7. fejezet

BÉTA KERESTETIK...
A komi határ pedig 4 darab mivel Tamin kívül senki sem ír. Tami neked üzenem hogy oldalt kint van a mail címem, kérlek küld el milyen meglepetés fejezetet szeretnél! :) Bármiről szólhat, bárkik lehetnek a szereplők. Puszi

- Szia! – mosolygott rám – Nem jössz be? A ruhád is teljesen elázott. Vagy te szereted az esőt?

- Igen! Ilyenkor elhomályosul minden és azt képzelem le tudja mosni a bűnöket rólam. – motyogtam, majd felém nyújtott kezét, megfogva hagytam, hogy felhúzzon a földről.

- Jasper is szereti az esőt. – motyogta, miközben gyorsabb tempóra váltva elindult a ház felé. – És láttam, hogy remek barátok lesztek ám. – mosolygott rám majd, mintha egy fajta homály telepedett volna a szemeire táncolt tovább és közben halkan kuncogott.

- Alice, miért nem látod Chloe-t? – kérdeztem halkan, mikor már a száraz előtérben ácsorgott mellettem megvárva, míg leveszem a sáros cipőim.

- Nem tudom. – szontyolodott el – Mindent, és mindenkit látok csak Őt nem. - dühösen fújt egyet. – Nem hiszem, hogy az erejéhez köthető, mivel ez idáig mindent láttam vele kapcsolatban, de mióta te és Edward… nos találkoztatok – halkan felnyögtem kínomban, mire megint felnevetett - Ugyan már Bella! – legyintett – Ez az élet rendje és, mivel látom mit szeretnél így kérdésedre a válaszom: Minden rendben lesz, csak légy türelemmel.

- Nem tudom mit higgyek… annyi minden történt és most a legfontosabb feladatom a bátyámnak támaszt nyújtani. Annyival könnyebb lenne, ha el sem tűnik Chloe. – hajtottam le a fejem- Talán minden másként alakul és én meg…

- Nyugalom Bella én itt vagyok, és hidd el nekem, hogy rendbe tesszük a dolgokat! – ölelt át vigasztalóan.

- Remélem igazad van. –motyogtam a hajába.

- Nekem mindig igazam van. - kuncogott – A bátyámmal csak egy baj van. Önutálatban Ő a legjobb és végtelenül régimódi (bár erről kezd leszokni hála az égnek). A lényeg, hogy Edward nem egy könnyű eset! – hirtelen fordult szembe velem és összehúzott szemekkel nézett rám. – Ha nem vagy elég erős, és kitartó akkor valóban bajban vagy. Hozzá erős nő illik legyen saját véleményed, és általában nem árt ha makacs vagy. Te pont ilyen vagy Bella és, ha még egy picit határozottabb leszel, biztos vagyok benne, hogy jó pár szász évig együtt lesztek még. – mosolygott

Csak pislogtam és próbáltam elraktározni Alice tanácsait, hogy Edward velem maradjon, és engem akarjon örökre.

Kézen foga húzott vissza a többiekhez, majd leültetett a székembe, hogy aztán finom rúgásokkal eltávolította mellőlem Emmett-et.

Edward érdeklődve vizslatta az arcom én viszont több figyelemre méltattam egy rést az asztalon mint, hogy ránézzek. Igen tudom… nevetséges.

Alice egy jól irányzott rúgással betalálta a bokám, mire halkan felszisszentem, amit Emmett halk kuncogással jutalmazott.

Fészkelődtem picit a széken, majd óvatosan rá mosolyogtam Edwardra.

Először csak nézett rám, mint az a bizonyos borjú, majd lassan ő is elmosolyodott.

- Azt hiszem így rendben lesz. – szakított ki az Edwradal való „szemezés”-ből Jasper hangja. - Most haza megyünk vadászunk. Nem tudom… - töprengett el egy pillanatra, majd Edward-ra nézett.

A végén kezdett vicces lenni, hogy Jasper már vagy egy perce bámulja Edwrad-ot és csak az arcán lehetett látni, hogy egyre dühösebb, és értetlenebb.

Nem bírtam ki, hogy ne szakadjon ki belőlem egy halk kuncogás. Erre Edwrad, mintha valami kábulatból ébredt, volna pislogott párat, majd rólam villámgyorsan Jasper felé kapta fejét. Zavartan a hajába túrt, majd megköszörülte a torkát és csak bólintott egyet felé.

- Remek! Akkor, majd holnap találkozunk sietni fogunk, és mind segítünk majd.

- Nagyon hálásak vagyunk! – mondta Alex, majd fel állt, hogy ki tudja kísérni Őket.

- Semmiség! Örömmel segítünk reméljük eredménye lesz a keresésünk. – veregette vigasztalóan vállon Charlisle.

Alex-szel a sarkukban sétáltak ki a szobából csak Én, Edward és Tanya maradtunk ott. A csend pedig kezdett egyre kínosabb lenni.

- Meg várnál kint Tanya? – kérdezte halk hangon.

- Öhm… persze!

Halk léptekkel kisietett a többiek után mire én Edwardra néztem.

- Sajnálom, hogy nem találkoztunk és nem bírtam eljönni hozzád. –mondta – El tudom képzelni mit gondolsz most rólam, de nem szeretném, hogy egy percre is komolyan azt hidd csak ki akartalak használni. - közbe akartam a vágni, hogy megnyugtassam, de olyan gyorsan beszélt időm sem lett volna rá. És legalább átgondolhattam mit akarok mondani. – De minden olyan gyorsan történt azt hittem Tanya-ék csak sima baráti látogatásra jönnek, és a végén kiderült, hogy nekik is szükségük van támaszra, segítségre egyszerűen nem tudtam elszabadulni, és nem tudom mit is hittem… - sütötte le a szemeit.

Mosolyogva guggoltam le a széke mellé, tenyerem az Ő kezére simítva.

- Semmi baj, Edward! –mondtam – Sejtettem, hogy neked nem megfelelő és igazándiból nekem sem volt túl sok időm Chloe miatt. Alex csak rám számíthat.

- Hogy viseli? – suttogta, majd óvatosan meg érintette a hajam.

- Szörnyen! – suttogtam – Ha nem tudnám, hogy lehetetlen teljes meggyőződéssel állítanám, hogy megőrült. Néha elbambul és olyan, mintha látná Őt.- rázott ki a hideg – Persze Ő próbál úgy tenni, mintha ilyenkor nem lenne semmi, de én észre veszem és ijesztő!Olyan, mintha nem is lenne önmaga. –mély levegőt vettem, hogy meg bírjak nyugodni. Komolyan nem sírtam egész életemben ennyit, mint ez alatt az egy hét alatt.

- Nyugalom! – suttogta lágy hangon, majd az ölébe húzott a földről és állát a fejemre támasztotta – Láttam a gondolatait és valóban látta a lányt de ezek csak amolyan víziók. - simogatta a hátam megnyugtatóan – Ez mondhatni egy természetes reakció ilyen helyzetben. Úgy gondolom megfogjuk találni Chloe-t főleg így tizennégyen – esélyük sincs az elrablóknak.

- Remélem, hogy neked van igazad! – motyogtam mélyen beszívva a belőle áradó napfény illatot.

Pár percig csak ültünk egymást ölelve a széken, de a csendes idillt –megint- Edward telefonjának csörgése zavarta meg.

- Mond! – morogta

- Örülnénk, ha nem rád kéne várni már egy órája. – jött egy duzzogós hang a telefonból – Elhiszem, hogy ”jaj de jó” most minden, de vadászni szeretnénk menni és Alice azt mondta neked is jönnöd kell. Em már amúgy is megőrjít, mert idézem: „Most kit fogok szekálni a gondolataimmal Belláról?” na szóval nekem ezt hajtja már 10 perce. És éppen unaloműzés céljából egy vázát dobálgat… nem mellesleg Esme egyik kedvencét. Örülnék, ha befejeznéd amit éppen csinálsz és haza jönnél. Köszönöm!- azzal lecsapta a telefont.

- Húha! – motyogtam fel állva az öléből- Roslaie mindig ilyen… öhm célra törő?

Felkuncogott a minősítésen, majd egy arcomra adott puszi után felemelkedett a székből.

- Hát igen végül is mondhatjuk így is. Viszont nagyon hűséges és tud kedves is lenni. Nem volt könnyű élete bár nem hiszem, hogy főleg ezért lenne ilyen… kissé beképzelt.

Egészen a bejárati ajtóig kísértem, ahol Alex-et is megláttam, amint a lépcsőn sétál felfelé.

- Jó vadászatot! – mosolyogtam rá, mire ő lehajolt és óvatosan megcsókolt.

Lehunyt szemekkel húzódott hátra végül, majd egy „Szia” után kisétált az ajtón.

Egy mély levegő után felsétáltam Alex-hez, mivel szerettem volna gyakorolni egy kicsit, de az ajtaja előtt megtorpantam egy pillanatra.

- Nyugodtan gyere be hugi! – jött a halk hangja az ajtó mögül.

Az szobába lépve az ágyon fekvő Alex-hez sétáltam, majd egy percnyi habozás nélkül arrébb lökdöstem, hogy mellé tudjak kucorodni. Igaz, hogy mehettem volna a másik oldalára is, de tudtam hogy az Chloe helye.

- Bocsi, hogy olyan bunkó voltam veled mióta… - lassan fújta ki a levegőt a tüdejéből

- Semmi baj Alex! Majd Chloe elintéz, amiért bunkó voltál. – próbáltam meg felvidítani.

- Bármit meg adnék csak vissza kapjam Őt! – suttogta meg markolva a kezem – Vagy, ha legalább tudnám, hogy boldog és jól van de így… Egyszerűen nem tudom elengedni.

- Ne félj megtaláljuk, és vannak akik segítsenek. - bíztattam

- Éhes vagyok. –motyogta pár perc csend után

Mosolyogva könyököltem fel, hogy láthassam az arcát.

- Mire?

- Mindegy, de nem akarok elmenni innen. Hátha mégis…

- Semmi baj! Megoldom! Majd hozok enni, jó? –pattantam el az ágyról – Sietek!

- Köszi Bella!

Minden gyorsaságom bele adva futottam a vér hívogató illata után, míg egy kisebb szarvas csordába nem ütköztem.

Kinéztem a két legnagyobb hímet, majd miután mindkettőnek eltörtem a nyakát a lábuknál fogva vonszoltam vissza a házunkhoz.

Alex-et az ablakban állva pillantottam meg, de nem engem figyelt, ahogy először sejtettem.

Egy szőke, hosszú hajú, csupa piszok vámpír lány sétált felénk.

Csak egy másodperc kellett, hogy felismerjem: Chloe hazajött.