11. fejezet

- Tudod mi jutott eszembe hugi? – Emmett brummogó nevetéssel cipelt ki karjait vas bilincsként körém fonva. - Ki maradt a szokásos „Üdv nálunk” ceremónia.

- Emmett tegyél le! – ficánkoltam karjaiban, de Ő meg sem hallotta csak menetelt ki az udvarra.

- Nem mered megtenni! – suttogtam félve mikor megláttam az úti célunkat.

Csak rám vigyorgott majd hirtelen hátra kapta a fejét és már kocogva szedte a lábait.

- Emmett én esküszöm meg fojtalak! –sziszegtem és úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életem múlna rajta.

- Bocsi! – kacsintott rám. Ám hiába feszegette az ujjaim nem bírt leszedni magáról. – Makacs vagy, de rajtam nem fogsz ki. – rántotta meg a vállát azzal beugrott a tóba velem együtt.

A nyakát úgy szorítottam a világ összes kincséért nem engedtem volna el, de hiába Emmett azért sokkal erősebb volt nálam így végül kiszabadult már-már gyilkos szorításomból, majd a felszín felé vette az irányt. Miután én is sikeresen kijutottam prüszkölve néztem rá.

- Nem tudod, hogy kivel kezdtél! – morogtam fog csikorgatva

Erre elnevette magát majd egy kis fiús vigyorral az arcán nézett a hátam mögé.

- Emmett Cullen! – nézett rá szúrósan Esme – Nagyon ajánlom, hogy bocsánatot kérj a húgodtól!

- Mindjárt csak még hagy élvezkedjek egy kicsit! – nézett rám huncutul, majd hirtelen utánam kapott, de én gyorsan arébb úsztam, így nem sikerült lenyomnia a vízbe, ahogy tervezte. Nevetve ugrottam rá és nyomtam le mindkét kezemmel a víz alá.

Esme erre csak felsóhajtott, majd mosolyogva indult be a házba.

- Bella! – hallottam meg halk, döbbent hangját mire azonnal Edward felé fordultam.

- Te meg mit csinálsz? – nézett rám mosolyogva.

- Meg leckéztetem a bátyád. – néztem rá ártatlanul, de ekkor Em hirtelen a lábam után kapott és azt megragadva lehúzott magához.

Karba font kezekkel néztem az előttem vigyorgó alakot, majd fél szemöldököm felvonva újra visszatértem Edwardhoz.

Kiúsztam a kis tavacska széléhez, majd elfogadva Edward felém nyújtott kezét ki kecmeregtem a partra.

- Na mi van hugi, feladod? – Emmett szörnyen elégedett képet vágott mikor ő is kimászott a vízből.

- Tudod Emmett van jobb dolgom is mint, hogy a te egódat leromboljam! – néztem rá szépen mosolyogva, majd Edward kezét megfogva sétáltunk fel a házba.

- Alice rakott ki neked száraz ruhát a fürdőbe. – mondta, miközben végig simított a csurom vizes hajamon.

- Jól van. – ahogy elhaladtunk a nappali mellett mindenki végigmérte eléggé megviselt ruházatom. – Köszi, Alice. – mosolyogtam rá.

- Igazán nincs mit Bella.- vigyorgott rám Jasper mellől.

- És igazán sajnálom Esme. – néztem rá szégyenlősen, mire csak felnevetett é olyan melegen mosolygott rám mintha valóban az egyik gyermeke volnék.

- Semmi gond Bella! Hiszen Emmett, már csak Emmett marad. – rázta nevetve a fejét majd hirtelen kivágódott az ajtó és a szintén ázott Emmett a kanapé mögé guggolt és egy cuppanós puszit nyomott pótanyja arcára, amit Esme mosolyogva viselt.

- Imádlak anyu! – vigyorgott, majd még rám nyújtotta a nyelvét és felment a szobájába magával húzva Rosalie-t is.

Kézen fogtam Edwradot és felsiettem a szobába, próbálva minél kevesebb dolgot összevizezni.

- Megyek letusolok és átöltözök. - néztem rá Edwradra. De ő csak egy pontot fixírozott a lábamon.

- Valami baj van? – kérdeztem és én is végig néztem magamon, de nem volt bennem semmi szokatlan.

Megrázta a fejét, de nem nézett rám, ami kezdett idegesíteni.

- Edward? – sétáltam elé majd az álla alá nyúlva próbáltam rá bírni, hogy a szemembe nézzen.

Pár másodpercig még próbálkoztam aztán végül feladtam.

A levegő csak úgy szikrázott körülötte, és mellkasán és karjain az izmok pattanásig feszültek.

- Ha úgy érzed elakarod mondani, én szívesen meghallgatlak. - simítottam végig az arcán, majd mivel még erre sem válaszolt csak az izmai feszültek meg még jobban, inkább a fürdőbe mentem.

Biztosan haragszik rám, amiért túl gyerekesen viselkedtem Emmettel! – gondoltam szomorúan, miközben a víztől elnehezedett ruháimat fejtegettem le magamról. Miután sikeresen megszabadultam a felesleges ruháktól fogtam magam és a zuhany alá állva csak folyattam magamra a vizet. Amint lesz hozzá bátorságom, hogy kimenjek innen, azonnal bocsánatot fogok tőle kérni! – döntöttem el magamban.

Hallottam, ahogy nyílik az ajtó, de nem volt kedvem megmozdulni. Csak ültem, és azon gondolkoztam mit csináltam, amiért ennyire dühös lehet rám Edward?

Halkan nyílt ki a zuhanyzó ajtaja is és, ahogy felnéztem láttam, amint Edward szikrázó fekete szemekkel néz rám.

Végig nézett rajtam, majd becsukva maga mögött az ajtót leguggolt hozzám, és szemeit végig futtatta rajtam. Majd kezével megsimogatta az arcom. Úgy bújtam kezéhez, mint egy kiscica.

Nem mondott még most sem semmit, csak izzó tekintettel méregetett, és hirtelen felkapva a földről meg sem állt a szobájába lévő ágyig.

Óvatosan ráfektetett, majd fölém hajolva ajkait a nyakam érzékeny bőrér tapasztotta.

Kezeimet a – már átázott atlétája alá vezetve simogattam hasát. Éreztem, ahogy ujjaim alatt összerándulnak izmai, ami elégedettséggel töltött el. Finoman taszítottam rajta egyet hogy végre lekerüljön róla is minden zavaró tényező, mire azonnal elhúzódott tőlem és egy másodperc múlva már újra felettem volt. Ajkait habozás nélkül nyomta melleimre, és csókolta, szívogatta őket. Nyöszörögve tűrtem kényeztetését, majd hogy ne csak én kapjak folyton, egyik kezemet kettőnk közé préseltem, és simogatni kezdtem hasamnak feszülő vágyát. Hirtelen kerekedtem felé majd végig csókolva a hasát értem el végre célomhoz, amikor Edward is rájött mit tervezek összeszorította fogait, majd próbált felhúzni magához én viszont nem hagytam. Azt akartam, hogy tökéletesen elégedett legyen!

Mosolyogva figyeltem, ahogy a különböző érzelmek váltják egymást szerelmem arcán, miközben kezeim megállás nélkül kényeztetik. Ahogy vágya lüktetett kezemben a kezemben, gondolataimnak utat engedtem és nyelvemmel is végig ízleltem. Edward vad morgással válaszolt és egyik kezével bele markolt a mellette lévő párnába. Egyik kezemmel még mindig férfiasságát simogattam, míg másikkal alhasát karmolásztam.

Nyelvem megállás nélkül dolgozott, és élvezettel hallgattam vad morgásait vagy éppen elakadó lélegzet vételeit, amiktől én is csak egyre jobban égtem. Teljesen a számba vettem, és lassan tüntettem el újra és újra kívánatos testrészét.

- Bellah…! – ahogy a nevem kimondta megborzongtam, majd félve emeltem rá a tekintetem – lévén még sosem csináltam ilyet- feje hátra hanyatlott, és jó néhány párna volt kivégezve körülötte. Látszott rajta hogy vissza fogja magát ezért elszakadtam tőle egy másodpercre.

- Ne fogd vissza magad! – mosolyogtam rá – Szeretném, hogy elengedd magad! – azzal visszakúsztam férfiasságához és addig nem is hagytam abba, míg egy perc múlva el nem ernyedt, majd számat elöntött élvezetének nedve. Mosolyogva váltam el tőle és vártam, hogy helyre álljon a légzése addig is hozzá bújtam, és gyengéden cirógattam mellkasát.

- Ó istenem! – suttogta szaggatottan – Csodálatos vagy! - csókolgatta a kezemet – Egyszerűen tökéletes. – ezen már kuncognom kellett. Simogatni kezdte a hasamat, amire halkan sóhajtozni kezdtem. A kezei puhán csúsztak finoman a lábaim közé, és egy vigyorral konstálta, hogy bizony én még nagyon is vágyom rá. Finoman a hátamra fordított, majd térdeivel szétfeszítve lábaim, közéjük helyezkedett. Mosolyogva túrtam még mindig vizes hajába. Ajkait az enyémekre nyomta, mire felhúztam a térdeim, de nem hatolt belém csak a bejáratomnál körözött, mire én kínlódva felnyögtem és fenekébe markolva húztam tövig magamba. Mindketten felnyögtünk, majd egy perc pihenőt sem hagyva kezdett el bennem mozogni, lökései kemények, és lassúak voltak, amit én a plédbe markolva tűrtem. Az ágy is remegett alattunk, de egyikünknek sem jutott eszébe, hogy esetleg a többiek is meghallhatnak minket, egy kicsit sem fogtuk vissza magunkat.

- Edward! – nyögtem és végig húztam körmeim a hátán.

- Közel vagyok – morogta. Lökései még jobban felgyorsultak, és éreztem, ahogy megrándul kicsit. Tudtam, hogy neki is itt a vég. A nevemet kiáltotta, a feje pedig hátra hajlott. Felsikítottam mikor Edwarddal egyszerre ért el minket az eksztázis. Rám hanyatlott, majd fejét a nyakamba fúrta, és halkan felkuncogott.

- Gondolom mindenki hallott minket. – suttogtam fintorogva, mire rám nézve édesen elmosolyodott.

- Ne aggódj szerelmem, már régen nincs itthon senki.

Megnyugodva öleltem magamhoz, majd még pár percig így voltunk, de aztán Edward kihúzódott belőlem, és mellém fekve a fejét a mellemre rakta, és finoman cirógatta a hasam.

Elmerengve feküdtem, miközben az ujjaim a hajában játszadoztak, mikor a békés csendet megtörte a mobilom hangja.

10. fejezet

Nincs mondanivalóm... szerintem máskor sem lesz. :]
Jó olvasást!

Arcom mellkasába fúrtam és mélyen szívtam magamba kellemesen bódító napfény illatát.

Mikor felnéztem rá éppen elmélyülten játszadozott egyik hajtincsemmel. Ahogy a Hold besütött az ablakon, még tökéletesebbnek tűnt bőre ezüstösen csillogott.

Nem akartam elhinni, hogy ekkora szerencsém lehet!

Hiszen itt fekszem a világ legtökéletesebb férfi mellkasán, teljesen ”jól lakottan” és már egyre biztosabb vagyok abban, hogy örökre velem marad, és mindig meg fog védeni. Minden hová követném és egy pillantásával eléri, hogy csak rá figyeljek, és a lélegzetem is elakadjon. Tudtam, hogy a vámpíroknak sokkal erősebb érzéseik vannak, mint az embereknek ,de ez már szinte félelmetes volt tudtam, hogy pár napnál többet nem bírnék ki nélküle. Ennek talán ijesztőnek kellett volna lenni de én csak boldog voltam. Végre nem vagyok egyedül! Mosolyogva nyomtam egy apró csókot álla alá, mire rögtön rám kapta - még mindig sötét- mosolygós tekintetét.

Végi simítottam arca minden egyes részét és ujjaim útját végig követtem tekintetemmel. Éhesen faltam szemeimmel látványát, míg meg nem láttam a vállát borító piros foltokat.

- Sajnálom! – motyogtam bűntudatosan simogatva a vörös csíkokat, és egy mélyebb harapás nyomot.

Erre Edward csak elvigyorodott, majd maga alágyűrve kuncogott tovább arcát mellkasomba fúrva.

- Nem döntöttem el, hogy megbocsátok-e még... de ha kiengesztelsz talán több esélyt látok rá.

Hajába túrva élveztem kényeztetését és hirtelen elnémultam, mikor minden előzmény nélkül kezdett el mozogni bennem. Halkan felszisszentem az enyhe fájdalomtól, mikor fogai közé véve érzékeny bőröm megszívta azt, de ez a kis fájdalom olyan hatással volt rám, mint valami ajzó szer, és én csak még többet akartam.

Óvatosan mozgott bennem, de én ezek után nem bírtam elviselni ezt a lassú, kényelmes tempót, így megmozdítva csípőm, próbáltam gyorsabb iramra buzdítani. Kezei hevesen markoltak csípőmbe, ezzel megállásra kényszerítve engem. Mélyen belém a szemeimbe nézett és úgy hajolt felém ajkaival, hogy aztán egy olyan csókot adjon, amitől még a nevem is elfelejtettem. Bele nyögtem csókunkba, mikor szinte teljesen kihúzódott belőlem, de aztán egy hangos sikollyal fogadtam, mikor hirtelen tövig merült belém.

Szorosan kulcsolta össze ujjait az enyémekkel, majd nyakamba fúrva arcát, fojtotta el morgásait.

Mivel kezeimet nem tudtam használni így, kénytelen voltam szavakkal utasítani őt.

- Csókolj meg! – suttogtam, majd megnyaltam alsóajkam. Nem kellett neki több ösztönzés, egy féloldalas mosollyal hajolt az arcomhoz, és érzékien kezdte el szívogatni ajkaimat.

Istenem mi lenne velem nélküle… soha nem veszíthetem el őt!

Szenvedélyesen visszacsókoltam, majd nyelveink vad táncot jártak.

Ajkaimat elhúztam a szájáról, de csak hogy a nyakának selymes bőrét újra végig csókolhassam.

Hirtelen gyorsított még jobban eddig is vadabb tempóján, mire nem bírtam tovább és elért a beteljesülés. Én folyamatosan az ő nevét nyögtem, míg ő hajamba temette az arcát.

Óvatosan legördült rólam, és levegőt kapkodva dőlt hanyatt. Vettem pár mély levegőt, miközben a plafont bámultam, majd lassan felé fordítottam a fejem. Ő is így tett. Boldogan rámosolyogtam, ő pedig megfogta a kezem, és magához húzott.

Bárcsak mindennapom így telne, hogy Edwarddal vagyok, és szorosan körém fonja a karjait. Nem tudnék elszakadni tőle soha többé!

- Bella… sokat gondolkoztam kettőnkön, és –még szorosabban tapadtam rá mellkasára – azt hiszem beléd szerettem! Lehet hogy korai, de hidd el nem mondanám, ha nem lennék benne száz százalékig biztos.

A boldogságom nem is lehetett volna nagyobb, mikor rájöttem, hogy csak a szerelméről biztosít.

- Én is nagyon szeretlek!

Mosolyogva söpört arrébb egy tincset az arcomból, mire én feljebb mászva gyengéd csókot nyomtam puha ajkaira. Próbáltam minden érzelmemet belevinni a csókba. Edward olyan gyengédséggel szívogatta alsóajkam, hogy szinte cseppfolyóssá váltam karjaiban.

Nevetve figyeltem, ahogy maga alá fordít és eltűnik a takaró alatt.

És még milyen messze van a reggel…

-------------

- Bella! – nevetett rám, mikor már vagy az ötödik „még egy utolsó csókra” visszahúztam magamhoz. – Így soha nem öltözöm fel Kedvesem! - kuncogott ajkaimba.

Pedig rajta már így is több ruha volt, mint rajtam!

- Azt nem venném a szívemre. – húztam el a számat- Még a végén meg kéne, hogy védjelek Tanyatól. – morogtam, és felpattanva kezdtem el kutatni a saját ruháim után.

A pólómmal a kezemben figyeltem, amint a hátán megfeszülnek az izmai, ahogy a trikóját magára húzta. Leültem az ágyra és onnan figyeltem, ahogy a kissé megviselt ingét próbálja begombolni.

Mikor felhúzott szemöldökkel végig mutatott magán kínosan elmosolyodtam, csak 2 gomb maradt meg.

Mosolyogva forgatta a szemeit majd elém térdelt és ajkait az enyémekre nyomta.

Lelkesen viszonoztam csókját, amíg hirtelen el nem szakadt tőlem egy utolsó orromra adott puszival. A pólóm már rajtam volt.

Meg próbáltam minél szúrósabban nézi rá, de ez csak addig tartott, míg levette a tönkre ment felsőjét.

- Most komolyan így akarsz kimenni Ta… a többiek elé??

Felnevetett, majd a karjaiba kapva sétált le a többiekhez.

- Ugyan Bella! – nevetett még mindig – Ne legyél féltékeny hiszen, a szívem úgyis csak a tiéd! – mosolygott rám.

- Jó-jó!- mondtam durcásan – De legalább tegyél le! Tudok menni. - morogtam

Mikor leértünk a többiekhez azonnal Tanya arcát figyeltem.

Leplezetlenül bámulta, az ÉN Edwardom kidolgozott felsőtestét, amit sajnos nem nagyon takart el a fehér trikója. Azonnal kezei után kaptam és el is döntöttem, hogy nem is engedem el egésznap! Sajnos Tanya igazán gyönyörű volt.

- Sziasztok! – Edward úgy mosolygott mindenkire, mintha minden rendben lenne, mire meg nyitottam az agyamat eddig védelmezőpajzsot, hogy hallhassa mit gondolok.

- Remélem, hogyha Tanya gondolataiban olvasol, nem éppen fantáziálgat rólad, mert esküszöm megfojtom! – morogtam

Erre felkuncogott és az arcát a hajamba fúrta.

- Sziasztok! – próbáltam rájuk mosolyogni, de eléggé rosszul sikerülhetett, mert a mindig”poénos” hangulatú Emmett újra megtalált.

- Édes kicsi hugica mi a baj? – Edward szigorúan ránézett mire Em csak hangosan szusszantott egyet, majd vissza sétált az emeletre.

- Jól telt az éjszakátok Drágáim? – nézett ránk Esme kedvesen, mire Em kitörő röhögésétől lett hangos a ház.

- Igen nagyon… kellemesen! – mosolyogtam zavartalanul.

- Remek! – nézett Edwardra, aki mögém állva a nyakamba csókolt.

- Olyan aranyosak vagytok együtt! – jött le Alice futva a lépcsőn, majd mielőtt bármit tehettünk volna már a kezében lévő fényképezőgép ”áldozatai” lettünk.

Edward csak megforgatta a szemeit, majd Jasper-hez vezetett, aki csak csöndesen figyelte a tv-t.

- Mond csak Bella! – nézett rám fürkészően Jasper – Tudsz sakkozni?

Mosolyogva néztem rá. Imádtam sakkozni!

- Igen! Még apukám tanított. – mosolyogtam kissé szomorkásan.

- Akkor lenne kedved sakkozni velem?

- Szívesen. – mosolyogtam rá, majd izgatottan követtem a sakktábla felé.

Miután leültem Jasper-rel szemben, izgatottan dörzsöltem össze a tenyerem.

Edward mögém állt, majd a fülembe suttogott.

- Megyek Bella, futunk egyet Kate- tel.

- Oké! – oldalra fordítottam az arcom, de ő és még jobban maga felé fordított, hogy ajkait néhány percre az enyémekhez nyomja. Elbódulva pislogtam, amit ő csak egy fél mosollyal figyelt. (Ennek nincs értelme… valaki nem tudja miééért? xDD)

- Sietek! – nyomott egy utolsó puszit a homlokomra, azzal az idáig ajtóban várakozó Kate-hez sietett.

Vigyorogva fordultam Jasper-rel.

Halványan mosolyogva rakta fel a bábúkat egymással szemben.

Alice oda sétált mellénk, majd magával hozva egy nagy párnát, leült és onnan nézte, a játékunkat.

- Na és mond csak Bella – kérdezte, Jasper miután meg tette az első lépést. – Alex mennyi idős?

- Kétszázat tölti jövő hónapban. – mosolyogtam továbbra is.

- Akkor Ő már élt a mi háborúink idején. – nézett rám egy pillanatra – Ő is részt vett benne esetleg?

A mosolyom azonnal eltűnt az arcomról.

- Ez… egy nagyon kényes téma a családunkban! – motyogtam lesütött szemekkel – És Alex szinte semmit nem mesélt azokról az időkről. De igen, Ő is részt vett bennük.

- Sajnálom. – ráncolta össze a homlokát

- Mindegy, hiszen nem tudhattad.

Sokáig nem szólaltunk meg, viszont amikor már biztos voltam abban, hogy nyerek magabiztosan rávigyorogtam.

- Úgy látom, még sem vagy valami jó játékos. – mosolyogtam

Erre rám vigyorgott, majd egy pillantást vetett Alicere.

A nyitott ablakon át hallatszott, ahogy Edward-ék közelednek.

Próbáltam nem túl izgatottnak tűnni, és nagyon gyorsan befejezni a Jasperrel való játékot.

- Csak nem lett itt valaki nagyon izgatott? –kérdezte mosolyogva – Megkegyelmezek neked és gyorsan győzlek le.

Összeráncolt homlokkal figyeltem a megmaradt bábukat, mikor megláttam, hogy bizony letud győzni a királyával.

- Sakk-matt! – nézett rám elégedetten.

Alice fel állt a padlóról és nyomott az arcára egy puszit, majd a karjánál fogva magával húzta a kanapé felé.

- Nem figyeltem oda és csak azért sikerült! – motyogtam, mire felnevetett, de a következő pillanatban már erős karok fogtak közre.

9. fejezet

Nem jött össze a komihatár, de igazából...nem is érdekel! :D Köszi azoknak, akik írtak nagyon hálás vagyok érte!! ♥

Mind a tizenegyen ott voltak és egy réginek tűnő farönk körül ültek.

- Nini! – vigyorgott Emmett – Úgy tűnik vesztettél Jas. – veregette hátba a mellett ülőt, mire Jasper csak elfintorodott.

- Úgy örülünk, hogy te is eljöttél Bella! – lépett elénk Esme, majd a karjai közé zárt. Nem lepett meg ez az üdvözlés, mivel ahogy Edwrad leírta Őt pont ilyesmire számítottam és nagyon jól esett, hogy ő – legalábbis nagyon úgy tűnt- azonnal befogadott.

- Nagyon szívesen jöttem és remélem nem zavarok.

- Dehogyis hiszen megmondtuk, hogy a családod bármely tagját szívesen látjuk. – mosolygott rám Carlisle

- És Edward is csak úgy ragyog, sokkal tartozunk neked. – suttogta mosolyogva Esme

Váratlanul Emmett lépett a szülei mellé.

- Igen Bella – kezdte komoly arccal – nagyon hálásak vagyunk neked, hiszen a mi Edynk csak úgy ragyog és végre valaki megmutatta neki az élet gyönyörrel teli oldalát. – döbbenten néztem rá, ez most… komoly? – Olyan hálásak vagyunk, hisz olyan újdonságokban részesítetted a mi kedves öcsénket, ami már régen kijárt neki. – a kezem után kapott és szorosan zárta a markába. – Jajj Bella te vagy a mi hősünk. – röhögött, majd mikor Edwrad utánakapott hirtelen kitért az ütés elől. – Nem hogy hálás lennél, egyszerűen imádom a húgit. – nevetett tovább

- Esküszöm egyszer megfojtalak Emmett! – sziszegte, majd felderült az arca- Bár úgy tűnik nem is nekem kell majd megtennem. – kuncogott és a kezem után nyúlva húzott az utolsó farönkhöz.

- Rosie!- vágott bűnbánó arcot Emmett és a dühös tekintetű Rosalie-hoz sétált.

- Mindig ezt csinálod- kezdte el szidni felesége, de továbbiakra próbáltam nem oda figyelni.

- Gyere! – mosolygott rám Edward, majd az ölébe húzott – halkan felsóhajtott, majd egy csókot nyomott a két lapockám közé.

- Na és mesélj csak Bella! – nézett rám Alice kíváncsian – Mi a te történeted? – mindenki kíváncsian fordult felém.

- Én két éve vagyok vámpír és a bátyám változtatott át. A lényeg, hogy megmentett egy mániákus őrülttől és Alex az, akiért akár meghalni is képes lennék. A szüleim úgy tudom még most is élnek Floridában, bár fogalmam sincs, hogy mi van velük.

- És mond csak kitől tanultad meg ilyen biztosan használni a pajzsod? – kérdezte Eleazar

- Alex rengeteget segít nekem ebben. Ő régen a Volturi egyik, hát… barátja volt. - néztem el zavartan a ragyogó arany szemekről. – Néha még most is meglátogatjuk Aróékat.

- Akkor ezek szerint te és a családod a Volturi ház egyik kegyeltjei közé tartoztok? – kérdezte Tanya összeszűkített szemekkel.

- Nem tudom, mit értesz a kegyeltség alatt? Ha arra gondolsz, hogy nekünk valamiféle mentességünk van, a törvények alól tévedsz, de ha bizonyos előjogokra, akkor a válaszom: igen. – néztem rá keményen – Olyan sok vámpír van, akik megvetik, vagy elítélik a Volturit, közben pedig azt sem tudják mi is az valójában. Nélkülük már régen meghaltunk volna. Vagy lelepleződünk. Tisztelettel tartozunk feléjük és egy rossz szavunk sem lehet.

Mindannyian döbbenten néztek rám, majd elsőnek Jasper szólalt meg.

- És nem gondolod, hogy a Volturi igen is elveti a sulykot nem is egyszer a szigorú büntetéseivel? Vagy éppen amikor kikiáltják magukat királyi családnak, pedig semmi joguk nem lenne hozzá? – mikor közbe akartam szólni felemelte a kezeit ezzel hallgatásra ítélve- Nem azt mondom, hogy nincs igazad egy részben, de a Volturi nem egy jóságos irányító ház. Nekik – és főleg Arónak – az a célja, hogy egyre nagyobb hatáskörük legyen, hiszen például nem egyszer jöttek hozzánk, magukhoz csábítani Edwardot, engem vagy éppen Alicet. – elismerem, hogy szükség van rájuk vagy legalábbis egy irányító szervre, de néha igenis túlzásba viszik. Többször használják az egyik testőrük képességét, ezzel kényszerítve magukhoz az olyanokat, akik erősek.

- Sokáig voltam a Volturi tagja – mondta Eleazar – Carlisle szintúgy. Mindketten tiszteljük az öregeket, de igaza van Jaspernek. Te gondolom még nem harcoltál velük… hidd el, ha ez bekövetkezik, máshogy fogsz gondolni rájuk.

- Érdekes… - motyogtam, majd szórakozottan Edward körém font karját kezdtem el cirógatni.

Ez után még a Volturiról volt szó. Carlisle és Eleazar érdekes történeteket meséltek az ősi családról, amiket figyelmesen hallgattam bár néha – az idő múlásával egyre sűrűbben- megzavart Edward.

Apró puszikat adott a hajamba, vagy épp az ajkaival súrolta a nyakam érzékeny bőrét, ezzel egy nagyobb csomót képezve a gyomromban.

- És a nővéred, hogy van? – nézett rám Kate – Azt mondta Alice, hogy már haza jött.

Mindenki érdeklődve pillantott rám.

- Alice nem láttad mi történt? – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Fura volt. - mondta – Láttam, hogy hazamegy, de itt megáll az egész először arra gondoltam nekem van valami bajom, de titeket látlak csak Őt nem.

- Nincs esetleg még több képessége? – ráncolta a homlokát Eleazar

- Nem hiszem így is néha bajban van a túlcsorduló energiájával… - motyogtam – nem könnyű kordában tartani mind a négy elemet.

- Hm… - morogta erre, majd a gondolataiba mélyedt.

- Mindenesetre legalább épségben van, bizonyára nagy megrázkódtatás érte. Mondott valamit esetleg? Szívesen befogadunk egy időre, ha szükségük van néhány nap magányra. – mosolygott Esme.

Erre elgondolkodtam és a fejemben elkezdtem visszajátszani, ami otthon történt mindközül, a vörös szemei maradtak meg leginkább a fejemben.

- Nem is tudom… remélhetőleg nem történt benne maradandó károsodás, de borzasztóan kikelt magából. – mondta és folyamatosan Jasper reakcióit figyeltem. Valamiért az Ő véleményére voltam kíváncsi. Hiszen úgy tűnt ő ért az ilyesmikhez. – Olyan volt, mint aki már napok sőt talán hetek óta rója az utakat. Chloe mindig is nagyon figyelt a felszínes, külsőséges dolgokra. Meg akartam állítani nehogy Alexnek is valami baja legyen mivel nem úgy nézett ki, mint aki magánál van vagy éppen ura önmagának. Nem hiszem, hogy bántana akármelyikünket is. – Jasper felvonta a szemöldökét, mire elmosolyodtam- Hát, ha engem még bántana is Alexet semmiképpen sem. A lényeg – és ami számomra a leg félelmetesebb volt - az, hogy a szemei vörösek voltak. És nem tudom, hogy azért ölt embert, mert rá kényszerítették vagy, mert… már nem érdekli a mi diétánk. Én ismerem Alexet. Tudom, hogy megfog, neki bocsátani. Mindig megbocsát…

- Nem tudom eldönteni, mivel én nem ismerem a családtagjaid, de ahogy azt a kevés időt, amit egy légtérben töltöttem Chloe-val, nekem úgy tűnik nem egy könnyű eset. – ráncolta a homlokát Jasper – Tele van becsvággyal és némi félelemmel. Tény, hogy a bátyádat imádja, de téged bűntudat nélkül ölne meg. Bár ez sem biztos a te nővéred kész rejtély. – morfondírozott. – Az egyik pillanatban olyan dühös volt rád, azt hittem neked megy, aztán pedig, mintha valóban valamiféle féltestvére lennél. Az volt a lényeg, hogy mind biztonságban legyetek. Nem bírtam rajta kiigazodni. Vagy nagyon ügyes és jó megfigyelő ezáltal rájött, hogy nekem mi az erőm és így szabályozta az érzéseit. Egyszerűen nem értem és most itt volt ez az eltűnés… Nagyon furcsa egy lány Bella.

- Azt hiszem, csak Alex tudja igazából ki is Chloe. Nagyon bízik benne. Bár azt gondolom elfogult vele szemben egyszer azt mondta, hogy nagy szerencsénk van Chloval, mert ő szörnyen erős és soha ne legyen olyan ellenségünk, mint Ő.

- Nem bízom benne! – jelentette ki Edward. – És a gondolatait tudja irányítani. Nem tetszik nekem a lány. – szorított jobban magához.

- Kíváncsi lennék, miért ment el. – töprengett Carlisle.

- Őt is ismeri Aro? – kérdezte elgondolkozva Eleazar

- Persze! – vágtam rá bólogatva. – Caius azt akarta, hogy csatlakozzon hozzájuk, de végül megegyeztünk annyiban, hogy bármikor a segítségükre leszünk.

- Nem értem! – fújtatott Eleazar

- Lehet, hogy csak beképzeljük az egészet… hiszen Chloe nem egy gonosz vámpír! Soha nem is volt az, maximum fura a természete.

- Ja! – morogta Emmett- Tényleg fura, hogy ilyen kis agresszív. – röhögött. – A probléma…

- Köszönjük Em, de inkább megkímélem magunkat az újabb csodálatos viccedtől.

- Igazad van, gyere Emmett mi is menjünk feküdni. - szólt Rosalie és megragadva férje karját maga után húzta a faházba.

- Gyere mi is menjünk!- motyogta a fülembe Edward és felállítva, miután elbúcsúztunk a többiektől felvezetett a házba.

- Ezt a házat csak egy évben egyszer vagy kétszer használjuk főleg, ha vendégek jönnek.

Gyönyörű volt bár sötétebb színek domináltak, mint az otthonukban, de ez is szörnyen nagy volt és rengeteg volt az üvegfal.

- Nektek ki rendezi be a házaitok? – kérdeztem végig simítva a lépcső korlátján.

- Esme nagyon ért hozzá, és mindenkinek ő rendezi be a szobáját is. Nagyon ismer minket, így pontosan tudja, milyenek legyenek, bár mindig megbeszéli velünk is.

- Ez itt az ő és Carlisle szobája, Alice és Jasper szobája a fenti emeleten van Emmett és Rosalie szobája. Arra gondoltam, hogy mi lakhatnánk abban, ami a padlástérben van, de persze, ha neked, majd más tetszik, nyugodtan választhatod a többit is. – mosolygott rám, mire képzeletbeli szívem azonnal meglódult.

- Szerintem arra fog esni a választásom, mivel mindig is egy olyan szobára vágytam, de sajnos soha nem volt eddig olyan házunk… és Chloe valamiért irtózik az építkezésektől.

- Hát otthon nekem nem ilyen a szobám, de majd azt is megmutatom. – ígérte, majd még feljebb vezetett. – Itt fognak lenni Tanyaék - mutatott végig az emeleten, majd még egy lépcsősor után egy újabb emelet következett, viszont ezen csak egy ajtó volt. – Hát igen… ez lenne az. – motyogta, majd miután az ajtó elé értünk kinyitotta előttem, és előre engedett.

A szoba gyönyörű volt, letisztult és világos. Annyira bele illett a tájba, mintha egy profi lakberendező csinálta volna.

- Esme nagyon ügyes! – mondtam az ablakból visszanézve rá, mire elmosolyodott és a hifi-berendezéshez lépve betett egy eddig ismeretlen zongoradarabot.

- Ezt ki írta? Nem ismerős. – ráncoltam a homlokom miközben ő magával húzott a kanapéra.

Erre elnevette magát.

- Én. Néha írogatok, de ez a legújabb. – mosolyodott el. – Tudod Tanya-nak ma van a születésnapja - a százötvenedik- és tudom, hogy ő már régóta szeretne ilyet. – mosolygott rám, majd ajkait lágyan végig simította az arcomon.

- Nem is tudtam. – reméltem, hogy sikerült eltitkolnom hangomból a féltékenység, és hogy megint sikerül megzavarnia. Sajnos elég könnyű neki. – És honnan ismeritek így őket?

- Carlisle ismeri őket, és így mi is. Eleazar még a Volturinál volt mikor apámmal találkozott. Sokat tudunk róluk, és kölcsönösen segítjük egymást. Egyszer együtt laktunk pár évig, de túl sokan voltunk, ahhoz, hogy esetleg ne keltsünk feltűnést az embereknek.

- És Tanyaéknak miért nincs párjuk?

Felkuncogott.

- Csak nem féltékeny vagy Kedvesem? – nézett le rám, még mindig vigyorogva.

- Nem!- vágtam rá azonnal, de Edward persze nem hitt nekem és kuncogva simogatta tovább a hajam – Na jó talán egy kicsit, de akkor is, amit azon a megbeszélésen csinált, akkor is túlment egy bizonyos határon. – morgolódtam, és az ölébe hajtottam a fejem.

- Ő ilyen. - rántotta meg hanyagul a vállát. - Mióta ismer, mindig bepróbálkozik és hiába küldtem el udvariasan, nem nagyon hagy békén. Persze ő sem bolond. Nem próbálkozik túlságosan, de szerintem még az esküvőmön is szorosabban fog ölelni, mint a többiek. – nevetett. –Nekünk ez már kezd inkább baráti meg szokássá válni. – Nem jelent nekem semmit olyan mintha az unokatestvérem lenne, vagy valamilyen más távolabbi rokon. - mosolygott rám és ujjaival végig követte arcom vonalait.

Olyan puha, ahogy ujjaival cirógatott, és aztán halkan dúdolni kezdett, de az érzés, ami kezdett a hatalmába keríteni mégsem a nyugodtság, vagy a tompultság érzése volt. Inkább kezdtem fel élénkülni.

Nem értettem magam. Vagy talán valóban igaz lenne, amit annyi helyről hallottam? Ha egyszer megízlelünk, valami jót mindig azt akarjuk majd?

Mert velem határozottan ez volt a helyzet.

Most is így volt, ahogy óvatosan rajzolta körbe ajkaim vonalát remegés futott végig rajtam, és apró csomó keletkezett a gyomromban. Nem lesz ez így jó!

Óvatosan húzott fel magához, mire egyik kezem azonnal rásimítottam mellkasára és elmélyülten kezdtem birizgálni az egyik gombját. Próbáltam el terelni a figyelmet. Minden jelentőségre gondolni, de egyszerűen nem bírtam abba hagyni a képzelgéseimet. Talán most voltam a leghálásabb a Sorsnak, amiért nem lát bele a gondolataimba.

És a Sors (vagy valami más) mégsem volt kegyes hozzám, mivel addig piszkálgattam a gombot, míg egyszer csak leszakadt.

Ha kívülről látom magam vagy csak magamnál vagyok, biztosan elszégyelltem volna magam a tetteim miatt.

Edward ajkait az enyémekre csúsztatta én pedig néhány ujjammal az inge alá furakodtam. Bőrét forrónak éreztem ujjaim alatt és mivel sosem voltam az a türelmesebb alkat, így egy határozott rántással téptem le róla.

Belemosolygott a csókba, majd kezeivel határozottan fordított magával szembe az ölében. Karjaimon végig simítva borzolta az idegeimet, majd édes nyelvével körbe rajzolta ajkaim.

Reszketeg sóhajjal engedtem utat nyelvének számba, majd lassan kezdtem el ringatni ölem.

Belenyögött csókunkba, majd ujjait szorosan a csípőmre fonva próbált megállítani, csakhogy én nem hagytam magam. Ujjaimat hajába fűztem és szorosan megmarkolva tincseit húzódtam el tőle, majd nyakát kezdtem el csókolgatni.

Elakadó lélegzettel tűrte, hogy kényeztessem érzékeny bőrét, miközben csípőmmel egyre nagyobb köröket írtam le ágyéka felett.

Óvatosan húzta le rólam a felsőmet, így pedig csak még több helyen érezhettem érintéseit.

Türelmetlenül kezdtem el gombolgatni nadrágját, majd miután elbotorkáltunk az ágyáig lefektetett rá és felém mászva csókolt meg szenvedélyesen, sokat ígérve.

Végül ő is megszabadított nadrágomtól, aztán ajkait végig húzva a fülem mögötti érzékeny területen haladt egyre lejjebb.

Finoman csókolt meg újra, miközben ujjaival hátam mögött kapcsolta ki a melltartóm apró kis kapcsait.

Miután jó messzire dobta az eddig melleimet fedő ruhadarabot, hamarosan megérezhettem ujjait rájuk fonódni. Nem bírtam meg állni, hogy ne nyögjek fel kényeztető ujjai miatt.

Ajkaival lentebb haladt a kulcscsontomról egészen, a már végletekig izgatott testrészeimig.

Nyöszörögve tűrtem ajkai játékát, majd még lentebb haladt egészen a bugyim széléig.

Tudtam, mire készül és azt is, hogy mekkora élvezettel járna most ez mégsem bírtam megvárni, míg ott „végez”, így kezembe vettem az irányítást.

Magamra húztam és értetlen tekintetével nem foglalkozva csípőjére ültem.

Muszáj volt egy pillanatra lehunynom a szemeim csak azért, hogy átjárjon az érzés miszerint nem sokára ismét az övé leszek.

Felálltam az ágyról és gyorsan lehúztam az utolsó takaró ruhadarabom, közben pedig nyomatékosan néztem Edwardra, hogy ő is cselekedjen így. Szerencsére értett, ezért mellém állva ő is megszabadult bokszerjétől és derekamra simítva kezeit húzott szorosan magához.

Óvatosan csókolt meg gyengéden simogatva a gerincem vonala mentén, majd egyszer csak egy finom harapást éreztem az alsó ajkamon.

Felnyögtem, majd egyik lábam felhúzva nyomtam közelebb magam Edward forróságához.

Felemelt lábamat simogatva kapott a karjaiba és dőlt be velem vissza az ágyba, hogy ott maga alá gyűrjön.

Néhány percig csak csókoltuk egymást, majd a lábaim közé helyezkedett és egy erőteljes lökéssel belém hatolt.

Annyira tökéletes érzés volt, ahogy a kéj szétáramlik a testemben egy pontból indulva, hogy aztán minden lökéssel még közelebb sodorjon minket a vég felé.

Edward a könyökein támaszkodva nézett le rám és az a mosoly, ami ajkain volt mindent megért abban a pillanatban. Nyöszörögve kaparásztam a lepedőt, ahogy egyre gyorsabban hajtott minket az élvezet felé, ami olyan hirtelen és váratlanul csapott le rám, hogy még felkészülni sem volt rá időm.

- Mindjárt…!- nyögtem mikor Edward még mindig nem állt le a mozgással és, hogy rásegítsek a dolgokra ahhoz a ponthoz nyúltam, ahol testünk összekapcsolódott erre hangosan felmorgott, és fekete szemét rám emelve érte el a beteljesülés.

Zihálva hullott rám, majd még mindig levegő után kapkodva fordította, meg még mindig egybe fonódó testünket.

Mellkasán pihegtem tovább, tökéletes boldogságban, nem törődve semmivel.

Edward szobája:

http://media.onsugar.com/files/2010/11/47/0/1228/12281294/02/mens_bedroom_furniture.jpg

8. fejezet

Komi határ 5!!!!! Köszönöm a bétázást Gabikának és a sok segítséget Taminak!! :) <3

Nem figyelt rám. Tekintetét le nem vette volna a még mindig az ablakban álló Alex-ről.

Teljesen csapzott volt, csupa kosz és a mindig kényesen ápolt gyönyörű haja is mócsingos volt a sártól. Kétség sem fér hozzá, hogy Alex-nek volt igaza.

Alex-nek, aki még mindig az ablakból figyelte Chloe-t míg az el nem érte a ház azon részét, melyet már nem lehetett látni az ablakból. Csalódottan hunyta le a szemeit, majd ökleit szorosan a halántékára nyomta és befordult a szoba felé.

Lassan sétáltam Chloe felé, és mivel már legalább 2 perce néztem, és még mindig nem tűnt el, úgy döntöttem tényleg itt van, és nem ment el az én eszem is.

Ahogy jobban megfigyeltem feltűnt, hogy bőrén apró izzadság cseppek folynak lefelé.

Ami a legfurcsább volt, hogy –természetes okok, miatt- mi nem tudunk izzadni a másik pedig, hogy róla szó szerint folyt a víz. Patakokban csöpögött róla és nem zavartatva magát, még azt sem várta meg, hogy elérjen az ajtóig és saját kezűleg nyissa ki azt, felemelte a kezét és egy szél lökettel vágta ki az ajtót.

Megszaporáztam a lépteim, hogy nehogy még valamit tönkre tegyen, vagy éppen Alex-nek legyen valami baja.

Erre a gondolatra végre eszembe jutott a megoldás.

- Alex! –kiáltottam, miközben már a lépcsőn siettem Chloe után. - Alex én is látom! Gyere már az istenért.

- Hagyj Bella, ettől nem lesz jobb!- nyögött fel.

Ennyire hülye is csak ő lehet…

Mielőtt oda érhetet volna Alex ajtajához elé futottam, és megfogva a vállánál fogva tartottam vissza.

A szemei vörösek voltak.

Hirtelen kapott a nyakam után, majd egy hanyag mozdulattal felnyomott a falnak.

Ujjai után kaptam, hogy lebírjam feszegetni a nyakamról a szorító vasmarkot. Tudtam, hogy nincs magánál, mivel ez még tőle is nagyon durva volt, és ki tudja miket élt át, míg nem volt itthon. Amúgy sem tudott volna megfojtani, mivel levegőre nincs szükségünk, de mégis fájt és kellemetlen volt. Nem is kicsit…

- Alex!- sziszegtem, amivel a maradék levegőm azonnal el is fogyott.

- Ne merj az utamba állni!- suttogta, fura karcos hangon Chloe, majd eleresztett így én a földön kötöttem ki.

Alex szobájához sétált, majd halkan, mosollyal az arcán bekopogott.

- Édesem, itthon vagyok! – suttogta, majd köszörült egyet a torkán – Haza jöttem Szivem!

Lassan nyitódott ki az ajtó és, mivel szemben az ajtóval ültem azonnal láthattam, Alex reakcióját.

Döbbenten kerekedtek ki az amúgy is nagy, fekete szemei, majd először kinyitotta, majd becsukta a száját. Talán erre mondjuk, hogy leesett az álla.

- Szia Életem! – nyújtotta ki a kezét Chloe, hogy végigsimítson vele Alex arcán. A víz cseppek halkan koppantak a parkettán, ahogy lecsöppögtek a kezéről.

- Chloe? –suttogta Alex halk, bizonytalan hangon.

- Annyira nagyon hiányoztál!- suttogta, majd minden előzmény nélkül Alex karjaiba vetette magát.

Lesokkolva tápászkodtam fel az ajtó elől, de Alex sem nézett ki jobban, míg Chlo-ból csak egyre folyt a víz.

Halkan zokogott Alex –hez bújva míg bátyám csak lecsúszott a földre és úgy szorította magához, mintha magát az életét tartaná a karjaiban, mert talán így is volt.

Egy idő után Alex fogta, Chloe-t és bevitte a szobájukba.

- Le fürdetem aztán, ha pihent és el állt ez az isten verte víz megbeszéljük. – motyogta gondolom nekem, mert a pillantását nem vette el Chloe hajáról.

- Rendben, addig én… elintézek pár dolgot. – suttogtam valahogy úgy éreztem, ennél nagyobb hangerőn nem tudnék megszólalni.

Magam elé meredve bámultam és a szemeim előtt csak Chloe síró teste lebegett.

Eszembe jutott, hogy fel kéne hívni Edwardot, de mivel nem tudtam a telefon számukat és azt sem merre mentek vadászni így elég nehéz lett volna.

Minden ruhám tiszta víz volt, ami megint csak Chloe rejtélyes ˝izzadására˝ emlékeztetett.

A telefonom rezgése zavarta meg tornácon való üldögélésemet a kijelzőre rá sem nézve nyomtam meg a hívás gombot.

- Szia! – szólt bele a világ legmegnyugtatóbb hangja- Alice látta mi történt és azt mondta a legjobb lenne, ha ide jönnél hozzánk még most! Kitalálnánk mi legyen, és a testvérednek is hagyni kell időt… körülbelül két napról lesz szó, a többit pedig elmesélem.

- De…

- Kérlek! Nem szeretném, hogy egyedül légy és láttam milyen állapotban fogod tölteni, ha ott maradsz a napokat, és hidd el, semmire sem vezetne, ha te is depressziós lennél. – halkabbra véve a hangját folytatta- Nem vagy egyedül Bella! Itt vagyok, és számíthatsz rám és a családomra!

- Köszönöm!- mondtam – Örökké hálás leszek nektek azért amit értünk tesztek! Hogy tudok eljutni hozzád?- kezdett túl sok lenni ez a nap. És úgy éreztem muszáj látnom Őt!

- Az lesz a legjobb ha valamelyikünk eléd megy! Van itt fent egy kis ház, ha nem én mennék – amit kétlek- akkor is itt foglak várni! – halkult le a hangja

- Kérlek… gyere te értem! – motyogtam és egyre rosszabbul éreztem magam. Mintha valami belülről akarná kinyomni a csontjaim. Nem volt fájdalmas, mégis szörnyű volt.

- Rendben! Indulj el a házunktól északnak. Ott foglak várni, ahol a hó még látszik. – mondta- Sietek, ne félj Kedvesem!

-Oké! – motyogtam, majd villám gyorsan elindultam a házuk felé.

Már vagy tíz perce csak futottam, mikor elértem azt a helyet, ahol találkoznunk kell.

Annyira vártam már a találkozást ahogy, majd azonnal megpillantom Őt és boldogan ugorhatok biztonságot jelentő karjaiba.

Szinte sokként éltem meg, hogy nem láttam sehol. Nem baj lehet csak egy picit késik nyugtattam magam, majd levetődtem - a havat egy lusta mozdulattal odébb lökve a pajzsommal- a földre.

Halk neszre lettem figyelmes, mire azonnal felpattantam, hogy Edward elé fussak.

- Szia! – köszönt és hívogatóan kitárta karjait.

Nem haboztam azonnal hozzá rohantam, hogy befészkeljem magam a világ legjobb helyére.

- Köszönöm, hogy nem hagysz magamra! – suttogtam mellkasába.

- Megígértem Bella! – nézet rám komolyan – Rám bármikor számíthatsz! – olyan görcsösen szorítottam, mintha az életem múlna rajta.

- Gyere menyünk a többiek már várnak és, ha szerencsénk van még Alice is lát majd valamit. – nyomott a homlokomra egy csókot majd elindultunk.

Egy darabig csöndben sétáltunk- én szorosan az oldalához bújva, majd halk hangon megtörte a csöndet.

- Azt gondolom mivel eben a tempóban legalább egy óra az út a hegyre most meg is tudnánk beszélni, hogy legyen tovább a mi kapcsolatunk. – nézett le rám érdeklődve.

- Az jó lenne mert eléggé idegesít, hogy eben ne lehetek biztos. - motyogtam

- Tudod Bella, mikor megláttalak ott az erdőben már úgy ismeretlenül is szinte vonzottad a tekintetemet. – kuncogott – Ahogy ott kuporogtál és a „félelmetes” morgásodat, inkább éreztem aranyosnak.

Finoman az oldalába csíptem, mert zavarba hozott, mire még jobban kuncogott.

- Mint egy harcias kis cica. – nevetett majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Hát én mikor megláttalak téged leginkább kétségbe estem, hogy valami ellenséges család küldött titeket. Aztán kissé lenyugodtam, és… hát elkápráztattál.

Vigyorogva állított meg, majd olyan óvatosan, mintha porcelánból lennék megfogta az arcom és gyengéd csókot adott.

- A lényeg hogy én szeretném, ha megpróbálnánk és azt hiszem neked sem lenne ellenedre. – nézett rám fél árbocra eresztett szempillákkal.

- Én is nagyon szívesen próbálnék meg veled lenni! – mosolyodtam el – Örülnék, ha komolyan elkezdenénk öhm.. járni?! Bár én úgy gondolom, hogy ez azért… több, mint egy egyszerű kapcsolat.

Felnevetett, majd kezemet megfogva mentünk tovább a havas tájon át felfelé.

- Hm... ha eléggé tág értelemben használjuk a járunk kifejezést, akkor azt hiszem rendben. És valóban több lesz pár szász évvel remélhetőleg, mint a nagy átlag.

- Csodás! – vigyorogtam boldogan

- Szeretnék mutatni valamit, remélem még nem csináltad vagy, ha mégis maximum Alex-szel! – mondta élénken csillogó szemekkel.

- Oké! – motyogtam, mert egy ilyen szempárnak egyszerűen nem tudtam ellenállni.

Hirtelen a hátára kapott, majd villám sebességgel kezdte átszelni a maradék utat.

Mosolyogva vettem tudomásul, hogy Edward imádja a gyorsaságot és olyan vlszabadultnak tűnt mint amikor egyszer találkoztunk a tisztáson.

Így vissza emlékezve azaz emlék több évesnek tűnt nem csak pár naposnak.

Arra számítottam, hogy, majd búskomor leszek ehelyett majdnem olyan boldog voltam mint mikor minden rendben volt. Edward sikerült kissé elfelejtetnie velem azt a sok talányt az életemben.

Hirtelen gondoltam egyet, és mindkét tenyerem Edward szemeire szorítottam.

- Mit csinálsz Bella? – kérdezte zavart hangon

- Kíváncsi vagyok!- mondtam – Vajon így sem mész, majd neki egy fának sem? – kérdeztem nevetve

- Hát nem valószínű. Bár a tenyered eléggé zavaró így még a végén meg feledkezek magamról és leharapom. – kuncogott

- Kettőnk közül te vagy nagyobb veszélyben, mivel bármikor megharaphatom azt az ínycsiklandozó nyakad!

- Hm… rendben, de figyeld csak meg kedvesem, hogy még a fák törzsét sem fogom súrolni. Bár tudok gyorsabban futni, de félek az téged már megrémítene. – kuncogott

- Fura.. most, mégis úgy haladunk, mint valami csiga.

- Mert szóval tartasz, de, hogy ne legyen okod panaszra az utazás, miatt kissé gyorsítok.

Nevetve figyeltem, ahogy valóban hihetetlen sebességgel szeli át az erdőt mígnem meg hallottuk a családja hangjait.

- Szóval Miss Swan – mondta, miközben leemelt a hátáról, hogy a kezét az enyémbe kulcsolhassa – Élvezetes volt az utazása?

- Hát közlöm önnel, hogy megfelelő volt bár azt hiszem van még mit javulnia!

Erre Edward elnevette magát, mire én sem bírtam tovább és belőlem is kirobbant a nevetés.

Mosolyogva szorított egyet a kezem, aztán tovább húzott a többiekhez.

7. fejezet

BÉTA KERESTETIK...
A komi határ pedig 4 darab mivel Tamin kívül senki sem ír. Tami neked üzenem hogy oldalt kint van a mail címem, kérlek küld el milyen meglepetés fejezetet szeretnél! :) Bármiről szólhat, bárkik lehetnek a szereplők. Puszi

- Szia! – mosolygott rám – Nem jössz be? A ruhád is teljesen elázott. Vagy te szereted az esőt?

- Igen! Ilyenkor elhomályosul minden és azt képzelem le tudja mosni a bűnöket rólam. – motyogtam, majd felém nyújtott kezét, megfogva hagytam, hogy felhúzzon a földről.

- Jasper is szereti az esőt. – motyogta, miközben gyorsabb tempóra váltva elindult a ház felé. – És láttam, hogy remek barátok lesztek ám. – mosolygott rám majd, mintha egy fajta homály telepedett volna a szemeire táncolt tovább és közben halkan kuncogott.

- Alice, miért nem látod Chloe-t? – kérdeztem halkan, mikor már a száraz előtérben ácsorgott mellettem megvárva, míg leveszem a sáros cipőim.

- Nem tudom. – szontyolodott el – Mindent, és mindenkit látok csak Őt nem. - dühösen fújt egyet. – Nem hiszem, hogy az erejéhez köthető, mivel ez idáig mindent láttam vele kapcsolatban, de mióta te és Edward… nos találkoztatok – halkan felnyögtem kínomban, mire megint felnevetett - Ugyan már Bella! – legyintett – Ez az élet rendje és, mivel látom mit szeretnél így kérdésedre a válaszom: Minden rendben lesz, csak légy türelemmel.

- Nem tudom mit higgyek… annyi minden történt és most a legfontosabb feladatom a bátyámnak támaszt nyújtani. Annyival könnyebb lenne, ha el sem tűnik Chloe. – hajtottam le a fejem- Talán minden másként alakul és én meg…

- Nyugalom Bella én itt vagyok, és hidd el nekem, hogy rendbe tesszük a dolgokat! – ölelt át vigasztalóan.

- Remélem igazad van. –motyogtam a hajába.

- Nekem mindig igazam van. - kuncogott – A bátyámmal csak egy baj van. Önutálatban Ő a legjobb és végtelenül régimódi (bár erről kezd leszokni hála az égnek). A lényeg, hogy Edward nem egy könnyű eset! – hirtelen fordult szembe velem és összehúzott szemekkel nézett rám. – Ha nem vagy elég erős, és kitartó akkor valóban bajban vagy. Hozzá erős nő illik legyen saját véleményed, és általában nem árt ha makacs vagy. Te pont ilyen vagy Bella és, ha még egy picit határozottabb leszel, biztos vagyok benne, hogy jó pár szász évig együtt lesztek még. – mosolygott

Csak pislogtam és próbáltam elraktározni Alice tanácsait, hogy Edward velem maradjon, és engem akarjon örökre.

Kézen foga húzott vissza a többiekhez, majd leültetett a székembe, hogy aztán finom rúgásokkal eltávolította mellőlem Emmett-et.

Edward érdeklődve vizslatta az arcom én viszont több figyelemre méltattam egy rést az asztalon mint, hogy ránézzek. Igen tudom… nevetséges.

Alice egy jól irányzott rúgással betalálta a bokám, mire halkan felszisszentem, amit Emmett halk kuncogással jutalmazott.

Fészkelődtem picit a széken, majd óvatosan rá mosolyogtam Edwardra.

Először csak nézett rám, mint az a bizonyos borjú, majd lassan ő is elmosolyodott.

- Azt hiszem így rendben lesz. – szakított ki az Edwradal való „szemezés”-ből Jasper hangja. - Most haza megyünk vadászunk. Nem tudom… - töprengett el egy pillanatra, majd Edward-ra nézett.

A végén kezdett vicces lenni, hogy Jasper már vagy egy perce bámulja Edwrad-ot és csak az arcán lehetett látni, hogy egyre dühösebb, és értetlenebb.

Nem bírtam ki, hogy ne szakadjon ki belőlem egy halk kuncogás. Erre Edwrad, mintha valami kábulatból ébredt, volna pislogott párat, majd rólam villámgyorsan Jasper felé kapta fejét. Zavartan a hajába túrt, majd megköszörülte a torkát és csak bólintott egyet felé.

- Remek! Akkor, majd holnap találkozunk sietni fogunk, és mind segítünk majd.

- Nagyon hálásak vagyunk! – mondta Alex, majd fel állt, hogy ki tudja kísérni Őket.

- Semmiség! Örömmel segítünk reméljük eredménye lesz a keresésünk. – veregette vigasztalóan vállon Charlisle.

Alex-szel a sarkukban sétáltak ki a szobából csak Én, Edward és Tanya maradtunk ott. A csend pedig kezdett egyre kínosabb lenni.

- Meg várnál kint Tanya? – kérdezte halk hangon.

- Öhm… persze!

Halk léptekkel kisietett a többiek után mire én Edwardra néztem.

- Sajnálom, hogy nem találkoztunk és nem bírtam eljönni hozzád. –mondta – El tudom képzelni mit gondolsz most rólam, de nem szeretném, hogy egy percre is komolyan azt hidd csak ki akartalak használni. - közbe akartam a vágni, hogy megnyugtassam, de olyan gyorsan beszélt időm sem lett volna rá. És legalább átgondolhattam mit akarok mondani. – De minden olyan gyorsan történt azt hittem Tanya-ék csak sima baráti látogatásra jönnek, és a végén kiderült, hogy nekik is szükségük van támaszra, segítségre egyszerűen nem tudtam elszabadulni, és nem tudom mit is hittem… - sütötte le a szemeit.

Mosolyogva guggoltam le a széke mellé, tenyerem az Ő kezére simítva.

- Semmi baj, Edward! –mondtam – Sejtettem, hogy neked nem megfelelő és igazándiból nekem sem volt túl sok időm Chloe miatt. Alex csak rám számíthat.

- Hogy viseli? – suttogta, majd óvatosan meg érintette a hajam.

- Szörnyen! – suttogtam – Ha nem tudnám, hogy lehetetlen teljes meggyőződéssel állítanám, hogy megőrült. Néha elbambul és olyan, mintha látná Őt.- rázott ki a hideg – Persze Ő próbál úgy tenni, mintha ilyenkor nem lenne semmi, de én észre veszem és ijesztő!Olyan, mintha nem is lenne önmaga. –mély levegőt vettem, hogy meg bírjak nyugodni. Komolyan nem sírtam egész életemben ennyit, mint ez alatt az egy hét alatt.

- Nyugalom! – suttogta lágy hangon, majd az ölébe húzott a földről és állát a fejemre támasztotta – Láttam a gondolatait és valóban látta a lányt de ezek csak amolyan víziók. - simogatta a hátam megnyugtatóan – Ez mondhatni egy természetes reakció ilyen helyzetben. Úgy gondolom megfogjuk találni Chloe-t főleg így tizennégyen – esélyük sincs az elrablóknak.

- Remélem, hogy neked van igazad! – motyogtam mélyen beszívva a belőle áradó napfény illatot.

Pár percig csak ültünk egymást ölelve a széken, de a csendes idillt –megint- Edward telefonjának csörgése zavarta meg.

- Mond! – morogta

- Örülnénk, ha nem rád kéne várni már egy órája. – jött egy duzzogós hang a telefonból – Elhiszem, hogy ”jaj de jó” most minden, de vadászni szeretnénk menni és Alice azt mondta neked is jönnöd kell. Em már amúgy is megőrjít, mert idézem: „Most kit fogok szekálni a gondolataimmal Belláról?” na szóval nekem ezt hajtja már 10 perce. És éppen unaloműzés céljából egy vázát dobálgat… nem mellesleg Esme egyik kedvencét. Örülnék, ha befejeznéd amit éppen csinálsz és haza jönnél. Köszönöm!- azzal lecsapta a telefont.

- Húha! – motyogtam fel állva az öléből- Roslaie mindig ilyen… öhm célra törő?

Felkuncogott a minősítésen, majd egy arcomra adott puszi után felemelkedett a székből.

- Hát igen végül is mondhatjuk így is. Viszont nagyon hűséges és tud kedves is lenni. Nem volt könnyű élete bár nem hiszem, hogy főleg ezért lenne ilyen… kissé beképzelt.

Egészen a bejárati ajtóig kísértem, ahol Alex-et is megláttam, amint a lépcsőn sétál felfelé.

- Jó vadászatot! – mosolyogtam rá, mire ő lehajolt és óvatosan megcsókolt.

Lehunyt szemekkel húzódott hátra végül, majd egy „Szia” után kisétált az ajtón.

Egy mély levegő után felsétáltam Alex-hez, mivel szerettem volna gyakorolni egy kicsit, de az ajtaja előtt megtorpantam egy pillanatra.

- Nyugodtan gyere be hugi! – jött a halk hangja az ajtó mögül.

Az szobába lépve az ágyon fekvő Alex-hez sétáltam, majd egy percnyi habozás nélkül arrébb lökdöstem, hogy mellé tudjak kucorodni. Igaz, hogy mehettem volna a másik oldalára is, de tudtam hogy az Chloe helye.

- Bocsi, hogy olyan bunkó voltam veled mióta… - lassan fújta ki a levegőt a tüdejéből

- Semmi baj Alex! Majd Chloe elintéz, amiért bunkó voltál. – próbáltam meg felvidítani.

- Bármit meg adnék csak vissza kapjam Őt! – suttogta meg markolva a kezem – Vagy, ha legalább tudnám, hogy boldog és jól van de így… Egyszerűen nem tudom elengedni.

- Ne félj megtaláljuk, és vannak akik segítsenek. - bíztattam

- Éhes vagyok. –motyogta pár perc csend után

Mosolyogva könyököltem fel, hogy láthassam az arcát.

- Mire?

- Mindegy, de nem akarok elmenni innen. Hátha mégis…

- Semmi baj! Megoldom! Majd hozok enni, jó? –pattantam el az ágyról – Sietek!

- Köszi Bella!

Minden gyorsaságom bele adva futottam a vér hívogató illata után, míg egy kisebb szarvas csordába nem ütköztem.

Kinéztem a két legnagyobb hímet, majd miután mindkettőnek eltörtem a nyakát a lábuknál fogva vonszoltam vissza a házunkhoz.

Alex-et az ablakban állva pillantottam meg, de nem engem figyelt, ahogy először sejtettem.

Egy szőke, hosszú hajú, csupa piszok vámpír lány sétált felénk.

Csak egy másodperc kellett, hogy felismerjem: Chloe hazajött.

6. fejezet

Ez nincs lebétázva. :$ Szóval bocsi az elírásokért a blog gyönyörűségéért, pedig ezer csók Bogyinak! ^^
Imádlak béb ;)
És Nikkinek meg üzenem, hogy ne sírjon utánam, mert ma végre felmászok msnre! :]
Ja és még annyi, hogy köszönöm a komit Taminak. :)))

Annyira szerettem volna megkérdezni Edwardtól, hogy jól van-e? Oda akartam menni, hogy megnézzem esett-e valami baja. (bár tudtam hogy vámpír, de akkor is féltettem) Ehelyett csak álltam Alex mellett, mint egy bábú, és próbáltam visszafogni, hogy végre megnyugodjon. És ráadásul még ez sem akart sikerülni.

Végül én és Carlisle elintéztük, hogy viszonylag nyugodtabban tudjuk meg beszélni a dolgokat. Hiszen képtelenség volt, hogy Emmett (vagy bármely más Cullen) elrabolnák Chloe-t.

Miközben Alex a történteket mesélte, folyamatosan éreztem magamon Edward pillantását, de túlságosan féltem rá nézni.

És Alex még nem is tudja, hogy mi történt köztem, és Edward között. Istenem!

- Én nem nyúltam a menyasszonyodhoz! Egésznap itthon voltam, de természetesen ezt nem tudom bizonyítani, mivel gondolom nem bíznál meg egy családtagomban sem. –dörmögte Emmett.

- Akkor miért van tele az illatoddal a szobánk? – úgy tűnt Alex kezdi feladni a vádaskodást vagy csak éppen tenni akart valamit… akármit.

- Nem tudom. De hiányzik pár holmim, szóval lehet valaki direkt lopta el néhány ruhám, hogy ezzel a gyanú ránk terelődjön.

- Nem akarok goromba lenni, de… nem lehet hogy Chloe önszántából ment el? – nézett ránk, együtt érzősen Esme.

Még csak levegőt sem mertem venni. Ha ez igaz, akkor Alex összeomlik hiszen neki Chloe jelent mindent.

- Még is miért tette volna? – szorította össze az álkapcsát bátyám.

- Nem nekünk kell tudnunk erre a választ!- most szólalt meg először Rosalie - Bizonyára nem érezte jól magát veletek. A ti rokonotok, és mivel már bebizonyosodott a férjem ártatlansága ideje lenne mennetek. Vendégeket várunk ezen felül, a mi házunk nem egy stratégiai központ.

- Rosalie!- szólt rá figyelmeztetően Carlisle.

- Ne, hagyd csak igaza van! – motyogtam

- Nem dehogy! Szívesen segítünk, és egyáltalán nem zavartok! – mosolygott még mindig.

- Igazán köszönünk mindent, de nekünk is mennünk kell, és már így is feltartottunk titeket. - azzal karon ragadva Alexet oda intettem nekik, majd gyorsan hátat fordítva iszkoltam ki.

Tudom hogy nevetséges volt a viselkedésem, de annyival másképp kellett volna történnie ennek a napnak! Erre tessék először lefekszem Edward-al, aztán Chloe eltűnik, én pedig kirepítem Edwardot egy ablakon. Lehet mondanom kellett volna neki valamit, de hát azt mondta majd keres…

Bár azóta nem is egy dolog változott meg, de mégis én kedvelem őt és nem akarom, hogy csak egy egyszeri alkalom legyen ami köztünk történt. És amennyire sikerült pár óra alatt meg ismernem, Ő sem tűnt nagy csajozó gépnek. És azt mondta amúgy is, hogy szeretné elmélyíteni a kapcsolatunk. Most viszont a legjobb lenne ha Chloe-ra koncentrálnék.

Alex-ék hálószobájában álltunk eléggé megdöbbentett, hogy a szoba egy része kész romhalmaz lett mivel köztudott volt Chloe-ról, hogy nem bírta elviselni ha nem volt minden tökéletes.

Most viszont az ágy feletti polc darabjaira törve hevert mindenfelé, és néhány rongy darab is volt a padlón.

- Ez itt Cullen-é. – mondta Alex de nem voltam biztos benne, hogy hozzám beszél-e, vagy csak leellenőrzi magát. – Nem érzek semmi nyomot, de… talán te esetleg jobban értesz az ilyesmikhez vagy nem tudom. Együtt talán megtaláljuk.

- Nem lesz semmi baj Alex! Megtaláljuk Őt, és minden olyan lesz mint rég. Ne félj!

Pár percig csak kerestük a nem létező nyomokat, amik aztán át csaptak órákba.

Körül futottuk a házat, aztán egyre nagyobb körben kezdtünk el keresgélni, de semmit nem találtunk.

Már egy hete kerestük mikor kezdett bennem felmerülni a kétely, hogy valaha látjuk még Chloe-t, de persze eszem ágában sem volt közölni ezt Alex-el.

És már egy hete nem láttam Edwardot sem…

Kezdtem kételkedni szava hihetőségében Alexet pedig nem volt szívem itt hagyni, hogy esetleg én látogassam meg. A bátyám kezdett teljesen összeomlani, amit én egyre nagyobb aggodalommal figyeltem.

Most is az ágyán feküdt szorosan lehunyt szemekkel, Chloe egyik pólóját szorítva magához és annyira elveszettnek, gyámoltalannak tűnt, hogy már a sírás kerülgetett.

Nem hittem volna hogyha egyszer Chloe elmegy ilyen lesz az életünk. Sivár és élettelen.

- Gyere Alex. – suttogtam remegő hangon.

- Nem akarok. –suttogta, és még erősebben markolta a szövetet.

- Kérlek szépen Alex.

- Nem!

- Ne csináld ezt kérlek! – már alig bírtam beszélni a visszafojtott sírástól. - Nekem is hiányzik, de nem halhatunk meg. Ennünk kell már egy hete nem ettél semmit. Könyörgök csak értem! Nem hagyhatsz el te is. – És a számomra is megdöbbentő az volt, hogy igazat beszéltem, mert hiába nem ápoltunk szoros kapcsolatot, mégis úgy éreztem nélküle már nem is vagyunk egy család.

- Téged nem hagyott el senki. Nem vagyok éhes, és ha csak nem Chloe-t hozod magaddal nem akarlak látni. - rám nézett de olyan tekintettel, mintha nem is látna semmit. Mintha ott sem lennék.

Lehunytam a szemem és lefutva a kanapéra vetettem magam és magamhoz szorítva az egyik díszpárnát fojtottam vissza a keserves zokogásom. Gyűlöltem mindjüket. Edwardot, mert cserben hagyott és kihasznált, Chloe-t, mert eltűnt és Alexet, mert megtagadott engem és, a segítségemet is.

Nem tudom meddig feküdtem ott, de az ajtó nyitódására eszméltem fel.

Valaki hirtelen megérintette a vállam, majd miután megláttam ki is volt az a tüdőmben akadt a levegő. Ő csak elmosolyodott majd, mindketten meghallottuk az emeltről hallatszódó dühös pusztítást, mire csak összerezzent lehunyta a szemeit, majd kecsesen felpattanva felsétált az emeletre.

Halkan kopogtatott Alex ajtaján, majd mikor a bent lévő egy másodperc alatt eldöntötte, hogy nem az Ő szeretett Chloeja az, neki vágott valamit az ajtónak. Hangját illetően egy asztali lámpára tippeltem volna.

Halkan a lépcsőfordulóhoz osontam, hogy megnézhessem kell-e segítség.

- Tudom hogy csalódott vagy, és szó szerint átérzem amit te! – suttogta Jasper.

Nem láttam sok értelmét a próbálkozásának, de azért kedves volt tőle. És hátha segít Alexnek átvészelnie Chloe elvesztését.

- Szeretném ha lejönnél, mert lenne egy ajánlatunk nektek. És hidd el ez téged is érdekelne, szóval most segítek abban, hogy összeszedd magad és aztán…

- Teljesen jól vagyok! – förmedt rá, majd kitrappolt a szobából, és lezuttyant mellém a kanapéra.

- És a többiek? Vagy ez a húgom ötlete volt, mert akkor, inkább vissza mennék a szobánkba.

- A családom többi tagja, és páran a vendégeink közül is segítenek. Mivel úgy tűnik huzamosabb ideig fogunk együtt élni, így nem árt ha segítjük egymást. Ezt majd az apám bővebben kifogja fejteni én csak előre jöttem hátha tudok segíteni. –a tekintete rám vándorolt- a húgodnak például úgy tűnik, nem árt pár nyugalmasabb perc.

- Igazán hálásak vagyunk nektek, amiért ennyi mindent tesztek értünk, és persze ha ne adj isten nektek is szükségetek lesz, majd segítségre ránk számíthattok.

- Mint már mondtam mind átérezzük a fájdalmat, és aggódást amit rokonotok eltűnése miatt éreztek. Örömmel segítünk. – mosolygott ránk, majd végszóra meg is érkeztek a többiek.

A tekintetemmel rögtön az Ő arcát kerestem, és mikor a sor végén megláttam egyszerre töltött el földön túli nyugalom, és egy fajta ijedtség komor és még vámpírokéhoz mérten is, fehérebb arcát látva.

Nem tudtam mi történt, és már megint bennem volt a szinte leküzdhetetlen vágy, hogy végre oda mennyek és meg vigasztaljam, vagy csak meg kérdezzem mi a baja. Már éppen fel akartam állni a kanapéról, mikor egy szőke hajú nő ment oda hozzá és fogta meg a kezét.

Döbbenten kerekedtek el a szemeim, de mielőtt még észre vehették volna, hogy őket bámulom gyorsan a padlóra fordítottam a tekintetem. Ezt nem hiszem el!

- Remélem Jasper elmondta, milyen szándékkal jöttünk hozzátok! – kezdte Carlisle mire egy mély levegő után felnéztem rá és bólintottam. – Ők itt a már említett vendégeink: Irina, Kate, Tanya és Eleazar.

- Mind szívesen segítünk az eltűnt rokonotok megtalálásában. – vette át a szót Tanya. – Edward-ék említették mi történt, és hidd el tudjuk, milyen mikor elveszítünk egy hozzánk közel állót. – nézett Alex-re együtt érzően.

- Köszönjük, hogy segítetek! – mondtam és álarcom mögé bújva, melegen mosolyogtam rá a szőke vámpírra.

- Igazán nincs mit. Úgy gondoltuk, hogy nincs szükség az egész családra, így Rosalie, Esme és Carmen (aki Eleazar társa) otthon maradtak. Ha szükség lesz rájuk, azonnal segíteni fognak természetesen. – kedvesnek tűnt, és biztos voltam benne ha nem lenne olyan illetlenül közel Edwrad-hoz még kedvelném is, vagy legalább nem akarnám az arcát közelebbi ismertségbe hozni a betonnal.

- Mivel Jasper a legjobb stratéga a családunkban, úgy gondoltam innentől átveszi ő az irányítást ha nem bánjátok. – Alex-re néztem, mert úgy gondoltam az Ő dolga lenne megszervezni az egészet, vagy legalábbis nem csak ülnie kéne egy rongyot szorongatva. Biztos voltam benne, ha az én életem szerelme tűnt volna el nyomtalanul, nem hagynám másra a szervezgetést, hanem váll szélességgel kivenném az akcióból a részem.

De Ő csak ült továbbra is, mintha nem is köztünk lenne.

- Alex!- még mindig csak ült. Egy mély nyugtató levegő vétel után kinyitottam a szemeim és beleegyezően bólintottam.

- Öhm talán megfelelőbb lenne egy ilyen tanácskozás féléhez, ha leülnénk az ebédlőbe. – motyogtam és bátortalan pillantásokkal méregettem Alex-et, hogy segítsen már kimászni ebből valahogy, mire Ő egy pillanatra rám nézett megrázta a fejét, majd fel állva mellőlem az ebédlőnk felé intett vendégeinknek, majd meg fogva a kezem húzott maga után.

Az asztalfőn foglalt helyet, de előtte még maga mellett udvariasan kihúzta nekem a széket, és Ő csak aztán ült le miután a szobában lévő összes nő helyet foglalt. Igazi úriember volt világéletében.

- Kezdhetnénk azzal, hogy össze szedjük azokat a helyeket, ahol eddig kerestétek Őt. Aztán elmondhatnátok vannak-e barátai, vagy valami olyan hely ami kötődik hozzá, vagy éppen régóta vágyódott elmenni oda.

- Már egészen Seatelig kerestük. Mindent átfésültünk a környéken. Nem tudunk senkiről, akit ismert volna, és barátai sincsenek. Mindig szeretett volna egy szigetet, de van egy barátom akinek vannak kapcsolatai szerte a világon, és mostanában senki nem vásárolt ilyeneket. És kétlem, hogy nélkülem elment volna bármiféle üzenet nélkül. Semmilyen változást nem vettem észre rajta. Ellenségei sincsenek, az erejéről pedig szinte senki sem tud.

És ez így ment hosszú órákig. Jasper próbálta megdönteni Alex Chloe-ba vetett hitét Alex pedig újra, és újra, elmondta ugyanazt: Chloe sosem hagyná el a családját!

Én minél kevesebbszer próbáltam Edwrad-ra és Tanya- ra nézni, mert az rendszerint azzal járt, hogy vissza kellett magamat fognom és meg kellett győznöm magam, arról miszerint Tanya csak jót akar és az igazán nem az Ő hibája, hogy neki is tetszik Edwrad. Csakhogy, míg én vissza fogtam magam Tanya koránt sem volt ilyen. Mindig úgy helyezkedett, hogy mélyen dekoltált felsőjébe, jó rá látása legyen a mellette ülő Edwrad-nak bár az Ő tekintete soha nem tévedt felé. Sokáig elemeztem arcának vonásait. Ha valamiben elakadt folyton a haját túrta, és nekem ezektől az ösztönös apró reakcióktól, majd elborult az agyam. Hisz nem olyan régen az a kéz, ami most az asztalt simogatta engem cirógatott, és Én túrtam bele dús bronzvörös hajába. Viszont Tanja csak nem adta fel, és apró érintései tettek, még feszültebbé úgy tűnt Edward ezeket észre sem veszi én viszont mindet láttam és ez szörnyű volt.

Mikor keze hirtelen Edwrad combjára tévedt idegességemben rácsaptam az asztalra.

Hirtelen minden szem rám szegeződött, mire én torok köszörülve kértem elnézést és siettem ki a házból.

Ezt már nem bírom elhinni. Most jönne csak igazán jól Chloe pár tanácsa, hogyan győzhetnék egy olyan lánnyal szemben, aki sokkal merészebb és minden bizonnyal jobban is ismeri a kiválasztottamat mint én.

Gondoltam, majd a fűben meg jön az annyira várt isteni sugallat ezért fogtam magam, és törökülésben leültem a teraszunk előtti pázsitra.

A fű illata (xD) betöltötte a tüdőm, és mély lélegzeteket véve nyugtattam magam, miközben a fűszálakat tépkedtem magam körül.

Egy hitelen ötlettől vezérelve kezdtem dúdolni a kis dalocskát, ami folyton az Edwrad-al való első találkozásunk emlékét jutatta eszembe. Szerettem volna nem nagyon bele élni magam abba, hogy Edward majd mindjárt kijön az ajtón ott hagyva ezzel a gyűlést és a kedves kis látogatójukat. De a hangsúly a volna szócskán van. Mert, hogy nem jött ki. Legszívesebben aludtam volna egy nagyot, mert halovány emberi emlékeim közül ez maradt meg talán a legtisztábban. Annyiszor vágytam rá. A megváltást hozó álmokra, mikor az ember csak pihen nem gondolkozik semmin. De az embereknek ritkán válnak be a vágyai főleg, ha az illető egy vámpírnak.

Időközben az eső is rázendített, így egy azt képzelhettem, hogy nem csak magamban sírok hanem úgy igazán könnyezve is. A kis esőcseppek végig szaladtak az arcomon és ennél, csodásabb képzelgésem aligha lehetett volna, én mégsem elégedtem meg ennyivel. Magam mellé képzeltem Edwardot, amint a mellkasára húz és mosolyogva dúdolgat. Csak nekem.

Viszont ekkor halk léptekre lettem figyelmes, amik kiszakítottak gyönyörű álmomból.

ÉN IS IMÁDLAK BABYYYYYYYYY :D TE TÖKÉLETESSÉG LESZEL A BT-M???? xDDDDDDDD

És ajánlom, hogy kontárkodj, mert ezért tartalak :P (L)