2011. augusztus 24., szerda

15. fejezet



Helooo! :D
Köszönöm, a kommenteket, és a díjjakat aranyosak vagytok! :) *-*
Jó olvasást, puszi ^^,

- Mikor nyögöd ki végre? – mondtam, miközben próbáltam le vakarni az autómra ragadt makacs sár foltot.

Edward épp a kórházban segített Carlsile-nak, Chloe pedig Alice-ékkel elment bevásárló körútra, ami alól nagy nehézségek árán kibírtam bújni.

- Ez egy fontos kérdés, és a tegnapi nap nem volt az alkalomhoz illő. – morogta és tovább törölgetve az autójára tapadt milliméteres piszok foltot.

- Ne röhögtess, már kérlek, egyszer már megkérted vajon most miért mondana nemet?

- De a múltkori nem volt elég hivatalos – dörmögte, miközben idegesen a hajába túrt- és amúgy is arról Caius-ék nem is tudtak, pedig tudod, hogy Chloe-nak mennyit jelentenek.

- Te nem merted elmondani nekik is. – vigyorogtam rá gonoszul

- Te most gúnyolódsz? – nézett rám sértetten

- Dehogyis Alex, én csak a tényeket közlöm! – néztem rá ártatlanul csillogó szemekkel

- Ezt megbánod! – morogta, majd a slagot rám irányítva áztatott el.

- Most nagyon utállak! – morogtam neki – Majd mellé sétáltam és mivel épp majd megfulladt a röhögéstől ”gyengén” tarkón vágtam.

- Au! – simogatta a fejét, de aztán megint elkapta a röhögőgörcs.

- Olyan gyerekes vagy Alex Harris!

- Bellaaa!

- Mit akarsz? – morogtam miközben még mindig a hajam-szárítottam, a szobámban

- Kicsi Bella, tudod, hogy szeretlek. – nyitott be az ajtón, és olyan kiskutya szemekkel nézett rám, ami egy pillanatra elfeledtette velem, hogy bizony én most nagyon haragszom rá. De csak egy pillanatra.

- Én, meg utállak. – morogtam, tovább dörzsölve a hajam, nem tudtam elképzelni Chloe, hogyan bírja elviselni a rettentő hosszú haját.

- Na, húgi, ne legyél ilyen! Tudod, hogy nem úgy gondoltam, csak játszottunk. - ölelt magához szorosan

- Nem érdekel!

- Ne izélj, gyere és menjünk el valahová, csak mi ketten. – mosolygott rám a tükörből, mire halkan felsóhajtottam. Olyan régen voltunk csak mi ketten valahol, hogy a kísértés miszerint abba hagyom a durcásságot nagyon csábító volt.

- Oda megyünk, ahová te szeretnél, és egésznap együtt leszünk. – a szemei kedvesen csillogtak felém, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott.

- És ha Chloe haza jön? – kérdeztem egyik szemöldököm felvonva

- Mostanában, nem zavarják ezek a dolgok, és biztosan meg fogja érteni, ha hagyunk neki egy levelet. És amúgyis egy ideje, minden olyan rosszul sül el, ideje hogy a két legokosabb, és legszebb vámpír csapjon egy bulit.

- Igazad van. – nevettem fel- De azért remélem Chloe-val kapcsolatban is az lesz, mert semmi kedvem veszekedni vele. - tettem hozzá elhúzva a szám

- Nyugi, biztos –azzal karon ragadott, és elkezdet kivonszolni a szobából.

– Várj már Alex, így nem mehetek! – mutattam végig a tavaly tőle kapott sárga kacsás pizsamámon

- Nem értem mi bajod. – nézett végig rajtam vigyorogva – Ez a pizsi sexi, és cuki is egyben, egyszóval tökéletes.

- Sexi, mi? – röhögtem fel, a hülyeségén, majd kitessékeltem a szobámból, hogy egy nadrág-póló kombinációval útra készen várjak rá.

- Na, végre. – szusszantott türelmetlenül, és kitárta előttem az ajtót.

- És hova menjünk húgi? – csapta össze a kezeit izgatottan

- Nem is tudom… Csak induljuk el valamerre és majd a többi adja magát. – rántottam meg a vállam, mire az Alex arcán ülő vigyor már szinte szétrepesztette az arcát. – Ugye tudod, hogy ijesztő mikor így vigyorogsz? – azzal elindultam a város felé.

Erre fogta magát és, összekócolta a hajam.

- Menjünk moziba.- mosolyogtam rá, mire bár elhúzta a száját, de azért bólintott, hogy rendben.

- De akkor legalább valami messzi plazába, hogy legalább az utazást élvezhessem

- Oké, de ma nincs kedvem vezetni, szóval a te kocsiddal megyünk!

- Nem futunk?- biggyesztette le az ajkait, mire makacsul megráztam a fejem

- Ha a városon kívül megyünk, akkor kocsival akarok menni. Amúgy sem használjuk szegényeket sokszor.

- Jó, menjünk. – vett egy mély sóhajt majd megfordulva, elindult vissza a házba.

- Hozom a kocsit, addig várj meg itt.

- Jó, csak siess. –motyogtam

Pár pillanat múlva be is gördült a ház elé a piros Ferrarijával.

- Ez így nem lesz jó. – motyogtam összevont szemöldökkel, miközben az övemet kapcsoltam

- Mi?- kérdezte miközben felbőgetve a motort indult el.

- Hova megyünk?

- Olympiába. Egyszer már laktam ott, és nagyon szép hely, sokkal nagyobb is, mint ez. Mehetnénk Seatelbe is, de szerintem Chloe-ék ott vannak.

- Ha viszont végeztünk, a moziban az lesz, amit én akarok, ugye?

- Oké, de ha valami undorító dologra akarsz rávenni, nem csinálom meg. – fenyegettem meg az ujjamat felemelve.

- Úgy ismersz, te engem? – nézett rám, nagyra nyílt ártatlan szemekkel, mire felsóhajtottam

- Igen, ami azt illeti, pont úgy ismerlek. – szúrtam finoman az oldalába, mire nevetve húzódott hátrébb.

Az út két és fél órába telt, de amikor kiszálltunk, a mélygarázsban, még mindig Alex egyik idióta viccén nevettünk.

- Komolyan csodálkozom, hogy melletted normális tudok maradni – a liftben is csak mi ketten voltunk

- Igazad van! Teljesen normális, emberi lények vagyunk. – fojtatta olyan halkan, hogy a plazában lévő kamerák ne halljanak semmit. – Bár én mindig is valami szuper hős akartam lenni. – vigyorgott le rám – Csak hát Pókembert utálom, Batman meg már túl kis falat nekem. - sóhajtott fel

- Én macskanő lennék! – néztem rá megvillantva ragyogóan fehér fogsorom- Nem kölünböznék tőle sokban- megharapta egy macska, és olyan képességei lettek amilyenek nekik.

- Ja, Edward biztos élvezné. – összeszorította a száját, hogy ne nevessen fel hangosan is.

Mikor a liftből is kiszálltunk, és megvettük a jegyeket, - a legfelső sorba – izgatottan indultam el, és mit sem törődve a jegykezelő fiú, bamba tekintetével húztam magammal Alex-t.

- Hova sietsz, még nem hallom, hogy elkezdődött volna!

- Jó, tudom, de a legjobbak a reklámok, az elején – vigyorogtam

- Ó anyám, te a reklámok miatt jársz moziba? – nevetett

- Azokért is! – nyújtottam ki rá a nyelvem

- Te meg hová mész, mindjárt kezdődik a film! – összevont szemöldökkel néztem, ahogy Alex gyorsan, felpattan és lesiet a lépcsőkön. Meg van veszve, annyi biztos!

Pár perc után láttam, ahogy két üveg kólát, és egy nagy popcornt egyensúlyozva a kezében siet vissza.

- Beteg vagy, remélem, tudod! – röhögtem fel, mikor már mellettem állt, mire csak kinyújtotta a kezét, és felém nyújtotta az én üdítőmet. - És lemaradtál egy csomó mindenről, a film már negyed órája elkezdődött. Különben elárulnád, minek kellettek ezek?

- Először is, a film egy csöppet se érdekel, amiből jön a kérdésedre is a magyarázat, mivel nem tervezem, hogy egész idő alatt unatkozni fogok! – nézett rám olyan szemekkel, amitől rögtön tudtam, hogy megint valami hülyeségre készül.

- Bármit is tervezel, kérlek, szépen ne csináld. – néztem rá könyörgően

- Még sosem csináltam, de a filmekben annyiszor láttam, hogy a mozikban az emberek meg dobálják a másikat. – a szemei tele voltak gyerekes izgalommal, mire fáradtan felnyögtem

- Kérlek, Alex – motyogtam az orrnyergemet masszírozva – te is tudod, hogy a normális emberek nem csinálnak ilyesmit, és ha mégis azok általában mind bunkó tinik szoktak lenni. – néztem fel rá, mire csak elhúzta a száját – Nem is értem, hogy jutott neked, pont neked, eszedbe ilyesmi. - csóváltam a fejem

- Csak kíváncsi vagyok! – azzal durcásan morzsolgatni kezdte a kukoricát

Már csak félóra volt hátra a filmből, mikor megint támadt, egy - szerinte remek - ötlete.

- Fogadjunk, hogy, te nem bírnád meginni a kóládat, hamarabb, mint én! – vigyorgott rám

- Redben, és mi lesz a vesztessel? – legalább, nem kell majd azt hallgatnom, hogy két órán keresztül csak unatkozott. Bár elég undorító, illata volt a kólának, és tudtam hogy emberként sem rajongtam érte.

- A vesztesnek oda kell mennie egy emberhez, és kedvesen beszélgetni kell vele, és a győztes az egészet videóra fogja venni. – úgy vigyorgott, mintha már most biztos lenne a győzelmében.

- Rendben! Nyugi, majd valami csinos lányt keresek neked. – kacsintottam rá, mire csak mosolyogva nézett vissza.

- Várj, ennek lejön a teteje! – próbálkoztam rendesen megfogni az üvegemet

- Add már ide, Bella, olyan béna vagy, esküszöm! – suttogta, visszafojtott nevetéssel a hangjában.

Éreztem, hogy a zsebemben rezegni kezd a telefonom, ezért egyik kezemmel a poharat tartottam magam elé,- amit Alex továbbra is próbált megbővülni, hogy rajta is maradjon a fedele – másikkal a telefont tartottam a fülemhez.

- Igen? – szóltam bele halkan. Alex, diadalittasan, felmutatta az üveget, majd vigyorogva, kereste meg a szívó szálat, hogy aztán elkezdje azt is belenyomni. – Basszus Alex, ne olyan erősen már! – nyögtem fel, mikor egyre erősebben nyomta szerencsétlen tárgyat, - Nem lehetne finoman, mindenem átnedvesedett! – néztem rá, csúnyán, mikor kilöttyent egy jó nagy adag a ruhámra, mire csak egy bocsánatkérő fintorral, elintézte a dolgot.

- Hihetetlen vagy esküszöm! – morogtam, még majd újra a hívómra figyeltem

- Bella, te mégis mit csinálsz? – Edward értetlen hangjára azonnal megrándult a gyomrom.

- Szia! Itt vagyunk, a moziban Alex- szel, aki volt olyan aranyos és leöntött kólával. – felém nyújtott egy zsepit, mire megpróbáltam megszabadítani magam a ragacsos, italtól. – Hazaértetek már? – kérdeztem mikor már elkönyveltem, hogy sehogy sem jön ki a ruhámból, a nagy folt.

- Öhm, igen! Csak nem találtalak, otthon, és aggódtam. – megkönnyebbült volt a hangja, ami engem mosolygásra késztett. – Mikor jöttök haza?

- Nem tudom, de ha haza érünk, fel foglak hívni, jó? –kérdeztem, de vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak azonnal haza. Hirtelen olyan nagyon hiányozni kezdett, mintha évek, és nem csak órák óta nem láttam volna. – Szeretlek! – hunytam le a szemeimet egy pillanatra, a bennem lévő kételyek ismét a felszínre törtek egy pillanatra

- Én is szeretlek, kicsim! – búgta a telefonba, megnyugtató hangon – Érezzétek jól magatokat!

- Rendben, szia!

- Szia!

Egyszerűen, nem jutottam dűlőre, hogy kit kéne választanom, és ez kezdett nagyon kiakasztani. Próbáltam, Edward- dal, és Alex-ékkel is egyenlő időt tölteni, hátha az majd segít, hogy rájöjjek, mit kéne csinálnom, de egyszerűen nem tudtam választani. Tudtam, hogy ki segíthetne, de nem volt, eddig lehetőségem arra, hogy el tudjam érni, ami szörnyen bosszantott. Pedig mennyire hiányzott már ő is.

- Nagyon furcsa vagy te nekem hugi! – morogta, Alex, és szemei, kíváncsian fürkészték az arcomat.

- Nem tudom, miről beszélsz!– motyogtam –mire csak felhorkantott.

- Ne nézz hülyének, te vagy a legfontosabb nekem, és persze Chloe! Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj! – morogta, majd minden további magyarázat nélkül, elindultunk a többi ember után. Észre se vettem, hogy már vége a filmnek. – Tíz perce ültél mellettem, magad elé bámulva, mi ez nálad valami új keletű depresszió? Min töröd a fejed, hm? - húzott a legközelebbi pad felé.

- Mindegy! – makacsul, összeszorítottam a szám, és tüntetőleg a kirakatok felé fordultam.

- Na, idefigyelj! – rántotta meg a kezem, hogy végre szemben legyünk egymással- Engem nem versz át, és nem hagylak addig békén, amíg el nem mondod mi a baj. – a hangja kemény volt, és a szemei dühösen villogtak felém – Mit gondolsz, miért hagytalak eddig békén? Láttam, hogy valami bánt, és a magyarázatod a szüleidről, elég átlátszóra sikeredett. – horkant fel. – Ismerlek, Bells, engem nem versz át, azért mondtam el Edwardnak is, hogy hátha, majd ő kiszedi belőled, de neki sem mondtad el. – elszakítottam, a szemeim tőle, és inkább a koszos, csempéket nézegettem a földön. – Aggódom érted Bella, és ha még ez nem is hatna meg – láttam a szeme sarkából, ahogy elhúzza, a száját- legalább Edwardra gondolj! Ő imád téged, és te is szereted őt, igaz? – felvont szemöldökkel várt a megerősítésre, amit egy bólintásommal meg is kapott. – Akkor nem értem, miért hazudsz neki, és titkolózol előtte. Gondolom te is tudod, hogy ez sosem tesz jót egy kapcsolatnak, főleg ha már az elején ezt csinálod.

- Tudom, oké? – fakadtam ki, és a tenyerembe temettem az arcomat – nem karok, beszélni róla, és amúgy is tudom, mit mondanál. – meredtem magam elé – Most te sem tudsz segíteni Alex.

- Nem akarod elmondani? Rendben! – nézett rám megbántottan – Akkor, legalább, Neki elmondhatnád, mivel nem hülye! Bár ezek szerint, majd megint hazudsz neki valamit, és ezzel elintézed a dolgokat. – hirtelen pattant fel, amit én csak döbbent tekintettel figyeltem - Én sosem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy. – suttogta, majd elsétált volna mellőlem, de én gyorsan a keze után kaptam, é egy szó nélkül hozzá bújtam, majd kitört belőlem, a már pár napja visszatartott zokogás.

- Jaj, Bella! – suttogta, a hajam simogatva – Mit csináltál már megint, hm? – majd mikor már elhalkultam, elkezdett az egyik boltba húzni. – Gyere, veszünk neked valami másik ruhát, mert a pólód, nagyon magára vonja a figyelmet – kuncogott halkan, mire én is elmosolyodtam egy pillanatra

A boltban, gyorsan a kezembe nyomott egy ruha kupacot, és beterelt az egyik próba fülkébe.

- Lehet stylistnak kellet volna mennem. – nézett végig rajtam, mire a tükör felé fordultam én is. Egy fehér, rövid ujjú ing, egy fekete csőnadrág, és egy szintén fekete magas sarkú volt rajtam. Ügyes.

- Gyere, fizessünk, aztán beszélgetünk, még a kocsiban, jó? – melegen rám mosolygott, majd miután, elbűvölte a pénztárost, megúsztuk a letolást, az árcédulák, levágásáért.

A kocsiban teljes volt a sötétség, bár ez minket egy csöppet sem zavart lévén a sötétben is tökéletesen láttunk. Nem sürgetett, csak várta, hogy magamtól elkezdjek mesélni.

- Félek! – suttogtam, összeszoruló torokkal – Mióta itt vagyunk, nem történik más csak baj-baj hátán! Legutóbb is Chloe, eltűnt, mi lesz, ha legközelebb valaki másnak lesz baja közülünk? – néztem rá, összevont szemöldökkel ült mellettem, és egy percig azon gondolkozott, vajon mit is mondjon. – Azt érzem, el kellene mennünk, de hiába próbálkozom, nem tudom elhagyni Őt! – idegesen forgattam az ujjamon, anya gyűrűjét, miközben próbáltam elmondani Alexnek mik is bántanak a leginkább.

- Figyelj, Bella! – fogta meg az egyik kezem mire az arcra kaptam a tekintetem – Soha! Hallod? Soha, az életben nem hagyom, hogy bárki vagy bármi is szétszakítson, bennünket! – fúrta mélyen az enyémbe a tekintetét – Tudom, hogy Chloera nem tudtam vigyázni, de ilyen többet nem fordul elő! Én vagyok ennek a családnak a feje, és az én feladatom vigyázni rátok! Nem kell, innen elmennünk, érted? Sosem engedném, hogy itt hagyd, a szerelmed! – paskolta meg a kezem – Szóval, nyugodj meg, és azt hiszem, tudom is mi a megoldás a te bajodra! – kacsintott rám, mire elmosolyodtam

- Biztos… biztosan nem lesz semmi baj Alex? – néztem még rá, miután, beindította a motort

- Olyan biztos, minthogy én, ma megkérem Chloe kezét. – vigyorgott rám idegesen

- Ígéred? – suttogtam, csöndesen az arcát fürkészve

- Ígérem! - azzal nyomott az arcomra egy puszit


2011. augusztus 4., csütörtök

14. fejezet




Jó olvasást, és köszönöm a kommenteket! :)



- Minden rendben? – alig hogy felvetem a telefont, Edward hangja rögtön féltőn szólt belőle, ezzel az arcomra hatalmas mosolyt varázsolva

- Persze! Mondtam, hogy nem lesz semmi baj! – a vonal túlsó végén egy megkönnyebbült sóhaj hallatszott. – Hát hazudtam én neked valaha is?

- Nem, de akkor is utáltam, hogy ott kell hagynom egyedül.

- Sosem vagyok egyedül, Edward! – tiltakoztam

- Tudom, de akkor is jobb, ha én is veled vagyok!

Elmeséltem neki, hogy mit mesélt Chloe, mire azt mondta, hogy a biztonság kedvéért, ő is meghallgatná, hátha nem mond igazat. Ráhagytam, hogy csinálja, ha neki ez megnyugvást jelent.

- Rosalie megnyugodott már? – kérdeztem csöndesen

- Nem igazán! – morogta szomorkás hangon – Lejött közénk, de olyan, mint aki nincs is köztünk igazából. Emmett meg persze azt nézi, hogy segíthetne neki, de nem tud, így ő is olyan. Azt hiszem, rájuk férne egy kis kiruccanás.

Egyetértően hümmögtem.

- Mikor jöttök vissza?

- Holnap indulunk, akarom mondani ma, így már délután ott is leszünk!

- Hiányzol! – motyogtam, nyűgös hangon

- Te is nagyon hiányzol nekem, kedves! – mondta és hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik.

- Ha haza jöttök, majd zongorázol nekem? – kérdeztem halkan

- Amennyit csak szeretnél! – ígérte elhamarkodottan, mire felkuncogtam – Dúdoljak neked?- kérdezte halk hangon, mire hevesen bólogatva helyeseltem, hogy szeretném.

A hangja olyan megnyugtatást hozott, úgy éreztem hiába vagyok vámpír, csak sokadik próbálkozásra sikerülne feltápászkodnom innen.

- Nem mondod komolyan, hogy itt ülsz, és órák óta csak dúdolsz? – hallottam meg Jasper döbbent mély hangját

- Szia, Jas! – mosolyodtam el felháborodott hangján

- Szia, Bella! Mi a helyzet?

- Semmi, minden szuper. – mondtam ironikusan, mire halkan felnevetett

- Gondolom… Eszembe jutott, hogy a múltkor úgy elvertelek. – nevetett halkan – Ara gondoltam, ha haza megyünk, megismételhetnénk, és most hagynám, hogy nyerj.

Erre elnevettem magam.

- Rendben Japser, én benne vagyok!

- Nem olyan biztos, hogy én, el tudlak engedni, majd akár csak egy sakk meccs erejéig is.

- Hát pedig muszáj lesz te hős szerelmes, mivel te nem tudod megtanítani rendesen sakkozni.

- Ez nem igaz! – morogta

- Jó mindegy! A lényeg, hogy megtanítom és kész! Most pedig bocsi Bella, de mennünk kell, mert Alicenek szüksége van ránk. Addig is viszhall, és holnap találkozunk!

Még hallottam Edward tiltakozását, de mielőtt egy sziánál többet mondhattam volna, már csak a telefon búgása hallatszott.

Még mindig kuncogva feküdtem az ágyban figyelve, ahogy a nap első sugarai áttörnek az ablakomon.

Viszont mikor már nem tudtam mivel elterelni a gondolataim, megint eszembe jutott, hogy talán nekünk nem jó itt.

Összekucorodtam, és próbáltam össze szedni a pozitív és negatív dolgokat. A pozitív lista lején egyértelműen Edward állt. Nem tudnék nélküle élni. Aztán ott van a barátság, ami a Cullenekhez fűz minket, a hely pedig pont tökéletes volt nekünk, vámpíroknak így legalább még két évig költöznünk sem kéne! A negatív listára hiába próbáltam csak egy valami jutott, de az mind legyőzte a pozitív dolgokat: a családunk biztonsága.

Féltem, hogy itt kell hagynom őt, és ez rosszabb volt, mint bármi más eddigi életemben.


----


- Na, szóval a terv a következő – kezdte Chloe nagy átéléssel, mire Alex és Edward csak mindentudóan egymásra néztek. Ez a délután amolyan laza semmit mondónak ígérkezett, mind a négyen a tévénél ültünk és régi videókat néztünk. Hiába, Alex és Chloe imádott videókat, és képeket csinálni. – Most szépen eléldegélünk egy darabig, jövő héten elkezdjük a sulit, és a legközelebbi szünetünket Caiusék-nál töltjük, mivel, mint a levélben is áll, meghívtak minket! – legyezgetett maga előtt a néhány napja érkezett levéllel.

- Jó, de nem ráér, még megvitatni mi legyen? - kérdeztem

- Nem, nem érár!

Erre csak megforgattam a szemeim.

Mintha kicserélték volna úgy viselkedett és mikor rákérdeztem Alexnél, hogy mi történt, azt mondta Aroék felhívták, és elbeszélgettek vele.

Alexnek elmondtam, hogy szeretjük egymást Edwarddal, amire egy szó nélkül áldását adta, én meg csak pislogtam, miközben megölelt, bár azért nem bírta ki, hogy ne szólja oda Edwardnak, hogy bizony, ha az ő Belláját megbántja letépi a fejét. Hm… aranyos.

Carlisle-ék is visszajöttek, így mi Edwarddal, sülve-főve együtt voltunk.

Chloe már nem ivott emberi vért, de borzasztóan nehezen ment a leszokás. Nem egyszer volt, hogy ketten is kevésnek bizonyultunk a megállítására, de mivel Alice előre látta, így mindig időben érkeztek a fiúk segíteni.

Jasperrel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mikor találkoztunk mindig a régi időkről beszélt vagy engem kérdezgetett. A sakkra tényleg ő akart megtanítani, hiába mondtam, hogy már tudok, azt mondta játszani igen, de nyerni nem tanítottak meg.

Alex egésznap olyan ideges volt, mintha valami óriási nagydologra készülne, bár az ideges pillantásokból, és ahogy folyton eltűnt néhány percre a szobájában, nem volt nehéz kitalálni, mire is készül. Chloe is mindig vigyorogva leste a szeme sarkából, amin nem is lepődtem meg, mi mindig át láttunk Alexen, főleg mikor ennyire egyértelműen csinálja amit.

Mikor a képernyőre néztem kínomban felnyögtem. Éppen a tizennyolcadik születésnapom ment. Szuper!

- Nem mennénk át hozzátok? –néztem Edwardra könyörgően, mire ő vigyorogva megrázta a fejét, de az istennek sem akarta levenni a tekintetét a tévéről.

Kínomban felnyögtem, és - hogy addig se kelljen a videót néznem legalább harmincadjára- Edward arcát vizslattam. Megint.

Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? – kérdeztem magamban, és óvatosan alig érintve az ujjbegyemmel simogattam arcát. Lehet, hogy nem szokás férfiakra mondani, de ő mégis gyönyörű volt. Az hogy helyes, vagy jóképű nem volt elég, ahhoz hogy rendesen megfogalmazhassam, milyennek is látom őt. Elmosolyodott a filmen, így pedig megjelentek az apró kis gödröcskék a szája sarkában. Visszafogtam magam, hogy mint valami szerelmes tini elkezdjem puszilgatni az arcát. Azt majd kettesben ejtem meg.

Néha én is oda-odapillantottam, és Alex-szel váltottam sokat mondó pillantásokat. A film már a végéhez közeledett, és a záró képsorok a szobámban készültek, ahol Alex mindennek épp csak finomnak nem nevezhető tortáját kellett magamba tuszkolnom.

- Ennél borzalmasabb sütit azóta sem ettem. – motyogtam, mire a „cukrász” rám kapta a tekintetét és próbált nagyon csúnyán nézni.

- A szándék a fontos! – mormogta sértődötten

- Persze, persze! – vigyorogtam

- Cöhh… az a szerencséd, hogy itt van, Edward különben már rég a padlón fetrengenél kegyelemért könyörögve! – nézett rám gonosz mosolyra húzva az ajkait

- Az a szerencséd, hogy túl jó itt, különben elintézném, hogy ma kint kelljen aludnod. – kacsintottam rá, mire halkan felmordult és valami olyasmit mormogott, hogy elrontom az estéjét.

Lehunyva a szemem furakodtam még jobban Edwardhoz, és ujjaimmal apró mintákat rajzolgattam bőrére.

- Holnap játszol majd nekem? – motyogtam puha bőrébe

- Megint? – kérdezte kuncogva, mire nem válaszoltam, csak ajkaihoz hajoltam, és apró puszikat nyomtam rá

- Kérlek! – suttogtam bevetve a titkos fegyverem

Egy nagy sóhaj után mosolyogva bólintott, mire egy ezer wattos vigyorral az arcomon csókoltam meg. Apró csóknak indult, de mint mindig megint kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. Apró torokköszörülés zavarta meg, hogy tovább csókoljam Edwardot, mire kérdőn néztem Alexre.

- Az, hogy együtt vagytok oké! De azért ne akarjatok, már a szemem láttára egymásnak esni könyörgöm! – nézet ránk kínlódva. Mire kuncogva másztam le Edward öléből.

- Most mit nézzünk? – pattantam fel, hogy aztán a DVD szekrényünkhöz roboghassak. – Hm…

- Valami horrort! – vágta rá Chloe, és ő is mellém sétált.

- Ez komoly? – nevettem fel, mikor megláttam mit vette elő. – Ennél van jobb film is! – ráztam a fejem még mindig nevetve.

- Ezt még nem láttam! – rántotta meg a vállát, majd miután betette a lejátszóba a Van Helsing-et visszasétáltunk a fiukhoz. – Még egy kört? – néztem rájuk, mire mindannyian hevesen bólogattak, így felkapva a négy bögrét, kimentem a konyhába még egy kis vérért a fagyasztóból.

Régi jó szokás. Kicsit abszurd és morbid, de az ilyen estékhez pont tökéletes!

- Egy angyal vagy! – motyogta Edward, miután a kezébe nyomtam a poharát.

- Így van Bella!- röhögött fel Alex – Egy angyal, aki a mélyhűtőből szedi elő a lecsapolt állat vért.

- Kívülről olyan, mintha bort innánk. – forgatta a kezében a poharát Chloe.

- Ja, fincsi forralt bor, egyenesen a pincéből.

- Ha annyira humoros vagy szívem, akkor add csak ide a részed! – azzal a kezéhez kapott és lehúzta az egész pohár tartalmát.

Alex döbbent tekintettel figyelte a műveletet, de mielőtt bármit tehetett volna, Chloe az ölébe pattant és szenvedélyesen megcsókolta.

- És még ő beszél! – motyogtam

Hitetlenkedve ültem ott, mivel mellettünk nagyon nem akarták abba hagyni, és egyre intimebb kezdett lenni a helyzet.

Morgolódva álltam fel, Edwardot magam után húzva.

- Hihetetlenek! – puffogtam, majd halkabban kezdtem nem túl szépen szitkozódni.

- Ugyan Bella! – nevetett mellettem Edward – Csak szeretik egymást. – vigyorgott rám – Nem emlékszel, mi történt a múlthéten? - mire csak lesütött szemekkel motyogtam el, hogy de.

- Na, akkor te aztán igazán megérthetné őket! – mondta, és tovább húzott a tisztásunkra.

Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. A rét közepén egy pokróc volt, rajta néhány selyem párnával, és gyertyákból kirakva egy ösvény vezetett odáig. – Mivel valami ilyesmire számítottam ma este, bátorkodtam megcsinálni ezt itt. – mosolygott rám.

A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, és a meghatottságtól nem tudtam megszólalni.

- Most azért nem szólalsz meg, mert olyan borzalmas, vagy, mert tetszik? – ráncolta tréfálkozva a homlokát, mire csak megráztam a fejem és a keze után kaptam, és még néhány napja azon gondolkoztam, hogy elhagyom. Meg sem érdemlem őt!

- Ez csodálatos! – suttogtam fojtott hangon, mire csak megpuszilta a homlokom, és tovább vezetett – Nagyon szeretlek! – suttogtam és a szemeim csípni kezdték, a már soha ki nem buggyanó könnyek

Erre csak felsóhajtott és az ölébe húzva kezdett el ringatni.

- Buta Bella! – suttogta, és a hajamba csókolt – Én is nagyon szeretlek téged! – azzal elkezdett egy- eddig ismeretlen - dalt dúdolgatni.

Néhány perc kellett mire teljesen lenyugodtam, és arcomat a nyakába fúrva lélegeztem mélyeket, miközben teljesen elteltem a belőle áradó illattal.

- Ez mi? – kérdeztem a dalra célozva

- Írtam neked egy altatót! – a hangja feszélyezett volt – Tudom, hogy nem valami aktuális, hiszen nem tudsz aludni, de ez jutott eszembe.

- Hát nem tudom, olyan kellemes zsibbadtságot érzek, mint aki fél álomban van – motyogtam, sóhajtva – De lehet, hogy ez az illatot hatása! – mondtam majd még szorosabban bújtam hozzá – Olyan vagyok, mint valami szipus! – húztam el a szám, mire nevetni kezdett, így én is rázkódtam – Naa, ne már! – morogtam nyűgösen, de úgy tűnt nem bírja abba hagyni, így morgolódva lemásztam róla és így legalább rendesen szét tudtam nézni. Lampionok lógtak az egész réten át, egyik fától a másikig.

- Mikor volt mindenre időd?

- Alice segített, és Emmettet is befogtam. – de ma csináltuk délelőtt, mikor te Jasperrel sakkoztál

- Szerettem volna beszélni veled! – tekintete éhesen vizslatta az arcom minden egyes rezdülését – Mostanában, mindenre olyan érzékenyen reagálsz, és Alex szerint mikor nem vagyok veled, a gondolataidba mélyedsz, és olyan vagy mintha valaki meghalt volna. – Ujjaival végig cirógatta a szemem alatti halvány karikákat, egy pillanatra sem engedtem, hogy bármi is meglátszódjon az arcomon – Egy-két napig azt hittem csak rosszul viseled a hiányom vagy ilyesmi, ezért is – nem mintha amúgy nem- próbálok még több időt veled lenni. De még most is vannak elkapott pillantások. Érts meg Bella, aggódom érted!

- Pedig semmi értelme. – mosolyogtam rá – Az egész csak annyi, hogy hiányoznak a szüleim, és Marcusék. Néha elkap az egyedüllét, és igen akkor leginkább mikor nem vagy velem. Alex pedig nyugodtan meg is kérdezhetné, hogy mi bajom, nem kéne téged rémisztgetnie.

- Esküszöl, hogy nincs semmi más?- kérdezte mélyen a szemembe nézve

- Megesküszöm!- a hazugság könnyebben jött mint vártam, de úgy tűnt neki nem tűnik fel belőle semmi, mivel még egy pillanatig nézett, majd elfeküdt a pléden és a mellkasára vont a cirógatta a karomat.