18. fejezet

Egy masszív állkapcsot éreztem összezáródni ott ahol a karom a törzsemhez kapcsolódott, mire minden erőmet összeszedve a támadóm felé rúgtam. Ám amikor a rúgásom célt ért, hallottam, ahogy a karom hátborzongató reccsenéssel, ropogással vesz búcsút a testemtől.

 Újra felsikoltottam rettenetemben, és már ugrottam volna fel, hogy elmenekülhessek, mikor is a szemeim elé tárult életem egyik legborzalmasabb látványa.

 Már sejtettem mit érzett Chloe. A farkas hatalmas volt legalább három méter magasról nézett le rám, vadul villogó szemekkel, míg egy másik példánynak hatalmas pofájában ott volt a csonka karom.

Vérfarkasok.

Szemeimet le nem vettem a két megtermett bestiáról, mikor is a másik oldalamról erős szívek dobbanásait hallottam meg. Kínomban felnyögtem, ha Edward nem ér ide egy másodperc múlva, ezek a fenevadak széttépnek!

Agyamban vörösen villogott egy figyelmeztetés, miszerint meneküljek, hagyjam a karom.

Amint tettem egy gyors lépést hátra, két farkas azonnal nekem ugrott, és a földre tepertek. Arccal a mohás, sáros földre nyomtak, és hiába izegtem-mozogtam, a fogak még így is vészesen közel csattogtak a nyakamhoz.

- Állj!- Edward hangja pánikkal volt teli, majd hirtelen megállt néhány lépésre tőlem, és az engem megölni készülő farkasoktól. – A lány a társam, engedjétek el, ugyanolyan életmódot folytat mint én, és a családom! – a szemeit rám szegezte, ám az engem szorító mancsok nem engedtek el, bár nem is szorítottak erősebben. Itt volt, és ettől már is egy kicsivel nyugodtabb lettem. Edward majd megment!

- Tudom! – egyszázad másodpercbe telt rájönnöm, hogy a vadállatok gondolataira felelt, hangjában lappangó düh, és kétségbeesés – Engedjétek el Őt! – sziszegte. Arca merev, de a szemei csak úgy villogtak dühében.

Ahogy ránéztem úgy éreztem, csak rontanék a helyzetünkön, ha újra megpróbálnék megszökni tőlük.

Az egyik farkas felé csattogtatta fogait, hatalmas mancsaival a földet kaparta. Szemeim kitépett karomra tévedtek, és mikor az ujjaim megmozdultak, le kellett hunynom a szemeim.

- Kérlek, engedjétek el, és mindent elmagyarázok!- Edward szemében vad tűz égett, az egész teste megfeszült, bár a hangján uralkodott, nyugodt volt, egyenletes teljes őszinteségét, még ha akarnák sem vonhatták volna kétségbe.

Ám a testek nem engedtek szorításukon.

A farkasok kesernyés bűze bekúszott az orromba, így kénytelen voltam abba hagyni a lélegzést. A mancsok forró érintése átütött a lenge blúzomon, szinte perzselt, bár a karom égéséhez mérve szinte alig éreztem.

- Tisztában vagyok vele, de értsétek meg, minden olyan friss még, egyszerűen nem is sejtettük, hogy átlépik a határt!- könyörgött

A levegő megfagyott, és hiába próbáltam csöndben tűrni a karomat perzselő fájdalmat, néhány kisebb nyöszörgés ígyis kicsúszott a számon. Olyan volt, mintha egy tüzes vasat folyamatosan a vállamhoz nyomnának.

A farkasok halk morgása elhalt, majd pár idegőrlő percig teljes fülsüketítő csöndben maradtak, csak a hangos szuszogásuk töltötte be a teret. Még csak nem is moccantak mégis biztosra vettem, hogy kommunikálnak egymással.

- Megígérem, csak hagy jöjjön ide! – suttogta Edward

Mikor a farkasok eleresztettek esetlenül próbáltam felállni, ép kezemet csonka sebemhez szorítva.

Mikor már csak öt lépésre voltam Edwardtól, hirtelen kinyúlt felém és olyan szorosan tartott a karjaiban, ahogy csak bírt. Felkapott a karjaiba majd egy közeli fenyő törzséhez ültetett.

- Ne aggódj Bella- fogta két kezébe az arcomat, próbáltam uralkodni az arcvonásaimon, bár az arcát elnézve úgy tűnt nem sok sikerrel- szóltam Carlisle-nek, és mindjárt itt lesz, hogy meggyógyítson! – Végig simított az arcomon, majd elém állva a farkasok felé fordult- A karját, ha kérhetném! – ennél gúnyosabb, és ijesztőbb nem is lehetett volna a hangja

A farkasok nem mozdultak, mereven bámultak rá.

Ekkor az egyik farkas – fekete volt, jóval nagyobb a többieknél – hátat fordított neki, és berohant a fák közé. Edward egy gyors pillantást vetett oldalra, majd izmai alig láthatóan ellazultak. Ekkor hallottam meg én is őket.

Az erdőből pont onnan ahol a farkas eltűnt, felbukkant egy magas indián fiú. Csak egy nadrágot viselt, és a szeméből rögtön megismertem, hogy Ő az előbb eltűnt farkas.

- Beszélj, Vérszívó! – dörrent rá Edwardra- Amíg nem kapok teljes magyarázatot a bestia kara nagyon jó helyen lesz itt. – jelentette ki, majd karjait összefonta mellkasa előtt.

- A családom pár perc múlva ideér. – morogta Edward, kezei ökölbe szorultak dühében – Értsd meg, Sam! Bella nem akart rosszat, te is tudod!

- Én csak azt tudom, hogy egy Vámpír átlépte a határt, a testvéreim pedig megvédték a területünket!- szikráztak a szemei- Az, hogy nem-e akarta megszegni az egyezségünket már egyáltalán nem biztos!

- Nem is tudott az egészről semmit! – úgy tűnt egyre inkább kezdi elveszíteni a türelmét.

- Ez már nem a mi problémánk! – minden egyes szót erősen megnyomott, ezzel is kifejezve mennyire biztos az igazában

Ekkor megjelent a többi Cullen. Emmett, és Jasper Edward mellé álltak, míg Rosalie, Carlisle, és Esme mellém guggoltak le.

Carlisle finoman elhúzta a kezemet, a vállamról, és hozzáértően kezdte el vizsgálni. Nem mertem megnézni újra a sebet, így Edwardot figyeltem, ahogyan próbálja meggyőzni Sam-et.

- Minden rendben lesz Bella, ne félj! – mondta Carlisle, majd felállt, és Edward mellé sietett

- Tényleg nincs miért aggódnod, Drágám! – simogatta a hajamat Esme

- Tudom. –suttogtam, és nagyon büszke voltam, hogy a hangom bár az igaz hogy gyenge volt, de legalább nem remegett, és nem is bicsaklott meg. - Hol van Alice? – kérdeztem, csak hogy addig is ne azon járjon az agyam mi lesz, ha nem adják vissza a karom, vagy ami még rosszabb Edwardék-nak valami bajuk esik.

- Otthon maradt, mivel a látását zavarják a farkasok, azt mondta jobban látja a dolgokat, ha nem jön! – magyarázta Rosalie – Nem tudtuk eldönteni, hogy szóljunk-e Alex-nek vagy sem, de Jasper-ék szerint csak rontanánk vele, ha ide jönnének most!

Mélyen egyet értettem Jasperrel, tudtam milyen forrófejű tud lenni néha a bátyám, és Chloe-t sem akartam kitenni ilyen mértékű megrázkódtatásnak. Főleg most hogy remélhetőleg, végre eljegyezték egymást.

- Nem akarom, hogy tudjanak róla!

- De Bella, hiszen ők a családod, és… - próbált meggyőzni Esme

- Tudom, Esme, de ismerem őket, és úgysem lesz semmi baj –ismételtem amit Ők mondtak– Azt akarom, hogy ez az Ő napjuk legyen, kérlek szépen! – suttogtam rekedtes hangon, hátha ezzel is hatni tudok rájuk.

- Gondold át, Bella! – kért Rosalie határozottan, majd felállt és a többiek mellé sétált, akik mér javában győzködték a farkasokat

- Na és csak Ő jött egyedül? – kérdezte éppen Sam, ingerülten, bár látszott, hogy már kezdi megérteni a dolgokat

- Hárman jöttek. – mondta nyugodt hangon Carlisle – Két nő és egy férfi. De nem kell aggódnotok miattuk, szavunkat adjuk, hogy egy embernek sem fog bántódása esni. Ők is ugyanolyan családban élnek, mint mi. Próbálnak beilleszkedni, és nem akarnak bajt!

- És hol a másik kettő? – összeráncolt szemöldökkel nézett rám, majd vissza Carlisle-ra

- Ünnepelnek. – morogta fog csikorgatva Edward, mire Sam kérdőn nézett rá – Eljegyzést.

A farkasok hitetlenkedve szusszantak fel, némelyik dühösen vicsorgott.

Sam hitetlenkedő kis félmosolyra húzta ajkait.

- Messze mentek? –kérdezte pár másodperc után, fejét enyhén oldalra billentve nézett rám

Jajj ne!!

- Pár kilométerrel arrébb mentek csak. – közölte óvatosan Carlisle

- Látni akarjuk Őket! – szögezte le, nyomatékosan Sam- Most még elengedjük a lányt, és a karját is visszakapja. – mondta határozottan, majd a fejével a karomat fogva tartó farkas felé intett, aki erre Carlisle lába elé rakta szerencsétlen végtagomat.

- Köszönjük, hálásak vagyunk nektek, Sam – mondta Carlisle – A problémát pedig azonnal kiküszöböljük, ebben biztosak lehettek!

- Holnap este jöjjön el a két másik is! – mondta Sam – És ezután már nem fog minket érdekelni, hogy tud-e róla vagy sem, ha egy vérszívó átlépi a határt, megöljük! – majd intett a farkasoknak, és mindannyian eltűntek az erdő sötétjében.

Edward azonnal mellettem termett, majd a karjaiba kapva kezdett el futni velem a házukhoz.

- Ne aggódj, Bella – suttogta, és egy pillanatra ajkait a homlokomra nyomta – Carlisle meggyógyítja a karod, amint haza értünk.

- Oké! – nyöszörögtem. A lüktető érzés nem akart szűnni, és úgy tűnt mintha már az egész karomra átterjedne.

A ház ajtaját, szinte beszakította, annyira próbált sietni, hogy aztán gyorsan lefektessen a kanapéra. A többiek egy másodperccel később érkeztek, Edward pedig addigra hozott egy nagyobb tálban rongyot és vizet.

Carlisle a kanapé elé ült, és finoman vizsgálgatni kezdte a vállamat. Edward arca még sápadtabbnak tűnt, mint eddig, engem pedig ez még inkább megijesztett. Mi van akkor, ha valami miatt Carlisle nem tudja visszarakni a karom?

- Talán az lenne a legjobb, ha felmennénk, és a te szobádban látnám el, Edward! – dörmögte Carlisle, mire Edward egyetlen szó nélkül óvatosan felemelt, és felvittek a szobába.

Lefektetett az ágyába, ám amikor láttam, hogy Carlisle becsukja maga után az ajtót, idegesen megragadtam a karját.

- A többiek miért nem jönnek be? – nem is próbáltam palástolni a rajtam eluralkodó pánikot, és valószínűleg ha akartam sem bírtam volna.

- Le kell vetned a felsődet, és gondoltam így jobb lesz! – sietett megnyugtatni, Carlisle a karjában szorongatott lepedőt mellém fektette, majd sorban a tálat, és a rongyokat. A lepedő árulkodóan megmozdult néha, mire elkezdtem kapkodni a levegőt.

- Amúgy sincs rájuk szükség Bella! Edward pont elég segítség, a többiek csak hátráltatnának! – mosolygott rám megnyugtatóan Carlisle – Ez egy egyszerű műtét, ne félj, nagyon fogok vigyázni és próbálok majd sietni vele. – simogatta meg az arcom megnyugtatóan.

Edward is megvizsgálta a karom, majd próbálta levenni a pólómat is, de néhány szisszenés után feladta, és egy mozdulattal letépte rólam.  Elfúló nyögés szakadt fel belőlem, mikor Carlisle először tisztogatni kezdte a vizes ruhával a sebemet.

Edward a kezemet fogta közben, én pedig- ahányszor Carlisle mélyebben megnyomta, hogy kiszedje a bele került koszt- erősen megszorítottam, az övét. – Egyik alkalommal fel is szisszent, mire Carlisle nem győzött bocsánatot kérni.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mikor bejelentette, hogy kész van.

- Ügyes voltál, drágám! – próbált lelket önteni belém Edward, miközben puszikkal szórta be az arcom.

- Eddig valóban nagyon jól tűrted! - eresztett meg felém Carlisle egy halvány kis mosolyt

Edward elengedte a kezem, hogy oda hozhassa neki a karom.

- Nem lehetne… - Carlisle valószínűleg már tudta mit akar kérdezni Edward, mert még be sem fejezte azonnal megrázta a fejét

- Csúnyán roncsolódott a seb, Edward- jelentette ki, miközben még egyszer átnézte a vállam – El fog tartani egy ideig, de ezaz egyetlen lehetőség. - azzal mélyen a szemembe nézett – Kifogod bírni, ugye Bella?

Mint valami őrült olyan hevesen bólogattam, szorosan behunytam a szemeim, és próbáltam kapkodó lélegzetemet lenyugtatni.

Éreztem, ahogy Carlisle megmozdítja a vállam, miközben oda nyomták Edwarddal a karomat a sebhez.

Egy fájdalmas nyögés szakadt ki belőlem, és olyan erővel szorítottam össze az állkapcsom, hogy attól tartottam kitörnek a fogaim.

- Rendben, most tartsd így Edward addig, amíg összevarrom- Carlisle hangja halk volt, egyenletes, én mégis egyre nehezebben bírtam. Összevarrja??

Az első pár öltést még elbírtam viselni, néhány visszafogottabb kiáltással, ám egy nagyobb rántással éreztem, hogy a sokk maga alá temet.

- Edward! – szűköltem, arcomat a párnába temetve

- Nyugalom, Kicsim – suttogta keserű hangon, miközben az égető fájdalom a tetőfokára hágott. Olyan volt, mint az átváltozásnál, bár a fájdalom most csak egy testrészemre koncentrálódott.

Az ajtó kinyílt, mire felemeltem a fejem, és Jasper jelent meg a szemeim előtt, nyugtató mézarany tekintetét az enyémbe fúrva.

- Most elájulsz egy kis időre, rendben? – suttogta majd választ sem várva, éreztem ahogy akkora nyugalom hullámot küldött felém ami azonnal fejbe vágott, és nem is próbáltam küzdeni a jótékony sötétség ellen.

17. fejezet

Sziasztok!

Köszönöm a kommenteket, hálás vagyok értük, és nagyon jól esik hogy írtok nekem! :))

Puszi, és jó olvasást... :D







Dúdolva feküdtem az ágyamban, immár teljesen nyugodtan Edward pólójába bújva.

Imádtam vissza gondolni az elmúlt pár órára, amikor is nem egyszer használtuk ki, hogy csak a miénk a ház.

Edward kissé félre hajtott fejjel nézett - sőt mi több, bámult engem, míg én a laptopomon böngészgettem.

Már percek óta ezt csinálta, és engem egyre jobban furdalt a kíváncsiság, mit tart magában, és mivel nem vagyok egy türelmes típus, így miután úgy éreztem elég időt hagytam neki arra, hogy átgondolja, miután az asztalomon már biztonságba helyeztem a gépemet, fölé másztam és a hajába túrva egy percig csak édes ajkait kóstolgattam, majd kissé hátrébb húzódtam tőle.

- Mire gondolsz?- kérdeztem mosolyogva, majd államat mellkasára támasztva néztem fel rá.

- Boldog vagy velem? – suttogta szokatlanul komoly hangon. Döbbenten meredtem rá, mivel erre számítottam a legkevésbé

- Persze, hiszen nem látod? – ráncoltam össze a homlokom. – Miért kérdezel ilyen butaságokat, Szerelmem?

Elnézett egy pillanatra felettem, majd újra visszakapta rám a tekintetét.

- Igazából, hallottam ma Alextől valamit… - ajkai egy pillanatra megrándultak, mikor egy egészen röpke pillanatra elfelejtettem uralkodni az arcvonásaimon, és a szemem lesütésével elárultam, hogy sejtem mire gondol – Próbált nem gondolni rá, de jelen helyzetében, azt hiszem érthető, hogy nem ment neki a koncentráció. Mindegy is, a lényeg, hogy igaz az, hogy el akarsz hagyni engem, Bella?- olyan szívbemarkolóan pillantott rám, legszívesebben lekevertem volna magamnak egy pofont, amiért egy ilyen csodás lénynek fájdalmat okozom.

- Jaj, dehogyis Edward! – ültem fel, hogy egyik kezét azonnal magamhoz húzhassam, és arcomat tenyerébe fektethessem – Én csak megijedtem, a sok új érzés miatt, és úgy éreztem ennyi jót nem érdemlek meg, és hiába nem éreztette ezt velem egyikőtök sem, úgy gondoltam választanom kell a családom, és a szerelmem között! – egy csókot nyomtam a tenyerébe, majd mélyen a tekintetébe fúrva az enyémet próbáltam elmagyarázni szégyenletes megingásomat- aztán jött Chloe esete, és egyszerűen elment az eszem, vagy nem is tudom, mi ütött belém – harapdáltam az ajkaim. A kavargó méz hatására, amit a szemeiben láttam, megint úgy éreztem csak egy kicsi hiányzik, hogy megdobbanjon a szívem. – Nagyon szeretlek téged, és biztos vagyok benne, hogyha Alex nem tesz helyre végül akkor sem tudtalak volna elhagyni téged! Mindenkinél fontosabb vagy nekem Edward Cullen, ezt soha ne felejtsd el! – egyik kezemet az arcára simítva kezdtem el simogatni őt, mire egy pillanatara jól esően lehunyta a szemeit.

- Ha máskor, kétséged támad, legyen szó bármiről, kérlek, mond el nekem is! – mondta, szemeiben még mindig tükröződött egy kis félelem, mire én serényen azonnal bólogatni kezdtem- Nem szeretném, ha bármiféle titkunk lenne egymás előtt!- a hangja határozottan csengett, mire én szorosan elterpeszkedtem rajta, és úgy rátekergőztem, hogyha akart, akkor sem tudott volna kiszabadulni.

- Többet nem fordul elő, és hidd, el biztos vagyok bennünk!- csókolgattam a válla és a nyaka vonalát, amivel kis idő múlva el tudtam érni, hogy már nem feküdt úgy alattam akár egy valódi márványszobor- Senki nem szeret úgy téged, ahogyan én Edward! – suttogtam, majd egy szerelmes csókot nyomtam édes ajkaira, majd pár perc után visszahelyezkedtem mellkasára hajtva a fejem, miközben szórakozottan cirógattam mellkasát. Egyik kezével a hajamat simogatta, én pedig próbáltam megnyugodni, bár éreztem, hogy nemsokára hatalmába vesz a sírás.

Ugyan Bella nem lehetsz ennyire buta, hisz nem haragszik… Nem haragszik, most is magához szorít, és úgy simogat, mintha porcelánból lennék. Nem haragszik rám! – mondogattam magamban, ám úgy tűnt nem nagyon megy most a megnyugvás. Szorosan lehunytam a szemeim, és próbáltam nem észrevehetően sírni, bár a tervem abszolút bukásra volt ítélve.
Egy hisztis picsa vagyok, és kész!- Mikor először megrázkódtam a száraz könnyektől, Edward azonnal leállt a simogatásommal, és ijedten nyúlt az állam alá, hogy magához emelje az arcomat.

- Héj, kicsim, mi a baj? – suttogta, majd felült, magával szemben leültetve engem, én a tekintettemmel a takaróm mintáit vizslattam, és próbáltam összeszedni magam.

- Én csak, annyira sajnálom, amiért ilyen rossz barátnőd vagyok! – hüppögtem most már megállíthatatlanul, ha máskor nem hát most jól esett volna, ha van lehetőségem könnyezni – Hidd el nekem, Edward hogy nagyon szeretlek, és megértem, hogyha nem bízol bennem ezek után, amiért megfordult a fejemben ilyen rövid idő után, hogy elhagylak, de be fogom bizonyítani neked, hogy te vagy nekem a legfontosabb. - azzal az ajkaimat rágcsálva az arcára emeltem a pillantásom.

Sóhajtott egy nagyot, majd kezei hirtelen kinyúltak felém, és olyan szorosan préselt az ölelésébe, hogy hiába vagyok vámpír, azt hittem megfulladok.

- Hidd el nekem Életem, hogy elhiszem, hogy velem maradsz örökre, és én is nagyon szeretlek téged! - motyogta mély nyugtató hangon, mire még jobban összeszorult halott szívem. Meg sem érdemlek egy ilyen angyalt! – A bizalmam töretlen feléd, szóval emiatt sem kell aggódnod, tudom, hogy velem maradsz örökre. – húzódott hátrébb egy picit, hogy egymásra tudjunk nézni, ujjaival végig simított a szemeim alatt, mintha a könnyeimet kéne letörölnie. – Amúgy sem hagynálak elszökni tőlem, egy lépést sem tennél, máris elkapnálak!- húzta félmosolyra tökéletes ajkait, ezzel belőlem is kiváltva egy halvány mosolyt.

- Nem vagyok jó barátnő! – húztam el a számat.

Felvont szemöldökkel nézett rám egy darabig, majd magához vont, és velem együtt dőlt el az ágyamon

- Miért, milyen a jó barátnő? – a hangja nevetős volt, bár én komolyan gondoltam, amit mondtam.

- Először is, mindig próbál a párja kedvére tenni, aztán – egy pillanatra a számat rágcsálva gondolkoztam mi a következő feltétele- teljes mértékig kényeztet téged, és nincsenek titkai előtted – lehunytam a szememet, majd rögtön ki is nyitottam őket, amint meghallottam Edward fojtott kuncogását

- Bella, édesem nem érzed úgy, hogy ezt az ügyet egy kissé túlreagálod? - hirtelen maga alá fordított, és csillogó szemeit az enyémekbe fúrva kezdett el beszélni - Tökéletesen elégedett és boldog vagyok veled, és már-már fizikai fájdalmat jelent, ha el kell mennem nélküled. – mondta határozott hangon – A titkokról pedig egyezzünk meg, hogy többet nem beszélünk erről! – kérte, halkabb hangon, de gondolom, hogy meg tudja értetni velem, hogy ő valóban nem haragszik, a szája sarában megbújt egy kis mosoly is. – A kényeztetésről, pedig csak annyit, hogy számtalanszor bizonyítottad be mennyire imádsz engem, és ha mindenki ilyen fokú törődést kapna, mint én, hát kicsim senki a világon nem küzdene depresszióval, vagy stresszel. – finoman, játékosan bele harapott a fülcimpámba, mire egész testemben megremegtem.

- Soha nem hagylak majd el téged, Edward, erre megesküszöm. – mondtam határozottan, majd felültem, és kényelembe helyeztem magam a csípőjén – Nem tudom eléggé meghálálni, hogy ilyen tökéletes vagy! – suttogtam, mutató ujjamat lassan végig vezetve mellkasán, le egészen a bokszerének széléig.

- Bella… - mondta karcos hangon, de a kezemnek nem tudtam ellentmondani, és hirtelen az alsójába nyúlva kezdtem el izgatni egyre éledezőbb vágyát. – Neked… óh, istenem! – morgott fel, feje visszahanyatlott a párnára, és elfúló sóhajait hallgatva megbizonyosodhattam arról, miszerint élvezi, amit vele teszek. Ajkaimmal mellkasát csókolgattam, miközben másik kezemet is bevetettem, annak érdekében, hogy Szerelmemnek minél hamarabb sikerüljön elérnie az eksztázist. Ajkaimmal füle környékét kezdtem el csókolgatni, tudtam, hogy ez is egyike azoknak a pontoknak, amik a legérzékenyebbek rajta. Kezei megragadtak két párnát maga mellett, és ujjai egyre intenzívebben markolászták szerencsétlen díszeket. Egyre gyorsabban mozgattam kezemet férfiasságán, közben szemeim szinte falták arcának csodálatosságát, nehogy egyetlen pillanatról is lemaradhassak, ahogy végig fut rajta a gyönyör. Remegés rázta meg az egész testét, csípője pedig hirtelen felemelkedett és egy hangos morgással, valamint tollak százainak repkedésével, sikerült őt a csillagok közé repítenem.

Hozzábújva vártam, míg egy kissé lenyugszik, kezeimmel pedig mindenhol végig simítva rajta, ittam magamba tökéletes testének látványát. Gondoltam hagyok neki pár percet, amíg visszatér a földi síkra, de eszemben sem volt itt abbahagyni. Egyik kezemmel mellkasát simogattam, és nyakát puszilgattam, nem bírtam elszakadni édes ízétől, majd fogaim közé véve kezdtem el szívogatni érzékeny bőrét. Egy halk nyögés szakadt fel belőle, mire másik kezemet levezettem férfiasságáig, és mutató ujjammal kezdtem el cirógatni. Felkuncogtam, mikor férfiassága rándult egyet ujjaim között, Edward pedig maga alá fektetett, és elkapva kezemet róla, a szemembe nézett, mire belőlem egy elfojtott nyögés szakadt fel, imádtam a szemeiben csillogó szeretetet, és a vágyat látni. Félmosolyra húzta ajkait, majd lecsapott velük az enyémekre, és vadul tépte ajkaimat. Nyelve azonnal benyomult ajkaim közé, én pedig nagy örömmel viszonoztam hevességét. Ajkai közé szívta alsó ajkamat, majd finoman szívni és harapdálni kezdte, erre én kezeimet rásimítottam hátára, és körmeimet egy kicsit sem visszafogottan húztam végig gerince mentén, mire fejét hátra vetve morgott fel. Kezei hirtelen a rajtam lévő pólójára kapta, gondolom azzal a céllal, hogy azonnal letéphesse rólam, a zavaró anyagot, ám az utolsó pillanatban megállt, és lemászva rólam, húzódott el egészen az ágy széléig. Meglepődve figyeltem, ahogy próbálja a lélegzését normalizálni. Nyeltem egy nagyot, majd lassan mögé másztam, és finoman ráfektettem tenyeremet a vállára, ahogy hozzáértem, megfeszült mindin izma, én pedig azonnal pánikolni kezdtem. Talán nem jól csináltam valamit?

- Csak egy percet várj Bella. – suttogta remegő hangon- majd finoman felém fordult, és egy halvány mosolyt küldött felém, hogy megnyugtasson – Nem szeretnélek lerohanni, lassan szeretnélek szeretgetni. – cirógatta meg finoman a vállán nyugvó kezem. – Lehet butaságnak tartod, de hidd el nekem, Édesem hogy nincs annál kellemesebb számomra, mintha téged kényeztethetlek- húzta magához ajkaimat egy finom csókra, amibe nekem mindenem beleremegett, a csontjaim pedig olvadásnak indultak.

Finoman az ölébe másztam, miközben ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Kezeimmel folyamatosan az arcát simogattam, míg ő a hátamat cirógatta. Finom simogatásai csak még jobban felszították a bennem égő tüzet, és kezeimet a nyaka köré fonva csúsztam még előrébb ölében, amivel elértem, hogy keménysége pont az én ölemnek feszüljön. A torkomból halk dorombolás szerű hang jött elő, mire Edward, meglepődve állt le a vállam csókolgatásával, és finom harapdálásával, majd öntelt vigyorra húzta az ajkait, és kezével a pólóm alá nyúlva kezdte el cirógatni finoman a combomat egyre feljebb haladva testemen. Mikor megfeledkezve magamról kezdtem lassú mozgásba ölén, kezei azonnal a csípőm után kaptak, és lihegve cirógatott a hüvelykujjával.

- Ne légy rossz, Bella! – az arcán határozottság látszott, de a szemei azt súgták legszívesebben már rég megszabadítana a testemet takaró egyetlen ruhadarabtól.

Kezeimmel a haját túrtam miközben óvatosan magamhoz húztam az arcát, hogy megízlelhessem létem egyik legfinomabb dolgait. Akadozó lélegzettel csókoltam meg újra és újra, ám Edward két percenként elhúzódott tőlem, ami ellen én a sokadik alkalom után morgolódva tiltakoztam. Kezeim a nyaka köré fontam és végre teljes szenvedélyemmel ajkaira tapadhattam. Nyelve körbe simogatta ajkaim vonalát, majd felemelkedett velem az ölében és az ágyba fektetett, miközben ajkaink egy centire sem távolodtak el egymástól.


Per percig csak simogattuk a másikat, bár az én kezeim többször vándoroltak Edward érzékeny területeire. Már mindketten ziháltunk, és úgy éreztem, ha nem válunk eggyé, azonnal porrá égek. Egy ötlet villant át az agyamon, mire magamban ördögien elmosolyodtam.

Összpontosítottam, hogy a gondolataimat védő pajzsot Edward köré fonjam, és mikor ez sikerült, végig pörgettem mit is szeretnék. Edward egész testében megfeszült, majd vágytól fekete, éhes szemekkel nézett rám. Az alsó ajkamba harapva simítottam végig a mellkasán, ameddig felettem támaszkodó testétől lehetett.

- Kívánlak téged, Edward. – suttogtam eddig is teljesen nyilvánvaló vágyamat füléhez közel hajolva, majd óvatosan végig nyaltam fülcimpáján. – A tiéd vagyok – suttogtam végig csókolva a nyaka vonalát.

- Az enyém! – morogta, majd kezeivel hirtelen a pólóm alá nyúlt, hogy ujjaival felgörgesse rajtam a zavaró anyagot. Ajka végig követték az anyag útját, én pedig már nyöszörögtem édes kínzásától. Hol harapott, hol csak a nyelve hegyével érintette jéghideg bőrömet. Egészen a melleimig ért el, mikor is visszafogva újfent magát, rázott egyet a fején, mintha csak egy nagyon makacs gondolatot szeretne kiűzni a fejéből. Lassan tovább görgette a pólót, majd gyorsan a hátam alá nyúlt, hogy megemelhessen, és le tudja venni rólam. Feleszmélni sem maradt időm, azonnal akár egy éhes vad vetette rá magát kebleimre. Felsikkantottam, ahogyan ajkai közé zárva mellem középpontját, kezdte el szívogatni, míg másikat tenyerével kezdte el masszírozni. Kezeimmel hajába túrtam, mert hiába élveztem a kényeztetését szerettem volna már a lényegre térni. Arcát magamhoz húztam, majd kitárva előtte lábaimat, csókoltam meg minden szerelmemet éreztetve vele. Ujjai végig simítottak középpontomon, de elkaptam a csuklóját, és mielőtt tovább gyötörhetett volna, arcára néztem, és némán kértem, hogy ne kínozzon tovább egyikünket sem.

Edward kissé megemelte a csípőmet, majd egy hirtelen, mégis gyengéd mozdulattal elmerült bennem. Abban a pillanatban mikor teste tökéletesen kitöltötte az enyémet, úgy éreztem meghaltam és a mennyországba kerültem. Edward hátra vetett fejjel nyögött fel, amint megmozdítottam csípőmet, és felvette az általam diktált ritmust. Egyikkezemmel oldalra nyúltam, hogy aztán a párnámat fogaim közé szorítva tompítsam a fel-feltörő nyögéseimet, és sikolyaimat. Mikor Edward meglátta mit csinálok, csípője azonnal megállt a mozgásban, és értetlen tekintettel nézett rám.

- Te mégis mit művelsz? – mondta megrovóan

- Nem akarom, hogy minden alkalommal minden tőlem legyen hangos. – motyogtam, a karjait cirógatva, egyik kezem hátára simítva, markolásztam bőrét, ezzel is ingerelve a folytatásra.

- Hát én pedig nagyon is hallani akarom a hangod, - húzta végig fogai a vállamon- szóval Baby jobb, ha bele törődsz, mert ez már csak mindig így lesz. – kacsintott rám, majd csípője még gyorsabban, és erősebben nyomult nekem.

Ezúttal meg sem próbáltam visszafogni magam, mikor nemsokára éreztem, hogy mindjárt elér a beteljesülés, egyik kezemmel az ágyam kovácsoltvas támlájába kapaszkodva, vártam a mindent elsöprő érzést. Edward is egyre hangosabban morgott, és nyögött, majd a következő lökésénél végem is lett. Az egész világ megszűnt körülettem, annyit érzékeltem csak, hogy Edward fogai a vállamba martak, majd egész testében megfeszülve ő is elérte a csillagokat.

Úgy éreztem soha többet nem tudok majd megmozdulni, minden csontomat vattacukor állagúnak éreztem, és minden tagom kellemesen zsibbadt.

Edward a mellkasomra fektetve a fejét, cirógatta a bordáimat, míg én bárgyú mosollyal az arcomon tobzódtam a boldogságban.



-----------------



- Mit fogunk csinálni? – kérdeztem izgatottan, miközben a cipőfűzőmet kötöttem be.

- Hm… ha jól tudom, még nem igazán néztél szét a városban, és a környékén. – kérdőn nézett rám, és mikor helyeseltem, boldogan elmosolyodott – Akkor, ha van kedved, szívesen lennék az idegen vezetőd, és mutatnám meg a kedvenc helyeinket.

- Annak nagyon örülnék! – pattantam fel, hogy az ajtó előtt megállva türelmetlenül várjam be Szerelmemet.

- Nyugalom, Bella. – nevetett gyerekes lelkesedésemen, az égnek emeltem a szemeimet, majd mikor mellém lépve a karját nyújtotta belé karoltam.

Edwardnál jobb idegen vezetőt keresve sem találhattam volna! Sok történetet mesélt a családjuk történetéről, azokból az időkből, mikor még régebben laktak itt. Elmondta, hogy milyen vadászati stílusokat szeretnek a leginkább, és hogy a Denalikkal hogyan kerültek kapcsolatba. Hallottam már Alextől a vámpír gyerekekről, ám mivel még ő sem élt akkor nem tudta olyan alaposan lefesteni előttem milyen borzasztóan veszélyes is a fajtánkkal kísérletezni.

- Carlisle szeretne elutazni nemsokára Dél-Amerikába, mivel Eleazarék hallottak rebesgetni pletykákat félig vámpír-félig ember lényekről. – mondta gondterhelt arccal, bár egy kis kíváncsiság is sugárzott a tekintetéből

- De ugye majd veled mehetek?- kérdeztem összeráncolt homlokkal, mire a szeme rám villant- A-a ne villogtasd itt a szemed Edward Cullen, nem hagyhatsz itt, hogy mindenféle teremtményekre vadássz, ráadásul nem hiszem, hogy ez a kis kirándulásotok egy-két napig tart majd.

- Bella, még nincs egy napja, hogy megígértem a testvérednek, hogy nem hagyom, hogy valami bajod essen, erre te egy dzsungelbe akarsz jönni, mindenféle vad teremtmény közé. – a fogait összecsattintva szűrte ki a szavakat a fogai közül.

- Hát pedig, én nem fogom hagyni, hogy nélkülem ilyen veszélyes helyekre, menj!- álltam meg előtte karba font kezekkel, és próbáltam legalább olyan határozottnak tűnni, mint ő.

- Bella! – a levegő sziszegve távozott a tüdejéből, miközben próbált kissé megnyugodni – Nem lesz ez annyira veszélyes, én csak egyszerűen nem akarom, hogy a legkisebb kockázat is legyen arra, hogy esetleg megsérülj. Ez amúgy sem fontos, mert nem mostanában akarunk elutazni.

- Akkor miért nem mehetek, megmondanád? – szúrtam a fogaim között, miközben úgy éreztem menten felrobbanok – Nem kérheted, hogy engedjelek el egyedül.

- Az egész családom ott lesz, nem egyedül megyek!- masszírozta az orrnyergét, lehunyt szemmel, ám a teste még mindig feszült volt

- Nem érdekel az egész, Edward hagyjuk, nem tudod megérteni, hogy mindig szeretnélek a közelemben tudni, és hidd el, ha én mennék el, akkor te sem akarnál itt maradni! – néztem rá megbántottan, majd fogtam magam, és a lehető leggyorsabban kezdtem el futni, bár fogalmam sem volt merre.

Hallottam, ahogy Edward utánam kiabál, mire én makacsul csak még gyorsabb tempóra kapcsoltam.

Hirtelen oldalról iszonyatos erővel belém csapódott valami, majd már csak a szörnyű fájdalomra tudtam koncentrálni, és a feltörő sikolyom vérfagyasztó hangjára.

16. fejezet

Sziasztok!
Igen visszatértem... vagy mi. A lényeg, hogy nem láttam elég érdeklődést a folytatáshoz, és most sok minden változás következett be az életemben ami elvonta a fegyelmem a blogolásról.
Sajnálom annak a két embernek aki írt kommentet, de nem kapott fejezetet!

Remélem örültök, hogy hoztam az újat, várom a visszajelzéseket! :)
Puszi, jó olvasást!

- Énekelhetnénk valami dalt! – vigyorgott rám

- Mint azokban a csöpögős családi filmekben? – nevettem rá, mire kacsintva elkezdte énekelni Frank Sinatra: Singing in the rain című számát.

Megkerestem Alex egyik könyvét a kesztyűtartóban, majd a mögé bújva próbáltam visszatartani, a kitörni kívánkozó nevetésem.
Szerencsére a számnak nem sokára vége lett, így nem kellett tovább hallgatnom Alex előadását.
Már nem mintha nem lett volna eszméletlenül csodás hangja, de Alex személyiségéhez annyira passzolt ez a dal, mintha Chloe rákezdett volna az „Én kicsi pónim”- ra.

- Na, jó voltam?

- Oh, igen, abszolút a pályán lenne a helyed, és teljesen bele tudtam élni magam abba, ahogy egy boldog család ezt vidáman énekli! – a mondat végére már félig lecsúszva az ülésről annyira nevettem.

- Kac-kac kukac! – borzolta össze a hajam egy könnyed mozdulattal, mire még nagyobb röhögésben törtem ki.

- Te nem vagy normális! – lihegtem pár perc múlva, mikor végre le tudtam csillapodni.

- Igen, igen én is szeretlek téged, húgi! – kacsintott rám

- Érzed ezt? – szaglászott a levegőbe fintorogva, mikor elhagytuk az „Üdvözöljük Forksban” táblát

- Mit is? – én is mély levegőt vettem, de semmit nem éreztem az autóillatosító vanília illatán kívül.

- Olyan állott a levegő hogy muszáj lehúznom kicsit az ablakot- vigyorgott rám, és mielőtt megállíthattam volna egy pillanat alatt lehúzta az ablakom, így az összes hajam az arcomba csapódott a menet széltől.

Nevetve vezetett tovább miközben – gondolom azt figyelte hogyan próbálok kiszabadulni a hajszálaim fogságából.

- Ne már Alex, nem látok semmit! – pufogtam, majd addig kaparásztam, míg meg nem találtam a megfelelő gombot. – Gratulálok-, húzgáltam ki a számból a bekapott hajszálakat- Úgy viselkedsz ilyenkor, mint valami tizenöt éves tinédzser, miközben már több vagy ötvennél is. – morogtam és a tükörben próbáltam úgy, ahogy rendbe szedni magam- teljesen sikertelenül.

- Ejj, Bella nagyon ziláltan nézel ki- cicceget olyan csúnyán nézve rám, mintha valóban valami rosszat tettem volna – hát mit fogok én majd mondani Edwardnak, ha így meglát? – a szája sarkában bújó huncut mosolyát nem tudta elrejteni.

- Haha! – fúrtam a bordái közé az ujjam, majd mikor leállította az autót vigyorogva a füléhez hajoltam, hogy elvehessem a kedvét a további szurkálódásoktól – Nekem a te helyedben nem lenne ekkora a szám, ha nem merném megkérni a kedvesem kezét. – kacsintottam rá, majd gyorsan besiettem a házba.

Oda köszöntem Chloenak, majd siettem is tovább, hogy felvehessek valami kényelmesebb otthoni szerelést.

Miután gyorsan átöltöztem azonnal tárcsáztam Edward számát, aki meg ígérte, hogy pár perc múlva itt lesz.

A hajamat összekötöttem, majd lerobogtam a nappaliba, hogy ott tudjak rá várni.

Sokkal vidámabban álltam hozzá az egészhez most, hogy végre elmondtam Alexnek, ami bánt.

- Kicsim nem hoznád ide nekem a telefonomat? – mosolygott rá Chlora, mire ő összeráncolt homlokkal fürkészte Alex arcát, majd végül egy apró bólintás után, felsétált az emeletre.

Alex egy pillanat alatt mellettem termett, és gyorsan a zsebembe csúsztatott egy cetlit.

- Jobban vagy, Bells? - mosolygott rám és a szemeiből aggódást, és idegességet tudtam kiolvasni.

- Igen, köszönöm! – mosolyogtam rá zavartan, majd a lépcső felé kaptam a fejem, ahonnan Chloe sétált lefelé.

- Tessék. –mosolygott Alexre, majd lábujjhegyre ágaskodva kért egy csókot, amit természetesen bátyám nem habozott megadni neki. – Milyen volt a mozi? – kérdezte mosolyogva, majd mellém ült a kanapéra, és a legártatlanabb mosolyával nézett Alexre.

- Alex hozta a formáját. – vigyorogtam az említettre, aki erre kinyújtotta ráma nyelvét.

- Hm, akkor biztosan jól szórakoztatok.

- Igen jó volt végre egy kicsit kikapcsolni. – bólogatott serényen Alex, majd elsétált a falig és vissza. – Te jól érezted magad a lányokkal? – egyre nagyobb lett a hiányom Edward iránt, így a türelmetlenségem is csak nőtt.

- Ó, igen vettem pár dolgot, majd megmutatom később. – mosolygott rá

- Biztosan gyönyörű lesz. – motyogta, majd tovább fojtatta a fel-alá járkálást.

Chloe kérdő pillantására, csak megrántottam a vállam, amolyan „Tudod, hogy zakkant” nézéssel.

- Képzeljétek… - kezdte, de képtelen voltam tovább rá figyelni, mert meg pillantottam Edwardot amint épp kilép a fák közül.

- Bocs – vetettem gyorsan, majd már kint is voltam, hogy egytized másodperc múlva már Edward erős ölelésében lehessek. – Annyira… nagyon… hiányoztál – motyogtam minden szó után egy csókot nyomva az ajkaira.

Kuncogva fogadta kitörő lelkesedésem, majd a szám után kapott, hogy végre rendesen meg tudjon csókolni. Vigyorogva vált el tőlem, majd eltolt magától, de még mielőtt hangot adhattam volna nem tetszésemnek, elém állt, és a hátára kapva cipelt be a házba. Boldogan mosolyogva támasztottam az államat vállára, és egyik kezemmel a nyakába kapaszkodtam, míg másikkal a mellkasát simogattam.

- Sziasztok! – mosolygott Alex-ékre, majd finoman megrázkódott az elfojtott nevetéstől, amit nem igazán tudtam hova tenni, bár köze lehetett Alex gondolataihoz – Milyen volt a napotok? – kérdezte miután lepottyantott magáról a kanapéra, és mellém ülve összefonta az ujjainkat.

Vártam egy percet, hogy Alex szólaljon meg, de úgy tűnt őt most teljesen lefoglalja a „tökéletes alkalom” fejben való újra tervezése.

- Jó volt! – motyogtam, miközben teljesen elmerültem Edward kezével való játékomban. Már eszméletlenül hiányzott!

- Bella bénázott egy sort, mint mindig. – vigyorgott Alex, bár miután hozzávágtam egy párnát próbálta visszafojtani több-kevesebb sikerrel.

- Örülök, hogy jól szórakoztatok, de ha nem haragszotok, most el kell rabolnom Bellát- nézett rájuk bocsánat kérően, mire kapott egy hálás pillantást Alextől. – Sziasztok! – mosolygott rájuk, majd mikor már az ajtót nyitotta előttem, még megszólalt: - Ígérem!

- Mit ígértél meg? – kérdeztem, mikor eltűntünk a fák takarásában-, Mert ha azt hogy sietünk, akkor sajnos meg kell szegned az ígéreted Edward!- vigyorogtam

Felnevetett, majd olyan pillantással nézett rám, amitől borzongás futott végig rajtam.

- Ne aggódj, kedvesem eszemben sincs kiereszteni a kezeim közül téged pár napig… vagy hétig – tette hozzá, majd rám kacsintott – Alex mindössze annyit kért, hogy nagyon vigyázzak rád. – mondta, majd egy szomorkás mosollyal végig simított hüvelykujjával a kezemen.

Egy pillanatra összeszorult a torkom, ahogy bele gondoltam, milyen volt Alex abban a pár hétben amíg Chloe eltűnt.

Miután biztonságosnak ítéltem a távolságot a házunktól, (nem hallhatott meg Chloe) rántottam egyet a karján, ezzel megállásra késztetve, mert a nadrágzsebemben még mindig ott volt a kis lapocska, amit Alex csúsztatott a kezembe.
Elengedtem Edward kezét, hogy rendesen tudjam tanulmányozni, a leírást miszerint a közelben rejtette el az eljegyzéshez szükséges dolgokat.

- Na, akkor, ha jól értelmezem, - ami Alex útmutatóinál sosem biztos- van itt valahol egy ház… - Edward megsimogatta a vállam, majd felmutatta a kezeiben lévő néhány lampiont.

- De te honnan…?

- Alex fejben már mindent elmondott, szóval nagyjából megvan, hogy mit hogyan kell. – felelt egy apró mosollyal, majd egy puszit nyomott a számra.

- Akkor én felrakom ezeket- mutattam a különleges mintájú lampionokra- te addig hozd, ki kérlek az asztalt.

Fütyörészve másztam fel a fák ágaira, hogy fel tudjam rakosgatni a fa ágaira miután meggyújtottam bennük a gyertyákat.

- Gyere le Bella! – nézett fel rám Edward, miután letette az asztalt és mellé a két széket is. - Nem akarom, hogy leess onnan. – nézett rám aggódva, mire a mellkasomat melegség öntötte el.

- Nem értelek, miért is aggódsz? – kérdeztem majd mosolyogva leugrottam mellé- Három méternél nem mentem fentebb. – vigyorogtam rá

Rosszallóan rám nézett, majd megfogva a kezem magához húzott, és a karjai közt szorosan tartva ölelt magához.

Én is azonnal szorosan egyik kezemmel a tarkóját cirógattam, a másikkal pedig a vállába kapaszkodtam arcomat a mellkasába fúrva. Arcát a hajamba fúrva lélegzett mélyeket, miközben a hátam simogatta. A múltkori dalt kezdte el dúdolni újra és lassan ide-oda ringatóztunk is az édes dallamokra.
Az ilyen pillanatok voltak azok, amikért megérte élni!

- Nagyon szeretlek! – suttogtam kissé rekedtebb hangon, mire két keze közé fogva arcomat hajolt le hozzám, hogy ne kelljen annyira nyújtózkodnom, majd ajkait végre megéreztem a sajátjaimon.

Óvatosan szívogatta az ajkaimat, majd megéreztem a nyelvét is, amitől elöntött a forróság. Ez a csók gyengéd volt, tele szeretettel, és kötődéssel. Nem tudom meddig csókoltuk egymást, de ha idő közben kitört volna a harmadik világháború mi azt sem vettük volna észre, végül nagy nehezen elváltam édes ajkaitól, hogy csillogó szemeibe nézve újra elveszhessek, Azok a sötét mézarany szemek olyan gyönyörűen ragyogtak felém, és én azt akartam, hogy mindig így nézzen rám: ilyen áhítattal és szerelemmel.

- Szeretlek Isabella! – suttogta kissé rekedt hangján, mire megremegtem, de sikerült magam meggyőznöm, hogy most muszáj megcsinálnunk Alexnek, amit kért, így ahelyett, hogy visszahúztam volna magamhoz,- hogy aztán el sem engedve jó pár óráig csak egymással foglalkozzunk- mosolyogva csak annyit mondtam:

- Én is nagyon szeretlek téged, Edward! – majd miután végig simítottam tökéletes arc vonásain, nagyot sóhajtva elváltam tőle- Minél gyorsabban végzünk ezzel, annál előbb csinálhatunk… mást is. – néztem fel rá a számat harapdálva.

- Mire gondol Miss Harris?- mondta, egy édes fél mosollyal az arcán

- Majd megmutatom, Mr Cullen, kérem, ne aggódjon. - kuncogtam, majd magam után húztam fák takarásába, hogy minél gyorsabban kipakoljunk mindent.



---------



Már csak körülbelül fél percünk volt Alex-ék érkezéséig, gyorsan elindítottam a cd-t, amin a kedvenc számaik voltak, majd Edwarddal sietősen belevetettük magunkat az erdő hatalmas fái közé.

Nevetve futottam utána, és izgatott görcsbe rándult a gyomrom, mikor felfogtam, hogy egyenesen haza tartunk, ahol jelenleg nincs senki, aki megzavarhatna minket egy kettesben eltöltött délutánban.

Amint átléptük a ház küszöbét, azonnal rávetettem magam.
Nem bírtam megvárni még azt, sem amíg felmegyünk a szobámba, a falhoz préseltem, majd a pólója alá nyúlva kiszakadt belőlem egy elégedett sóhaj, hogy végre érinthettem puha bőrét.

Ajkait azonnal erőszakosan az enyémekre nyomta, majd nyelve tüzes táncba csábította az enyémet. Amint lehúztam róla – cseppet sem finomkodva- a felsőtestét takaró anyagot, fordított a felálláson, és most ő nyomott a falhoz, testével szoros bilincsbe zárva. Egy halk nyögés szakadt ki belőlem, amikor ajkait a nyakamra nyomta, és cseppet sem finomkodva szívogatni kezdte az érzékeny bőrt. Két kezével végig simított az oldalamon, majd a kezeimet a fejem felé emelve húzta le rólam a felsőm.

Egyik kezemet levezettem a nadrágjáig, és amint végig karcoltam körmeimmel az érzékeny bőrét a hasa alján, a melltartóm leszakadt rólam, majd ugyanabban a pillanatban megéreztem ajkait, és fogait, a melleimnél.
Ujjaimmal selymes hajába túrtam miközben ő csak fáradhatatlanul kényeztetett. Mikor mellbimbóimat már-már fájdalmasan keményre izgatta, felhúztam magamhoz, hogy ajkainak finom ízét kóstolhassam.

Erősen megmarkoltam vállait, majd ajakit tépve kezdtem el hozzá dörgölőzni ágyékomat az ő keménységének.

Az ajkamba harapott, majd letépve rólam a nadrágomat, húzott a lehetetlennél is közelebb magához, mire belenyögtem csókunkba.

Egy pillanat múlva már a lépcsőn sietett felfelé, gondolom, hogy a szobámban folytathassuk tovább, ám én már nem tudtam még azt a pár másodpercet sem kivárni, így mikor az ajtóban megállt egy pillanatra, hogy kinyithassa az, egyik kezem azonnal rásimítottam a most még nadrágba bújtatott férfiasságára. Megremegett, majd azonnal a falhoz passzírozott, éreztetve velem, mennyire kíván. Kacéran rámosolyogtam majd nagy nehezen kettőnk közé préseltem kezem, hogy kiszabadíthassam tettre kész férfiasságát.

A boxerével együtt szabadítottam meg a feleslegessé vált anyagtól. Épp hogy végig simítottam rajta, Edward azonnal sziszegve rántotta el a kezem a csuklómnál fogva, majd az ölébe kapott, és félrehúzva a bugyimat, azonnal elmerül bennem.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, a nyakam pedig hátra bicsaklott a gyönyörűségtől, Edward nyelvével húzott nedves csíkot az ütőerem mentén.

- Imádlak! – suttogta, majd elkezdett mozogni mire mindkettőnkből, kitört egy hangos nyögés.

Szinte önkívületi állapotban voltunk mindketten. Éreztem, hogy Edward visszafogja magát, hogy ez nem minden.

- Erősebben! – nyögtem ki nagy nehezen, mire felmordult, majd eleget téve kérésemnek gyorsabb, és erősebb lökésekkel hajszolta a gyönyörünket.

Egyik kezemmel erősen kapaszkodtam a vállába, míg a másikat felvezettem a fejem mellett a falra, hogy könnyebben tudjam tartani magam kemény lökéseivel szemben.

Egyre kapkodóbbak lettek a mozdulataink, ahogy éreztük: nem sokára átlépjük a közös mennyországunk kapuját. A véget számomra végül az hozta el, hogy Edward levezetve egyik kezét közénk, simogatta leggyengébb pontomat, mire már nem bírtam visszafogni magam, és sikítva ért a beteljesülés. Edward hangosan felmorgott, majd egyik öklét a falba vágta.

Még akkor is remegtem, mikor letett az ágyamra, és mellém fekve azonnal magához húzott.

Nem tudom mennyi ideig fekhettünk így egymást simogatva, összebújva, de a csendet végül Edward tört meg.

- Bocsi a falért. - suttogta rekedtes hangon, mire megborzongtam, és beletelt pár másodpercbe mire felfogtam szavai értelmét.

- Ahh… ugyan Édesem, megérte! – kuncogtam a nyakába, mire egy újabb csókra húzott magához