mi ketten valahol, hogy a kísértés miszerint abba hagyom a durcásságot nagyon csábító volt.

- Oda megyünk, ahová te szeretnél, és egésznap együtt leszünk. – a szemei kedvesen csillogtak felém, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott.

- És ha Chloe haza jön? – kérdeztem egyik szemöldököm felvonva

- Mostanában, nem zavarják ezek a dolgok, és biztosan meg fogja érteni, ha hagyunk neki egy levelet. És amúgyis egy ideje, minden olyan rosszul sül el, ideje hogy a két legokosabb, és legszebb vámpír csapjon egy bulit.

- Igazad van. – nevettem fel- De azért remélem Chloe-val kapcsolatban is az lesz, mert semmi kedvem veszekedni vele. - tettem hozzá elhúzva a szám

- Nyugi, biztos –azzal karon ragadott, és elkezdet kivonszolni a szobából.

– Várj már Alex, így nem mehetek! – mutattam végig a tavaly tőle kapott sárga kacsás pizsamámon

- Nem értem mi bajod. – nézett végig rajtam vigyorogva – Ez a pizsi sexi, és cuki is egyben, egyszóval tökéletes.

- Sexi, mi? – röhögtem fel, a hülyeségén, majd kitessékeltem a szobámból, hogy egy nadrág-póló kombinációval útra készen várjak rá.

- Na, végre. – szusszantott türelmetlenül, és kitárta előttem az ajtót.

- És hova menjünk húgi? – csapta össze a kezeit izgatottan

- Nem is tudom… Csak induljuk el valamerre és majd a többi adja magát. – rántottam meg a vállam, mire az Alex arcán ülő vigyor már szinte szétrepesztette az arcát. – Ugye tudod, hogy ijesztő mikor így vigyorogsz? – azzal elindultam a város felé.

Erre fogta magát és, összekócolta a hajam.

- Menjünk moziba.- mosolyogtam rá, mire bár elhúzta a száját, de azért bólintott, hogy rendben.

- De akkor legalább valami messzi plazába, hogy legalább az utazást élvezhessem

- Oké, de ma nincs kedvem vezetni, szóval a te kocsiddal megyünk!

- Nem futunk?- biggyesztette le az ajkait, mire makacsul megráztam a fejem

- Ha a városon kívül megyünk, akkor kocsival akarok menni. Amúgy sem használjuk szegényeket sokszor.

- Jó, menjünk. – vett egy mély sóhajt majd megfordulva, elindult vissza a házba.

- Hozom a kocsit, addig várj meg itt.

- Jó, csak siess. –motyogtam

Pár pillanat múlva be is gördült a ház elé a piros Ferrarijával.

- Ez így nem lesz jó. – motyogtam összevont szemöldökkel, miközben az övemet kapcsoltam

- Mi?- kérdezte miközben felbőgetve a motort indult el.

- Hova megyünk?

- Olympiába. Egyszer már laktam ott, és nagyon szép hely, sokkal nagyobb is, mint ez. Mehetnénk Seatelbe is, de szerintem Chloe-ék ott vannak.

- Ha viszont végeztünk, a moziban az lesz, amit én akarok, ugye?

- Oké, de ha valami undorító dologra akarsz rávenni, nem csinálom meg. – fenyegettem meg az ujjamat felemelve.

- Úgy ismersz, te engem? – nézett rám, nagyra nyílt ártatlan szemekkel, mire felsóhajtottam

- Igen, ami azt illeti, pont úgy ismerlek. – szúrtam finoman az oldalába, mire nevetve húzódott hátrébb.

Az út két és fél órába telt, de amikor kiszálltunk, a mélygarázsban, még mindig Alex egyik idióta viccén nevettünk.

- Komolyan csodálkozom, hogy melletted normális tudok maradni – a liftben is csak mi ketten voltunk

- Igazad van! Teljesen normális, emberi lények vagyunk. – fojtatta olyan halkan, hogy a plazában lévő kamerák ne halljanak semmit. – Bár én mindig is valami szuper hős akartam lenni. – vigyorgott le rám – Csak hát Pókembert utálom, Batman meg már túl kis falat nekem. - sóhajtott fel

- Én macskanő lennék! – néztem rá megvillantva ragyogóan fehér fogsorom- Nem kölünböznék tőle sokban- megharapta egy macska, és olyan képességei lettek amilyenek nekik.

- Ja, Edward biztos élvezné. – összeszorította a száját, hogy ne nevessen fel hangosan is.

Mikor a liftből is kiszálltunk, és megvettük a jegyeket, - a legfelső sorba – izgatottan indultam el, és mit sem törődve a jegykezelő fiú, bamba tekintetével húztam magammal Alex-t.

- Hova sietsz, még nem hallom, hogy elkezdődött volna!

- Jó, tudom, de a legjobbak a reklámok, az elején – vigyorogtam

- Ó anyám, te a reklámok miatt jársz moziba? – nevetett

- Azokért is! – nyújtottam ki rá a nyelvem

- Te meg hová mész, mindjárt kezdődik a film! – összevont szemöldökkel néztem, ahogy Alex gyorsan, felpattan és lesiet a lépcsőkön. Meg van veszve, annyi biztos!

Pár perc után láttam, ahogy két üveg kólát, és egy nagy popcornt egyensúlyozva a kezében siet vissza.

- Beteg vagy, remélem, tudod! – röhögtem fel, mikor már mellettem állt, mire csak kinyújtotta a kezét, és felém nyújtotta az én üdítőmet. - És lemaradtál egy csomó mindenről, a film már negyed órája elkezdődött. Különben elárulnád, minek kellettek ezek?

- Először is, a film egy csöppet se érdekel, amiből jön a kérdésedre is a magyarázat, mivel nem tervezem, hogy egész idő alatt unatkozni fogok! – nézett rám olyan szemekkel, amitől rögtön tudtam, hogy megint valami hülyeségre készül.

- Bármit is tervezel, kérlek, szépen ne csináld. – néztem rá könyörgően

- Még sosem csináltam, de a filmekben annyiszor láttam, hogy a mozikban az emberek meg dobálják a másikat. – a szemei tele voltak gyerekes izgalommal, mire fáradtan felnyögtem

- Kérlek, Alex – motyogtam az orrnyergemet masszírozva – te is tudod, hogy a normális emberek nem csinálnak ilyesmit, és ha mégis azok általában mind bunkó tinik szoktak lenni. – néztem fel rá, mire csak elhúzta a száját – Nem is értem, hogy jutott neked, pont neked, eszedbe ilyesmi. - csóváltam a fejem

- Csak kíváncsi vagyok! – azzal durcásan morzsolgatni kezdte a kukoricát

Már csak félóra volt hátra a filmből, mikor megint támadt, egy - szerinte remek - ötlete.

- Fogadjunk, hogy, te nem bírnád meginni a kóládat, hamarabb, mint én! – vigyorgott rám

- Redben, és mi lesz a vesztessel? – legalább, nem kell majd azt hallgatnom, hogy két órán keresztül csak unatkozott. Bár elég undorító, illata volt a kólának, és tudtam hogy emberként sem rajongtam érte.

- A vesztesnek oda kell mennie egy emberhez, és kedvesen beszélgetni kell vele, és a győztes az egészet videóra fogja venni. – úgy vigyorgott, mintha már most biztos lenne a győzelmében.

- Rendben! Nyugi, majd valami csinos lányt keresek neked. – kacsintottam rá, mire csak mosolyogva nézett vissza.

- Várj, ennek lejön a teteje! – próbálkoztam rendesen megfogni az üvegemet

- Add már ide, Bella, olyan béna vagy, esküszöm! – suttogta, visszafojtott nevetéssel a hangjában.

Éreztem, hogy a zsebemben rezegni kezd a telefonom, ezért egyik kezemmel a poharat tartottam magam elé,- amit Alex továbbra is próbált megbővülni, hogy rajta is maradjon a fedele – másikkal a telefont tartottam a fülemhez.

- Igen? – szóltam bele halkan. Alex, diadalittasan, felmutatta az üveget, majd vigyorogva, kereste meg a szívó szálat, hogy aztán elkezdje azt is belenyomni. – Basszus Alex, ne olyan erősen már! – nyögtem fel, mikor egyre erősebben nyomta szerencsétlen tárgyat, - Nem lehetne finoman, mindenem átnedvesedett! – néztem rá, csúnyán, mikor kilöttyent egy jó nagy adag a ruhámra, mire csak egy bocsánatkérő fintorral, elintézte a dolgot.

- Hihetetlen vagy esküszöm! – morogtam, még majd újra a hívómra figyeltem

- Bella, te mégis mit csinálsz? – Edward értetlen hangjára azonnal megrándult a gyomrom.

- Szia! Itt vagyunk, a moziban Alex- szel, aki volt olyan aranyos és leöntött kólával. – felém nyújtott egy zsepit, mire megpróbáltam megszabadítani magam a ragacsos, italtól. – Hazaértetek már? – kérdeztem mikor már elkönyveltem, hogy sehogy sem jön ki a ruhámból, a nagy folt.

- Öhm, igen! Csak nem találtalak, otthon, és aggódtam. – megkönnyebbült volt a hangja, ami engem mosolygásra késztett. – Mikor jöttök haza?

- Nem tudom, de ha haza érünk, fel foglak hívni, jó? –kérdeztem, de vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak azonnal haza. Hirtelen olyan nagyon hiányozni kezdett, mintha évek, és nem csak órák óta nem láttam volna. – Szeretlek! – hunytam le a szemeimet egy pillanatra, a bennem lévő kételyek ismét a felszínre törtek egy pillanatra

- Én is szeretlek, kicsim! – búgta a telefonba, megnyugtató hangon – Érezzétek jól magatokat!

- Rendben, szia!

- Szia!

Egyszerűen, nem jutottam dűlőre, hogy kit kéne választanom, és ez kezdett nagyon kiakasztani. Próbáltam, Edward- dal, és Alex-ékkel is egyenlő időt tölteni, hátha az majd segít, hogy rájöjjek, mit kéne csinálnom, de egyszerűen nem tudtam választani. Tudtam, hogy ki segíthetne, de nem volt, eddig lehetőségem arra, hogy el tudjam érni, ami szörnyen bosszantott. Pedig mennyire hiányzott már ő is.

- Nagyon furcsa vagy te nekem hugi! – morogta, Alex, és szemei, kíváncsian fürkészték az arcomat.

- Nem tudom, miről beszélsz!– motyogtam –mire csak felhorkantott.

- Ne nézz hülyének, te vagy a legfontosabb nekem, és persze Chloe! Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj! – morogta, majd minden további magyarázat nélkül, elindultunk a többi ember után. Észre se vettem, hogy már vége a filmnek. – Tíz perce ültél mellettem, magad elé bámulva, mi ez nálad valami új keletű depresszió? Min töröd a fejed, hm? - húzott a legközelebbi pad felé.

- Mindegy! – makacsul, összeszorítottam a szám, és tüntetőleg a kirakatok felé fordultam.

- Na, idefigyelj! – rántotta meg a kezem, hogy végre szemben legyünk egymással- Engem nem versz át, és nem hagylak addig békén, amíg el nem mondod mi a baj. – a hangja kemény volt, és a szemei dühösen villogtak felém – Mit gondolsz, miért hagytalak eddig békén? Láttam, hogy valami bánt, és a magyarázatod a szüleidről, elég átlátszóra sikeredett. – horkant fel. – Ismerlek, Bells, engem nem versz át, azért mondtam el Edwardnak is, hogy hátha, majd ő kiszedi belőled, de neki sem mondtad el. – elszakítottam, a szemeim tőle, és inkább a koszos, csempéket nézegettem a földön. – Aggódom érted Bella, és ha még ez nem is hatna meg – láttam a szeme sarkából, ahogy elhúzza, a száját- legalább Edwardra gondolj! Ő imád téged, és te is szereted őt, igaz? – felvont szemöldökkel várt a megerősítésre, amit egy bólintásommal meg is kapott. – Akkor nem értem, miért hazudsz neki, és titkolózol előtte. Gondolom te is tudod, hogy ez sosem tesz jót egy kapcsolatnak, főleg ha már az elején ezt csinálod.

- Tudom, oké? – fakadtam ki, és a tenyerembe temettem az arcomat – nem karok, beszélni róla, és amúgy is tudom, mit mondanál. – meredtem magam elé – Most te sem tudsz segíteni Alex.

- Nem akarod elmondani? Rendben! – nézett rám megbántottan – Akkor, legalább, Neki elmondhatnád, mivel nem hülye! Bár ezek szerint, majd megint hazudsz neki valamit, és ezzel elintézed a dolgokat. – hirtelen pattant fel, amit én csak döbbent tekintettel figyeltem - Én sosem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy. – suttogta, majd elsétált volna mellőlem, de én gyorsan a keze után kaptam, é egy szó nélkül hozzá bújtam, majd kitört belőlem, a már pár napja visszatartott zokogás.

- Jaj, Bella! – suttogta, a hajam simogatva – Mit csináltál már megint, hm? – majd mikor már elhalkultam, elkezdett az egyik boltba húzni. – Gyere, veszünk neked valami másik ruhát, mert a pólód, nagyon magára vonja a figyelmet – kuncogott halkan, mire én is elmosolyodtam egy pillanatra

A boltban, gyorsan a kezembe nyomott egy ruha kupacot, és beterelt az egyik próba fülkébe.

- Lehet stylistnak kellet volna mennem. – nézett végig rajtam, mire a tükör felé fordultam én is. Egy fehér, rövid ujjú ing, egy fekete csőnadrág, és egy szintén fekete magas sarkú volt rajtam. Ügyes.

- Gyere, fizessünk, aztán beszélgetünk, még a kocsiban, jó? – melegen rám mosolygott, majd miután, elbűvölte a pénztárost, megúsztuk a letolást, az árcédulák, levágásáért.

A kocsiban teljes volt a sötétség, bár ez minket egy csöppet sem zavart lévén a sötétben is tökéletesen láttunk. Nem sürgetett, csak várta, hogy magamtól elkezdjek mesélni.

- Félek! – suttogtam, összeszoruló torokkal – Mióta itt vagyunk, nem történik más csak baj-baj hátán! Legutóbb is Chloe, eltűnt, mi lesz, ha legközelebb valaki másnak lesz baja közülünk? – néztem rá, összevont szemöldökkel ült mellettem, és egy percig azon gondolkozott, vajon mit is mondjon. – Azt érzem, el kellene mennünk, de hiába próbálkozom, nem tudom elhagyni Őt! – idegesen forgattam az ujjamon, anya gyűrűjét, miközben próbáltam elmondani Alexnek mik is bántanak a leginkább.

- Figyelj, Bella! – fogta meg az egyik kezem mire az arcra kaptam a tekintetem – Soha! Hallod? Soha, az életben nem hagyom, hogy bárki vagy bármi is szétszakítson, bennünket! – fúrta mélyen az enyémbe a tekintetét – Tudom, hogy Chloera nem tudtam vigyázni, de ilyen többet nem fordul elő! Én vagyok ennek a családnak a feje, és az én feladatom vigyázni rátok! Nem kell, innen elmennünk, érted? Sosem engedném, hogy itt hagyd, a szerelmed! – paskolta meg a kezem – Szóval, nyugodj meg, és azt hiszem, tudom is mi a megoldás a te bajodra! – kacsintott rám, mire elmosolyodtam

- Biztos… biztosan nem lesz semmi baj Alex? – néztem még rá, miután, beindította a motort

- Olyan biztos, minthogy én, ma megkérem Chloe kezét. – vigyorgott rám idegesen

- Ígéred? – suttogtam, csöndesen az arcát fürkészve

- Ígérem! - azzal nyomott az arcomra egy puszit

14. fejezet

Jó olvasást, és köszönöm a kommenteket! :)

- Minden rendben? – alig hogy felvetem a telefont, Edward hangja rögtön féltőn szólt belőle, ezzel az arcomra hatalmas mosolyt varázsolva

- Persze! Mondtam, hogy nem lesz semmi baj! – a vonal túlsó végén egy megkönnyebbült sóhaj hallatszott. – Hát hazudtam én neked valaha is?

- Nem, de akkor is utáltam, hogy ott kell hagynom egyedül.

- Sosem vagyok egyedül, Edward! – tiltakoztam

- Tudom, de akkor is jobb, ha én is veled vagyok!

Elmeséltem neki, hogy mit mesélt Chloe, mire azt mondta, hogy a biztonság kedvéért, ő is meghallgatná, hátha nem mond igazat. Ráhagytam, hogy csinálja, ha neki ez megnyugvást jelent.

- Rosalie megnyugodott már? – kérdeztem csöndesen

- Nem igazán! – morogta szomorkás hangon – Lejött közénk, de olyan, mint aki nincs is köztünk igazából. Emmett meg persze azt nézi, hogy segíthetne neki, de nem tud, így ő is olyan. Azt hiszem, rájuk férne egy kis kiruccanás.

Egyetértően hümmögtem.

- Mikor jöttök vissza?

- Holnap indulunk, akarom mondani ma, így már délután ott is leszünk!

- Hiányzol! – motyogtam, nyűgös hangon

- Te is nagyon hiányzol nekem, kedves! – mondta és hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik.

- Ha haza jöttök, majd zongorázol nekem? – kérdeztem halkan

- Amennyit csak szeretnél! – ígérte elhamarkodottan, mire felkuncogtam – Dúdoljak neked?- kérdezte halk hangon, mire hevesen bólogatva helyeseltem, hogy szeretném.

A hangja olyan megnyugtatást hozott, úgy éreztem hiába vagyok vámpír, csak sokadik próbálkozásra sikerülne feltápászkodnom innen.

- Nem mondod komolyan, hogy itt ülsz, és órák óta csak dúdolsz? – hallottam meg Jasper döbbent mély hangját

- Szia, Jas! – mosolyodtam el felháborodott hangján

- Szia, Bella! Mi a helyzet?

- Semmi, minden szuper. – mondtam ironikusan, mire halkan felnevetett

- Gondolom… Eszembe jutott, hogy a múltkor úgy elvertelek. – nevetett halkan – Ara gondoltam, ha haza megyünk, megismételhetnénk, és most hagynám, hogy nyerj.

Erre elnevettem magam.

- Rendben Japser, én benne vagyok!

- Nem olyan biztos, hogy én, el tudlak engedni, majd akár csak egy sakk meccs erejéig is.

- Hát pedig muszáj lesz te hős szerelmes, mivel te nem tudod megtanítani rendesen sakkozni.

- Ez nem igaz! – morogta

- Jó mindegy! A lényeg, hogy megtanítom és kész! Most pedig bocsi Bella, de mennünk kell, mert Alicenek szüksége van ránk. Addig is viszhall, és holnap találkozunk!

Még hallottam Edward tiltakozását, de mielőtt egy sziánál többet mondhattam volna, már csak a telefon búgása hallatszott.

Még mindig kuncogva feküdtem az ágyban figyelve, ahogy a nap első sugarai áttörnek az ablakomon.

Viszont mikor már nem tudtam mivel elterelni a gondolataim, megint eszembe jutott, hogy talán nekünk nem jó itt.

Összekucorodtam, és próbáltam össze szedni a pozitív és negatív dolgokat. A pozitív lista lején egyértelműen Edward állt. Nem tudnék nélküle élni. Aztán ott van a barátság, ami a Cullenekhez fűz minket, a hely pedig pont tökéletes volt nekünk, vámpíroknak így legalább még két évig költöznünk sem kéne! A negatív listára hiába próbáltam csak egy valami jutott, de az mind legyőzte a pozitív dolgokat: a családunk biztonsága.

Féltem, hogy itt kell hagynom őt, és ez rosszabb volt, mint bármi más eddigi életemben.

----

- Na, szóval a terv a következő – kezdte Chloe nagy átéléssel, mire Alex és Edward csak mindentudóan egymásra néztek. Ez a délután amolyan laza semmit mondónak ígérkezett, mind a négyen a tévénél ültünk és régi videókat néztünk. Hiába, Alex és Chloe imádott videókat, és képeket csinálni. – Most szépen eléldegélünk egy darabig, jövő héten elkezdjük a sulit, és a legközelebbi szünetünket Caiusék-nál töltjük, mivel, mint a levélben is áll, meghívtak minket! – legyezgetett maga előtt a néhány napja érkezett levéllel.

- Jó, de nem ráér, még megvitatni mi legyen? - kérdeztem

- Nem, nem érár!

Erre csak megforgattam a szemeim.

Mintha kicserélték volna úgy viselkedett és mikor rákérdeztem Alexnél, hogy mi történt, azt mondta Aroék felhívták, és elbeszélgettek vele.

Alexnek elmondtam, hogy szeretjük egymást Edwarddal, amire egy szó nélkül áldását adta, én meg csak pislogtam, miközben megölelt, bár azért nem bírta ki, hogy ne szólja oda Edwardnak, hogy bizony, ha az ő Belláját megbántja letépi a fejét. Hm… aranyos.

Carlisle-ék is visszajöttek, így mi Edwarddal, sülve-főve együtt voltunk.

Chloe már nem ivott emberi vért, de borzasztóan nehezen ment a leszokás. Nem egyszer volt, hogy ketten is kevésnek bizonyultunk a megállítására, de mivel Alice előre látta, így mindig időben érkeztek a fiúk segíteni.

Jasperrel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mikor találkoztunk mindig a régi időkről beszélt vagy engem kérdezgetett. A sakkra tényleg ő akart megtanítani, hiába mondtam, hogy már tudok, azt mondta játszani igen, de nyerni nem tanítottak meg.

Alex egésznap olyan ideges volt, mintha valami óriási nagydologra készülne, bár az ideges pillantásokból, és ahogy folyton eltűnt néhány percre a szobájában, nem volt nehéz kitalálni, mire is készül. Chloe is mindig vigyorogva leste a szeme sarkából, amin nem is lepődtem meg, mi mindig át láttunk Alexen, főleg mikor ennyire egyértelműen csinálja amit.

Mikor a képernyőre néztem kínomban felnyögtem. Éppen a tizennyolcadik születésnapom ment. Szuper!

- Nem mennénk át hozzátok? –néztem Edwardra könyörgően, mire ő vigyorogva megrázta a fejét, de az istennek sem akarta levenni a tekintetét a tévéről.

Kínomban felnyögtem, és - hogy addig se kelljen a videót néznem legalább harmincadjára- Edward arcát vizslattam. Megint.

Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? – kérdeztem magamban, és óvatosan alig érintve az ujjbegyemmel simogattam arcát. Lehet, hogy nem szokás férfiakra mondani, de ő mégis gyönyörű volt. Az hogy helyes, vagy jóképű nem volt elég, ahhoz hogy rendesen megfogalmazhassam, milyennek is látom őt. Elmosolyodott a filmen, így pedig megjelentek az apró kis gödröcskék a szája sarkában. Visszafogtam magam, hogy mint valami szerelmes tini elkezdjem puszilgatni az arcát. Azt majd kettesben ejtem meg.

Néha én is oda-odapillantottam, és Alex-szel váltottam sokat mondó pillantásokat. A film már a végéhez közeledett, és a záró képsorok a szobámban készültek, ahol Alex mindennek épp csak finomnak nem nevezhető tortáját kellett magamba tuszkolnom.

- Ennél borzalmasabb sütit azóta sem ettem. – motyogtam, mire a „cukrász” rám kapta a tekintetét és próbált nagyon csúnyán nézni.

- A szándék a fontos! – mormogta sértődötten

- Persze, persze! – vigyorogtam

- Cöhh… az a szerencséd, hogy itt van, Edward különben már rég a padlón fetrengenél kegyelemért könyörögve! – nézett rám gonosz mosolyra húzva az ajkait

- Az a szerencséd, hogy túl jó itt, különben elintézném, hogy ma kint kelljen aludnod. – kacsintottam rá, mire halkan felmordult és valami olyasmit mormogott, hogy elrontom az estéjét.

Lehunyva a szemem furakodtam még jobban Edwardhoz, és ujjaimmal apró mintákat rajzolgattam bőrére.

- Holnap játszol majd nekem? – motyogtam puha bőrébe

- Megint? – kérdezte kuncogva, mire nem válaszoltam, csak ajkaihoz hajoltam, és apró puszikat nyomtam rá

- Kérlek! – suttogtam bevetve a titkos fegyverem

Egy nagy sóhaj után mosolyogva bólintott, mire egy ezer wattos vigyorral az arcomon csókoltam meg. Apró csóknak indult, de mint mindig megint kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. Apró torokköszörülés zavarta meg, hogy tovább csókoljam Edwardot, mire kérdőn néztem Alexre.

- Az, hogy együtt vagytok oké! De azért ne akarjatok, már a szemem láttára egymásnak esni könyörgöm! – nézet ránk kínlódva. Mire kuncogva másztam le Edward öléből.

- Most mit nézzünk? – pattantam fel, hogy aztán a DVD szekrényünkhöz roboghassak. – Hm…

- Valami horrort! – vágta rá Chloe, és ő is mellém sétált.

- Ez komoly? – nevettem fel, mikor megláttam mit vette elő. – Ennél van jobb film is! – ráztam a fejem még mindig nevetve.

- Ezt még nem láttam! – rántotta meg a vállát, majd miután betette a lejátszóba a Van Helsing-et visszasétáltunk a fiukhoz. – Még egy kört? – néztem rájuk, mire mindannyian hevesen bólogattak, így felkapva a négy bögrét, kimentem a konyhába még egy kis vérért a fagyasztóból.

Régi jó szokás. Kicsit abszurd és morbid, de az ilyen estékhez pont tökéletes!

- Egy angyal vagy! – motyogta Edward, miután a kezébe nyomtam a poharát.

- Így van Bella!- röhögött fel Alex – Egy angyal, aki a mélyhűtőből szedi elő a lecsapolt állat vért.

- Kívülről olyan, mintha bort innánk. – forgatta a kezében a poharát Chloe.

- Ja, fincsi forralt bor, egyenesen a pincéből.

- Ha annyira humoros vagy szívem, akkor add csak ide a részed! – azzal a kezéhez kapott és lehúzta az egész pohár tartalmát.

Alex döbbent tekintettel figyelte a műveletet, de mielőtt bármit tehetett volna, Chloe az ölébe pattant és szenvedélyesen megcsókolta.

- És még ő beszél! – motyogtam

Hitetlenkedve ültem ott, mivel mellettünk nagyon nem akarták abba hagyni, és egyre intimebb kezdett lenni a helyzet.

Morgolódva álltam fel, Edwardot magam után húzva.

- Hihetetlenek! – puffogtam, majd halkabban kezdtem nem túl szépen szitkozódni.

- Ugyan Bella! – nevetett mellettem Edward – Csak szeretik egymást. – vigyorgott rám – Nem emlékszel, mi történt a múlthéten? - mire csak lesütött szemekkel motyogtam el, hogy de.

- Na, akkor te aztán igazán megérthetné őket! – mondta, és tovább húzott a tisztásunkra.

Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. A rét közepén egy pokróc volt, rajta néhány selyem párnával, és gyertyákból kirakva egy ösvény vezetett odáig. – Mivel valami ilyesmire számítottam ma este, bátorkodtam megcsinálni ezt itt. – mosolygott rám.

A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, és a meghatottságtól nem tudtam megszólalni.

- Most azért nem szólalsz meg, mert olyan borzalmas, vagy, mert tetszik? – ráncolta tréfálkozva a homlokát, mire csak megráztam a fejem és a keze után kaptam, és még néhány napja azon gondolkoztam, hogy elhagyom. Meg sem érdemlem őt!

- Ez csodálatos! – suttogtam fojtott hangon, mire csak megpuszilta a homlokom, és tovább vezetett – Nagyon szeretlek! – suttogtam és a szemeim csípni kezdték, a már soha ki nem buggyanó könnyek

Erre csak felsóhajtott és az ölébe húzva kezdett el ringatni.

- Buta Bella! – suttogta, és a hajamba csókolt – Én is nagyon szeretlek téged! – azzal elkezdett egy- eddig ismeretlen - dalt dúdolgatni.

Néhány perc kellett mire teljesen lenyugodtam, és arcomat a nyakába fúrva lélegeztem mélyeket, miközben teljesen elteltem a belőle áradó illattal.

- Ez mi? – kérdeztem a dalra célozva

- Írtam neked egy altatót! – a hangja feszélyezett volt – Tudom, hogy nem valami aktuális, hiszen nem tudsz aludni, de ez jutott eszembe.

- Hát nem tudom, olyan kellemes zsibbadtságot érzek, mint aki fél álomban van – motyogtam, sóhajtva – De lehet, hogy ez az illatot hatása! – mondtam majd még szorosabban bújtam hozzá – Olyan vagyok, mint valami szipus! – húztam el a szám, mire nevetni kezdett, így én is rázkódtam – Naa, ne már! – morogtam nyűgösen, de úgy tűnt nem bírja abba hagyni, így morgolódva lemásztam róla és így legalább rendesen szét tudtam nézni. Lampionok lógtak az egész réten át, egyik fától a másikig.

- Mikor volt mindenre időd?

- Alice segített, és Emmettet is befogtam. – de ma csináltuk délelőtt, mikor te Jasperrel sakkoztál

- Szerettem volna beszélni veled! – tekintete éhesen vizslatta az arcom minden egyes rezdülését – Mostanában, mindenre olyan érzékenyen reagálsz, és Alex szerint mikor nem vagyok veled, a gondolataidba mélyedsz, és olyan vagy mintha valaki meghalt volna. – Ujjaival végig cirógatta a szemem alatti halvány karikákat, egy pillanatra sem engedtem, hogy bármi is meglátszódjon az arcomon – Egy-két napig azt hittem csak rosszul viseled a hiányom vagy ilyesmi, ezért is – nem mintha amúgy nem- próbálok még több időt veled lenni. De még most is vannak elkapott pillantások. Érts meg Bella, aggódom érted!

- Pedig semmi értelme. – mosolyogtam rá – Az egész csak annyi, hogy hiányoznak a szüleim, és Marcusék. Néha elkap az egyedüllét, és igen akkor leginkább mikor nem vagy velem. Alex pedig nyugodtan meg is kérdezhetné, hogy mi bajom, nem kéne téged rémisztgetnie.

- Esküszöl, hogy nincs semmi más?- kérdezte mélyen a szemembe nézve

- Megesküszöm!- a hazugság könnyebben jött mint vártam, de úgy tűnt neki nem tűnik fel belőle semmi, mivel még egy pillanatig nézett, majd elfeküdt a pléden és a mellkasára vont a cirógatta a karomat.