16. fejezet

Sziasztok!
Igen visszatértem... vagy mi. A lényeg, hogy nem láttam elég érdeklődést a folytatáshoz, és most sok minden változás következett be az életemben ami elvonta a fegyelmem a blogolásról.
Sajnálom annak a két embernek aki írt kommentet, de nem kapott fejezetet!

Remélem örültök, hogy hoztam az újat, várom a visszajelzéseket! :)
Puszi, jó olvasást!

- Énekelhetnénk valami dalt! – vigyorgott rám

- Mint azokban a csöpögős családi filmekben? – nevettem rá, mire kacsintva elkezdte énekelni Frank Sinatra: Singing in the rain című számát.

Megkerestem Alex egyik könyvét a kesztyűtartóban, majd a mögé bújva próbáltam visszatartani, a kitörni kívánkozó nevetésem.
Szerencsére a számnak nem sokára vége lett, így nem kellett tovább hallgatnom Alex előadását.
Már nem mintha nem lett volna eszméletlenül csodás hangja, de Alex személyiségéhez annyira passzolt ez a dal, mintha Chloe rákezdett volna az „Én kicsi pónim”- ra.

- Na, jó voltam?

- Oh, igen, abszolút a pályán lenne a helyed, és teljesen bele tudtam élni magam abba, ahogy egy boldog család ezt vidáman énekli! – a mondat végére már félig lecsúszva az ülésről annyira nevettem.

- Kac-kac kukac! – borzolta össze a hajam egy könnyed mozdulattal, mire még nagyobb röhögésben törtem ki.

- Te nem vagy normális! – lihegtem pár perc múlva, mikor végre le tudtam csillapodni.

- Igen, igen én is szeretlek téged, húgi! – kacsintott rám

- Érzed ezt? – szaglászott a levegőbe fintorogva, mikor elhagytuk az „Üdvözöljük Forksban” táblát

- Mit is? – én is mély levegőt vettem, de semmit nem éreztem az autóillatosító vanília illatán kívül.

- Olyan állott a levegő hogy muszáj lehúznom kicsit az ablakot- vigyorgott rám, és mielőtt megállíthattam volna egy pillanat alatt lehúzta az ablakom, így az összes hajam az arcomba csapódott a menet széltől.

Nevetve vezetett tovább miközben – gondolom azt figyelte hogyan próbálok kiszabadulni a hajszálaim fogságából.

- Ne már Alex, nem látok semmit! – pufogtam, majd addig kaparásztam, míg meg nem találtam a megfelelő gombot. – Gratulálok-, húzgáltam ki a számból a bekapott hajszálakat- Úgy viselkedsz ilyenkor, mint valami tizenöt éves tinédzser, miközben már több vagy ötvennél is. – morogtam és a tükörben próbáltam úgy, ahogy rendbe szedni magam- teljesen sikertelenül.

- Ejj, Bella nagyon ziláltan nézel ki- cicceget olyan csúnyán nézve rám, mintha valóban valami rosszat tettem volna – hát mit fogok én majd mondani Edwardnak, ha így meglát? – a szája sarkában bújó huncut mosolyát nem tudta elrejteni.

- Haha! – fúrtam a bordái közé az ujjam, majd mikor leállította az autót vigyorogva a füléhez hajoltam, hogy elvehessem a kedvét a további szurkálódásoktól – Nekem a te helyedben nem lenne ekkora a szám, ha nem merném megkérni a kedvesem kezét. – kacsintottam rá, majd gyorsan besiettem a házba.

Oda köszöntem Chloenak, majd siettem is tovább, hogy felvehessek valami kényelmesebb otthoni szerelést.

Miután gyorsan átöltöztem azonnal tárcsáztam Edward számát, aki meg ígérte, hogy pár perc múlva itt lesz.

A hajamat összekötöttem, majd lerobogtam a nappaliba, hogy ott tudjak rá várni.

Sokkal vidámabban álltam hozzá az egészhez most, hogy végre elmondtam Alexnek, ami bánt.

- Kicsim nem hoznád ide nekem a telefonomat? – mosolygott rá Chlora, mire ő összeráncolt homlokkal fürkészte Alex arcát, majd végül egy apró bólintás után, felsétált az emeletre.

Alex egy pillanat alatt mellettem termett, és gyorsan a zsebembe csúsztatott egy cetlit.

- Jobban vagy, Bells? - mosolygott rám és a szemeiből aggódást, és idegességet tudtam kiolvasni.

- Igen, köszönöm! – mosolyogtam rá zavartan, majd a lépcső felé kaptam a fejem, ahonnan Chloe sétált lefelé.

- Tessék. –mosolygott Alexre, majd lábujjhegyre ágaskodva kért egy csókot, amit természetesen bátyám nem habozott megadni neki. – Milyen volt a mozi? – kérdezte mosolyogva, majd mellém ült a kanapéra, és a legártatlanabb mosolyával nézett Alexre.

- Alex hozta a formáját. – vigyorogtam az említettre, aki erre kinyújtotta ráma nyelvét.

- Hm, akkor biztosan jól szórakoztatok.

- Igen jó volt végre egy kicsit kikapcsolni. – bólogatott serényen Alex, majd elsétált a falig és vissza. – Te jól érezted magad a lányokkal? – egyre nagyobb lett a hiányom Edward iránt, így a türelmetlenségem is csak nőtt.

- Ó, igen vettem pár dolgot, majd megmutatom később. – mosolygott rá

- Biztosan gyönyörű lesz. – motyogta, majd tovább fojtatta a fel-alá járkálást.

Chloe kérdő pillantására, csak megrántottam a vállam, amolyan „Tudod, hogy zakkant” nézéssel.

- Képzeljétek… - kezdte, de képtelen voltam tovább rá figyelni, mert meg pillantottam Edwardot amint épp kilép a fák közül.

- Bocs – vetettem gyorsan, majd már kint is voltam, hogy egytized másodperc múlva már Edward erős ölelésében lehessek. – Annyira… nagyon… hiányoztál – motyogtam minden szó után egy csókot nyomva az ajkaira.

Kuncogva fogadta kitörő lelkesedésem, majd a szám után kapott, hogy végre rendesen meg tudjon csókolni. Vigyorogva vált el tőlem, majd eltolt magától, de még mielőtt hangot adhattam volna nem tetszésemnek, elém állt, és a hátára kapva cipelt be a házba. Boldogan mosolyogva támasztottam az államat vállára, és egyik kezemmel a nyakába kapaszkodtam, míg másikkal a mellkasát simogattam.

- Sziasztok! – mosolygott Alex-ékre, majd finoman megrázkódott az elfojtott nevetéstől, amit nem igazán tudtam hova tenni, bár köze lehetett Alex gondolataihoz – Milyen volt a napotok? – kérdezte miután lepottyantott magáról a kanapéra, és mellém ülve összefonta az ujjainkat.

Vártam egy percet, hogy Alex szólaljon meg, de úgy tűnt őt most teljesen lefoglalja a „tökéletes alkalom” fejben való újra tervezése.

- Jó volt! – motyogtam, miközben teljesen elmerültem Edward kezével való játékomban. Már eszméletlenül hiányzott!

- Bella bénázott egy sort, mint mindig. – vigyorgott Alex, bár miután hozzávágtam egy párnát próbálta visszafojtani több-kevesebb sikerrel.

- Örülök, hogy jól szórakoztatok, de ha nem haragszotok, most el kell rabolnom Bellát- nézett rájuk bocsánat kérően, mire kapott egy hálás pillantást Alextől. – Sziasztok! – mosolygott rájuk, majd mikor már az ajtót nyitotta előttem, még megszólalt: - Ígérem!

- Mit ígértél meg? – kérdeztem, mikor eltűntünk a fák takarásában-, Mert ha azt hogy sietünk, akkor sajnos meg kell szegned az ígéreted Edward!- vigyorogtam

Felnevetett, majd olyan pillantással nézett rám, amitől borzongás futott végig rajtam.

- Ne aggódj, kedvesem eszemben sincs kiereszteni a kezeim közül téged pár napig… vagy hétig – tette hozzá, majd rám kacsintott – Alex mindössze annyit kért, hogy nagyon vigyázzak rád. – mondta, majd egy szomorkás mosollyal végig simított hüvelykujjával a kezemen.

Egy pillanatra összeszorult a torkom, ahogy bele gondoltam, milyen volt Alex abban a pár hétben amíg Chloe eltűnt.

Miután biztonságosnak ítéltem a távolságot a házunktól, (nem hallhatott meg Chloe) rántottam egyet a karján, ezzel megállásra késztetve, mert a nadrágzsebemben még mindig ott volt a kis lapocska, amit Alex csúsztatott a kezembe.
Elengedtem Edward kezét, hogy rendesen tudjam tanulmányozni, a leírást miszerint a közelben rejtette el az eljegyzéshez szükséges dolgokat.

- Na, akkor, ha jól értelmezem, - ami Alex útmutatóinál sosem biztos- van itt valahol egy ház… - Edward megsimogatta a vállam, majd felmutatta a kezeiben lévő néhány lampiont.

- De te honnan…?

- Alex fejben már mindent elmondott, szóval nagyjából megvan, hogy mit hogyan kell. – felelt egy apró mosollyal, majd egy puszit nyomott a számra.

- Akkor én felrakom ezeket- mutattam a különleges mintájú lampionokra- te addig hozd, ki kérlek az asztalt.

Fütyörészve másztam fel a fák ágaira, hogy fel tudjam rakosgatni a fa ágaira miután meggyújtottam bennük a gyertyákat.

- Gyere le Bella! – nézett fel rám Edward, miután letette az asztalt és mellé a két széket is. - Nem akarom, hogy leess onnan. – nézett rám aggódva, mire a mellkasomat melegség öntötte el.

- Nem értelek, miért is aggódsz? – kérdeztem majd mosolyogva leugrottam mellé- Három méternél nem mentem fentebb. – vigyorogtam rá

Rosszallóan rám nézett, majd megfogva a kezem magához húzott, és a karjai közt szorosan tartva ölelt magához.

Én is azonnal szorosan egyik kezemmel a tarkóját cirógattam, a másikkal pedig a vállába kapaszkodtam arcomat a mellkasába fúrva. Arcát a hajamba fúrva lélegzett mélyeket, miközben a hátam simogatta. A múltkori dalt kezdte el dúdolni újra és lassan ide-oda ringatóztunk is az édes dallamokra.
Az ilyen pillanatok voltak azok, amikért megérte élni!

- Nagyon szeretlek! – suttogtam kissé rekedtebb hangon, mire két keze közé fogva arcomat hajolt le hozzám, hogy ne kelljen annyira nyújtózkodnom, majd ajkait végre megéreztem a sajátjaimon.

Óvatosan szívogatta az ajkaimat, majd megéreztem a nyelvét is, amitől elöntött a forróság. Ez a csók gyengéd volt, tele szeretettel, és kötődéssel. Nem tudom meddig csókoltuk egymást, de ha idő közben kitört volna a harmadik világháború mi azt sem vettük volna észre, végül nagy nehezen elváltam édes ajkaitól, hogy csillogó szemeibe nézve újra elveszhessek, Azok a sötét mézarany szemek olyan gyönyörűen ragyogtak felém, és én azt akartam, hogy mindig így nézzen rám: ilyen áhítattal és szerelemmel.

- Szeretlek Isabella! – suttogta kissé rekedt hangján, mire megremegtem, de sikerült magam meggyőznöm, hogy most muszáj megcsinálnunk Alexnek, amit kért, így ahelyett, hogy visszahúztam volna magamhoz,- hogy aztán el sem engedve jó pár óráig csak egymással foglalkozzunk- mosolyogva csak annyit mondtam:

- Én is nagyon szeretlek téged, Edward! – majd miután végig simítottam tökéletes arc vonásain, nagyot sóhajtva elváltam tőle- Minél gyorsabban végzünk ezzel, annál előbb csinálhatunk… mást is. – néztem fel rá a számat harapdálva.

- Mire gondol Miss Harris?- mondta, egy édes fél mosollyal az arcán

- Majd megmutatom, Mr Cullen, kérem, ne aggódjon. - kuncogtam, majd magam után húztam fák takarásába, hogy minél gyorsabban kipakoljunk mindent.



---------



Már csak körülbelül fél percünk volt Alex-ék érkezéséig, gyorsan elindítottam a cd-t, amin a kedvenc számaik voltak, majd Edwarddal sietősen belevetettük magunkat az erdő hatalmas fái közé.

Nevetve futottam utána, és izgatott görcsbe rándult a gyomrom, mikor felfogtam, hogy egyenesen haza tartunk, ahol jelenleg nincs senki, aki megzavarhatna minket egy kettesben eltöltött délutánban.

Amint átléptük a ház küszöbét, azonnal rávetettem magam.
Nem bírtam megvárni még azt, sem amíg felmegyünk a szobámba, a falhoz préseltem, majd a pólója alá nyúlva kiszakadt belőlem egy elégedett sóhaj, hogy végre érinthettem puha bőrét.

Ajkait azonnal erőszakosan az enyémekre nyomta, majd nyelve tüzes táncba csábította az enyémet. Amint lehúztam róla – cseppet sem finomkodva- a felsőtestét takaró anyagot, fordított a felálláson, és most ő nyomott a falhoz, testével szoros bilincsbe zárva. Egy halk nyögés szakadt ki belőlem, amikor ajkait a nyakamra nyomta, és cseppet sem finomkodva szívogatni kezdte az érzékeny bőrt. Két kezével végig simított az oldalamon, majd a kezeimet a fejem felé emelve húzta le rólam a felsőm.

Egyik kezemet levezettem a nadrágjáig, és amint végig karcoltam körmeimmel az érzékeny bőrét a hasa alján, a melltartóm leszakadt rólam, majd ugyanabban a pillanatban megéreztem ajkait, és fogait, a melleimnél.
Ujjaimmal selymes hajába túrtam miközben ő csak fáradhatatlanul kényeztetett. Mikor mellbimbóimat már-már fájdalmasan keményre izgatta, felhúztam magamhoz, hogy ajkainak finom ízét kóstolhassam.

Erősen megmarkoltam vállait, majd ajakit tépve kezdtem el hozzá dörgölőzni ágyékomat az ő keménységének.

Az ajkamba harapott, majd letépve rólam a nadrágomat, húzott a lehetetlennél is közelebb magához, mire belenyögtem csókunkba.

Egy pillanat múlva már a lépcsőn sietett felfelé, gondolom, hogy a szobámban folytathassuk tovább, ám én már nem tudtam még azt a pár másodpercet sem kivárni, így mikor az ajtóban megállt egy pillanatra, hogy kinyithassa az, egyik kezem azonnal rásimítottam a most még nadrágba bújtatott férfiasságára. Megremegett, majd azonnal a falhoz passzírozott, éreztetve velem, mennyire kíván. Kacéran rámosolyogtam majd nagy nehezen kettőnk közé préseltem kezem, hogy kiszabadíthassam tettre kész férfiasságát.

A boxerével együtt szabadítottam meg a feleslegessé vált anyagtól. Épp hogy végig simítottam rajta, Edward azonnal sziszegve rántotta el a kezem a csuklómnál fogva, majd az ölébe kapott, és félrehúzva a bugyimat, azonnal elmerül bennem.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, a nyakam pedig hátra bicsaklott a gyönyörűségtől, Edward nyelvével húzott nedves csíkot az ütőerem mentén.

- Imádlak! – suttogta, majd elkezdett mozogni mire mindkettőnkből, kitört egy hangos nyögés.

Szinte önkívületi állapotban voltunk mindketten. Éreztem, hogy Edward visszafogja magát, hogy ez nem minden.

- Erősebben! – nyögtem ki nagy nehezen, mire felmordult, majd eleget téve kérésemnek gyorsabb, és erősebb lökésekkel hajszolta a gyönyörünket.

Egyik kezemmel erősen kapaszkodtam a vállába, míg a másikat felvezettem a fejem mellett a falra, hogy könnyebben tudjam tartani magam kemény lökéseivel szemben.

Egyre kapkodóbbak lettek a mozdulataink, ahogy éreztük: nem sokára átlépjük a közös mennyországunk kapuját. A véget számomra végül az hozta el, hogy Edward levezetve egyik kezét közénk, simogatta leggyengébb pontomat, mire már nem bírtam visszafogni magam, és sikítva ért a beteljesülés. Edward hangosan felmorgott, majd egyik öklét a falba vágta.

Még akkor is remegtem, mikor letett az ágyamra, és mellém fekve azonnal magához húzott.

Nem tudom mennyi ideig fekhettünk így egymást simogatva, összebújva, de a csendet végül Edward tört meg.

- Bocsi a falért. - suttogta rekedtes hangon, mire megborzongtam, és beletelt pár másodpercbe mire felfogtam szavai értelmét.

- Ahh… ugyan Édesem, megérte! – kuncogtam a nyakába, mire egy újabb csókra húzott magához