6. fejezet

Ez nincs lebétázva. :$ Szóval bocsi az elírásokért a blog gyönyörűségéért, pedig ezer csók Bogyinak! ^^
Imádlak béb ;)
És Nikkinek meg üzenem, hogy ne sírjon utánam, mert ma végre felmászok msnre! :]
Ja és még annyi, hogy köszönöm a komit Taminak. :)))

Annyira szerettem volna megkérdezni Edwardtól, hogy jól van-e? Oda akartam menni, hogy megnézzem esett-e valami baja. (bár tudtam hogy vámpír, de akkor is féltettem) Ehelyett csak álltam Alex mellett, mint egy bábú, és próbáltam visszafogni, hogy végre megnyugodjon. És ráadásul még ez sem akart sikerülni.

Végül én és Carlisle elintéztük, hogy viszonylag nyugodtabban tudjuk meg beszélni a dolgokat. Hiszen képtelenség volt, hogy Emmett (vagy bármely más Cullen) elrabolnák Chloe-t.

Miközben Alex a történteket mesélte, folyamatosan éreztem magamon Edward pillantását, de túlságosan féltem rá nézni.

És Alex még nem is tudja, hogy mi történt köztem, és Edward között. Istenem!

- Én nem nyúltam a menyasszonyodhoz! Egésznap itthon voltam, de természetesen ezt nem tudom bizonyítani, mivel gondolom nem bíznál meg egy családtagomban sem. –dörmögte Emmett.

- Akkor miért van tele az illatoddal a szobánk? – úgy tűnt Alex kezdi feladni a vádaskodást vagy csak éppen tenni akart valamit… akármit.

- Nem tudom. De hiányzik pár holmim, szóval lehet valaki direkt lopta el néhány ruhám, hogy ezzel a gyanú ránk terelődjön.

- Nem akarok goromba lenni, de… nem lehet hogy Chloe önszántából ment el? – nézett ránk, együtt érzősen Esme.

Még csak levegőt sem mertem venni. Ha ez igaz, akkor Alex összeomlik hiszen neki Chloe jelent mindent.

- Még is miért tette volna? – szorította össze az álkapcsát bátyám.

- Nem nekünk kell tudnunk erre a választ!- most szólalt meg először Rosalie - Bizonyára nem érezte jól magát veletek. A ti rokonotok, és mivel már bebizonyosodott a férjem ártatlansága ideje lenne mennetek. Vendégeket várunk ezen felül, a mi házunk nem egy stratégiai központ.

- Rosalie!- szólt rá figyelmeztetően Carlisle.

- Ne, hagyd csak igaza van! – motyogtam

- Nem dehogy! Szívesen segítünk, és egyáltalán nem zavartok! – mosolygott még mindig.

- Igazán köszönünk mindent, de nekünk is mennünk kell, és már így is feltartottunk titeket. - azzal karon ragadva Alexet oda intettem nekik, majd gyorsan hátat fordítva iszkoltam ki.

Tudom hogy nevetséges volt a viselkedésem, de annyival másképp kellett volna történnie ennek a napnak! Erre tessék először lefekszem Edward-al, aztán Chloe eltűnik, én pedig kirepítem Edwardot egy ablakon. Lehet mondanom kellett volna neki valamit, de hát azt mondta majd keres…

Bár azóta nem is egy dolog változott meg, de mégis én kedvelem őt és nem akarom, hogy csak egy egyszeri alkalom legyen ami köztünk történt. És amennyire sikerült pár óra alatt meg ismernem, Ő sem tűnt nagy csajozó gépnek. És azt mondta amúgy is, hogy szeretné elmélyíteni a kapcsolatunk. Most viszont a legjobb lenne ha Chloe-ra koncentrálnék.

Alex-ék hálószobájában álltunk eléggé megdöbbentett, hogy a szoba egy része kész romhalmaz lett mivel köztudott volt Chloe-ról, hogy nem bírta elviselni ha nem volt minden tökéletes.

Most viszont az ágy feletti polc darabjaira törve hevert mindenfelé, és néhány rongy darab is volt a padlón.

- Ez itt Cullen-é. – mondta Alex de nem voltam biztos benne, hogy hozzám beszél-e, vagy csak leellenőrzi magát. – Nem érzek semmi nyomot, de… talán te esetleg jobban értesz az ilyesmikhez vagy nem tudom. Együtt talán megtaláljuk.

- Nem lesz semmi baj Alex! Megtaláljuk Őt, és minden olyan lesz mint rég. Ne félj!

Pár percig csak kerestük a nem létező nyomokat, amik aztán át csaptak órákba.

Körül futottuk a házat, aztán egyre nagyobb körben kezdtünk el keresgélni, de semmit nem találtunk.

Már egy hete kerestük mikor kezdett bennem felmerülni a kétely, hogy valaha látjuk még Chloe-t, de persze eszem ágában sem volt közölni ezt Alex-el.

És már egy hete nem láttam Edwardot sem…

Kezdtem kételkedni szava hihetőségében Alexet pedig nem volt szívem itt hagyni, hogy esetleg én látogassam meg. A bátyám kezdett teljesen összeomlani, amit én egyre nagyobb aggodalommal figyeltem.

Most is az ágyán feküdt szorosan lehunyt szemekkel, Chloe egyik pólóját szorítva magához és annyira elveszettnek, gyámoltalannak tűnt, hogy már a sírás kerülgetett.

Nem hittem volna hogyha egyszer Chloe elmegy ilyen lesz az életünk. Sivár és élettelen.

- Gyere Alex. – suttogtam remegő hangon.

- Nem akarok. –suttogta, és még erősebben markolta a szövetet.

- Kérlek szépen Alex.

- Nem!

- Ne csináld ezt kérlek! – már alig bírtam beszélni a visszafojtott sírástól. - Nekem is hiányzik, de nem halhatunk meg. Ennünk kell már egy hete nem ettél semmit. Könyörgök csak értem! Nem hagyhatsz el te is. – És a számomra is megdöbbentő az volt, hogy igazat beszéltem, mert hiába nem ápoltunk szoros kapcsolatot, mégis úgy éreztem nélküle már nem is vagyunk egy család.

- Téged nem hagyott el senki. Nem vagyok éhes, és ha csak nem Chloe-t hozod magaddal nem akarlak látni. - rám nézett de olyan tekintettel, mintha nem is látna semmit. Mintha ott sem lennék.

Lehunytam a szemem és lefutva a kanapéra vetettem magam és magamhoz szorítva az egyik díszpárnát fojtottam vissza a keserves zokogásom. Gyűlöltem mindjüket. Edwardot, mert cserben hagyott és kihasznált, Chloe-t, mert eltűnt és Alexet, mert megtagadott engem és, a segítségemet is.

Nem tudom meddig feküdtem ott, de az ajtó nyitódására eszméltem fel.

Valaki hirtelen megérintette a vállam, majd miután megláttam ki is volt az a tüdőmben akadt a levegő. Ő csak elmosolyodott majd, mindketten meghallottuk az emeltről hallatszódó dühös pusztítást, mire csak összerezzent lehunyta a szemeit, majd kecsesen felpattanva felsétált az emeletre.

Halkan kopogtatott Alex ajtaján, majd mikor a bent lévő egy másodperc alatt eldöntötte, hogy nem az Ő szeretett Chloeja az, neki vágott valamit az ajtónak. Hangját illetően egy asztali lámpára tippeltem volna.

Halkan a lépcsőfordulóhoz osontam, hogy megnézhessem kell-e segítség.

- Tudom hogy csalódott vagy, és szó szerint átérzem amit te! – suttogta Jasper.

Nem láttam sok értelmét a próbálkozásának, de azért kedves volt tőle. És hátha segít Alexnek átvészelnie Chloe elvesztését.

- Szeretném ha lejönnél, mert lenne egy ajánlatunk nektek. És hidd el ez téged is érdekelne, szóval most segítek abban, hogy összeszedd magad és aztán…

- Teljesen jól vagyok! – förmedt rá, majd kitrappolt a szobából, és lezuttyant mellém a kanapéra.

- És a többiek? Vagy ez a húgom ötlete volt, mert akkor, inkább vissza mennék a szobánkba.

- A családom többi tagja, és páran a vendégeink közül is segítenek. Mivel úgy tűnik huzamosabb ideig fogunk együtt élni, így nem árt ha segítjük egymást. Ezt majd az apám bővebben kifogja fejteni én csak előre jöttem hátha tudok segíteni. –a tekintete rám vándorolt- a húgodnak például úgy tűnik, nem árt pár nyugalmasabb perc.

- Igazán hálásak vagyunk nektek, amiért ennyi mindent tesztek értünk, és persze ha ne adj isten nektek is szükségetek lesz, majd segítségre ránk számíthattok.

- Mint már mondtam mind átérezzük a fájdalmat, és aggódást amit rokonotok eltűnése miatt éreztek. Örömmel segítünk. – mosolygott ránk, majd végszóra meg is érkeztek a többiek.

A tekintetemmel rögtön az Ő arcát kerestem, és mikor a sor végén megláttam egyszerre töltött el földön túli nyugalom, és egy fajta ijedtség komor és még vámpírokéhoz mérten is, fehérebb arcát látva.

Nem tudtam mi történt, és már megint bennem volt a szinte leküzdhetetlen vágy, hogy végre oda mennyek és meg vigasztaljam, vagy csak meg kérdezzem mi a baja. Már éppen fel akartam állni a kanapéról, mikor egy szőke hajú nő ment oda hozzá és fogta meg a kezét.

Döbbenten kerekedtek el a szemeim, de mielőtt még észre vehették volna, hogy őket bámulom gyorsan a padlóra fordítottam a tekintetem. Ezt nem hiszem el!

- Remélem Jasper elmondta, milyen szándékkal jöttünk hozzátok! – kezdte Carlisle mire egy mély levegő után felnéztem rá és bólintottam. – Ők itt a már említett vendégeink: Irina, Kate, Tanya és Eleazar.

- Mind szívesen segítünk az eltűnt rokonotok megtalálásában. – vette át a szót Tanya. – Edward-ék említették mi történt, és hidd el tudjuk, milyen mikor elveszítünk egy hozzánk közel állót. – nézett Alex-re együtt érzően.

- Köszönjük, hogy segítetek! – mondtam és álarcom mögé bújva, melegen mosolyogtam rá a szőke vámpírra.

- Igazán nincs mit. Úgy gondoltuk, hogy nincs szükség az egész családra, így Rosalie, Esme és Carmen (aki Eleazar társa) otthon maradtak. Ha szükség lesz rájuk, azonnal segíteni fognak természetesen. – kedvesnek tűnt, és biztos voltam benne ha nem lenne olyan illetlenül közel Edwrad-hoz még kedvelném is, vagy legalább nem akarnám az arcát közelebbi ismertségbe hozni a betonnal.

- Mivel Jasper a legjobb stratéga a családunkban, úgy gondoltam innentől átveszi ő az irányítást ha nem bánjátok. – Alex-re néztem, mert úgy gondoltam az Ő dolga lenne megszervezni az egészet, vagy legalábbis nem csak ülnie kéne egy rongyot szorongatva. Biztos voltam benne, ha az én életem szerelme tűnt volna el nyomtalanul, nem hagynám másra a szervezgetést, hanem váll szélességgel kivenném az akcióból a részem.

De Ő csak ült továbbra is, mintha nem is köztünk lenne.

- Alex!- még mindig csak ült. Egy mély nyugtató levegő vétel után kinyitottam a szemeim és beleegyezően bólintottam.

- Öhm talán megfelelőbb lenne egy ilyen tanácskozás féléhez, ha leülnénk az ebédlőbe. – motyogtam és bátortalan pillantásokkal méregettem Alex-et, hogy segítsen már kimászni ebből valahogy, mire Ő egy pillanatra rám nézett megrázta a fejét, majd fel állva mellőlem az ebédlőnk felé intett vendégeinknek, majd meg fogva a kezem húzott maga után.

Az asztalfőn foglalt helyet, de előtte még maga mellett udvariasan kihúzta nekem a széket, és Ő csak aztán ült le miután a szobában lévő összes nő helyet foglalt. Igazi úriember volt világéletében.

- Kezdhetnénk azzal, hogy össze szedjük azokat a helyeket, ahol eddig kerestétek Őt. Aztán elmondhatnátok vannak-e barátai, vagy valami olyan hely ami kötődik hozzá, vagy éppen régóta vágyódott elmenni oda.

- Már egészen Seatelig kerestük. Mindent átfésültünk a környéken. Nem tudunk senkiről, akit ismert volna, és barátai sincsenek. Mindig szeretett volna egy szigetet, de van egy barátom akinek vannak kapcsolatai szerte a világon, és mostanában senki nem vásárolt ilyeneket. És kétlem, hogy nélkülem elment volna bármiféle üzenet nélkül. Semmilyen változást nem vettem észre rajta. Ellenségei sincsenek, az erejéről pedig szinte senki sem tud.

És ez így ment hosszú órákig. Jasper próbálta megdönteni Alex Chloe-ba vetett hitét Alex pedig újra, és újra, elmondta ugyanazt: Chloe sosem hagyná el a családját!

Én minél kevesebbszer próbáltam Edwrad-ra és Tanya- ra nézni, mert az rendszerint azzal járt, hogy vissza kellett magamat fognom és meg kellett győznöm magam, arról miszerint Tanya csak jót akar és az igazán nem az Ő hibája, hogy neki is tetszik Edwrad. Csakhogy, míg én vissza fogtam magam Tanya koránt sem volt ilyen. Mindig úgy helyezkedett, hogy mélyen dekoltált felsőjébe, jó rá látása legyen a mellette ülő Edwrad-nak bár az Ő tekintete soha nem tévedt felé. Sokáig elemeztem arcának vonásait. Ha valamiben elakadt folyton a haját túrta, és nekem ezektől az ösztönös apró reakcióktól, majd elborult az agyam. Hisz nem olyan régen az a kéz, ami most az asztalt simogatta engem cirógatott, és Én túrtam bele dús bronzvörös hajába. Viszont Tanja csak nem adta fel, és apró érintései tettek, még feszültebbé úgy tűnt Edward ezeket észre sem veszi én viszont mindet láttam és ez szörnyű volt.

Mikor keze hirtelen Edwrad combjára tévedt idegességemben rácsaptam az asztalra.

Hirtelen minden szem rám szegeződött, mire én torok köszörülve kértem elnézést és siettem ki a házból.

Ezt már nem bírom elhinni. Most jönne csak igazán jól Chloe pár tanácsa, hogyan győzhetnék egy olyan lánnyal szemben, aki sokkal merészebb és minden bizonnyal jobban is ismeri a kiválasztottamat mint én.

Gondoltam, majd a fűben meg jön az annyira várt isteni sugallat ezért fogtam magam, és törökülésben leültem a teraszunk előtti pázsitra.

A fű illata (xD) betöltötte a tüdőm, és mély lélegzeteket véve nyugtattam magam, miközben a fűszálakat tépkedtem magam körül.

Egy hitelen ötlettől vezérelve kezdtem dúdolni a kis dalocskát, ami folyton az Edwrad-al való első találkozásunk emlékét jutatta eszembe. Szerettem volna nem nagyon bele élni magam abba, hogy Edward majd mindjárt kijön az ajtón ott hagyva ezzel a gyűlést és a kedves kis látogatójukat. De a hangsúly a volna szócskán van. Mert, hogy nem jött ki. Legszívesebben aludtam volna egy nagyot, mert halovány emberi emlékeim közül ez maradt meg talán a legtisztábban. Annyiszor vágytam rá. A megváltást hozó álmokra, mikor az ember csak pihen nem gondolkozik semmin. De az embereknek ritkán válnak be a vágyai főleg, ha az illető egy vámpírnak.

Időközben az eső is rázendített, így egy azt képzelhettem, hogy nem csak magamban sírok hanem úgy igazán könnyezve is. A kis esőcseppek végig szaladtak az arcomon és ennél, csodásabb képzelgésem aligha lehetett volna, én mégsem elégedtem meg ennyivel. Magam mellé képzeltem Edwardot, amint a mellkasára húz és mosolyogva dúdolgat. Csak nekem.

Viszont ekkor halk léptekre lettem figyelmes, amik kiszakítottak gyönyörű álmomból.

ÉN IS IMÁDLAK BABYYYYYYYYY :D TE TÖKÉLETESSÉG LESZEL A BT-M???? xDDDDDDDD

És ajánlom, hogy kontárkodj, mert ezért tartalak :P (L)

I LOVE YOU HONEY!!!! IMÁDLAK BOGYESZFŐNÖK XD

Na jó nem kontárkodok többet XD

5. fejezet

Hát ezt most nem Nikki javította... azért köszönöm Evynek mert Ő is nagyon ügyesen csinálta. :)

Biztos voltam benne, hogy tudja, figyeltem. Álkapcsa megfeszült, de keze még mindig nyugodtan cirógatta hátamat. Alig tudtam elhinni az alig pár perce történteket. Sokszor képzeltem el az első alkalmat. Nem vártam, hogy puccos lesz vagy túl romantikus, de néha ezek szerint még tudok meglepetéseket okozni saját magamnak is.

- Azt hiszem, beszélnünk kellene!- motyogta, és óvatosan felültett.

Tudtam, hogy lesz valami! Ha már így kezd valamit, annak nem lehet jó vége. Istenem, mit fog szólni Alex és Chloe?

Türelmesen vártam, hátha csak megint túlreagálom az egészet! Igen, biztosan!

De ahelyett hogy elkezdett volna beszélni, végig nézett fedetlen testemen, majd egy mély sóhajt követően felállt, és gyorsan összeszedte valahonnan az ingjét és a boxerét.

Magára kapta az alsóját, majd miután visszaült mellém, rám adta az inget is, közben perzselő tekintettel követte végig az apró gombok útját. Ahogy keze végig simított mellkasomon újra gyorsulni kezdett a lélegzetem, de próbáltam tartani a magam elé kitűzött célt mégpedig, hogy megismerem az Ő álláspontját, mielőtt bármi is történik köztünk és megismerjük egymást rendesen.

Halkan felsóhajtott, ahogy lepke szárny finoman végig simított melleimen.

- Olyan ellenállhatatlan vagy!- suttogta, s lecsukott szemmel mély levegőt vett.

Kezével ingerelte mellemet, mire belőlem egyre hangosabb sóhajok törtek fel. Óvatosan simította ajkait jobb vállamra, és lélegzett egyre mélyebbeket. Éreztem nyelvét végig siklani már régen kiszáradt ütő eremen, mire halk sóhaj tört ki belőlem.

Elégedetlenül nyitottam ki szemeim, mikor abba hagyta élvezetes játékát, de annál nagyobb volt az örömöm, mikor végig simítva vállamon simította le rólam az inget.

Finoman elfektetett a földön, és már régóta csókjára szomjazó ajkaimra tapadt. Olyan finoman bánt velem, mintha még ember lennék. Gyengéden simítottam végig arcán, mire belemosolygott csókunkba, és elhúzódva - apró köröket írva le ujjaival - simított egyre lentebb testemen. Szétolvadt masszaként kóstolgattam felváltva felső, majd alsó ajkát. Edward ajkainál és csókjánál még a vér sem volt édesebb.

Annyira belemerültem ajkai kényeztetésébe, hogy kissé megugrottam, mikor kezével óvatosan becsúszott lábaim közé.

Reszketeg sóhaj tört fel belőlem, és erősen Edward vállaiba kapaszkodtam.

- Kérlek!- nyögtem ki elbódulva fejemet mellkasának döntve.

- Mire kérsz Bella? Bármit kérhetsz tőlem - suttogta fülembe, és fejét nyakamba fúrta. – Nézz rám! – mondta rekedt hangon, majd éreztem ahogy két ujjával belém hatol, és közben tekintetét le sem vette rólam.

Lassan mozgatni kezdte a kezét, és én szégyentelenül sikongattam a rám törő eufórikus érzelmektől. Edward perzselő tekintettel nyomta homlokát az enyémnek, én pedig végig simítva karján össze fűztem ujjainkat félve attól, hogy menten meghalok, hirtelen minden elsötétült lehunyt szemeim előtt csak Edwardot láttam, ahogy elégedett félmosollyal nézi az arcomat.

Percekig tartott, mire kábultságom alább hagyott, és kinyitva szemeim Edward mosolygó arcával találtam szemben magam. Óvón húzta arcomat közelebb magához, és csókolt meg gyengéden, ami ahogy nyelve körülfonta az enyémet megint csak kezdett eléggé szenvedélyesre sikerülni. Én is kényeztetni akartam Őt, de mielőtt még komolyabban megvalósíthattam volna terveimet egy zongora játék törte meg a kellemes csendet.

Kelletlenül húzódott el tőlem, hogy aztán egy másodperc múlva már egy apró kis telefonnal fülén térjen vissza.

- Szia Alice!

- Tudom, és ezer bocsi, hogy megzavarlak titeket, de muszáj haza jönnöd!- hallottam meg Edward húgának hangját a vonal másik végén. Elhúzott szájjal álltam fel, hogy megkeressem a ruhámat és a cipőket.

- Mi történt?- kérdezte egy halk sóhajt követően Edward.

- Majd ha haza jössz megtudod! És amúgy is már Bellát is keresi a családja, szóval nem csak egy indokom van.

- Jó megyek, csak egy perc!

Hátat fordítva neki, karba font ezekkel vártam, hogy végre végezzenek. Két erős kar fonódott hátulról körém, mire egy pillanatra lehunytam a szemem.

- Szeretnélek még látni!- suttogta majd szembe fordított magával. – Nem akarom hogy azt hidd, csak kihasználtalak. Amint rendeződnek a dolgok, megkereslek, és megbeszéljük, ki mit szeretne... hogy hogyan tovább. Rendben lesz így? – Végig simított két ujjával az arccsontomon.

- Rendben lesz! – mosolyogtam, majd elkapva kezét tenyerébe csókoltam, amit Ő csak mosolyogva figyelt.

- Remélem, minél hamarabb látlak Kedvesem!- azzal mosolyogva kezdett el hátrálni a –már- sötétedő erdő felé.

Sután integettem neki, míg csak el nem tűnt a tekintetem elől. Mély sóhajjal hunytam le a szemeim, hogy aztán eszeveszett gyorsasággal fussak haza. Pár méterrel a házunk előtt megálltam, hogy a további utat sétálva tegyem meg egészen a bejárati ajtóig, ami tárva nyitva volt.

A házban nem az fogadott, amire futás közben felkészültem, mint például Alex kiabálására vagy, hogy nem lesznek itthon, mert engem keresnek, esetleg mind engem várnak majd. Mert csak Alex volt ott. Egyedül csak Ő. Háttal nekem, szemben az ablakkal állt, és kifelé bámult az erdő sötétjébe.

- Haza jöttem!- közörültem meg a torkom kissé hangosabban hátha Chloe fent van az emeleten, csak éppen még levegőt sem vesz hogy megijesszen, vagy valami ilyesmi. De még Alex sem mozdult meg szörnyű, hátborzongató volt a csönd.

-Alex! – az idegesség kezdett csomót képezni a torkomban, és nem értettem miért nem fordul már meg, hogy megmondja mi a baj. – Hol van Chloe?

De nem válaszolt.

- Mi történt?- kérdeztem egyre kétségbe esettebben, és mellé lépve megérintettem a vállát.

Hirtelen fordult felém, majd mielőtt alaposan megnézhettem volna magamnak arcát szorosan körém fonta karjait, hogy aztán kitörjön belőle a zokogás.

Döbbenetemben csak pislogni tudtam, hiszen Alex soha nem borult még ki. Még csak szomorú sem volt soha, főleg mióta itt volt neki Chloe.

- Hé, Alex nyugodj meg, és mond el nekem szépen, hogy hol a menyasszonyod – kértem újra, és közben nyugtatólag simogattam a karját.

Erre már elhúzódott, és így megfigyelhettem arcát. Olyan volt, mint egy halotti maszk. Semmi csillogás nem volt a tekintetében csak a fájdalom és a düh. Én pedig egyiket sem értettem.

- Eltűnt, – suttogta – biztos, hogy elrabolták! Magától nem ment volna el, és az egyik polc le van szakadva a hálónkban. Éreztem az Ő illatukat, ezért kérlek szépen, segíts nekem Bella! – olyan könyörgő szemekkel nézett rám, hogy tudtam bármit megteszek neki, hiszen ő rá is mindig számíthattam. Nem hagyhatom cserben!

- Ha tudod, hol keressük őket, azonnal induljunk, csak átöltözöm, mert így nem tudok rendesen harcolni csak egy másodperc lesz ígérem! – mosolyogtam rá halványan, majd miután egy aprót bólintott, fel szaladtam a szobámba, magamra kaptam az első ruha darabokat amik a kezembe akadtak, és már lent is voltam.

- Gyere! – azzal kivágódott a bejárati ajtón, én pedig habozás nélkül követtem. Eszeveszett sebességgel követtem, majd még jobban gyorsítva mellé futottam, és megszorítva a kezét futottam vele.

- Nem lesz semmi baj, Alex!

Erre csak még gyorsabban futott, majd ahogy egy kis réthez értünk, a döbbenettől a földbe gyökerezett a lábam. Nem volt erőm meg állítani Alexet, aki rólam tudomást sem véve rohant be az idegen házba, hogy aztán egy hangos morgás közben neki lökjön valakit a falnak.

Miután sikerült fel is fognom a dolgokat azonnal követtem Alexet, de már nem kellett meg mentenem a nagydarab Emmett nyakának épségét, mert már ketten szedték le róla a még mindig tajtékzó bátyámat.

Tudtam, hogy mire tanított Alex, ha a családról van szó, sosem gondolkodunk csak megvédjük őket!

Vettem egy mély levegőt, mire Edward és Jasper kirepülve az ablakon engedték el Alexet.

Nehezen vettem a levegőt, és nem tudtam most mégis mit csináljak?

- Alex, kérlek szépen, előbb mondjuk, el miért jöttünk! – könyörögtem neki, és kezeim közé véve arcát próbáltam megnyugtatni.

- Tudom, hogy Ők voltak! Éreztem a nagydarab illatát a szobánkban. – sziszegte –Ti mocskok! Azonnal adjátok vissza Chloe-t! – morogta fogát villogtatva a Cullen család felé.

...

Hy all! ^^

Na szóóóval a szavazás eredménye sok, hát... izgalmas rész lett. ;P
A lényeg, hogy akkor mindenki erre számítson. :D
Örülnék néhány pici véleménynek, mert 1 hete tettem fel és... így nem tudom eldönteni ér-e egyáltalán valamit. :/
Ha nem tetszett azt is meg lehet mondani, majd akkor próbálok változtatni. :)


P.S.:Most jutott eszembe, hogy lehet hogy mindenki a szülinapom várta? :DDD Mert akkor sorry és (gondolom) ma csak úgy záporoznak majd a vélemények. ^^

láw and peace 8)

4. fejezet

Hát itt a 4. fejezet.Nincs hozzáfűznivalóm... bocs a késért. :/

Szerintem nem lett olyan jó főleg a vége, de majd ti eldöntitek!Ja és amint látjátok kikerültek a szereplők. :)

P.S.:Köszi a segítséget Biusnak, és a chates bagázsnak! (L) A bétázásért pedig Nikkinek (LL)

----------

Miután másodjára is meg tárgyaltuk az én ”felelőtlen” viselkedésem, Alex kitalálta, hogy gyakorolnom kell az erőm szabályozását.

Mivel már csak egy-két hét volt hátra az idei tanévből, megbeszéltük, hogy már csak jövőre iratkozunk be a helyi gimnáziumba.

Ma hét ágra sütött a nap, ezért reggel a gardróbban állva próbáltam kitalálni, hogy ma milyen kedvem is van. Végül egy egyszerű felsőt és farmer rövidnadrágot vettem fel.

Mára csak pihenést terveztem, ezért ki is ültem a szobám ablakába olvasni.

Egyszer csak egy riadt sikítás zavart meg, és rögtön rá is jöttem, hogy ez csak Chloe lehet.

Azonnal a hang felé rohantam, de mikor oda értem, nem az várt, amire számítottam.

Mert hogy nem várt semmi!

A rét üres volt, de meg érződött Chloe és Alex illata.

Hirtelen a földön találtam magam, rajtam a dühösen vicsorgó Chloeval.

Egy pillanatig csak néztem, és nem tudtam eldönteni, hogy most mégis mit csináljak?

Persze a kis drága nem várta meg, míg magamban szépen kitalálom, hogy hogyan ártalmatlanítsam lehetőleg úgy, hogy ne essen nagyobb baja, hanem meg fogta a torkom, és hangos morgás kiséretében neki vágott egy fának

Na ez azért fájt.

Morogva pattantam fel és ugrottam a torkának. Tudtam, hogy nem bízhatunk benne!

Koncentrálni kezdett, mire én tudva, hogy ezt úgysem úszom meg, továbbra is erősen tartva a nyakát hagytam, hogy belém vezesse a villámját.

Még a próbálkozás is nevetséges volt. Az utolsó pillanatban löktem magam köré a pajzsom, de (szerencsére a gyakorlásoknak) nem lökte vissza az áramot, csak végig vezette egyenesen Chloeba.

Erre felszisszent, és egy nagy vízgömb félével ellökött magától.

Köhögve köptem ki a torkomba kerülő nedvességet.

A közeledő léptekre felkaptam a fejem, és meg is láttam, ahogy Alex jön felénk nagyon ártatlan képpel.

Chloe mellettem termett, majd leguggolva hozzám, a karját nyújtotta, hogy felsegítsen.

- Ügyes voltál! De nem kell csak azért vissza fognod magad, mert egy családtaggal vagy egy szeretteddel harcolsz.

- Ezt most nem mondjátok komolyan?! - néztem felváltva Chloa-ra, majd Alex-re.

- Bocs Bella, de muszáj volt ezt is kipróbálnunk. - ért mellém, majd óvatosan megsimogatta a vizes hajam.

- Nem volt elég? Egész héten gyakoroltunk, csak egy napot kértem, amíg békén hagytok!

- Bella…!

- Nem! Elég volt! Átöltözöm, aztán elmegyek, kiszellőztetem a fejem. Majd jövök! - néztem rájuk megsemmisítően. – Ja, és nem kell a keresésemre indulni! Nem vagyok öt éves, hogy folyton vigyáznotok kelljen rám.

Felsétáltam a házba, és örömmel néztem a padlón magam után hagyott sáros lábnyomokra.

A szobám előtt levettem a szandálom, és miután lezuhanyoztam, gondolkozva léptem a gardróbomhoz.

Nem érdekelt, hogy nincs különösebb alkalom, de én mégis ki akartam tenni magamért. Valami azt súgta, nagy nap lesz a mai, és talán a nagy sétám közben összefutok Edward-dal is.

Végig néztem a ruhatáramon, és egy mély levegő után vigyorogva szökdécseltem az egyik akasztófához. Egy valóban gyönyörű selyem fekete ruhát húztam elő, de féltve a fák épségét, mivel elég veszélyes, ha én magas sarkúban kezdek futni, inkább egy egyszerű balerina cipőt választottam.

Mosolyogva rohantam le a lépcsőn, de az udvaron megtorpantam, és kíváncsian néztem Alex-ékre.

- Naaa..? - kérdeztem továbbra is mosolyogva, és megpördültem a tengelyem körül.

Alex csak elkerekedett szemekkel végig mért, majd vigyorogva rám kacsintott.

- Végre látom, hogy kezd megjönni az eszed hugi! - kacsintott rám, mire csak a szemeim forgattam.

- Nem jó! - jelentette ki Chloe, majd felrohant, hogy pár másodperc múlva egy fekete magas sarkú cipővel térjen vissza.

- Elfogok esni! - nyögtem fel bepánikolva.

- Akkor vedd le a ruhát! Nem veheted fel egy babacipővel. - úgy nézett rám, mintha legalább szentségtörést tettem volna. - Amúgy is jól állnak neked az ilyen cipők. - rántotta meg a vállát.

Mikor felvettem, megforgatott, és elégedetten mosolyogva figyelt.

- Tökéletes! Mehetsz. - lökött meg szelíden, mire én csak halványan rá mosolyogtam

- Köszi.

Azzal dúdolva indultam el sétálni, miközben a jövőn gondolkoztam.

Vajon kibékülünk valaha Chloe-val?

Azt hinné az ember, hogy utálom, és hogy legszívesebben kiűzném a családból, de mivel Alex bele halna, ha el menne, így nekem sincs más választásom, mint tűrni az Ő fura stílusát.

Néha elég könnyű volt őt (ha nem is szeretni de) kedvelni. Például nagyon tehetséges volt az építészetben, és ha jó volt a kedve nem hagyta, hogy úgy menjek valahová, mint egy – az ő szavaival élve - igénytelen, slampos vámpír.

Talán most már el kellene kezdenem nyitni felé valamikor…

Imádtam az erdő illatát, olyan tiszta volt, és megannyi kis élet bújt el a lombok között.

Hirtelen meghallottam, ahogy óvatos léptekkel követnek.

A szél felém sodorta követőm illatát, mire az arcomon lévő mosoly még nagyobb lett.

A hirtelen támadt jókedvemben - hozzám képest nagyon szokatlan módon - szökdécselve haladtam tovább, miközben mögöttem felvéve az általam diktált tempót Edward sétált.

Ekkor észrevettem egy napfényes tisztást néhány méterrel előttünk.

Egy pillanatra megakadtam a dalocskában, amit még mindig dúdoltam, és lehervadt a mosolyom, mikor nem is bírtam folytatni.

Ezt is elfelejtettem.

Hirtelen megtorpantam, ahogy meghallottam mögöttem a halk dúdolást.

Vigyorogva hátra lestem a vállam felett, mire Ő csak rám kacsintott.

Visszafordultam, és figyelmesen hallgatva a dallamot tovább sétáltam a réthez.

Mikor kikerültem a fák takarásából, vége beláthattam az egész rétet.

Tökéletes kerek formájú volt tele szebbnél-szebb virágokkal, amik megtöltötték a tüdőmet, bár csodás illatuk nem szállhatott szembe Edward édes napfény illatával.

Mosolyogva feküdtem le a kis rét közepén, és hallottam, ahogy Edward is egy pillanatra habozva megáll, majd egy halk nesz után mellém telepszik.

Óvatosan megérintette a hajam, mire azonnal ki pattantak a szemeim, és rögtön elvesztek az ő gyönyörű arany tekintetében.

Elvesztem a tekintetében, miközben ő egy fehér rózsát tűzött a hajamba, végig simítva kezével az arcomon. Ahol a keze hozzám ért, forrónak éreztem a bőröm és a forróság hamar koncentrálódott lentebbi területeken is.

- Honnan ismerted a dalt? - kérdeztem furán rekedt hangal. Próbáltam nem tudomást venni arról, hogy legszívesebben felülnék, és nem kéne sok hozzá hogy…

- Esmetől hallottam! - mosolygott rám, majd ő is elfeküdt a fűben. - És te?

- Az anyukámtól. - hirtelen elszomorodtam.

- Sajnálom!

- Mindegy… életben van, jól van, és csak ez a fontos.

Magam elé emeltem a kezem, és szórakozottan figyeltem, ahogy a kezem csillog a napfénytől.

- Zavarn ha…? – kérdezte, és óvatosan a kezébe vette az enyémet.

Egy reszketeg kis sóhajra futotta, és szelíden megráztam a fejem.

Mosolyogva figyelte a kezem, én pedig gyönyörködtem benne, ahogy arca csillogott a Naptól.

Tökéletes volt.

A szemei körül finom ráncok keletkeztek, ahogy szélesen rám mosolygott, én pedig úgy éreztem meghalok, ha nem érhetek hozzá legalább egy kis felületen.

Félénken emelkedtem fel, és hajtottam az arcom tökéletes mellkasára.

Halkan felsóhajtott, én pedig mosolyogva fontam ujjaimat az övéibe, óvatosan cirógatta a hüvelykujjával kézfejem ezzel apró ki süléseket okozva.

Ez nem természetes! - Futott át az agyamon a gondolat.

Nekem nem szabadna ezt éreznem… nem szabadna akarnom, hogy megcsókoljon, és hogy addig öleljen magához, amíg csak nem lépek át egy másik eddig ismeretlen határt.

Hiszen csak két napja ”ismertem”.

De ha… most meg ismerném, akkor talán nem lenne majd később akkora bűntudatom vagy nem kéne attól félnem mit gondol rólam.

Vagy inkább csak vissza kéne fognom magam.

Lehunytam a szemem, és csak élveztem a közelségét.

Amúgy sem mászhatok rá! Ő a férfi, neki kell lépnie! Ha pedig nem történik ma semmi, akkor kénytelen leszek lenyugtatni magam valahogy.

- Mesélsz magadról Kedves? - suttogta.

Borzongás futott végig rajtam ettől a becézéstől.

- Két éve változtattak át. A bátyám, Alex csinálta, és azóta vele élek. A szüleim még most is élnek Floridában. Alex-el az ottani gimnáziumban ismerkedtem meg, és azóta is vigyáz rám.

- Összejöttem egy gyönyörű fiúval. Elbűvölt a kedvességével, és én rajongtam érte.

Később kiderült, hogy természetesen nem ön szántamból volt ez a fajta csodálat.

Alex próbált figyelmeztetni, hogy Ő nem egy átlagos tizennyolc éves srác, de én nem hallgattam rá.

Semmi különöst nem vettem észre Tomon. Olyan volt, mint mi, átlagos emberek, csak éppen sokkal szebb.

Már fél éve jártunk, mikor azt mondta, bemutat a családjának. Semmit nem tudtam róluk, csak hogy az anyukája meghalt, és az apjával és két nővérével él egy házban, kint a város szélén.

A házuk átlagos volt, nem mondta volna meg róla senki, hogy itt bizony, gazdag vagy furcsa emberek laknak.

Emlékszem, hogy mikor megláttam az apját, meghűlt bennem a vér. Olyan volt, mint Mi.

Csak hogy Ő emberekre vadászott. Persze nem mutattam kifelé a rémületem, és a tőlem telhető legudvariasabban fogadtam a vendéglátást. A testvérei olyanok voltak, mint Ő. Tökéletesek mégis teljesen különböztek.

Tom azt mondta, el kell mennie pár percre, mert hogy még nem vacsoráztak, de érezzem magam otthon.

Az apukája olyan furcsán éhes tekintettel nézett rám, aztán elvonultak, és később csak Ő tért vissza.

Megpróbált megölni. Eltörte a gerincem. - összébb kellett szorítanom a szemem, hogy nyugodt tudjak maradni. - Aztán Alex szerencsére eljött hozzájuk, hogy elbeszélgessen Tommal, hogy hagyjon békén.

- A gyerekeit életben hagyta, csak Tommal végzett még. Megharapott, hogy életben maradjak. - suttogtam csöndesen. - Örökké hálás leszek neki.

- Sajnálom! – suttogta.

- Mindegy, már régen volt, és azóta rendbe jöttem. - halványan mosolyogva néztem fel rá, de csak a megfeszülő állát láttam. - Elmeséled a tiédet is? Hogy hogyan lettél vámpír?

- Én 1901-ben születtem, és 1918-ban változtattak át. Spanyol náthában haldokoltam, és Charlisle orvosként dolgozott, mint most. Látta, hogy haldoklom, így megtette. A szülei természetesen halottak. De Esme és Charlisle olyanok nekem, mint az édesanyám és édesapám.

Felemeltem a fejem, és egy csókot leheltem az állára.

- Sajnálom a szüleidet. - simogattam a karját.

- Nem igazán emlékszem rájuk. - sóhajtotta.

- Milyen volt a szemed színe? – kérdeztem, csak hogy oldjam a beállt csendet, mert ha nem beszélek, félő volt, hogy rámászok.

- Zöld. És a tiéd?

- Barna. Alex a csokoládéhoz hasonlította mindig. – kuncogtam.

- És mi az erőd?

- Pajzs. Mentális és fizikai erőtől is véd. Alex szerint titkolnom kell, mert veszélyes is lehet, mivel sokan akarnának engem. - fintorogtam.

- Akkor ezért nem hallak! - motyogta halkan, mire fel könyököltem a mellkasán.

- Ezt most nem értem! - ráncoltam össze a homlokom.

- Gondolatolvasás. - mutatott a halántékára mosolyogva. – De téged nem hallak. - fintorgott.

Megkönnyebbülten fújtam ki a tüdőmben lévő levegőt. Még csak az kéne, hogy tudja miket gondolok róla.

- Tehát te egy éve vagy vámpír? – kérdezte, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Öhm igen. Miért?

- Csak kíváncsi lennék… - töprengett - hogy melyikünk győzne, ha harcara kerülne a sor. Természetesen csak játékból! - mentegetőzött.

- Természetesen Én! - vigyorogtam rá megvillantva ezzel fogaimat.

Felkuncogott, és gyengéd pillantásokkal nézett végig rajtam.

- Hát persze, Kedvesem.

Felvontam az egyik szemöldököm.

- Szerinted te nyernél? – kérdeztem, és lassan felemelkedtem róla.

- Hm… nem tudom, ha esetleg te sem használnád a képességed… azt hiszem döntetlen lenne.

Ezen elgondolkoztam. Jó lenne ’játszani’ valakivel, és szörnyen kíváncsi is voltam, vajon melyikünknek lenne igaza.

Edward félre értette a hallgatásom.

- De természetesen nem fogom ezt kipróbálni. – szabadkozott, és óvatosan Ő is felült.

Halványan mosolyogva simítottam végig az arcán. Aztán miután gondosan visszahúztam a pajzsom, felpattantam mellőle, és nevetve futottam egy nagy fához.

- Az a baj, hogy én szörnyen kíváncsi vagyok, bár ezer százalék hogy én nyerek.

Vigyorogva futott utánam, én pedig csak mosolyogva vártam. Egy pillanatra megállt, és rám kacsintott, mire én ezt kihasználva minden erőm bele adva másztam fel a fára.

Halkan, viccelődve rám morgott, mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem, és fáról fára ugráltam előle.

Hallottam, ahogy Ő futva követ, és már majdnem utolért.

Csak arra koncentráltam, hogy minél nagyobbakat ugorjak, és nevetve hasítottam át a levegőt.

Mikor éppen át akartam ugrani a következő fára, hirtelen valami elkapta a bokám, és lerántott.

Halkan felsikkantottam, mikor Edward elkapott, így megmentve attól, hogy közelebbről is megismerkedjek az anyafölddel.

- Meg vagy! – suttogta, majd ajkait a nyakamra szorította.

- Ó..! – motyogtam, és az érzékeim felkorbácsolódtak, ahogy ajkai finoman végig siklottak a nyakamon, fel egészen a szám sarkáig.

Egyre gyorsabban szedtem a levegőt, de nem az történt, amit vártam. Nem csókolt meg, csak puszit nyomott a szám sarkába, és megcsókolta a lecsukott szemhájamat.

Reszketegen fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.

Nevetve húzódott el, és komótosan elsétált vissza a rétre.

- Nem is volt harc! – motyogtam. - Csak te üldöztél, én pedig hagytam, hogy elkapj… legyen valami sikerélményed. – kuncogtam, és sóhajtva fúrtam arcom mellkasába.

Hangosan nevetett, én pedig csak úsztam a nevetésének hangjában.

Ekkor, mintha valami hirtelen az eszébe jutott volna, lehajolt hozzám, és ajkait óvatosan a fejem búbjára szorította.

Mikor a réthez értünk óvatosan leültetett a puha virágok közé.

Elém ült, és kisimította egy az arcomba lógó tincsemet.

Mosolyogva néztem rá, és nem bírtam megállni, hogy én is az megérintsem.

Halkan felsóhajtott, és szemeibe nézve láttam, hogy elhatározza magát.

Elakadt a lélegzetem, és mosolyogva az ajkamba haraptam, mikor tudatosult, hogy mire is készül.

Arcával lassan közeledni kezdett felém, szemeit mélyen az enyéimbe fúrva.

- Megengeded? - kérdezte suttogva, mire én hevesen bólogattam.

Csak lehunytam a szemem, és vártam. Beletelt pár pillanatba, mire puha, meleg ajkait megéreztem a számon.

Óvatosan mozogtak az ajkai, én pedig megrészegülten kapaszkodtam bele a nyakába.

Ahogy még jobban rá nyomta ajkait az enyémekre, megremegtem, és nem bírtam fékezni magam.

Karjaimat szorosan a nyaka köré kulcsoltam, és éreztem, ahogy kezei szorosan derekamra simulnak.

Ajkai elnyíltak, és nyelve hegyével óvatosan simított végig ajkaimon, bebocsátást kérve.

Nem ellenkeztem, azonnal válaszoltam csókjára, hogy végre meg ízlelhessem a csodás aromáját.

Ujjaim hajába túrtak, és még sürgetőbben csókoltam. Olyan volt, mintha egy fajta köd borult volna az agyamra, és nem éreztem semmit, csak Őt.

Óvatosan közelebb húzott magához, így lovagló ülésben kapaszkodtam a vállába.

Egyik kezem lefelé csúszott Edward hátán, kitapintva minden egyes izmot, majd megállt a pólója aljánál, és elkezdtem felfelé húzni.

Nem hagyta, hogy sokáig gyönyörködjem tökéletes mellkasában, mert megragadva a derekam, visszarántott magához, hogy az előzővel ellentétes heves csókban forrtak össze ajkaink.

Óvatosan lefektetett a földre, és körkörös mozdulatokkal tűrte egyre fentebb a ruhámat.

Mikor áthúzta a fejem felett, jó messzire hajította, és egy percig csak nézett olvadt arany szemeivel, amiben mérhetetlen nagy vágy lobogott. Bár gondolom én sem nézhettem ki jobban.

Edward levegő után kapkodott, amikor tökéletes ajkait a meztelen hasamhoz nyomta, majd felfelé haladva óvatosan végig húzta rajta nyelvét, felfelé haladva, egészen fekete csipke melltartómig.

Egyik kezével a hátamhoz nyúlt, majd egyetlen mozdulattal kikapcsolta azt, és lefejtette a csipke anyagot a mellemről. Egy pillanatra még a szemembe nézett megerősítésre várva, mire én halkan felnyögtem.

Nem érdekelt, hogy alig ismertem, vagy hogy azonnal elmegy, mint megkap csak az számíttott, hogy magamban érezzem.

Sajnos úgy tűnik ebben is hasonlítunk Alex-el… családi vonás.

Kezeivel végig simított melleim közt, végig cirógatva hasam, majd még lejjebb combjaim.

Itt már hivatalosan is elfelejtettem levegőt venni.

Önkéntelenül is picit szétnyitottam lábaimat, mikor a belső combomat simogatta végig. Mély sóhajjal fogadtam fehérneműmet cirógató ujjait.

Ajkait megnyalva tért vissza melleimhez, és aprót harapott egyik mellbimbóm alá míg a másikat gyengéden simogatta.

Halk morgás tört ki összeszorított fogaim közül, és próbáltam nem felnyögni a rám zúduló érzelmektől.

Most felcserélte ajkai és kezei mozgását, én pedig már remegtem attól a vágytól amitől ha beteljesedik biztosan meghalok.

- Kérlek! – sóhajtottam, és csípőmet türelmetlenül az övéhez nyomtam mire lecsukott szemekkel felnyögött.

Szenvedélyesen ajkaimra tapadt, és nyelve az enyém köré fonódott.

Hallottam, ahogy a bugyim halk reccsenéssel adja meg magát, mire felkuncogtam, csakhogy aztán bennem akadjon a levegő, mivel Edward betüremkedett combjaim közé, és lehelet finoman cirógatta szeméremdombomat, majd ajkacskáim közé türemkedve egyik ujjának hegyével alig érintve kezdte el simogatni eddig érintetlen szervemet.

Én ezt viszont nem bírtam, ezért határozottan megemeltem csípőmet, amibe Edward hosszú ujjai bele is merültek.

Felnyögtem, ahogy ritmikusan kezdte el mozgatni ujjait.

Önkéntelenül emeltem meg a csípőmet még jobban, és mikor megtapasztaltam, hogy így milyen érzés óvatosan újra és újra megmozdítottam hosszú ujjain magam.

…Istenem... ne várasson már, nem bírom... kérlek…! - gondoltam magamban, és szorosan összezárt ajkaim közül halk nyüszítés szerű hang tört fel.

Mosolyogva lenézett rám azokkal a gyönyörű –most éppen fekete- szemeivel.

Döbbenten néztem végig rajta. Nem emlékeztem rá, hogy levettem volna róla a nadrágját… bár így legalább minél hamarabb magamban érezhetem.

Keze finoman simított végig combjaimon, s én jólesően tártam őket széjjel, hogy végre megtörténjen az, amire már régóta vártam.

Óvatosan helyezett el maga alatt, majd egy gyöngéd csók után mélyen a szemembe nézve hatolt belém.

Au..!

Kétségbe esetten tapasztottam ajkaim az övére, elfojtva ezzel fájdalmas nyögésemet.

Könyökére támaszkodva húzódott el és megfeszülő testel várta, hogy elmúljon a fájdalmas, szúró érzés.

Óvatosan mozdítottam meg csípőmet, és önkéntelenül is felnyögtem a rám törő érzésektől.

Hiszen ez jó!

Nagyon, nagyon jó!

Mosolyogva néztem rá, és hátam mögé nyúlva kapaszkodtam tökéletes fenekébe, ezzel tövig húzva magamba.

Halkan felmorgott, és felvéve az általam diktált tempót, mozogni kezdett. Szinte már nem láttam az eufórikus élvezettől, mely rám tört minden egyes találkozásunktól.

Nem bírtam ki, hogy ne harapjak csodásan sima bőrébe, és mikor egyre csak a nevemet ismételgette, vállába haraptam, ezzel csak még jobb eredményt elérve.

Nem volt elég visszafogott tempója, ezért hátára fordítottam, és őrült tempóban kezdtünk száguldani a kielégülés megadó gyönyörűsége felé. Kezeit a fenekemre téve próbált meg még gyorsabb mozgásra ösztönözni.

Egy hatalmas sikoly szakadt fel belőlem, melyhez csatlakozott Edward hangos morgása.

Edward gyengéden cirógatta a hajamat, miközben arra vártunk, hogy lenyugodjon a lélegzetünk.

A mellkasán fekve vártam, hogy lenyugodjak, hogy aztán félve nézzek rá az alattam fekvő férfire.

Akivel talán most kötöttem össze az életem.

Bella ruhája:

http://www.bluefly.com/Miu-Miu-black-silk-tiered-bow-detail-dress/sale-cat20114/309498901/detail.fly?cm_mmc=CJ-_-1909792-_-2178999-_-Miu+Miu+black+silk+tiered+bow+detail+dress&referer=cjunction_2178999_10436858_268937310

Bella cipője:

http://www.xn--magassark-e9a.com/product_info.php?info=p20_Magas-Sark---Cip---9-cm-Pleaser-ROMANCE-372.html

Friss időpont

Hát ma mégsem lesz... mindenki dolgozik, vizsgázik stb...
érek mindenkit, hogy legyetek még egy pici türelemmel megpróbálom a hétvégére!
Csók
láw and peace ^^