15. fejezet

Helooo! :D
Köszönöm, a kommenteket, és a díjjakat aranyosak vagytok! :) *-*
Jó olvasást, puszi ^^,

- Mikor nyögöd ki végre? – mondtam, miközben próbáltam le vakarni az autómra ragadt makacs sár foltot.

Edward épp a kórházban segített Carlsile-nak, Chloe pedig Alice-ékkel elment bevásárló körútra, ami alól nagy nehézségek árán kibírtam bújni.

- Ez egy fontos kérdés, és a tegnapi nap nem volt az alkalomhoz illő. – morogta és tovább törölgetve az autójára tapadt milliméteres piszok foltot.

- Ne röhögtess, már kérlek, egyszer már megkérted vajon most miért mondana nemet?

- De a múltkori nem volt elég hivatalos – dörmögte, miközben idegesen a hajába túrt- és amúgy is arról Caius-ék nem is tudtak, pedig tudod, hogy Chloe-nak mennyit jelentenek.

- Te nem merted elmondani nekik is. – vigyorogtam rá gonoszul

- Te most gúnyolódsz? – nézett rám sértetten

- Dehogyis Alex, én csak a tényeket közlöm! – néztem rá ártatlanul csillogó szemekkel

- Ezt megbánod! – morogta, majd a slagot rám irányítva áztatott el.

- Most nagyon utállak! – morogtam neki – Majd mellé sétáltam és mivel épp majd megfulladt a röhögéstől ”gyengén” tarkón vágtam.

- Au! – simogatta a fejét, de aztán megint elkapta a röhögőgörcs.

- Olyan gyerekes vagy Alex Harris!

- Bellaaa!

- Mit akarsz? – morogtam miközben még mindig a hajam-szárítottam, a szobámban

- Kicsi Bella, tudod, hogy szeretlek. – nyitott be az ajtón, és olyan kiskutya szemekkel nézett rám, ami egy pillanatra elfeledtette velem, hogy bizony én most nagyon haragszom rá. De csak egy pillanatra.

- Én, meg utállak. – morogtam, tovább dörzsölve a hajam, nem tudtam elképzelni Chloe, hogyan bírja elviselni a rettentő hosszú haját.

- Na, húgi, ne legyél ilyen! Tudod, hogy nem úgy gondoltam, csak játszottunk. - ölelt magához szorosan

- Nem érdekel!

- Ne izélj, gyere és menjünk el valahová, csak mi ketten. – mosolygott rám a tükörből, mire halkan felsóhajtottam. Olyan régen voltunk csak mi ketten valahol, hogy a kísértés miszerint abba hagyom a durcásságot nagyon csábító volt.

- Oda megyünk, ahová te szeretnél, és egésznap együtt leszünk. – a szemei kedvesen csillogtak felém, mire az én arcomra is halvány mosoly kúszott.

- És ha Chloe haza jön? – kérdeztem egyik szemöldököm felvonva

- Mostanában, nem zavarják ezek a dolgok, és biztosan meg fogja érteni, ha hagyunk neki egy levelet. És amúgyis egy ideje, minden olyan rosszul sül el, ideje hogy a két legokosabb, és legszebb vámpír csapjon egy bulit.

- Igazad van. – nevettem fel- De azért remélem Chloe-val kapcsolatban is az lesz, mert semmi kedvem veszekedni vele. - tettem hozzá elhúzva a szám

- Nyugi, biztos –azzal karon ragadott, és elkezdet kivonszolni a szobából.

– Várj már Alex, így nem mehetek! – mutattam végig a tavaly tőle kapott sárga kacsás pizsamámon

- Nem értem mi bajod. – nézett végig rajtam vigyorogva – Ez a pizsi sexi, és cuki is egyben, egyszóval tökéletes.

- Sexi, mi? – röhögtem fel, a hülyeségén, majd kitessékeltem a szobámból, hogy egy nadrág-póló kombinációval útra készen várjak rá.

- Na, végre. – szusszantott türelmetlenül, és kitárta előttem az ajtót.

- És hova menjünk húgi? – csapta össze a kezeit izgatottan

- Nem is tudom… Csak induljuk el valamerre és majd a többi adja magát. – rántottam meg a vállam, mire az Alex arcán ülő vigyor már szinte szétrepesztette az arcát. – Ugye tudod, hogy ijesztő mikor így vigyorogsz? – azzal elindultam a város felé.

Erre fogta magát és, összekócolta a hajam.

- Menjünk moziba.- mosolyogtam rá, mire bár elhúzta a száját, de azért bólintott, hogy rendben.

- De akkor legalább valami messzi plazába, hogy legalább az utazást élvezhessem

- Oké, de ma nincs kedvem vezetni, szóval a te kocsiddal megyünk!

- Nem futunk?- biggyesztette le az ajkait, mire makacsul megráztam a fejem

- Ha a városon kívül megyünk, akkor kocsival akarok menni. Amúgy sem használjuk szegényeket sokszor.

- Jó, menjünk. – vett egy mély sóhajt majd megfordulva, elindult vissza a házba.

- Hozom a kocsit, addig várj meg itt.

- Jó, csak siess. –motyogtam

Pár pillanat múlva be is gördült a ház elé a piros Ferrarijával.

- Ez így nem lesz jó. – motyogtam összevont szemöldökkel, miközben az övemet kapcsoltam

- Mi?- kérdezte miközben felbőgetve a motort indult el.

- Hova megyünk?

- Olympiába. Egyszer már laktam ott, és nagyon szép hely, sokkal nagyobb is, mint ez. Mehetnénk Seatelbe is, de szerintem Chloe-ék ott vannak.

- Ha viszont végeztünk, a moziban az lesz, amit én akarok, ugye?

- Oké, de ha valami undorító dologra akarsz rávenni, nem csinálom meg. – fenyegettem meg az ujjamat felemelve.

- Úgy ismersz, te engem? – nézett rám, nagyra nyílt ártatlan szemekkel, mire felsóhajtottam

- Igen, ami azt illeti, pont úgy ismerlek. – szúrtam finoman az oldalába, mire nevetve húzódott hátrébb.

Az út két és fél órába telt, de amikor kiszálltunk, a mélygarázsban, még mindig Alex egyik idióta viccén nevettünk.

- Komolyan csodálkozom, hogy melletted normális tudok maradni – a liftben is csak mi ketten voltunk

- Igazad van! Teljesen normális, emberi lények vagyunk. – fojtatta olyan halkan, hogy a plazában lévő kamerák ne halljanak semmit. – Bár én mindig is valami szuper hős akartam lenni. – vigyorgott le rám – Csak hát Pókembert utálom, Batman meg már túl kis falat nekem. - sóhajtott fel

- Én macskanő lennék! – néztem rá megvillantva ragyogóan fehér fogsorom- Nem kölünböznék tőle sokban- megharapta egy macska, és olyan képességei lettek amilyenek nekik.

- Ja, Edward biztos élvezné. – összeszorította a száját, hogy ne nevessen fel hangosan is.

Mikor a liftből is kiszálltunk, és megvettük a jegyeket, - a legfelső sorba – izgatottan indultam el, és mit sem törődve a jegykezelő fiú, bamba tekintetével húztam magammal Alex-t.

- Hova sietsz, még nem hallom, hogy elkezdődött volna!

- Jó, tudom, de a legjobbak a reklámok, az elején – vigyorogtam

- Ó anyám, te a reklámok miatt jársz moziba? – nevetett

- Azokért is! – nyújtottam ki rá a nyelvem

- Te meg hová mész, mindjárt kezdődik a film! – összevont szemöldökkel néztem, ahogy Alex gyorsan, felpattan és lesiet a lépcsőkön. Meg van veszve, annyi biztos!

Pár perc után láttam, ahogy két üveg kólát, és egy nagy popcornt egyensúlyozva a kezében siet vissza.

- Beteg vagy, remélem, tudod! – röhögtem fel, mikor már mellettem állt, mire csak kinyújtotta a kezét, és felém nyújtotta az én üdítőmet. - És lemaradtál egy csomó mindenről, a film már negyed órája elkezdődött. Különben elárulnád, minek kellettek ezek?

- Először is, a film egy csöppet se érdekel, amiből jön a kérdésedre is a magyarázat, mivel nem tervezem, hogy egész idő alatt unatkozni fogok! – nézett rám olyan szemekkel, amitől rögtön tudtam, hogy megint valami hülyeségre készül.

- Bármit is tervezel, kérlek, szépen ne csináld. – néztem rá könyörgően

- Még sosem csináltam, de a filmekben annyiszor láttam, hogy a mozikban az emberek meg dobálják a másikat. – a szemei tele voltak gyerekes izgalommal, mire fáradtan felnyögtem

- Kérlek, Alex – motyogtam az orrnyergemet masszírozva – te is tudod, hogy a normális emberek nem csinálnak ilyesmit, és ha mégis azok általában mind bunkó tinik szoktak lenni. – néztem fel rá, mire csak elhúzta a száját – Nem is értem, hogy jutott neked, pont neked, eszedbe ilyesmi. - csóváltam a fejem

- Csak kíváncsi vagyok! – azzal durcásan morzsolgatni kezdte a kukoricát

Már csak félóra volt hátra a filmből, mikor megint támadt, egy - szerinte remek - ötlete.

- Fogadjunk, hogy, te nem bírnád meginni a kóládat, hamarabb, mint én! – vigyorgott rám

- Redben, és mi lesz a vesztessel? – legalább, nem kell majd azt hallgatnom, hogy két órán keresztül csak unatkozott. Bár elég undorító, illata volt a kólának, és tudtam hogy emberként sem rajongtam érte.

- A vesztesnek oda kell mennie egy emberhez, és kedvesen beszélgetni kell vele, és a győztes az egészet videóra fogja venni. – úgy vigyorgott, mintha már most biztos lenne a győzelmében.

- Rendben! Nyugi, majd valami csinos lányt keresek neked. – kacsintottam rá, mire csak mosolyogva nézett vissza.

- Várj, ennek lejön a teteje! – próbálkoztam rendesen megfogni az üvegemet

- Add már ide, Bella, olyan béna vagy, esküszöm! – suttogta, visszafojtott nevetéssel a hangjában.

Éreztem, hogy a zsebemben rezegni kezd a telefonom, ezért egyik kezemmel a poharat tartottam magam elé,- amit Alex továbbra is próbált megbővülni, hogy rajta is maradjon a fedele – másikkal a telefont tartottam a fülemhez.

- Igen? – szóltam bele halkan. Alex, diadalittasan, felmutatta az üveget, majd vigyorogva, kereste meg a szívó szálat, hogy aztán elkezdje azt is belenyomni. – Basszus Alex, ne olyan erősen már! – nyögtem fel, mikor egyre erősebben nyomta szerencsétlen tárgyat, - Nem lehetne finoman, mindenem átnedvesedett! – néztem rá, csúnyán, mikor kilöttyent egy jó nagy adag a ruhámra, mire csak egy bocsánatkérő fintorral, elintézte a dolgot.

- Hihetetlen vagy esküszöm! – morogtam, még majd újra a hívómra figyeltem

- Bella, te mégis mit csinálsz? – Edward értetlen hangjára azonnal megrándult a gyomrom.

- Szia! Itt vagyunk, a moziban Alex- szel, aki volt olyan aranyos és leöntött kólával. – felém nyújtott egy zsepit, mire megpróbáltam megszabadítani magam a ragacsos, italtól. – Hazaértetek már? – kérdeztem mikor már elkönyveltem, hogy sehogy sem jön ki a ruhámból, a nagy folt.

- Öhm, igen! Csak nem találtalak, otthon, és aggódtam. – megkönnyebbült volt a hangja, ami engem mosolygásra késztett. – Mikor jöttök haza?

- Nem tudom, de ha haza érünk, fel foglak hívni, jó? –kérdeztem, de vissza kellett fognom magam, hogy ne rohanjak azonnal haza. Hirtelen olyan nagyon hiányozni kezdett, mintha évek, és nem csak órák óta nem láttam volna. – Szeretlek! – hunytam le a szemeimet egy pillanatra, a bennem lévő kételyek ismét a felszínre törtek egy pillanatra

- Én is szeretlek, kicsim! – búgta a telefonba, megnyugtató hangon – Érezzétek jól magatokat!

- Rendben, szia!

- Szia!

Egyszerűen, nem jutottam dűlőre, hogy kit kéne választanom, és ez kezdett nagyon kiakasztani. Próbáltam, Edward- dal, és Alex-ékkel is egyenlő időt tölteni, hátha az majd segít, hogy rájöjjek, mit kéne csinálnom, de egyszerűen nem tudtam választani. Tudtam, hogy ki segíthetne, de nem volt, eddig lehetőségem arra, hogy el tudjam érni, ami szörnyen bosszantott. Pedig mennyire hiányzott már ő is.

- Nagyon furcsa vagy te nekem hugi! – morogta, Alex, és szemei, kíváncsian fürkészték az arcomat.

- Nem tudom, miről beszélsz!– motyogtam –mire csak felhorkantott.

- Ne nézz hülyének, te vagy a legfontosabb nekem, és persze Chloe! Nem hagyom, hogy hülyeséget csinálj! – morogta, majd minden további magyarázat nélkül, elindultunk a többi ember után. Észre se vettem, hogy már vége a filmnek. – Tíz perce ültél mellettem, magad elé bámulva, mi ez nálad valami új keletű depresszió? Min töröd a fejed, hm? - húzott a legközelebbi pad felé.

- Mindegy! – makacsul, összeszorítottam a szám, és tüntetőleg a kirakatok felé fordultam.

- Na, idefigyelj! – rántotta meg a kezem, hogy végre szemben legyünk egymással- Engem nem versz át, és nem hagylak addig békén, amíg el nem mondod mi a baj. – a hangja kemény volt, és a szemei dühösen villogtak felém – Mit gondolsz, miért hagytalak eddig békén? Láttam, hogy valami bánt, és a magyarázatod a szüleidről, elég átlátszóra sikeredett. – horkant fel. – Ismerlek, Bells, engem nem versz át, azért mondtam el Edwardnak is, hogy hátha, majd ő kiszedi belőled, de neki sem mondtad el. – elszakítottam, a szemeim tőle, és inkább a koszos, csempéket nézegettem a földön. – Aggódom érted Bella, és ha még ez nem is hatna meg – láttam a szeme sarkából, ahogy elhúzza, a száját- legalább Edwardra gondolj! Ő imád téged, és te is szereted őt, igaz? – felvont szemöldökkel várt a megerősítésre, amit egy bólintásommal meg is kapott. – Akkor nem értem, miért hazudsz neki, és titkolózol előtte. Gondolom te is tudod, hogy ez sosem tesz jót egy kapcsolatnak, főleg ha már az elején ezt csinálod.

- Tudom, oké? – fakadtam ki, és a tenyerembe temettem az arcomat – nem karok, beszélni róla, és amúgy is tudom, mit mondanál. – meredtem magam elé – Most te sem tudsz segíteni Alex.

- Nem akarod elmondani? Rendben! – nézett rám megbántottan – Akkor, legalább, Neki elmondhatnád, mivel nem hülye! Bár ezek szerint, majd megint hazudsz neki valamit, és ezzel elintézed a dolgokat. – hirtelen pattant fel, amit én csak döbbent tekintettel figyeltem - Én sosem hittem volna, hogy ennyire gyáva vagy. – suttogta, majd elsétált volna mellőlem, de én gyorsan a keze után kaptam, é egy szó nélkül hozzá bújtam, majd kitört belőlem, a már pár napja visszatartott zokogás.

- Jaj, Bella! – suttogta, a hajam simogatva – Mit csináltál már megint, hm? – majd mikor már elhalkultam, elkezdett az egyik boltba húzni. – Gyere, veszünk neked valami másik ruhát, mert a pólód, nagyon magára vonja a figyelmet – kuncogott halkan, mire én is elmosolyodtam egy pillanatra

A boltban, gyorsan a kezembe nyomott egy ruha kupacot, és beterelt az egyik próba fülkébe.

- Lehet stylistnak kellet volna mennem. – nézett végig rajtam, mire a tükör felé fordultam én is. Egy fehér, rövid ujjú ing, egy fekete csőnadrág, és egy szintén fekete magas sarkú volt rajtam. Ügyes.

- Gyere, fizessünk, aztán beszélgetünk, még a kocsiban, jó? – melegen rám mosolygott, majd miután, elbűvölte a pénztárost, megúsztuk a letolást, az árcédulák, levágásáért.

A kocsiban teljes volt a sötétség, bár ez minket egy csöppet sem zavart lévén a sötétben is tökéletesen láttunk. Nem sürgetett, csak várta, hogy magamtól elkezdjek mesélni.

- Félek! – suttogtam, összeszoruló torokkal – Mióta itt vagyunk, nem történik más csak baj-baj hátán! Legutóbb is Chloe, eltűnt, mi lesz, ha legközelebb valaki másnak lesz baja közülünk? – néztem rá, összevont szemöldökkel ült mellettem, és egy percig azon gondolkozott, vajon mit is mondjon. – Azt érzem, el kellene mennünk, de hiába próbálkozom, nem tudom elhagyni Őt! – idegesen forgattam az ujjamon, anya gyűrűjét, miközben próbáltam elmondani Alexnek mik is bántanak a leginkább.

- Figyelj, Bella! – fogta meg az egyik kezem mire az arcra kaptam a tekintetem – Soha! Hallod? Soha, az életben nem hagyom, hogy bárki vagy bármi is szétszakítson, bennünket! – fúrta mélyen az enyémbe a tekintetét – Tudom, hogy Chloera nem tudtam vigyázni, de ilyen többet nem fordul elő! Én vagyok ennek a családnak a feje, és az én feladatom vigyázni rátok! Nem kell, innen elmennünk, érted? Sosem engedném, hogy itt hagyd, a szerelmed! – paskolta meg a kezem – Szóval, nyugodj meg, és azt hiszem, tudom is mi a megoldás a te bajodra! – kacsintott rám, mire elmosolyodtam

- Biztos… biztosan nem lesz semmi baj Alex? – néztem még rá, miután, beindította a motort

- Olyan biztos, minthogy én, ma megkérem Chloe kezét. – vigyorgott rám idegesen

- Ígéred? – suttogtam, csöndesen az arcát fürkészve

- Ígérem! - azzal nyomott az arcomra egy puszit