14. fejezet

Jó olvasást, és köszönöm a kommenteket! :)

- Minden rendben? – alig hogy felvetem a telefont, Edward hangja rögtön féltőn szólt belőle, ezzel az arcomra hatalmas mosolyt varázsolva

- Persze! Mondtam, hogy nem lesz semmi baj! – a vonal túlsó végén egy megkönnyebbült sóhaj hallatszott. – Hát hazudtam én neked valaha is?

- Nem, de akkor is utáltam, hogy ott kell hagynom egyedül.

- Sosem vagyok egyedül, Edward! – tiltakoztam

- Tudom, de akkor is jobb, ha én is veled vagyok!

Elmeséltem neki, hogy mit mesélt Chloe, mire azt mondta, hogy a biztonság kedvéért, ő is meghallgatná, hátha nem mond igazat. Ráhagytam, hogy csinálja, ha neki ez megnyugvást jelent.

- Rosalie megnyugodott már? – kérdeztem csöndesen

- Nem igazán! – morogta szomorkás hangon – Lejött közénk, de olyan, mint aki nincs is köztünk igazából. Emmett meg persze azt nézi, hogy segíthetne neki, de nem tud, így ő is olyan. Azt hiszem, rájuk férne egy kis kiruccanás.

Egyetértően hümmögtem.

- Mikor jöttök vissza?

- Holnap indulunk, akarom mondani ma, így már délután ott is leszünk!

- Hiányzol! – motyogtam, nyűgös hangon

- Te is nagyon hiányzol nekem, kedves! – mondta és hallottam a hangján, ahogy elmosolyodik.

- Ha haza jöttök, majd zongorázol nekem? – kérdeztem halkan

- Amennyit csak szeretnél! – ígérte elhamarkodottan, mire felkuncogtam – Dúdoljak neked?- kérdezte halk hangon, mire hevesen bólogatva helyeseltem, hogy szeretném.

A hangja olyan megnyugtatást hozott, úgy éreztem hiába vagyok vámpír, csak sokadik próbálkozásra sikerülne feltápászkodnom innen.

- Nem mondod komolyan, hogy itt ülsz, és órák óta csak dúdolsz? – hallottam meg Jasper döbbent mély hangját

- Szia, Jas! – mosolyodtam el felháborodott hangján

- Szia, Bella! Mi a helyzet?

- Semmi, minden szuper. – mondtam ironikusan, mire halkan felnevetett

- Gondolom… Eszembe jutott, hogy a múltkor úgy elvertelek. – nevetett halkan – Ara gondoltam, ha haza megyünk, megismételhetnénk, és most hagynám, hogy nyerj.

Erre elnevettem magam.

- Rendben Japser, én benne vagyok!

- Nem olyan biztos, hogy én, el tudlak engedni, majd akár csak egy sakk meccs erejéig is.

- Hát pedig muszáj lesz te hős szerelmes, mivel te nem tudod megtanítani rendesen sakkozni.

- Ez nem igaz! – morogta

- Jó mindegy! A lényeg, hogy megtanítom és kész! Most pedig bocsi Bella, de mennünk kell, mert Alicenek szüksége van ránk. Addig is viszhall, és holnap találkozunk!

Még hallottam Edward tiltakozását, de mielőtt egy sziánál többet mondhattam volna, már csak a telefon búgása hallatszott.

Még mindig kuncogva feküdtem az ágyban figyelve, ahogy a nap első sugarai áttörnek az ablakomon.

Viszont mikor már nem tudtam mivel elterelni a gondolataim, megint eszembe jutott, hogy talán nekünk nem jó itt.

Összekucorodtam, és próbáltam össze szedni a pozitív és negatív dolgokat. A pozitív lista lején egyértelműen Edward állt. Nem tudnék nélküle élni. Aztán ott van a barátság, ami a Cullenekhez fűz minket, a hely pedig pont tökéletes volt nekünk, vámpíroknak így legalább még két évig költöznünk sem kéne! A negatív listára hiába próbáltam csak egy valami jutott, de az mind legyőzte a pozitív dolgokat: a családunk biztonsága.

Féltem, hogy itt kell hagynom őt, és ez rosszabb volt, mint bármi más eddigi életemben.

----

- Na, szóval a terv a következő – kezdte Chloe nagy átéléssel, mire Alex és Edward csak mindentudóan egymásra néztek. Ez a délután amolyan laza semmit mondónak ígérkezett, mind a négyen a tévénél ültünk és régi videókat néztünk. Hiába, Alex és Chloe imádott videókat, és képeket csinálni. – Most szépen eléldegélünk egy darabig, jövő héten elkezdjük a sulit, és a legközelebbi szünetünket Caiusék-nál töltjük, mivel, mint a levélben is áll, meghívtak minket! – legyezgetett maga előtt a néhány napja érkezett levéllel.

- Jó, de nem ráér, még megvitatni mi legyen? - kérdeztem

- Nem, nem érár!

Erre csak megforgattam a szemeim.

Mintha kicserélték volna úgy viselkedett és mikor rákérdeztem Alexnél, hogy mi történt, azt mondta Aroék felhívták, és elbeszélgettek vele.

Alexnek elmondtam, hogy szeretjük egymást Edwarddal, amire egy szó nélkül áldását adta, én meg csak pislogtam, miközben megölelt, bár azért nem bírta ki, hogy ne szólja oda Edwardnak, hogy bizony, ha az ő Belláját megbántja letépi a fejét. Hm… aranyos.

Carlisle-ék is visszajöttek, így mi Edwarddal, sülve-főve együtt voltunk.

Chloe már nem ivott emberi vért, de borzasztóan nehezen ment a leszokás. Nem egyszer volt, hogy ketten is kevésnek bizonyultunk a megállítására, de mivel Alice előre látta, így mindig időben érkeztek a fiúk segíteni.

Jasperrel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és mikor találkoztunk mindig a régi időkről beszélt vagy engem kérdezgetett. A sakkra tényleg ő akart megtanítani, hiába mondtam, hogy már tudok, azt mondta játszani igen, de nyerni nem tanítottak meg.

Alex egésznap olyan ideges volt, mintha valami óriási nagydologra készülne, bár az ideges pillantásokból, és ahogy folyton eltűnt néhány percre a szobájában, nem volt nehéz kitalálni, mire is készül. Chloe is mindig vigyorogva leste a szeme sarkából, amin nem is lepődtem meg, mi mindig át láttunk Alexen, főleg mikor ennyire egyértelműen csinálja amit.

Mikor a képernyőre néztem kínomban felnyögtem. Éppen a tizennyolcadik születésnapom ment. Szuper!

- Nem mennénk át hozzátok? –néztem Edwardra könyörgően, mire ő vigyorogva megrázta a fejét, de az istennek sem akarta levenni a tekintetét a tévéről.

Kínomban felnyögtem, és - hogy addig se kelljen a videót néznem legalább harmincadjára- Edward arcát vizslattam. Megint.

Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? – kérdeztem magamban, és óvatosan alig érintve az ujjbegyemmel simogattam arcát. Lehet, hogy nem szokás férfiakra mondani, de ő mégis gyönyörű volt. Az hogy helyes, vagy jóképű nem volt elég, ahhoz hogy rendesen megfogalmazhassam, milyennek is látom őt. Elmosolyodott a filmen, így pedig megjelentek az apró kis gödröcskék a szája sarkában. Visszafogtam magam, hogy mint valami szerelmes tini elkezdjem puszilgatni az arcát. Azt majd kettesben ejtem meg.

Néha én is oda-odapillantottam, és Alex-szel váltottam sokat mondó pillantásokat. A film már a végéhez közeledett, és a záró képsorok a szobámban készültek, ahol Alex mindennek épp csak finomnak nem nevezhető tortáját kellett magamba tuszkolnom.

- Ennél borzalmasabb sütit azóta sem ettem. – motyogtam, mire a „cukrász” rám kapta a tekintetét és próbált nagyon csúnyán nézni.

- A szándék a fontos! – mormogta sértődötten

- Persze, persze! – vigyorogtam

- Cöhh… az a szerencséd, hogy itt van, Edward különben már rég a padlón fetrengenél kegyelemért könyörögve! – nézett rám gonosz mosolyra húzva az ajkait

- Az a szerencséd, hogy túl jó itt, különben elintézném, hogy ma kint kelljen aludnod. – kacsintottam rá, mire halkan felmordult és valami olyasmit mormogott, hogy elrontom az estéjét.

Lehunyva a szemem furakodtam még jobban Edwardhoz, és ujjaimmal apró mintákat rajzolgattam bőrére.

- Holnap játszol majd nekem? – motyogtam puha bőrébe

- Megint? – kérdezte kuncogva, mire nem válaszoltam, csak ajkaihoz hajoltam, és apró puszikat nyomtam rá

- Kérlek! – suttogtam bevetve a titkos fegyverem

Egy nagy sóhaj után mosolyogva bólintott, mire egy ezer wattos vigyorral az arcomon csókoltam meg. Apró csóknak indult, de mint mindig megint kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. Apró torokköszörülés zavarta meg, hogy tovább csókoljam Edwardot, mire kérdőn néztem Alexre.

- Az, hogy együtt vagytok oké! De azért ne akarjatok, már a szemem láttára egymásnak esni könyörgöm! – nézet ránk kínlódva. Mire kuncogva másztam le Edward öléből.

- Most mit nézzünk? – pattantam fel, hogy aztán a DVD szekrényünkhöz roboghassak. – Hm…

- Valami horrort! – vágta rá Chloe, és ő is mellém sétált.

- Ez komoly? – nevettem fel, mikor megláttam mit vette elő. – Ennél van jobb film is! – ráztam a fejem még mindig nevetve.

- Ezt még nem láttam! – rántotta meg a vállát, majd miután betette a lejátszóba a Van Helsing-et visszasétáltunk a fiukhoz. – Még egy kört? – néztem rájuk, mire mindannyian hevesen bólogattak, így felkapva a négy bögrét, kimentem a konyhába még egy kis vérért a fagyasztóból.

Régi jó szokás. Kicsit abszurd és morbid, de az ilyen estékhez pont tökéletes!

- Egy angyal vagy! – motyogta Edward, miután a kezébe nyomtam a poharát.

- Így van Bella!- röhögött fel Alex – Egy angyal, aki a mélyhűtőből szedi elő a lecsapolt állat vért.

- Kívülről olyan, mintha bort innánk. – forgatta a kezében a poharát Chloe.

- Ja, fincsi forralt bor, egyenesen a pincéből.

- Ha annyira humoros vagy szívem, akkor add csak ide a részed! – azzal a kezéhez kapott és lehúzta az egész pohár tartalmát.

Alex döbbent tekintettel figyelte a műveletet, de mielőtt bármit tehetett volna, Chloe az ölébe pattant és szenvedélyesen megcsókolta.

- És még ő beszél! – motyogtam

Hitetlenkedve ültem ott, mivel mellettünk nagyon nem akarták abba hagyni, és egyre intimebb kezdett lenni a helyzet.

Morgolódva álltam fel, Edwardot magam után húzva.

- Hihetetlenek! – puffogtam, majd halkabban kezdtem nem túl szépen szitkozódni.

- Ugyan Bella! – nevetett mellettem Edward – Csak szeretik egymást. – vigyorgott rám – Nem emlékszel, mi történt a múlthéten? - mire csak lesütött szemekkel motyogtam el, hogy de.

- Na, akkor te aztán igazán megérthetné őket! – mondta, és tovább húzott a tisztásunkra.

Amikor megláttam, elakadt a lélegzetem. A rét közepén egy pokróc volt, rajta néhány selyem párnával, és gyertyákból kirakva egy ösvény vezetett odáig. – Mivel valami ilyesmire számítottam ma este, bátorkodtam megcsinálni ezt itt. – mosolygott rám.

A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, és a meghatottságtól nem tudtam megszólalni.

- Most azért nem szólalsz meg, mert olyan borzalmas, vagy, mert tetszik? – ráncolta tréfálkozva a homlokát, mire csak megráztam a fejem és a keze után kaptam, és még néhány napja azon gondolkoztam, hogy elhagyom. Meg sem érdemlem őt!

- Ez csodálatos! – suttogtam fojtott hangon, mire csak megpuszilta a homlokom, és tovább vezetett – Nagyon szeretlek! – suttogtam és a szemeim csípni kezdték, a már soha ki nem buggyanó könnyek

Erre csak felsóhajtott és az ölébe húzva kezdett el ringatni.

- Buta Bella! – suttogta, és a hajamba csókolt – Én is nagyon szeretlek téged! – azzal elkezdett egy- eddig ismeretlen - dalt dúdolgatni.

Néhány perc kellett mire teljesen lenyugodtam, és arcomat a nyakába fúrva lélegeztem mélyeket, miközben teljesen elteltem a belőle áradó illattal.

- Ez mi? – kérdeztem a dalra célozva

- Írtam neked egy altatót! – a hangja feszélyezett volt – Tudom, hogy nem valami aktuális, hiszen nem tudsz aludni, de ez jutott eszembe.

- Hát nem tudom, olyan kellemes zsibbadtságot érzek, mint aki fél álomban van – motyogtam, sóhajtva – De lehet, hogy ez az illatot hatása! – mondtam majd még szorosabban bújtam hozzá – Olyan vagyok, mint valami szipus! – húztam el a szám, mire nevetni kezdett, így én is rázkódtam – Naa, ne már! – morogtam nyűgösen, de úgy tűnt nem bírja abba hagyni, így morgolódva lemásztam róla és így legalább rendesen szét tudtam nézni. Lampionok lógtak az egész réten át, egyik fától a másikig.

- Mikor volt mindenre időd?

- Alice segített, és Emmettet is befogtam. – de ma csináltuk délelőtt, mikor te Jasperrel sakkoztál

- Szerettem volna beszélni veled! – tekintete éhesen vizslatta az arcom minden egyes rezdülését – Mostanában, mindenre olyan érzékenyen reagálsz, és Alex szerint mikor nem vagyok veled, a gondolataidba mélyedsz, és olyan vagy mintha valaki meghalt volna. – Ujjaival végig cirógatta a szemem alatti halvány karikákat, egy pillanatra sem engedtem, hogy bármi is meglátszódjon az arcomon – Egy-két napig azt hittem csak rosszul viseled a hiányom vagy ilyesmi, ezért is – nem mintha amúgy nem- próbálok még több időt veled lenni. De még most is vannak elkapott pillantások. Érts meg Bella, aggódom érted!

- Pedig semmi értelme. – mosolyogtam rá – Az egész csak annyi, hogy hiányoznak a szüleim, és Marcusék. Néha elkap az egyedüllét, és igen akkor leginkább mikor nem vagy velem. Alex pedig nyugodtan meg is kérdezhetné, hogy mi bajom, nem kéne téged rémisztgetnie.

- Esküszöl, hogy nincs semmi más?- kérdezte mélyen a szemembe nézve

- Megesküszöm!- a hazugság könnyebben jött mint vártam, de úgy tűnt neki nem tűnik fel belőle semmi, mivel még egy pillanatig nézett, majd elfeküdt a pléden és a mellkasára vont a cirógatta a karomat.